Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]

Gusztos Péter: Suhanj!

· PT1H17M24S

Összefoglaló

Gusztos Péter bemutatja a SUHANJ! Alapítványt, melyet feleségével, Kovács Patríciával hozott létre 2010-ben. Az alapítvány célja a fogyatékkal élők társadalmi integrációja a sporton keresztül, hangsúlyozva az emberi jogokat és az esélyegyenlőséget.

Röviden

Műsor
Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]
Megjelenés
2021. 12. 05.
Hossz
1 óra 17 perc
Témák
sport, human rights, social integration, disability

Ebben az epizódban

"Közéleti tevékenységem civil keretek között folytatom, ahogy eddig is, ezután is az emberi jogok és az esélyegyenlőség kérdésével fogok foglalkozni." - mondta 2010-ben, amikor kilépett az SZDSZ-ből. 2010 nyarán feleségével, Kovács Patrícia színésznővel létrehozták a SUHANJ!

Alapítványt, melynek azóta is vezetője. “A SUHANJ!

Alapítvány 2010-ben azzal a céllal jött létre, hogy elsődleges közegként a sportban egy ismert, létező társadalmi problémára - a fogyatékkal élők hátrányos helyzete, társadalomból való kiszorítottságuk, az őket sújtó előítéletek - adjon újszerű választ, olyan aktivitásokon keresztül.” https://suhanj.hu/ https://www.facebook.com/suhanjalapitvany https://www.facebook.com/gusztosp/

Említett entitások

Témák

  • sport
  • human rights
  • social integration
  • disability

Személyek

  • Gusztos Péter

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Gusztos Péter: Suhanj!”

Miről szól ez az epizód: „Gusztos Péter: Suhanj!”?

Gusztos Péter bemutatja a SUHANJ! Alapítványt, melyet feleségével, Kovács Patríciával hozott létre 2010-ben. Az alapítvány célja a fogyatékkal élők társadalmi integrációja a sporton keresztül, hangsúlyozva az emberi jogokat és az esélyegyenlőséget. Az epizód a Futó Kaland [Tilos Rádió podcast] című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 12. 05..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Gusztos Péter: Suhanj!”?

Fő témái: sport, human rights, social integration, disability.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Gusztos Péter: Suhanj!”?

Megjelenés: 2021. 12. 05.. Hossz: 1 óra 17 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/futo-kaland-tilos-radio-podcast/gusztos-peter-suhanj-20211205

Több epizód a Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból