KissMarketz Podcast

A legtöbb ember rosszul érti a kockázatot

· PT1H13M16S

Összefoglaló

A KissMarketz Podcast e heti adásában Gáborral beszélget Kiss Kevin. Gábor nem a hős szerepet keresi, hanem a valós túlélés és mentális erő fortélyait mutatja be motiváció, segítség és B-terv nélkül. Az óceánátkeléseiről és grönlandi kalandjairól ismert extrém sportolóval a…

Röviden

Műsor
KissMarketz Podcast
Megjelenés
2025. 12. 15.
Hossz
1 óra 13 perc
Témák
kockázat, mentális erő, extrém sportoló
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Na hát Gábor, üdvözöllek itt téged nálunk.

Köszönöm, hogy eljöttél. >> Köszi a meghívást. >> Mielőtt még belevágnánk, úgy gondolom, hogy mielőtt bárki megérteni, hogy hogyan evez valaki egyedül 75 napig az ócán, azelőtt meg kell érteni, hogy te honnan is jöttél, milyen gyerekkorod volt, hogyan vezetett az utad a gyerekkorodtól egészen idáig az extrém sportokig az evezésig.

Ha tetszenek ezek a jellegű tartalmak, akkor a legjobb módja annak, hogy minél több emberhez ezek eljussanak, hogy feliratkozol a csatornánkra, és ezzel ingyen tudsz minket támogatni.

Szóval nekünk ez egy hatalmas nagy segítség, neked pedig csak egy kattintásba kerül.

Ha még nem tetted, akkor kérlek, nyomj a feliratkozás gombra mindenféleképpen, hogy minél több ehhez hasonló izgalmas beszélgetést tudjunk neked hozni, amiből a lehető legnagyobb tudásra tudsz te is szertenni.

Most pedig akkor folytassuk is a beszélgetésünket. >> Hát én alapvetően tehát egy nem nem átlagos családba születtem, szóval mi heten vagyunk testvérek.

Nagyjából 22 havonta így megyünk így lefelé, és akkor én kezdtem a sort.

Szóval így aki esetleg így belső gyerek vagy a legnagyobb gyerek, így az így tudja, hogy ilyenkor így bármi történik a tesókkal, az az mindig a a legnagyobb van elővéve, hogy miért nem mutatsz jó példát.

Nem tudom én miért nincs annyi eszed, de ugyebár a többi tesó tőled veszi el a cipődet, a csokidat, a minden.

Szóval ez egy ilyen nagyon speciális helyzet.

A most már zseniálisan mindannyian felnőttünk, de ez így így gyerekkorban azért ez nem nem annyira egyszerű.

Tehát így kábé én szerintem így a a normál gyerekkor ez így kiesik, mert mert muszáj felelősséget vállalni valamilyen szinten jobban a családban, mint mintha mondjuk nem tudom én a egyedül lennék, illetve illetve hát egy gyerekre kevesebb fizikális figyelem jut a szülőktől.

Úgyhogy van ennek egy olyan olvasata, hogy az ember elkezdi kiharcolni a figyelmét.

Meg nyilván van olyan is, hogy hogy akkor teremt az ember magának egy másfajta világot.

És szóval ez egyszer egy alap, másrészt meg én abban nagyon-nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy hogy nagyon hamar így toltak a sport felé.

Tehát így így nem tudom, hogy ez mai napig ez ösztönös volt-e vagy csak úgy, de de én én egész kis srácként én verseny sportoltam, tejfutottam kilenc éven át, sokat jártak uszodába, sporttagozatosul és szóval így >> végig melletted voltak akkor?

Szóval végigmellettem voltak és így és így a sport meg egy kisgyereknek megmutatja azt, hogyha valamibe befektetsz energiát, akkor annyit ki is tudsz belőle szedni.

A többet edzel, jobb leszel, kevesebbet nem leszel jó.

Szóval így így így ilyen alapigazságokat így nagyon korán lefektet az ember életébe.

Meg hát ami még így pluszba hozzájön, így én én művésznek tanultam, tehát képzőművésznek, aztán meg alkalmazott művésznek, és ott is ideális esetben a tanárok azon dolgoznak, hogy mi az a nagyon speciális, ami benned van, amit így nem tudom, most így csinálunk egy szobrot, kitesszük egy kiállításon, és akkor meg lehet nézni.

Tehát ugyanígy az az önkifejezés.

Tehát így ha így nézem, akkor gyakorlatilag ez ez mind-mind megyazott a későbbi extrém sportolásnak, mert ott is az ember csinál valamit, valami speciális dolgot, amit csak egyedül ő csinál, és utána meg van ennek egy ilyen performanceza, hogy mondjuk egy evezés az óceánon. >> És mikor érezted először azt, hogy benned valami úgy más, mint a többi emberbe, gyerekbe, mert azért nem mindenki ér el ilyen eredményeket.

Hát én én amennyire vissza tudok emlékezni, mindig megvolt, hogy hogy na majd ha felnőtt leszek, akkor na ide figyeljetek, akkor én megyek a horizonton túl.

Tehát ez így ez egy ilyen alapelképzelés volt, hogy ez így honnan ültetődött el a fejemben, vagy hogyan fogalmazódott meg.

Azt nem tudom, nagyon sok a olyan, tehát a szülőktől, tanároktól, meséből, nem tudom, barátoktól olyan üzenetek jöttek, ami ami egyértelműen ebbe az irányba terelt engem folyamatosan és és én igaziból alig vártam, hogy felnőtt legyek.

Tehát így oké, felnőtt vagyok, és akkor tűzés át egyből az óceánon.

Szóval így és egy olyan projekt után meg már nincs visszaút.

Tehát szóval egy én azt gondolom, hogy nem 18 éve kezdtem az extrém sportolást, hanem ez tényleg egy kisgyereknek a álmai, a víziói, az elképzelése volt, amit egy idő után elkezdtem tudni megvalósítani, és akkor elég sokáig lehetett ezt űzni. >> És hogyan alakult ki benned ez a fajta kockázatvállalás, hogy tényleg ilyen ilyen, hogyha lehet úgy fogalmazni, hogy expedíciókra menjél úgymond?

Hát szerintem az élethez kell kell vállalni kockázatot.

Tehát így tehát ez muszáj elkerülhetetlen.

Tehát tehát az ember haladni akar előre, akkor ott akkor néha kettesével kell venni a lépcsőfokat.

Tehát nem érsz rá töyörögni meg meg állni az emelet előtt, hogy akkor most fölmenjek vagy ne menjek, hát menni kell.

Úgyhogy és és ténylegesen szerintem még még a fizikális kockázat is az bele kell, hogy férjen.

Nyilván egy idő után ez változik.

Az ennek a stílusa, a módszerei, a eszközei, a minden egyéb.

De de az extrém sportban az első párprojekt az az eléggé erősen kockázatos, mert nincs mögötte tudás, nincs mögötte alázat, csak az ambíció van, és hát elkezdesz elkezded nagy kanállal lenni a dolgot.

Úgyhogy utána amikor itt ott baj történik, akkor látod azt, hogy jó, hát azért te vagy egy hallhatatlan valami.

Szóval így így utána visszább kell venni, máshogyan kell neki állni, tehát utána úgy kialakul ez az egész, de az elején tehát szerintem így tehát csinálni kell. >> Volt olyan, hogy féltél esetleg akár gyerekként, akár az út során? >> Persze, persze.

A a félelem az egy az egy remek dolog.

Tehát az az az megmutatja, hogy tétje van a helyzetnek.

Tehát hogyha ha valaki nem fél, akkor az ha extrém sortoló, akkor nagyon rövid idő alatt kinyírja magát.

Amúgy meg a való életbe se nagyon lehet boldogulni félelem nélkül.

Tehát az az megmutatja, hogy hogy vigyázni kell magadra, hogy ugyebár itt mondjuk a civil normál életben itt nem azt mutatja meg, hogy valami életveszélybe belekerülné, hanem inkább olyan dolgoktól félünk, amit nem ismerünk és később van esély, hogy megtörténjen, és akkor ezért megjelenik a félelem, hogy akkor ott vigyázni kell azon a területen, mert ninc nincs benne kompetenciánk mondjuk.

Úgyhogy ez egy ez egy remek dolog.

Nyilván nem szabad, hogy megnőjön, mert akkor akkor nem csinálsz semmit, vagy pedig bepánikolsz meg még rosszabb, mintha nem tudom én.

Tehát tehát a félelem az így jó, csak így kezelni kell.

Tehát ez egy fókuszáltság, vagy egy figyelem az én olvasatomban. >> Így így állj a félelemhez.

Ez te már a kezdetektől fogva így néztél a félelemre, vagy ez menet közben alakult ki benned ez a fajta viszonyod a félelemhez, ami most van?

Hát van egy-két ilyen emlékem, hogy nem tudom, én kimentem kisrácként a nem tudom az erdőbe a hálózsákommal, és akkor kint aludtam, mert szuper félelmetesnek tűnt, de pont azért, hogy hogy akkor nézzük már meg, hogy mi a jótől félek én, mert vagy nem tudom én, amikor kilenc éves voltam és ment a tájfutóverseny, és akkor innen oda el kellett menni, és a kettő között volt egy csalános rész, és akkor nyilván mindenki elkezdte kerülni hatalmas íbe, hogy hogy merthogy mert hogy fáj, merthogy félelmetes összecsíp a csalán rövid nadrágba.

És akkor én meg úgy voltam, hogy jó, hát akkor ezek most ott arra kerülnek, egy percet nyilván benne hagynak a versenybe, én meg keresztülmegyek és nyilván nem volt jó.

Utána még a szülők is leszírtak, hogy hogy néz el ki, szóval nem igaz, hogy a másik tud normálisan futni neked, meg miérk, de ez kellett ahhoz, hogy mondjuk a dobogó tetejénre lehessen állni, akkor szóval szóval valahogy így tehát tehát szerintem általában, hogyha az ember, ha valamitől nagyon fél és így szembenéz vele, akkor az klasszikusan úgy fog zajlani, mintogyha most itt lekapcsolnánk a villanyt, és akkor mikor nem nem látjuk a részleteket, és akkor odaképzelünk olyat, ami nincs.

Ha viszont van egy zseblámpánk, akkor szépen végignézhetjük a szoba belsejét, hogy amúgy nincs itt semmi, ami ami csak a sötétben létezne.

Szóval valami ilyesmit, tehát így szembe kell nézni vele, mert mert különben az ember nem mozdul előre. >> Beszéljünk arról a pillanatról, amikor azt mondtad magadnak, hogy én tök egyedül át fogom evezni az Atlanti óceánt.

Ha jól tudom, ez 2012-ben volt.

Hogyan hoz meg az ember egy ilyen döntést? [nevetés] Hát ennek akkor már egy idő terveztem azt, hogy egy szóló projektet akarok csinálni, és és miután kiderült, hogy még soha senki nem kenusztát egyik óceánt se, tehát ez ez olyan volt, mint egy ilyen felpattan labda, hogy oké, le kell csapni.

Aztán nyilván sokkal bonyolult, meg komplexebb, meg minden. >> És a környezeted hogyan reagált rá?

Ez a környezet a amikor valami olyas mit csinálsz, amit előtte még más nem csinált, még a környezet, gyakorlatilag 99%-ban azt fogja mondani, hogy ha eddig még nem csinálta meg más, az azért van, mert nem lehet megcsinálni és ne csináld.

Szóval a normális vagy szerintem az egészséges gondolkodás meg az, hogy ha valamit eddig még nem csinált meg senki, akkor az azt jelenti, hogy eddig még nem csinálta meg senki, de nem jelenti azt, hogy ez nehéz lenne, vagy lehetetlen lenne.

Úgyhogy szerintem tehát egyszerűen csak máshonnan kell nézni a a dolgot egy másik irányba.

És elég elég elgondolkodtató volt, hogy hogy addigra már megvolt a párus óceán áttevezés és akkor persze hát az egy 130 évvel létező extrém sport, akkor az persze az megy.

Voltak óceán átvitorlázások és akkor persze vitorlásra jóval.

Sok ember átkell az óceánon persze az oké és de az, hogy kenuval még nem csinálta meg senki, akkor az biztos valami lehetetlen dolog.

Közben meg csak másfajta lapátot kell használni, aztán körülbelül ilyen egyszerű az egész.

Úgyhogy, úgyhogy én a lehetőséget láttam benne, de nagyot kellett küzdeni a, a környezettel.

És utána ami teljesen abszurd volt, hogy miután meg megtörtént, és megvolt a világelsőség és a Guinis könyvbe 5 millió példányban és minden, egy csomó ember nem tudott ezzel mit kezdeni.

Hogyha eddig nem volt, akkor most hogy most csak úgy lesz, vagy meglett.

És akkor jön az, hogy jó, hát mégis csak szerencséd volt, vagy nem is igaz. vagy mit tudom én.

Szóval valamiből kiszámoltad amúgy, hogy erre valamennyi egy szikrány esély van, hogy ez lehetséges legyen. >> Hát én én ezt 100%-osnak gondoltam, tehát így meg se fordult a fejemben, hogy hogy nem működne.

Tehát nem az már más kérdés, hogy azt az üt én amúgy minden téren félvárról vettem, és ugyebár majdnem elsüllyedt a hajó, meg elég nagy és sok dráma volt. a mostani úton ugyebár ez ugyanaz a hajó, csak felújítva ugyanaz az útvonal, amit most csináltam.

Itt már számoltam azzal, hogy hiába van a hajó 100%-osan felkészítve a felszerelés, tökéletes.

Én az elmúlt 18 évem alapján azért eléggé eléggé összeraktam a projektet, de azért tudtam, hogy ilyen pici méretű hajó, ilyen hosszú ideig kintén az óceánon ez fel tud borulni, abból lehet olyan helyzet is, amit nem biztos, hogy sikerül megoldani.

És akkor most volt egy olyan számításom, hogy szerintem ez egy ilyen 8020-as projekt volt.

Tehát volt 20% esély arra, hogy nem tudom én most >> mást kell ide hívnod, mert én éppen nem tudnék itt lenni.

Igen. >> És mi volt a legnagyobb tanulságod úgymond itt a akár az egyik vagy akár mindkét út során, akár mentálisan is, hogyha nézzük, mert azért egyedül voltál, azért azt azt mentálisan ennyi napot egyedül lenni szerintem az nagyon a az a az a része is már hatalmas nagy kihívás tud lenni.

Hát az egyedüllét az erre van egy ilyen romantikus elképzelésünk így embereknek, mivel hogy nem tudunk egyedül lenni, meg akármit csinálsz, mindig belebotlasz valakibe.

Tehát tehát képtelenség a mai világba huzamos időt egyedül eltölteni, mert mert tudod jó, hogy a falon túl ott van a szomszéd már minimum.

És és nyilván teljesen más dimenzió az, amikor 2-3000 kmre nincsen más.

Szóval, de mégis, mivel itt rengeteg ember van, és mivel a legtöbb problémánk az emberi, tehát ritkán csapódik be egy meteorit az épület tetejére, szóval így inkább olyan problémáink vannak, amit egy másik ember legyárt nekünk.

Ezért az az elképzelésünk, hogyha egyedül lennénk, akkor akkor nem lenne problémánk, mert nincsen többi ember, és ebben van is igazság.

De önmagában egy ember most így mindegy, hogy a sarkkör röntó vagy az óceánon igaziból nem nem annyira értelmezhető.

Tehát tehát szerintem az ember emberként az ember társai között tud működni.

Tehát egy ilyen speciális helyzetben, amikor heteket, hónapokat egyedül vagy, nagyon nagyon nem úgy funkcionál egy ember, ahogy ahogy ezt itt tesszük, hanem inkább ilyen projekt módban van.

Enni kell, aludni kell, túl kell élni, A pontból kell haladni, B pontba körülbelül ennyi.

Viszont nyilván abból meg egyszerűbb a helyzet, hogy ha te mindent rendben tartasz mondjuk így a hajón, akkor akkor ott minden rendben van.

Ott az ott nem tud már baj lenni.

Tehát ez tehát én azt gondolom, hogy különben megvan a csapatban, végrehajtott projekteknek is a létjogosultsága, a szépsége és a nehézsége, meg a szólóaknak is ugyanígy megvan a előnye is, meg meg a nagy nagy hátránya is.

Általában különben egy csapatút az jobb. gyorsabb, messzebbre tud jutni és élvezetesebb, meg biztonságosabb is, viszont ahhoz tökéletes csapat kell.

Ha a csapatból nyilván egyetlen egy ember is csak a csapat ellen dolgozik valamiért, akkor akkor jobb egyedül. >> És az étkezést azt azt hogy oldottad meg ennyi napon keresztül? >> Hát a a hajóban 80 napnyi kajó kaja lett bepakolva, tehát ez >> befért egy ilyen picikébe, picike hajóká.

A az Antartison nem egyszerű, ahol naponta kell lenni. >> Ugyebár ott minden gram számít, mert emberi erővel húzod egy hajóba, most még beraksz még nem tudom 5 kg valamit, az az mindegy.

Egy egy szánón, amit utána másfél hónapig húzol saját erőből előbből a hófelszínén, az ott ott a grammok is számítanak.

Szóval, szóval itt azért lazább a helyzet, úgyhogy 80 napraoltam be.

A, az ökösszabály az volt, hogy a napi…

Említett entitások

Témák

  • kockázat
  • mentális erő
  • extrém sportoló

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A legtöbb ember rosszul érti a kockázatot”

Miről szól ez az epizód: „A legtöbb ember rosszul érti a kockázatot”?

A KissMarketz Podcast e heti adásában Gáborral beszélget Kiss Kevin. Gábor nem a hős szerepet keresi, hanem a valós túlélés és mentális erő fortélyait mutatja be motiváció, segítség és B-terv nélkül. Az óceánátkeléseiről és grönlandi kalandjairól ismert extrém sportolóval a… Az epizód a KissMarketz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 15..

Milyen témákat érint ez az epizód: „A legtöbb ember rosszul érti a kockázatot”?

Fő témái: kockázat, mentális erő, extrém sportoló.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A legtöbb ember rosszul érti a kockázatot”?

Megjelenés: 2025. 12. 15.. Hossz: 1 óra 13 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kissmarketz-podcast/a-legtobb-ember-rosszul-erti-a-kockazatot-452b6016

Több epizód a KissMarketz Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból