Kávézó

Mindenkinek elérhető lesz a Felföldi tájoló -PODCAST

· PT20M49S

Röviden

Műsor
Kávézó
Megjelenés
2022. 03. 20.
Hossz
21 perc
Szereplők, említett nevek
Korpás Árpád, Sztruhár György
Témák
felföldi tájoló, felvidék, turizmus, oktatás, helytörténet

Ebben az epizódban

Korpás Árpád és Sztruhár György voltak stúdiónk vendégei, akik megerősítették, hogy a Felföldi tájoló egyre nagyobb követőbázissal rendelkezik.  Leginkább a diákoknak készítették a sorozatot, de egyelőre úgy érzékelik, ezt a réteget még nem teljesen sikerült megszólítaniuk, éppen ezért modern és diákbarát megoldásokkal készülnek a következő évadban. Applikáció, diákutaztatás, turista információk bővítik majd a Felföldi tájoló palettáját. Annak, aki pedig rákap az ízére, úgy fogja ismerni Felvidéket, mint a tenyerét.  Arra is gondoltak, aki számára az online világ kevésbé elérhető, ő nyomtatott formában kapja majd kézhez a Felföldi tájolót, illetve a Régió TV adásán is nézhető.  Büszkén újságolják, hogy rendkívül jó a kommunikáció a magazin követőivel, akik tanácsokkal, tippekkel látják el őket arról, mit érdemes még a Felvidéken megmutatni.  Örömmel tölti el őket, hogy sehol nem tapasztalnak ellenszenvet azért, mert magyarajkúak, sőt, egyre több olyan kérés érkezik hozzájuk, hogy az epizódokat szlovák nyelven feliratozzák, vagy készítsék el.  A világ számos pontjáról nézik az epizódokat, amelyek gazdag múltunk egy-egy szeletét hivatottak bemutatni. 

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Régió TV

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mindenkinek elérhető lesz a Felföldi tájoló -PODCAST”

Miről szól ez az epizód: „Mindenkinek elérhető lesz a Felföldi tájoló -PODCAST”?

Korpás Árpád és Sztruhár György voltak stúdiónk vendégei, akik megerősítették, hogy a Felföldi tájoló egyre nagyobb követőbázissal rendelkezik.  Leginkább a diákoknak készítették a sorozatot, de egyelőre úgy érzékelik, ezt a réteget még nem teljesen sikerült megszólítaniuk, éppen ezért modern és diákbarát megoldásokkal készülnek a következő évadban. Applikáció, diákutaztatás, turista információk bővítik majd a Felföldi tájoló palettáját. Annak, aki pedig rákap az ízére, úgy fogja ismerni Felvidéket, mint a tenyerét.  Arra is gondoltak, aki számára az online világ kevésbé elérhető, ő… Az epizód a Kávézó című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 03. 20..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mindenkinek elérhető lesz a Felföldi tájoló -PODCAST”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Korpás Árpád, Sztruhár György.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Mindenkinek elérhető lesz a Felföldi tájoló -PODCAST”?

Fő témái: felföldi tájoló, felvidék, turizmus, oktatás, helytörténet.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mindenkinek elérhető lesz a Felföldi tájoló -PODCAST”?

Megjelenés: 2022. 03. 20.. Hossz: 21 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kavezo/mindenkinek-elerheto-lesz-a-felfoldi-tajolo-podcast-89e9be10

Több epizód a Kávézó-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból