Hello Anyukám

A gyermekkori kiégés – mi az, hogyan előzhetjük meg és mit tehetünk, ha már felütötte a fejét?

· PT49M11S

Összefoglaló

A Hello Anyukám podcast epizódban a gyermekkori kiégésről beszélgetnek Györpál Tünde gyermek- és ifjúsági coachcsal. Szó esik a gyermekkori kiégés jeleiről, megelőzéséről és a lehetséges beavatkozásokról, különös tekintettel a 12-18 éves korosztályra, de kitérve az óvodásokra és…

Röviden

Műsor
Hello Anyukám
Megjelenés
2025. 04. 13.
Hossz
49 perc
Szereplők, említett nevek
Lugosi Dóri, Endrész Timi
Témák
gyermekkori kiégés, gyermek fejlődés

Ebben az epizódban

Életközépi válság és kapuzárási pánik – sokáig ezzel a két kifejezéssel találkoztunk leginkább, amire olyan 40-50 éves korában számíthatott az ember.

Így lett ebből szép lassan kiégés, na megy úgy, hogy elkezdték vizsgálni, hogy mi is történik velünk, meg miért is történik mindez.

És közben nem csak az életek rohannak el, de gyorsul a világ is, és már nem kell 40 és 50 évesnek lenni, már kiéghet valaki 30 évesen is.

És kiderült, hogy lehet anyai kégésünk is, érzelmi kiégésünk is, sőt, kiderült, hogy a felgyorsult és túlterhelt világunkban már gyermekkori kiégés is van.

Bár a legérintetteb korosztály a 12-18 évesek, de akár az óvodásokat, kisiskolásokat is érintheti ez a dolog.

Hogy mit is jelent a gyermekkori kiégés?

Hogyan előzhető meg és mit tegyünk, ha már felütötte a fejét gyermekünknél?

Vendégünk ebben az adásban Györpál Tünde , gyermek- és ifjúsági coach, gyermek mindful tréner, akivel alaposan kivesézzük a témát.

Support the show Kövess minket a közösségi oldalakon is!

Instagram FaceBook FB zárt csoport TikTok

Említett entitások

Témák

  • gyermekkori kiégés
  • gyermek fejlődés

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A gyermekkori kiégés – mi az, hogyan előzhetjük meg és mit tehetünk, ha már felütötte a fejét?”

Miről szól ez az epizód: „A gyermekkori kiégés – mi az, hogyan előzhetjük meg és mit tehetünk, ha már felütötte a fejét?”?

A Hello Anyukám podcast epizódban a gyermekkori kiégésről beszélgetnek Györpál Tünde gyermek- és ifjúsági coachcsal. Szó esik a gyermekkori kiégés jeleiről, megelőzéséről és a lehetséges beavatkozásokról, különös tekintettel a 12-18 éves korosztályra, de kitérve az óvodásokra és… Az epizód a Hello Anyukám című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 13..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A gyermekkori kiégés – mi az, hogyan előzhetjük meg és mit tehetünk, ha már felütötte a fejét?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Lugosi Dóri, Endrész Timi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A gyermekkori kiégés – mi az, hogyan előzhetjük meg és mit tehetünk, ha már felütötte a fejét?”?

Fő témái: gyermekkori kiégés, gyermek fejlődés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A gyermekkori kiégés – mi az, hogyan előzhetjük meg és mit tehetünk, ha már felütötte a fejét?”?

Megjelenés: 2025. 04. 13.. Hossz: 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hello-anyukam/s3e7-a-gyermekkori-kieges-mi-az-hogyan-elozhetjuk-meg-es-mit-tehetunk-ha-mar-fel

Több epizód a Hello Anyukám-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból