Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]

Dr. Hangya Balázs agykutató A Kör teljesítéséről és a sport biokémiájáról

· PT1H10M43S

Összefoglaló

Dr. Hangya Balázs agykutató arról mesél, hogyan teljesítette a Börzsönyben található, mintegy 150 km hosszú és 7000 méter szintemelkedésű "A Kör" nevű útvonalat. Az epizódban szó esik a sport biokémiájáról és az agy működéséről is.

Fejezetek

  1. — os menetidővel, lényegében a terv szerint értem fel a NHH turistaházhoz.
  2. — ös menetidővel pihenten, lelkesen indultam tovább.

Ebben az epizódban

Balázs hossz ideje kutatja az gy és a memória működését. https://qubit.hu/2023/10/10/magyar-neurobiologusok-tartak-fel-hogyan-vezerli-az-agy-az-emlekek-eltarolasat-es-elohivasat Nemrég lefutotta az egyik legnehezebben teljesíthető instant kört, A Kört! "Elindultam a híres börzsönyi Körön, ami egy nagyjából 150 km hosszú, hozzávetőlegesen 7000 m szintemelkedéssel.

Spoiler: sikerült a 30 órás szintidőn belüli teljesítés, de nem sok időt „hagytam benn”: az utolsó kilométereken „hagytam le” a szintidőt.

A Vadlán Ultrát néztem ki kvalifikációs futásnak, a járvány miatt egy évvel halasztva, de tavaly október elsején le is futottam.

A délutáni indulás tudatos volt, ahogy a rutinos körözők rögtön fel is sorolták az érveimet mellette: még viszonylag frissen megyek bele az éjszakába, jobb figyelemmel kevésbé kell félnem eséstől, és tartottam a melegtől, amitől egy teljes nap alatt könnyen kiszáradhatok, amit szintén „jobb későbbre időzíteni”.

Ez egyfelől rendben is lett volna, de 3-kor még nagyon meleg volt, sokat izzadtam, és jóval Márianosztra előtt kifogytak a kulacsaim.

Utána frissítettem Nagyirtáspusztánál és Nagybörzsönynél, itt már szerencsére kisebb távolságokkal.

Ettől eltekintve az eleje jól ment, és 8:36-os menetidővel, lényegében a terv szerint értem fel a NHH turistaházhoz.

Itt várt Miki öcsém, ettem, zuhanyoztam, ez volt a leghosszabb pihenőm, és éjfél után 5 perccel, 9:05-ös menetidővel pihenten, lelkesen indultam tovább.

Körülbelül eddig működött a terv.

Most sem teljesen értem, mi történt éjfél és reggel 8 között – ha csak az nem, hogy ilyenkor normálisan alszik az ember.

Elvben nincs bajom az éjszakával, még vártam is (bár hozhatott volna kicsit nagyobb lehűlést), szeretem az erdő éjszakai életét, a szarvasok bőgtek, a méltatlankodó malacokat mindig türelmesen megvártam, a Nagy-Koppány-hegy éjszakai kilátása (még NHH előtt, de már sötétben) nagyon különleges hangulatú.

Tudtam, hogy a következő szakasz Magyar-völgyig kicsit irreálisan gyorsra van tervezve – itt a bejáráson frissebben és valamivel rövidebb tracken mentem, ami az optimista becslésem alapját képezte.

De még ehhez képest is nagyon lassú voltam, a Mikivel háromnegyed 2-re tervezett Kis-Pogány-hegyi találkozóról már háromnegyed órát késtem.

Ezután még a nyugati gerincen, de igazából egészen Királyházáig lassan mentem.

Nem láttam igazán nyilvánvaló okot, párszor bénáztam a jelzések keresésével meg a patak-átkelésekkel, de ez nehezen magyarázhat 2 és fél óra csúszást, különösebben fáradtnak sem éreztem magam, és még hajtott az is, hogy így szegény Emőkének nagyon sokat kell rám várnia Királyházán.

Az eredeti tervben pont két és fél óra tartalék volt úgy, hogy nem kalkuláltam jelentős fáradást, de arra számítottam, hogy ezt majd a 105-ödik kili utáni emelkedőkön „élem fel”.

Ezáltal 8-kor, bár nem voltam kimerült, úgy éreztem, hogy szintidőn belüli teljesítésre nincs semmi esély.

Fel is merült a feladás gondolata, amire Emőke két dolgot mondott: nagyon sokan szurkolnak, és mögötted van a szintidő.

Ahogy nem teljesen értem, mit bénáztam éjszaka, azzal is megleptem magam, csak ezúttal pozitívan, hogy a további kb. 65 kilométeren fegyelmezetten tudtam haladni a szintidővel.

Különösebb fizikai megroppanásom nem volt, talán a „terrorbuborék” (azaz a szintidőt jelző fejecske a térképen, nagyon jó szó!) okozta feszültség is hozzájárulhatott ehhez.

Závoz-nyeregtől gyakoribbak voltak a frissítések, ami szintén nagyon sokat segített, mentálisan is.

Miki várt Závoznál, utána Emőke a Rakottyás-gerinc előtt és után, végül még egyszer Miki a Foltán-kereszthez vezető K4 elágazásánál.

A Rakottyás-gerincen a dzsindzsa és a kidőlt fák, meg utána a technikás meredek lejtmenet okozták a fő nehézségeket, ehhez képest a Csóványos kijárt útját a több szint ellenére könnyebbnek éreztem (erre a bejárásom alapján számítottam is).

Aztán a Csóványosról lefelé még meg kellett nyomni, és ahogy gyorsítottam, hamar sikeresen hanyatt estem a kiszáradt, porzó talajon, ez adott is egy szuper adrenalin-fröccsöt („taktikai hanyatt esés”).

Itt már minden szakasz hosszabb volt, mint amire emlékeztem.

Hol van már ez a Foltán-kereszt?

Azt hittem a Béla-rétről már két kis kanyar és ott a cél, most meg valaki mindig bete tt oda még egy plusz kanyart a zöldbe – de végül csak beértem, és méghozzá lehagyva a terrorbuborékot!

Persze nem tudtam futás közben komment szekciót olvasni, de Emőke mindig beszámolt az elképesztő támogatásról, ami nagyon sokat segített, ez egy szuper közösség, amihez jó érzés tartozni.

Gemo barátom pedig azzal lepett meg, hogy kitekert hozzám a rajtba, oda-vissza összesen 124 kilit tekert Nagytarcsáról, ez is nagyon feldobott.

Például hogy megettem vagy 10 Snickerst, hogy három gyönyörű szarvasbikával futottam össze, vagy hogy a csemege uborka még mindig az egyik legjobb frissítés.

Említett entitások

Témák

  • sport biochemisty
  • brain function
  • ultramarathon

Személyek

  • Hangya Balázs

Hallgasd meg

Több epizód a Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból