Utak, célok, állomások Lubics Szílvia ultrafutóval
· PT21M43SÖsszefoglaló
Lubics Szílvia, többszörös ultrafutó és fogorvos, vendége az Értágító podcastnek. Elmeséli, hogy 2017-ig aszfaltversenyeken indult, majd a sivatagi ultrafutás felé fordult, ahol speciális kihívásokkal, például nehéz hátizsákkal kell teljesíteni a távokat. Kiemeli, hogy az…
Röviden
- Műsor
- Értágító
- Megjelenés
- 2024. 07. 23.
- Hossz
- 22 perc
- Szereplők, említett nevek
- Lencar Péter, Lubics Szilvia
- Témák
- ultrafutás, sivatagi futás
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
ugye 2017-ig versenyeztem aszfalton ez azért egy elég hosszú időszak volt és már ott is volt egy amerikai verseny a bedwater ami ugye a halálvölgyben egy extrém futóverseny 217 km viszonyatosan meleg körülmények között de 17 után kezdtem el igazából egy irányt váltani mondjuk úgy amikor így elengedtem az aszfaltot én akkor úgy éreztem hogy nekem ott már nem találok olyan célt ami ami igazán megmozgat vagy vagy motiválna és akkor itt itt jött az az irány hogy kipróbáltam magam így az első sivatagba ami teljesen más típusú verseny ugye nagyzsákkal futunk 15 kg-s hátizsák teljes heti menetfelszerelés rajtunk és nem kapunk semmit a szervezőktől egy héten keresztül a napi 10 ler vizen [Zene] kívül ez az értákító valószínűleg az első romániai magyar nyelvű podcast csatorna üdvözlöm a kedves hallgatókat és persze nézőket is a 32 festum vardinom és az érhangja média csoport közös vide podcast sorozata zajlik illetve hát a nyilván majdnem az egy hónap alatt számos ilyen jellegű műsort készítünk készítettünk már itt vagyunk a majális hétvégén annak is a második napján szombaton és most ért véget egy előadás egyébként itt a váron belül nemrégiben ezáltal is köszönteném akkor a mai meghívott vendégünket aki nem más mint lubis szilvia magyarországról szervusz szilvia sziasztok köszönöm hogy meghívtatok ide ugye magyarországon érkeztél illetve magyarországon élsz valószínűleg sokan hallhattak már rólad de mielőtt veled kezdenénk el vagy rólad kezdenénk el beszélgetni mindenképpen elmondanám a kollégákat is akik itt vannak meg jómamat is hiszen én magam kis tóánt vagyok itt van kollégám lenkár péter is szervusz péter üdvözlöm én is a hallgatokat szia lóri illetve meddési szabolcs kollégámat is köszöntö a kamerák mögött na de akkor tényleg nézzük meg azt hogy mivel foglalkozol te hiszen tehát hosszút távfutó vagy ultra futónak is nevezik ezt illetve többszörös ultra balaton és spartatlon győztes is vagy és mint mondtam hát mondjuk kamerán kívül vagy mikrofonon kívül szinte a félvilágot befutottad már akár ezt is mondhatnánk úgyhogy viszont ez számodra inkább egyfajta hát sport életmód hiszen nem ez a hivatásott konkrétan igen tehát nekem a sport az gyakorlatilag hobbi én amatőr szinten sportolok nem amatőr energiát belerakva a dolgokba ez egy kis különbség persze versenyzem nagyon régóta 2007 óta az ultratávokon az ultratáv ugye ami maratonnál hosszabb versenyeket jelent de emellett nekem van egy hivatásom amiből úgymond élek fogorvosként dolgozom nagykanizsa mellette egy kis településen és emellett azt gondolom hogy legalább ilyen fontos az hogy hogy van három gyermekem akik most már azért felnőtt korba léptek már a legkisebb is tavaly de hát ettől függetlenül azért az anyaszerep az azt gondolom hogy mindig is ott marad tisztázzuk azt a fogalmat mert egy picit elmondtad de menjünk bele egy kicsit részletesebben hogy mi ez az ultrafutás mit jelent az ultra jelzője az ultratávok ugye ami maratonnál hosszabb táv ezeket a távokat minősítik az ultrajelzővel verseny ek tekintetében körülbelül 50 kmnél kezdődnek a a legrövidebb ultratávok vannak 100 km-es versenyek ezek azért még így felkészülésben és és az egész futás dinamikáját tekintve azért nagyon közel állnak a maratonhoz és a következő nagyobb lépés a 24 órás versenyek illetve amikor mondjuk egy rövidebb 1-2 kmteres pályán körözünk 24 órán át illetve vannak nyilván klasszikus il a-ból b-be futások mint például a spártálon amikor aénból kell elfutni spártába ez például egy 245 km-es verseny illetve vannak ennél jóval hosszabb nonstop versenyek például amerikában nagyon népszerű 200 illetve 200 mérföld fölötti távók amik szintén itt megállás nélkül nonstop zajlanak és vannak a több etapos versenyek és akkor azt gondolom hogy nagyjából így kiismerítettem a kategóriákat ugye több etapos amikor naponta kell meghatározottá távokat futni és és nyilván úgy jön ki egy 250-től mondjuk 3-400 kmes táv én találtam a honlapodon egy talán mottót vagy mondhatnánk akár költői hitvallásnak is ezt idézném hogyha nem bánod a siker jobbára azon múlik hogy akkor is kitartunk amikor mások már feladták ez akkor így is van ezt hát igen ez egy ilyen nagyon egyszerű dolog ami egyszerű de nagyszerűen működik az előadásban is erről erről is beszéltem hogy hogy ezeken a versenyeken azért eljön mindenkinek az a pont amikor amikor úgy érzi hogy hogy nem megy tovább vagy esetleg olyan állapotba kerül fájdalmak gyomorproblémák egyéb dolgok miatt ami miatt úgy érzi hogy hogy ez így nem nem fog tovább menni vagy esetleg embertelen az egész szituáció amibe belekerült na ilyenkor van az hogy az fog győzni az fog nyilván célba érni aki ebbe szituációban nem ül be a kisérőautóba nem veszi le a rajtszámot ez a ez a kisebbség egyébként aki ez erre képes de azt gondolom hogy ebben is lehet fejlődni hogy megtanulni azokat a magunkkal vinni azokat a kulcsmondatokat amik ezeken a helyzeteken túl tudnak mozdítani elég nagy rutinom van benne tehát én már bőven 100 ultravserseny fölött járok és feladatversenyem még nincs úgyhogy a másik verzióban kisebb a rutinom de de eddig még mindig sikerült kitartanom megjelent bocsánat igen megjelent két könyved is egyébként már ugye 2017-ben a másfél nap az élet amelyik inkább akkor a spartathlon tematikáját dolgozza fel vagy arról szól illetve ugy a 2020-ban a homokdűnén túl címmel a második könyved ugye eddig már szót ejtettünk ugy akár a spartatlonról vagy mondjuk európai terepekről de a homokdűnéken túl ha én jól tudom tehát te futottál már több sivatagban is illetve az ellentétt is megcsináltad ugye az antarktison is jártál és futottál már igen ugye 2017-ig versenyeztem aszfalton ez azért egy elég hosszú időszak volt és már ott is volt egy amerikai verseny a badwter ami ugye a halálvölgyben egy extrém futóverseny 217 km viszonyatosan meleg körülmények között de 17 után kezdtem el igazából egy irányt váltani mondjuk úgy amikor így elengedtem az aszfaltot én akkor úgy éreztem hogy nekem ott már nem találok olyan célt ami ami igazán megmozgat vagy vagy motiválna és akkor itt itt jött az az irány hogy kipróbáltam magam így az első sivatagba ami teljesen más típusú verseny ugye nagyzsákkal futunk 15 kg-s hátizsák teljes heti menetfelszerelés rajtunk és nem kapunk semmit a szervezőktől egy héten keresztül a napi 10 l vizen kívül tehát ez teljesen más más képességeket igényelt én nagyon szeretem azt hogy hogy mindig valami másban kelljen fejlődnöm tehát alapvetően nekem ez a versenyválasztásnál egy ilyen fontos motívum hogy mindig legyen benne olyasmi amire nem vagyok még képes de de tudom hogy képes leszek amire oda kell állnom és így jöttek a sivatagok először chilében voltam az első ilyen versenyen ami hatalmas élmény volt maga a környezet is valami csodálatos volt és és nagyon jól is éreztem ebben én magam utána namíbiában futottam a következőjt és ennek a szervező brigádnak ez a racing the planet nekik van az antarktison is egy szintén hat napos ultrájuk ahová az juthat ki aki már két sivatagot megfutott náluk és ugye én namíbiával atakamával kvalifikáltam ide és és ezért tudtam futni az antartison is az első időpont az 2020 lett volna de azt eltörölték ugye hogy odébb tolták a covid miatt és 22-ben tudtam így az antarktison versenyezni hát mondanom sem kell tehát nyilván maguk a körülmények extrémek borzasztó nehéz volt de az hogy az ember ott lehet látja a bálnákat a t vannak a pingvinek mellettük és még esetleg még harcba is keveredhet egy pingvinnel az az az abszolút különleges és és a másik vonal amibe pedig így 2019 óta szerettem bele és és most most ez a szívem csücske úgymond az ember mindig egy kicsikét más irányba megy ezek a 200 mérföldesek amik főleg amerikában népszerűek az első versenyemet ott is futottam a kaská hetegységben rá két évre háromra futottam utában egy 240 mérföldest ugye az egy 400 km-es verseny és most készülök a harmadik állomásra öt hét múlva a légtahónál lesz a harmadik am 200 mérföldesem de futottam már skóciában is tehát tavaly átfutottam skóciát ami szintén 210 mérföld volt ezek ezek egészen más szintén megint másban kell jónak lenni nagyon jól kell menedzselni az alvást illetve az alvás megvonást és és talán pont ez is adja a különlegességét hogy napokon keresztül kell menned más az erőbeosztás dolgokat kell enned mint egy mint egy egy egy gyorsabb ritmusú 200 km-en mint egy egyszerű 200 kmen más típusú igen más más ott ugye a 200 tehát egy spártatlonon még azért erős tempót kell futni itt itt egész más a a terepviszonyok is másak önmagában a terep is sokszor nem engedi hogy fuss tehát ide már nem elég csak futással készülni én az első 200 mérföldesen ezzel szembesül hogy itt borzasztó kevés hogy én futni tudok és ezért a másodikra való felkészülés már teljesen más volt nagyon soknak kell lenni benne a mászásnak az erőltetett menetnek hogy tudjál fölfelé erőteljesen haladni és akár hogyha úgy adódik akkor síkon is tudjál gyalogolni nekem ez nagyon nehezen ment kezdetben ezt is meg kellett tanulni én mindig értetlenül állok az ilyen emberekkel szemben nemrég beszélgettünk egy triatlonistá hogy nem elég hogy egy sportban jó vagy és feszegeted a határokat de háromba és nem elég hogy te futsz sokat futsz aszfalton futsz az sem elég mi a mi a maximum mi mi jön a a sivatag és a és az antarktis után vagy nem tudom még igazából nem is akarom föltétlen látni az ember szerintem így így folyamatosan változik és és az hogy én futok most már több mint 21 éve ez a mostani futásnak köz nincs a a kezdetekhez vagy a középső szakaszhoz én pont ezen gondolkodtunk nemrégiben beszélgettem egy ismerősömmel hogy gyakorlatilag ugye 2003-ban kezdtem elfutni hét év kellett ahhoz hogy legyek egy olyan sportoló aki nemzetközi sikereket kezd elérni aszfalton addig így abszolút csak magamnak futottam kisebb-nagyobb célokkal nyilván elég sok munkát tettem akkor is bele de mondjuk 10-től 17-ig tartott ez a nagyon kemény aszfaltos időszak ami ami rengeteg gyors munkával iszonyat mennyiségű kilométerrel jár tehát ott nekem a a napi átlag kilométerem egyszer ezt leosztottuk ö öt éven át volt 22 km e öt évben minden nap nyilván voltak benne 100 fölötti napok és volt amikor csak 10 de hogy ez egy ez egy nagyon kemény időszak volt és utána azt éreztem hogy mikor már ebben így nincs hová tovább és már nem tud ez nem tudja megdobogtatni a szívem akkor jött ugye a a a sivatagos illetve a terepvonal ez ebben talán több a a világ felfedezésének a lehetősége mintogyha egy aszfaltos úton futsz rengeteg rengeteg olyan verseny jött képbe amire addig gondolni sem mertem tehát ez érdekes mert ahogy erősödsz egyre jobban kitágul a világ mert egyre több mindent be tudsz vállalni nem tudom hogy hogy ez hová visz vagy vagy hogy merre felé fog haladni most alapvetően még a kétszer mérföldben van még egy-két célom amit szeretnék megvalósítani és ezek nyilván nyilván vagy nem nyilván esetemben én egy évben egy y-200 mérföldet szoktam futni vagy max kettőt tehát ez nem az a versenytípus amiből minden hétvégén tudsz menni úgyhogy azért ez ez idő évek mire mondjuk most a mostani listámat mondjuk majd ki fogom meríteni kicsit visszakanyaroda mondjuk a sivatagi futás tényezőjéhez vagy témájához ugye ott volt mondjuk ugye a halál vagy a death f amelyik az egyik legf ó pontja a bolygónak és itt valami 50 fok van akár napközben 40 fok pedig éjszaka tehát nyilván mind a kettő pluszban értendő han jól tudom akkor te mert azért gondolom nagyon nehéz lehet egy ilyen terepre készülni meg nem is nagyon tudsz itthon úgy készülni egy ilyen terepre de hogy ha jól tudom akkor te szunában futottál készülve erre a akár erre a futásra igen ugye itt jön mer megint az hogy hogy én amatőr vagyok és nem tudok nagyon elutazni tehát már az jó ha én a versenyre meg tudom oldani hogy mondjuk a betegeim el legyenek látva úgyhogy így a felkészülés az az annak otthon kell zajlani és nem tudok elutazni mondjuk akár mondjuk grand canáriára vagy bárhova ahol esetleg melegebb lenne és de hát azért az ember megpróbálja megtalálni a megoldást és ez kettő dolog volt részben azért nyáron van 30-35 fok otthon is tehát téli ruhában ha futsz akkor akkor meleged van tehát hogy tényleg téli nadrág több pulóver vastag kabát sapkakesztyű és és úgy götröd magad a tűzön napon hosszú ákon keresztül ez volt az egyik a másik meg nyilván ott a szauna ami be lehet tenni futópadot azt föl lehet fűteni és ott ott viszont lehet adatokat gyűjteni arról hogy mondjuk tényleg mennyi lesz majd a folyadékveszteséged hogyha éppen 55 igen hogy hogyha 55 fok van akkor ott tehát hogy hogy én próbálom mindig a az otthoni lehetőségekből kihozni a maximumot ugyanígy a sivatagnál tehát a a ott ugye a nagyzsák volt a fő kihívás és akkor ott otthon csináltam sorozatterheléseket 6-8 órát mondjuk három-négy napon keresztül a nagyzsákkal ezek borzasztó fontosak hogy ne ott szembesüljek mondjuk azzal hogy hogy az a zsák mondjuk véresre tör valahol meg hol hanem hogy én nekem eleve meglegyen az hogy mi a kényelmes hogy hogy pakolok a zsákba azt már a versenyen kitotózni az az nagy hiba hogy tudjam kezelni a problémákat azt otthon megpróbálok mindenre felkészülni így is persze van hogy van meglepetés de de azért sokkal kevesebb tehát tényleg én az első sivatag előtt én mindent kipróbáltam otthon tehát én kin aludtam a kertben nem vagyok egy kempingezős típus de tudtam hogy majd kint kell aludni és csináltam olyat hogy három napig mentem így a hegyen napi 50-60 km-t és akkor ahol ért az este ott akkor hálózsák deréka és kínalvás hogy ezt megszokjam picit de amúgy árod el nekünk vagy vissza lehet tisztán emlékezni arra mondjuk egy ilyen sivatagos futáskor ami hosszút távú is ráadásul iszonyatos hőmérséklet van az agy ilyenkor hogyan mű mödik gondolkodsz ilyenkor koncentrálsz vagy egyszerűen kikapcsolsz valamilyen szinten abszol nem nem a versenyeken a abszolút a versenyre koncentrálok tehát ott nem kell túl bonyolult dolgokat elképzelni de nyilván figyelem magamat tehát részben én alapvetően pulzusra futok bár azt gondolom hogy most már ennyi tapasztalattal én érzem is hogy meddig mehetek el…
Említett entitások
Témák
- ultrafutás
- sivatagi futás
Személyek
- Lubics Szílvia
- Lencar Péter
- Lubics Szilvia
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Utak, célok, állomások Lubics Szílvia ultrafutóval”
Miről szól ez az epizód: „Utak, célok, állomások Lubics Szílvia ultrafutóval”?
Lubics Szílvia, többszörös ultrafutó és fogorvos, vendége az Értágító podcastnek. Elmeséli, hogy 2017-ig aszfaltversenyeken indult, majd a sivatagi ultrafutás felé fordult, ahol speciális kihívásokkal, például nehéz hátizsákkal kell teljesíteni a távokat. Kiemeli, hogy az… Az epizód a Értágító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 07. 23..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Utak, célok, állomások Lubics Szílvia ultrafutóval”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Lencar Péter, Lubics Szilvia.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Utak, célok, állomások Lubics Szílvia ultrafutóval”?
Fő témái: ultrafutás, sivatagi futás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Utak, célok, állomások Lubics Szílvia ultrafutóval”?
Megjelenés: 2024. 07. 23.. Hossz: 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ertagito/utak-celok-allomasok-lubics-szilvia-ultrafutoval-1b20622a
Több epizód a Értágító-ből
- Oscar 2025
A 2025-ös Oscar-gálára jelölt filmeket tárgyalja az Értágító podcast. A műsorban a legjobb film kategória tíz alkotását elemzik, kitérve azokra is, amelyeket a műsorvezetőkon kívü…
- 2024 legjobb filmjei
A 2024-es év legjobb filmjeit keresi az Értágító podcast filmes csapata. A beszélgetés elején David Lynch rendezőre emlékeznek, aki nemrég hunyt el. A filmesek személyes viszonyuk…
- Top 10 diktátorok
A műsor a diktátorok témakörét járja körül, különös tekintettel az elmúlt 200 év olyan alakjaira, akik jelentős emberéleteket követeltek és országokat tettek tönkre. A műsorvezető…
- Demokratikus vagy nem? Érvénytelen az elnökválasztás
A romániai elnökválasztás érvénytelenítésének hátterét taglalja a podcast. Az idei évben több választás is zajlott Romániában, melyek közül kiemelkedik az elnökválasztás, amelynek…
- Lewandowski helyett Haaland
A magyar válogatott szereplése a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnokság selejtezőin a fő téma. Varga Barnabás sérülése utáni felépüléséről, a csapat elmúlt meccseiről, valamint…
- Amerika választott, Románia választani fog
A magyar nyelvű Értágító podcast legújabb adásában Pap István újságíró és politológus vendégeskedik Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A műsorban az amerikai elnökválasztásokat…
- Top 10 együttesek, előadók
Az Értágító podcast e heti adásában a műsorvezetők, Kiss Lóránt és Lencar Péter a 10 legjobb együttesről és előadóról szóló listát mutatják be. A válogatás nagy részben konszenzus…
- Kellenek-e nekünk a remake-ek?
A romániai magyar nyelvű Értágító podcast e heti adásában a filmek remake-jeinek létjogosultságáról, pozitív és negatív példáiról beszélgetnek Bozsódi-Nagy Orsolya és Bozsódi-Nagy…
- Gasztronómia és vendéglátás egy séf szemszögéből
Szilágyi Róbert, erdélyi magyar séf a vendége az Értágító podcastnek. A séf mesél pályafutásáról, hogyan kezdett el főzni, és milyen tapasztalatokat szerzett a vendéglátásban. Kit…
- Top 10 trilógia és/vagy franchaise
Az Értágító podcast soron következő adásában a készítők egy filmes tematikájú top 10-es listát állítottak össze, amelyben filmtrilógiák és franchise-ok szerepelnek. Kiemelik, hogy…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Út a világbajnokságig ft. Füstös Tamás /Biobuilding podcast — Biobuilding Podcast
Füstös Tamás a Biobuilding podcastben mesél az útjáról a világbajnokságig. A leírás tartalmazza Tomi és a Biobuilding elérhetőségeit Instagramon, Youtube-on és Facebookon.
- IRÁNYJELZŐ #1 előzetes - Bognár Tamás — IRÁNYJELZŐ
Az IRÁNYJELZŐ podcast első adása Bognár Tamással, a Porsche Hungaria kommunikációs vezetőjével. A téma az autóipari kommunikáció, mobilitás és autózás.
- Beszélgetés Fejérvári Maricával | Campus FM90 Extra — Legénylakás Podcast
Ez az epizód Fejérvári Maricával készült beszélgetést tartalmaz. A beszélgetés a Campus FM90 Extra műsorában hangzott el.