Karson Podcast

Cégátadás: cégeladás, generációváltás, exit

· PT41M15S

Összefoglaló

Ebben a podcast epizódban a cégeladás, átadás és generációváltás témakörét járják körül. Vargáné Gróh Ilona vendégei Hűvös Ágnes, stratégiai tanácsadó és Farkas Pali, tranzakciós tanácsadó, akik a felkészülés fontosságáról, a lehetséges hibákról és a különböző eladási…

Röviden

Műsor
Karson Podcast
Megjelenés
2026. 04. 24.
Hossz
41 perc
Szereplők, említett nevek
Farkas Pali, Hűvös Ágnes
Témák
cégeladás, generációváltás, cégátadás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Legutóbbi adásunkban a cégvásárlásról volt szó.

Most ezt a témát kicsit megtekerjük és a cégeladás, átadás, generációváltás irányából közelítjük meg.

Ismét igyekszünk minél több szempontot behozni a beszélgetésbe, és pár praktikus javaslatot is belecsempészni a következő bő fél órába.

Varganóra beszélgető partnerei a mai adásban csakúgy, mint legutóbb is Farkas Pali, az Inveszcom ügyvezetője és társtulajdonosa, aki több mint 20 éve foglalkozik tranzakciós tanácsadással Magyarországon és a környező országokban.

Az Inveszcom elsősorban olyan alapítói vagy családi tulajdonú cégek eladásánál segítkezik, amelyek nemzetközi befektetői érdeklődésre tarthatnak számot.

Legtöbbször az eladókat képviselik, de a vevői oldalon is sokszor megfordultak már.

Szintén vendégünk Hűvös Ágnes, szenior Carson partner, stratégiai tanácsadó, a Carson alapítója.

Erőssége a diagnózis, vagyis annak az eldöntése, hogy egy-egy vállalati, szervezeti probléma esetén melyik területeket érdemes bevonni a fejlesztésbe, milyen külső eszközökkel, módszerekkel.

Sokat dolgozik tulajdonosokkal és vezetőkkel. az ő stratégiai döntéseiket támogatja. >> Sziasztok! >> Szia Nóra! >> Sziasztok! >> Szia Pali!

Veled ismét találkozunk a legutóbbi epizód óta, hiszen a mai témánkhoz is erős szakmai kapcsolódásod van, úgyhogy kíváncsi nálunk a mai beszélgetés elé is.

Azt mondod, hogy egyszer átadod vagy eladod a cégedet, de valójában mikor állsz készen rá?

Ez nyilván a cégeladás. körüli kérdések egyike, hogy jut el valaki egyáltalán odáig, hogy el szeretné adni a cégét?

Ágnás, ez egy nagyon izgalmas kérdés.

Ugye mi elég sokat dolgozunk cégtulajdonosokkal, főleg olyanokkal, akik benne vannak a cégvezetésben, és nagyon-nagyon változó pillanatokban halljuk azt, hogy most már ide jelenne eladni a cégemet.

Az egyik, ahol ezt halljuk, az egy ilyen pánikreakció.

Belefáradtam, kiégtem, elég volt, szeretnék tőle szabadulni.

Erről majd Pali biztosan beszél, hogy ez nem egy jó pillanat semmilyen szempontból, de ez talán a leggyakoribb, amikor elhangzik.

Aztán van az, amikor mondjuk alapító generáció, és a generáció váltásnál valamiért úgy döntenek családilag, hogy nem átadják egy következő generációnak, hanem inkább eladják a céget.

Ez is egy elég jellegzetes eset.

És aztán vannak olyan 40 és 50 közötti cégtulajdonosok általában, akik nagyon tudatosan készülnek arra, hogy ők egyszer szeretnék eladni a cégüket, valami újba kezdeni még, amíg frissek és üd, vagy egyáltalán mondjuk egy ilyen, úgy szokták hívni, hogy korai nyugdíjat választanak, és valami hobbinak élni.

Tehát van ez a fajta cég eladási lendület is.

És aztán néha van olyan, amikor mondjuk egy összealolvadás vagy egy cégeladás tűnik a cég szempontjából a legjobbnak.

Az egy egészen más típusú szándék, mondjuk ami ilyenkor megfogalmazódik, az inkább egy piaci helyzet által.

Nem jó szó, hogy kikényszerített, mert néha ez egy örömteli dolog, de mégis csak a piaci helyzet hozza ezt a lehetőséget. >> Pali, mit gondolsz arról, hogy mi a rosszabb?

Túl korán eladni egy céget, vagy túl későn?

Szerintem ez egy elsőre egy egyszerű kérdésnek tűnik, de valójában nem.

Az azért tűnik elsőre egyszerűnek, mert mi is jellemzően azokkal a mintázatokkal találkozunk, amelyiket elmondtál, Ágnes.

És ezekben a kontextusokban az a legtiikusabb, hogy a tulajdonosok felismerték azt, hogy valamiért van egy olyan számukra objektívnek tűnő körülmény, ami miatt most már előbb-utóbban el kell adniuk.

Tehát az, hogy túl korán, az emiatt nem nagyon szokott előfordulni természetszerűleg, inkább az, hogy túl későn.

Ami viszont bonyolultabbá teszi a kérdést, hogy részben ezek az objektív korlátok, ezek abból fakadnak, hogy az az opció, hogy az alapító ügyvezető átadja egy alkalmazott menedzsmentnek az irányítást, és kivonuljon a napi ügymenetből.

Ez a legtöbbek számára valamiért nem járható út.

Megpróbálták, nem sikerült, vagy félnek tőle.

És nyilván, hogyha viszont élnének ezzel a lehetőséggel, és függetlenítenék a saját tulajdonosi szerepüket az ügyvezetői szereptől, akkor az sokkal inkább kitíthatná a lehetőségeiket ilyen szempontból, hogy például függetlenítsék a saját egészségi állapotuktól, a megoldott vagy megoldatlan utódlástól, kiégés saját kiégésüktől azt, hogy egyébként mikor jött valójában el az ideális időpont a cég számára, a cég szempontjából, nem pedig a tulajdonos szempontjából az exitre.

Elgondolkoztam azzon, amit Pali mondott, mert szerintem nagyon-nagyon fontos az a néhány félmondat, amit te mondtál, hogy félnek attól, hogy kivonuljanak a napi ügymenetből, és esetleg már próbálták, és nem sikerült.

Szoktuk emlegetni azt, hogy vállalkozói szabadság, de valójában nem értik, azt hiszem nagyon sokan, hogy ez mit jelent.

Az amit te mondtál arra, én csak ráerősíteni szeretnék, az én tudjam függetleníteni magamat a cégtől, illetve a céget attól a kockázattól, hogy én, mint ember, éppen hogyan élek, mit csinálok, beteg leszek, egy válásba keveredem bele, vagy bármi ilyesmi.

Az egy nagyon fontos törekvés igazából egészen korai fázól kezdve, és semmi köze ahhoz, hogy egyszer el akarom-e adni a céget.

És mégis amikor sor kerül arra a döntésre, hogy ideje lenne eladni, akkor ez egy kulcstényező lesz, hogy mennyire sikerült addigra függetlenítani magamat a saját cégemtől. >> Szerintetek a cégvezetők miért hallogatják a cég átadását egy adott pillanatban, amikor az már időszerű lenne?

Ez tényleg egy időkérdés, vagy döntés kérdése, vagy milyen okok állhatnak-e mögött?

Azt gondolom, hogy teljesen természetes, hogyha én felépítettem egy céget, akkor az érzelmileg is kötődik valahogy mélyen hozzám.

Lehet, hogy az identitásam része.

És éppen ezért nagyon nehéz leműteni magamról érzelmileg, identitásilag, gondolkodásilag, hogy ezt a céget én most el fogom engedni.

Ezt kimondani nehéz, és lényegesen kevesebbet foglalkozunk ezzel a kérdéssel, mint kellene azokban a pillanatokban, amikor felmerül mondjuk egy cégeladás vagy cégátadás gondolata.

Ez az egyik, amiért szerintem halogatják.

A másik pedig az a mély hiedelem, hogy a cég nem működik jól, hogyha én nem vagyok benne jelen.

Sokkal kevésbé lépnek hátra a cégtulajdonosok, mint kellene.

Félnek még az utolsó pillanatban is elengedni, ugyanakkor attól is félnek, hogy beleragadnak.

Tehát egy ilyen nagyon-nagyon kavaros, csavaros pszichológiai helyzet ez az egész.

És nem foglalkozunk ezzel a pszichológiai helyzettel eleget.

Szerintem >> én is azt látom, hogy ez a halogatás ez leginkább érzelmi, gyökerű.

Ugye felépítettem ezt a céget, egy vagy több évtized dolgoztam benne.

Ehhez képest az eladási folyamat maga meg az, hogy mi következik utána számomra, az egy ilyen ugrás az ismeretlenben.

Miközben amit kockáztatok ezzel, az ugye az elmúlt több évtizednek a munkája, meg az az érték, amit ezzel előállítottam.

Tehát itt van szerintem egy ilyen ismeretlentől való félelmis azon túl az identitás kérdésen amellett amit említettél Ágnast.

És nyilván amit valaki nem ismer, akkor az az ismeretlentől kicsit félünk, vagy legalábbis óvatosak vagyunk, az felnagyítja a kockázatokat, mert nem is pontosan értjük a kockázatokat, de hát ezen tájékozódással meg edukációval lehet segíteni.

És hogyha egy picit abban az irányba gondolkozunk, hogy a generációváltással történő vezetésát vagy cégátadás akár.

Most itt amit mondtatok inkább az exit felé irányul, amikor eladom a cégem.

De mi van akkor, hogyha egy generációváltásra kerül sor?

És azért nem arról van szó, hogy kalapkabát volna becsuktam az ajtót, és itt sem vagyok.

Ebben a köntösben hogy néz ki ez az egész sztori? >> Én ráfűződnék arra, amit Pali az imént mondott, hogy ugrás az ismeretlenbe, ott még nagyobb a gödör, amint amit át kell ugrani.

Szerintem látunk olyan cégeket, ahol a céget átvevő generáció az apa-anya mellett ugye időnként kisgyerekként bement a céghez.

A régi alkalmazottak már négy éves korukban ismerték őket, és úgy köszöntik őket még h évesen is, hogy jaj, emlékszem, amikor az óvodából én hoztalak el, mert apád nem ért rá, és ebben a helyzetben kell átvenni, és ilyenkor még inkább bekapcsolnak azok a fura ilyen óvóvédőreflexek az átadó generációban sokszor, és még rejtettebb, még nehezebb dinamikák jönnek elő, mert még a családi dinamikák is ott vannak, ahol a gyerek meg akarom óvni bizonyos dolgoktól, például a tévedéseitől.

Közben a céget meg akarom óvni attól a forrófejű bolondtól, akinek hát adom, akiről pontosan tudom, hogy milyen volt mondjuk kamasznak, és még mindig látom benne azt, hogy ő az én gyerekem.

És ezek rettentő mélyen zajló folyamatok.

Látunk olyan cégeket, ahol nem sikerül a generációváltás, pedig látszólag átvette a következő generáció, de az átadó generáció nem tud eléggé hátralépni. >> Mitől félnek leginkább ezek a tulajdonosok? >> Hát szerintem az egyik dolog, amitől félnek, és ez kapcsolódik is az előző gondolatmelhez, amit amit felvezettél Ágnes, hogy én tudom magamról, hogy én jól tudtam működtetni ezt a céget.

Nem tudom, hogy bárki tudja-e ilyen jól.

És ez még akkor is feljön ez a kockázatérzékelés, hogyha egyébként az az egyik indíttatása mondjuk egy eladásól való gondolkodásnak, hogy úgy érzi a tulajdonos ügyvezető, hogy elérte akkor saját korlátait, de még akkor is fél attól, hogy hát ha ezt valaki átveszi, akkor az majd nem lesz jó.

És szerintem itt ott is van egy dilemma, hogy akkor átadom-e valaki másnak a stafétapapotot, az ügyvezetés betű tulajdonos maradok, vagy pedig teljesen kiszállok tulajdonosként is, hogy ha a az előbbi esetben, ha maradok tulajdonos, de valaki mást fogja vezetni, akkor anyagilag futom a kockátat annak, hogy ő akkor ezt esetleg nem fogja majd jól csinálni.

És akkor részben ez is a mi meglátásunk szerint ezt terel ilyenkor a tulajdonosok egyrészét arra, hogy akkor inkább adjuk el, mert akkor kikashelek és akkor azt majd az új tulajdonos azt csinál, amit akar.

Nyilván ez nem ennyire egyszerű a valóságban, de de hogy ez szerintem egy egy valós dilemma, ami ami fel szokott bennük merülni.

Én látok még egy félelmet ezeken túl.

Tehát abszolút egyetértek veled, Pali, hogy ezek nagyon fontosak, de családi cégeknél van még egy nagyon fontos dolog, főleg, hogyha akár 20, 30- 40 évig épült az a cég.

Két fontos dolog van igazából.

Az egyik a család neve, ez a legacy, ez az, hogy mit hagyok örökül.

Tehát, hogyha hozzátapadt egy cégnév az én családomnak a méltóságához, a társadalmi szerepéhez, a sikerének a a fogalmához, akkor nagyon fontos az, hogy vajon hogyha átadom, akkor ez a cég továbbra is egy olyan dolog lesz-e, amire én büszke lehetek, vagy a gyerekeim, unokáim büszkék lehetnek.

Ez az egyik félelem, amit én hallok megfogalmazódni itt ebben a tárgyalóban, ahol mi dolgozunk.

És a másik pedig, hogy nagyon gyakran ezek a cégek lojális, hűséges, alkalmazotti gárdával rendelkeznek, és féltik a gárdát.

Tehát az, hogy mi lesz az én alkalmazottaimmal, amikor átadom, az egy nagyon fontos ilyen gondoskodó szemléletű félelem.

Vajon megmaradnak-e itt, boldogok lesznek-e itt, büszkék lesznek-e továbbra is arra, hogy itt dolgozhatnak?

Tudnak-e majd az új vezetéssel kapcsolódni?

Ezek a kérdések tudatosabb vezetőknél elhangzanak, sőt elhangzanak olyan igényként, hogy segítsünk abban, hogy amikor ők átadják egy következő generációnak, vagy akár eladják a céget, attól még a dolgozói gárda a lehető legkevésbé sérüljön, a lehető legjobban éljett túl ezt az átmenetet. >> És mi a helyzet az új vezetéssel?

Amikor érkezik a gyermek és átveszi a céget, az ő szemszögéből mit láttok? hogy tudnak ezek az ambíciók sikerre jutni. >> Itt vannak nagyon jó ilyen tankönyvi megoldások, amiket érdemes figyelembe venni.

És az a jó tapasztalat, hogy az átvevő generációk ezeket elég jól érzékelik, tapintják.

Az egyik, hogy kezdjenek el a cégben dolgozni, töltsenek el akár több évet a cégben, és valamilyen vezetői szintig jussanak, elszerezzenek tapasztalatot, illetve a csapat vezetőként is ismerje meg őket.

A másik, hogy minél előbb vonódjanak bele a stratégiai tervezésbe abba, hogy mi lesz a cégnek a következő néhány éve, azt már tudják ők is befolyásolni. ne készen kapjanak valamit, és csak bele kell ülni, hanem tényleg ők maguk akár az átadó generációval együtt, sőt mindenképpen az átadó generációval együtt találják ki, hogy a következő 5-10 évnek mi legyen a nagy álmaterve, ambíciója, és ezt tervezzék is meg.

És én nagyon fontosnak tartom azt, hogy hogy nagyon nagy őszinteség legyen az átadó és az átvevő között.

És ez amúgy akkor is igaz, hogyha nem családon belüli átadásról van szó, hogyha itt egy idézőjelben egyszerű cégeladás van, még akkor is egy rendkívül őszinte vezetők közötti átadóvezetők és átvevő vezetők közötti folyamatra van szükség ahhoz, hogy ez egy sikeres átadás legyen.

Nem pontszerű, hanem folyamat, minden esetben akár éven túlnyúló folyamat is egy-egy ilyen átadás, és ott nagyon jól kell tudni együtt dolgozni ezen a folyamaton.

Két dolog jut ezzel kapcsolatban eszemben.

Az egyik az az, hogy ezt látjuk cégeladások kapcsán is, hogy van az a pont, ahol tudomásul kell venni az átadónak, hogy innentől kezdve az ő szerepe megváltozik, és már nem ő hozza a döntéseket, és jobb, ha nem szól bele mindenbe.

Ez fontos, hogy ez egy olyan dolog legyen, amire felkészülnek a felek, és ez fel van építve.

Egyrészt az átadónak is kell erre magát kondicionálnia, mert hát ez borzasztó nehéz ezt valójában megtenni.

És a másik része, ami ehhez kapcsolódik, hogy a felkészülésben, a felkészülési részeként, meg a folyamat részeként sok olyan KKV van, ahol a szervezeti tudásnak meg az iparági tudásnak a nagy része az az nem kering a szervezetben, hanem a tulajdonosnak a fejében van.

És hát ahhoz, hogy ezt jól át lehessen adni, az is nyilván nem megy az egyik napról a másikra.

De én azt gondolom, hogy ez sok esetben, hogy ezt jól meg tudják csinálni, ez jót tesz magának a cégnek is, mert függetlenít, tehát hogy ez akkor ezek a tudások, ezekből folyamatok lesznek, meg tudnak belőle rendszerek…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Cégátadás: cégeladás, generációváltás, exit”

Miről szól ez az epizód: „Cégátadás: cégeladás, generációváltás, exit”?

Ebben a podcast epizódban a cégeladás, átadás és generációváltás témakörét járják körül. Vargáné Gróh Ilona vendégei Hűvös Ágnes, stratégiai tanácsadó és Farkas Pali, tranzakciós tanácsadó, akik a felkészülés fontosságáról, a lehetséges hibákról és a különböző eladási… Az epizód a Karson Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 24..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Cégátadás: cégeladás, generációváltás, exit”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Farkas Pali, Hűvös Ágnes.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Cégátadás: cégeladás, generációváltás, exit”?

Fő témái: cégeladás, generációváltás, cégátadás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Cégátadás: cégeladás, generációváltás, exit”?

Megjelenés: 2026. 04. 24.. Hossz: 41 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/karson-podcast/cegatadas-cegeladas-generaciovaltas-exit-ec38627c

Több epizód a Karson Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból