Kritikusok hete S03E06 - Pápai Zsolt
· PT1H33M15SÖsszefoglaló
Pápai Zsolt, aki 1968-ban született Budapesten, a Filmklub podcast vendégeként mesél életútjáról és a filmekhez való viszonyáról. Gyermekkorában az olvasás és a mesék álltak hozzá a legközelebb, kamaszkorában fedezte fel a filmeket egy iskolai filmklubban, ahol olyan alkotásokat…
Röviden
- Műsor
- Filmklub podcast
- Megjelenés
- 2026. 04. 05.
- Hossz
- 1 óra 33 perc
- Szereplők, említett nevek
- Pápai Zsolt, Varga Ferenc
- Témák
- filmkritika, filmklub, életút
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Pápai Zsolt vagyok. 1968 áprilisában születtem Budapesten. 10-es éveimben ugye 70-es évek végét írjuk.
Én nem nagyon találkoztam filmekkel.
A mozikban játszották azt, amit játszottak.
A tévében meg nem játszottak gyakorlatilag semmit néhány kalandfilm sorozat kivételével, amelyeket egyébként szerettem, de én alapvetően meglehetősen magányos ember voltam, vagy magányos kisgyerek voltam, és számomra az olvasás volt az itt már minden.
Tehát ezt úgy kell elképzelni, hogy hazamentem nem tudom 2-kor az iskolából.
Anyukám este 8-ig dolgozott, mondjuk reggel 6:00-tól. és végig egyedül voltam, és akkor elkezdtem olvasni és akkor, amikor kiolvastam egy könyvet, akkor a közeli Flórián üzletközpontban a könyvesboltban mászkáltam, és próbáltam magamnak egy újabb könyvet szerezni, amelyet aztán a következő nap elkezdhetek.
Tehát filmekkel alapvetően nem találkoztam, vagy nagyon keves kevésre találkoztam a 10-es éveimben, viszont imádtam a meséket, tehát a mindenféle rendűrangú mesét.
Magyar népmeséktől kezdve az északi népmesékig.
Emlékszem, hogy a egyik kedvenc kötetem az például északi népek népmeséi voltak.
Tehát rengeteg mesét olvastam, ami bizonyos értelemben már a hollywoodi filmek iránti szeretetemet megelőlegezte.
Mert azért a Hollywood az hollywoodi film az nyilvánvalóan nagyon-nagyon erőteljesen támaszkodik a mesedramaturgiára.
Nagyváltás vagy kisebb fordulat a filmekhez való viszonyom van.
Az 15-16 éves koromban történt.
Az Esztergumi Ferences gimnáziumban jártam, és ott szerveztek egy filmklubot, hogy pontosabban mindenfél évben szerveztek egy filmklubot.
És a legelső filmklub akkor még persze cellulóidól vetítették a filmeket a filmklubokban és moiz székeken ültünk, tehát kibéreltek egy komplett mozitermet a 15-16 éves diákoknak.
És ebben a filmklubban volt három film, amely akkora hatást gyakorolt rám, hogy nem is akkor még nem is tudtam, de éreztem azt, hogy nagyon nagy hatást gyakorol rám, de hogy mennyire nagyot, azt majd mindjárt elmondom, hogy az miből derült ki.
Ez a három film a tükör által homályosa, ami ugye egy Bergman film, a Pszicho, ami egy Hicok film és a In Cold Blood, magyarul hidegvérel című film, Richard Brooks rendezett 1967-ben.
Most a három filmben az közös, ez véletlen egyébként, mert a filmklubnak nem volt igazából tematikája.
Az közös mind a három 60-as években készült, de hát nagyon különböző látásmódú, eredetű, gyökérzetű filmekről van szó, mert a Bergman a európai modern művészüm egyik legjelentősebb alakja.
Hitskok pedig a műfaji film, a hollywoodi film egyáltalán a thrillerműfaj legjelentősebb alakja.
Richard Brooks pedig egy ilyen meglehetősen érdekes hollywoodi alkotó, aki úgy készített viszonylag nagy költségvetésű filmeket, hogy ez tele volt értékkel.
Most az előbb azt mondtam, hogy ez a három film, ez döntőhatással gyakorolt rám.
És ez nem csak azt értem, hogy amikor megnéztem őket, akkor nem tudtam szabadulni a hatásuktól, különösen egyébként a tükráltal homályosan és a pszichó hatásától.
Viszont azt is értem, hogy amikor olyan 30 évvel később megírtam a doktori dolgozatomat, akkor ez a doktori dolgozat az európai modernművészfilm és a hollywoodi film találkozásáról szólt.
Arról szólt ez a dolgozat, aztán később könyben is, könyvformában is megjelent, hogy az európai modern művészfilm a 60-as években milyen hatást gyakorol a hollywoodi fő sodorbeli filmre.
Gyakorlatilag az, ami a kortárs mozikultúrát meghatározza, az nagyon-nagyon sok tekintetben ebből a ezen 60-as évekből ered, illetve azon hatásokból ered, amely hatások a hollywoodi filmet akkoriban érték, nem utolsó sorban éppen az európai művészfilm irányából.
Most ezt azért mondom, mert ha belegondolunk, vagy gondolok, akkor azér ez egy megdöbbentő dolog, hogy a legelső elementáris találkozásom a filmekkel az egy európai modern művészfilm és egy hollywoodi tömegfilm.
És a 30 éve később a doktorim az az európai modern művésznek a hollywoodi tömegfilmre tett hatásáról szól.
Szóval azt gondolom, hogy ennél nagyobb találkozás tényleg kevés van az ember életében.
Most itt átugrottam egyébként egy szakaszt. ugyanis hogyha a legelső olyan filmélményemről kellene beszélni, amely beleégett az agyambba meg az emlékeimbe, az nem olyan ezen 15-16 éves korombeli filmklub, eszergumi filmklub élmény, hanem a a 77-es csillagok háborúja, tehát még a Birodom Visszavág előtti, amelyet Óbudán, azt hiszem Óbuda moziban láttam és az első pillanattól gyakorlatilag megfogott.
Most hogyha ezt még hozzáillesztem, vagy beleillesztem abba a képbe, amit az előbb elmondtam, tehát hogy a 70-es évek hollywoodi filmje is mekkora hatást gyakorolt rám, akkor gyakorlatilag azt is lehetne mondani, hogy ez ez tényleg predesztinálta mindazt, ami a későbbiekben történt velem.
Gimnázium után egyetemre mentem magyar történelem szakra, és sokáig nem gondoltam arra, hogy a azon kívül, hogy a film az persze egy nagyon fontos esemény vagy szerete az életemnek, hogy én ezzel fogok foglalkozni. magyart és történelmet akartam tanítani.
És közben persze miközben jártam egyetemre, abszolváltam a legkülönbözőbb elsősorban tematikus filmklubokat.
Tehát így soha nem felejtem el azt, amikor mondjuk Andse Vajda filmjeit nem tudom néhány hét alatt megnéztem egy tematikus film filmklub keretében.
De én alapvetően olyan voltam akkoriban, hogyha találkoztam egy alkotóval, legyen szó íról, költőről, vagy legyen szó éppen filmrendözőről, akkor a teljes életművet, vagy majdnem a teljes életművet megpróbáltam megismerni.
Most nyilván vannak olyan szerzők, amely akiknek az esetében ez eléggé nehéz.
Mondjuk egy bázek életművet így két hónap alatt abszolválni az eléggé nehéz.
De például Dostojevskiét azt elolvastam négy hét alatt.
Tehát az összes a teljes Dostojeevski életművet négy hét alatt ezt úgy kell elképzelni, hogy mondjuk naponta 18 órát olvastam.
Megbeszéltem a tanáraimmal, hogy nekem más dolgom van.
És volt olyan tanár, aki amikor meghallotta azt, hogy én egyébként egész nap könyvtáborülök, csak éppen nem feltétlenül tudományos munkával foglalkozom, hanem Dostigeszkit olvasok, akkor azt mondta, hogy ez így neki teljesen rendben van.
Szóval a nagy íróknak a munkáit, vagy a kisebb íróknak a munkáit is általában szerettem egész éven így megismerni.
Most ugyanez történt a filmrendezőkkel is.
Viszont a filmrendezőketben ugye akkoriban, itt a 80-as években vagy a 90-es évek elején, azért nem volt annyira könnyű dolga az embernek.
Tehát a ha én meg akartam ismerni egy életművet, mondjuk meg akartam ismerni egy Angel Vajda életművet, akkor szerencsére volt szükségem, hogy találkozzam ezzel ezzel az életművel, mert egy életműsorozat keretében meg lehetett ismerkedni a filmekkel.
De hogyha én most kitaláltam azt, hogy Antonionit szeretnék, ugyanis a 20-as éveim legelején a nagyítás volt az egyik legnagyobb élményem, akkor az már nem volt olyan egyszerű.
Nem vetítették minden héten az éjszakát, vagy a napfogyatkozást, vagy a kalandot a budapesti mozikban.
Ezzel együtt, ha találkoztam egy életműsorozattal, akkor azt igyekeztem az összes tételét abszolválni.
Viszont ahogy mondtam, nem gondoltam azt, hogy én filmekkel fogok foglalkozni.
Arra gondoltam, hogy nagyon frankó dolog lenne kutatunk végezni, de mondjuk irodalmárként vagy történészként.
A filmet én úgy gondolt a filmről azt úgy véltem, hogy ez egy ilyen úrihuncutság.
Szóval tök jó dolog, hihetetlen jó, de azért nehogy már azzal keresse valaki a kenyerét, hogy filmeket néz.
Aztán valahogy úgy alakult az életem, hogy a megpróbálkoztam a tanítással.
Ez egy nagyon kalandos ügy volt, mert befejeztem az egyetemet, és akkor elmentem Kolozsvára 92-ben magyar irodalmat tanítani.
Ez önmagában mivel teljesen abszurd, szinte morbid, de megpróbáltam.
Kaptam egy ösztödíjat Budapestrtől az volt a a feltétele az ösztöony díjak, hogy aktak bármilyen órát tartsak.
Nem kell nekem intézményesített keretek között tanítanom, hanem felkeresem a különböző kolozsvári magyar gimnáziumokat, ugye líceumokat, ott így nevezik őket.
És megbeszélem a tanárik arról, hogy mit szólnának hozzá, hogyha időnként tartanék egy órát, mondjuk Arany Jánostról, vagy Ada Adá Szurdum tartanék egy órát a 19.20. századi magyar történelemről.
Szóval ezek azért eléggé necces dolgok voltak akkor, most is megjegyzem, de akkor nagyon necces dolgok voltak, de naiv voltam, azt hittem, hogy ez így működni fog.
Egy év után viszont rájöttem, hogy nem működik, és akkor visszajöttem Budapestre.
A szívem is visszahúzott egyébként, de a kudarc is ebbe az irányba vitt.
És a egyik legkedvesebb barátom akkoriban az Intercomnak kezdett el dolgozni. fordítani.
Tóth Tamás Boldizsár, aki megítélésem szerint a Spjer Dávid mellett a legjobb filmfordítóm Magyarországon és beprotzsált az Intercomhoz, hogy szerkesztessek különböző ilyen filmes szövegeket, adott esetben PR szövegeket.
És az egy hatalmas váltás volt az életemben.
Egyrészt azért, mert le kellett mondanom arról, hogy tanítsak.
Legalábbis egy időre lemondtam a ezen ambícióimról.
Másrészt meg testközelbe kerültem a filmekhez.
Tehát egy filmforgalmazó cégnél ráadásul akkoriban az Intercom volt a legnagyobb.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha jól emlékszem akkoriban az összes nagy hollywoodi stúdió minden filmje az Intercomnál volt.
Talán azt hiszem, hogy egy stúdióé a UIP Dunánál volt, de egyébként az intercom az minden tú rajtó.
És ott a belső vetítéseken a olyan filmeket láthattam, amelyek egyébként aztán nem jutottak el a moziba, mert mondjuk a igazgatóság úgy ítélte meg, hogy nem érdemes bemutatni őket.
Nem feltétlen azért egyébként, mert rosszak voltak.
Volt olyan, amiről az igazgatóság egyértelműen megállapította, hogy jó film, csak hát magyar közönséget nem tartották eléggé értetnek hozzá.
De volt olyan is egyébként az egyik emlékezetes pillanat, amikor a Berlin fölött az égnek a remakeékjét, mert nem is tudom mi a címe, Nicholas Cage játszik benne, és valami egész borzasztóan rossz film és a interkom igazgatója, ez már egyébként egy kicsit későbbíez mer a 2000-es évek környéke.
Megnézzük a filmet és azt mondja, hogy hát ez szar volt, ezt bemutatjuk.
Szóval nem feltétlenül a esztétikai érték volt a meghatározva egy-egy filmnek az esetében, ami a bemutatást eldöntötte.
Például az az olyan film, mint a Limi, amerikai vérosszú, az nem juthatott el a mozikba, miközben az interkom tulajdonolta a jogait.
Videók azettán megjelent, de mozikban nem került elő.
Volt egy másik nagyon fontos elem a interkomba való, tehát volt egy másik fontos hozatéka annak, hogy az intercomhoz bekerültem. nevezetesen az, hogy nem csak az Intercom filmeit tudtam megnézni, vagy nem csak az Intercom filmeivel találkoztam a legelső körben, hanem akkoriban, ez ugye a 90-es évek második felétől úgy nézett ki a mozi bemutatás Magyarországon, hogy minden hónapban egy hetet, hétfőtől péntekig kijelöltek a a mozis tulajdonosoknak, vagy a mozi igazgatóknak legyen szó Soproni moziatóról, vagy nem tudom, Máté Szalkai moziatóról.
Ők feljöttek Budapestre és egy héten keresztül napi négy- 5, hat-hét filmet megnéztek, és ott böntötték azt el, hogy mely filmet szeretnék a saját moz mozéjukba viszontlátni.
Tehát ugye egyfelől a filmeknek volt egy szűrője az egyes forgalmazóknál. forgalmazó eldöntötte mondjuk adott filmől, hogy úgy gondolja, hogy ez éppenséggelb eljuthat a magyar mozikba.
És volt egy második szűrő, amelyet az úgynevezett igazgatói vetítéseken, a mozi igazgatók számára tartott vetítéseken magukat mozisták vagy a mozi igazgatók döntötték azt el, hogy akkor mely film kell nekik és mely film nem kell nekik.
Most ez azért volt egy nagyon izgalmas ezeken a igazgatói vetítéseken részt venni, mert sok film, amelyről mondjuk az forgalmaz azt gondolta, hogy bekerülhet a moziba, éppenséggel a mozi tulajdonosok vagy a mozi igazgatók ellenállásán bukott meg.
Viszont én ezeket mind vásznon láttam.
Minden hónapban volt egy olyan hét az életemben, amikor hétfő reggeltől péntek estig napi négy 5 hat absurdum hét filmet néztem meg.
Minden vetítés között volt egy negyed óra, amikor így telenyomták az aulát szendviccsel a forgalmazók.
Tehát tényleg reggel 9-re megérkezett az ember, este 8-kor 9-kor távozott, és még csak nem is éhezett.
Ennél jobb iskola szerintem, hogy gyakorlatilag a legkülönbözőbb rendurangú filmeket elsők között tudod megnézni.
Most is vannak persze ilyen bemutatóvetítések meg ilyen mit tudom hivatalos meg igazgat talán talán még még igazgatói vetítések is, de nem ilyen dömpingszerűen tudomásom szerint.
Azért mondom így, hogy tudomásom szerint, mert én azért jó pár éve nem foglalkozom már kritikával vagy kritikaírással.
Ezért ezekre a vetítésekre sem nagyon járok.
Intercomban való munkám az annyira közel vitt a filmekhez, meg annyira bennem volt az, hogy én azért szeretnék írni eredetileg.
És amikor egyetemista voltam, akkor azért gyakran megforult a fejembő, hogy milyen tök jó lenne műalkotásokról írni, de nem filmekről.
Akkor még úgy gondoltam, hogy majd én nem tudom Arany Jánost fogom elemezni, vagy Petri Györgyöt, Ugye az egyik kedvenc költőm volt akkoriban, most is az, de hogy akkoriban kiváltképpen rajongtam a munkáiért, hogy ez milyen csodálatos dolog lenne ilyen eszéket írni jelentős magyar alkotókról, vagy nem felt vagy nem csak magyar alkotókról.
A filmekkel való közelebbi kapcsolat azt a az igényt, vagy ezt a ambíciót, ezt újra előhozta belőlem, csak már nem irodalomról akartam ígni, hanem filmekről.
A legelső filmkritikáimat a magyar narancsba írtam, de én annyira nem hittem abban, hogy nekem helyem lehet a filmkritikusok között, hogy nem is vállalhatom saját nevemet.
Tehát a legelső szövegeim, mondjuk úgy, hogy az első 20-30 szöveg az Oktosok Gyula néven jelentek meg.
Ezt a nevet egyébként amikor a filmvilágban rendszeres szerző lettem, ott is azért őriztem, mert például előfordult az, hogy mondjuk két szövegem jelent meg a fémvilágban ugyanazon számban.
És a Gustáv Sóbert Gustá nem nagyon szerette azt, hogy ugyanaz a szerző ugyanabban a számban kétszer jelen meg.
Nem ez nem ez nem volt ez kizárólag, de…
Említett entitások
Témák
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kritikusok hete S03E06 - Pápai Zsolt”
Miről szól ez az epizód: „Kritikusok hete S03E06 - Pápai Zsolt”?
Pápai Zsolt, aki 1968-ban született Budapesten, a Filmklub podcast vendégeként mesél életútjáról és a filmekhez való viszonyáról. Gyermekkorában az olvasás és a mesék álltak hozzá a legközelebb, kamaszkorában fedezte fel a filmeket egy iskolai filmklubban, ahol olyan alkotásokat… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 05..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kritikusok hete S03E06 - Pápai Zsolt”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pápai Zsolt, Varga Ferenc.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Kritikusok hete S03E06 - Pápai Zsolt”?
Fő témái: filmkritika, filmklub, életút.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kritikusok hete S03E06 - Pápai Zsolt”?
Megjelenés: 2026. 04. 05.. Hossz: 1 óra 33 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/kritikusok-hete-s03e06-papai-zsolt
Több epizód a Filmklub podcast-ből
- Kritikusok hete S03E09 - Nagy Eszti
- Tóth Szabolcs Töhötöm: Nehogy visszaépítsék a közmédiát
A Filmklub podcast legújabb adásában Tóth Szabolcs Töhötöm, az Az élet meg minden című interjúsorozat készítője mesél podcastkészítési módszereiről és a műsor hátteréről. A beszél…
- "A kritika a legnagyobb hazaszeretet" - Reisz Gábor a Földszint című új filmjéről
Reisz Gábor rendező legújabb filmje, a Földszint, egy penészes fal és egy lakógyűlés köré épül, majd abszurd irányokba fejlődik. A film eredetileg tervezett forgatási helyszín elv…
- Kritikusok hete S03E08 - Csákvári Géza
Csákvári Géza filmkritikus mesél a Filmklub podcast vendégeként a filmek iránti szeretetéről, amely gyerekkorától kezdve meghatározó volt. Megosztja személyes emlékeit a moziélmén…
- Kritikusok hete S03E07 - Vincze Teréz
Vincze Teréz filmkritikus és egyetemi oktató a Filmklub podcast vendége, aki a kezdetektől fogva a filmek iránti szenvedélyét osztja meg. Gyerekkorától kezdve rajongott a mozgókép…
- "Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)
Köves Gábor újságíró, az Apropó, New York című regény szerzője a Filmklub podcast vendége volt. A könyvet autofikciós elemekkel írta, főhőse magándetektívként Köves Gáborral szint…
- Friss Hús #5 - Nem adom az arcom a kapitalizmusnak (feat. Donáth Péter, Deák Dániel & Major Irma)
A Friss Hús filmfesztivál záró epizódja, ahol Mag Ferenc műsorvezető megosztja előzetes tippjeit a díjazottakkal kapcsolatban, mielőtt még a díjkiosztó elkezdődne. Beszélget Donát…
- Friss Hús #4 - Mondta a rendező, hogy ne élvezzem (feat. Fazakas Lóci, Kenéz Ágoston & Vetlényi Lili)
A Friss Hús podcast negyedik adásában Fazakas Lóci, a Rift című film egyik rendezője, írója és főszereplője mesél a filmkészítés kulisszái mögül. Lóci elárulja, hogyan került a fi…
- Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)
A Friss Hús filmfesztivál #3. adása két alkotóval készült: Fárizs Mihály rendezővel és Dér Zsolt színésszel. Fárizs Mihály a Végem című kisfilmjéről mesél, amely Meszléry Judit 85…
- Friss Hús #2 - A medve kicsit elszínészkedte a dolgot (feat. Kisházy Eszter, Konrád Zsuzsanna & Kreif Zsuzsanna)
A Friss Hús filmfesztiválhoz kapcsolódó podcast második adása Kovács András Bálint filmesztéta előadásának elemzésével indul, ahol Kenyeres Bálint The Spectacle című kisfilmjét vi…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Csákvári Géza: Filmtörténet, filmkritika, kultúra, Golden Globe — Mindenségit!
Csákvári Géza filmkritikussal, a Népszava és a Vox magazin újságírójával, a Golden Globe-díj nemzetközi zsűritagjával beszélgettek a műsorvezetők, Varga Tóth Róbert és Pázmándi Ge…
- Húzós podcast ⧸ Köbli Norbert forgatókönyvíró – Majd az utókor eldönti! — Húzós
Köbli Norbert forgatókönyvíró a Húzós podcastben sikeres filmjeiről, a forgatókönyvírásról mint munkáról, és a kapott kritikákról beszél.
- Miért szerettük a VHS-korszak filmjeit? – Szöllőskei Gábor | Park FM – Kérdőjelek és a válaszok — Budapest Park
Szöllőskei Gábor filmkritikus, a VOX főszerkesztő-helyettese beszél a VHS-korszak filmjeiről és Nick de Semyen Az utolsó akcióhősök című könyvéről. Az epizódban szó esik a korszak…