Kösz jó(l) vagyok!

Túl hamar nőttél fel, vagy még mindig gyerek vagy? – Bibók Bea | Krizsó Szilvia

· PT58M21S

Összefoglaló

Bibók Bea szexuálpszichológus és családterapeuta Krizsó Szilviának vendége a Kösz jó(l) vagyok! podcastban. Az adás a parentifikációról és az infantilizációról szól, olyan témákról, amelyek a gyermekkorban elszenvedett, láthatatlan traumákra világítanak rá. Bea elmondja, hogyan…

Röviden

Műsor
Kösz jó(l) vagyok!
Megjelenés
2026. 05. 06.
Hossz
58 perc
Szereplők, említett nevek
Bibók Bea, Krizsó Szilvia
Témák
szexuálpszichológia, családterápia, parentifikáció, infantilizáció, gyermekkori traumák
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Hát azért, bocsánat, a hamupipőként megmentik.

Azt szoktam mondani a parentifikált klienseimnek, hogy van plusz 25 évük.

Tehát azt a felelősséget, amit lehet, hogy más ember 25 éves korában kezd el vállalni, ők már kisgyermekkorban a családban megtanulják, nem tudnak határúzni, hiszen nem érzik, hogy fáradnak, kimerülnek, nem érzik, hogy megterhelő, amit csinálnak.

Éppen ezért elképesztő sok mindennel foglalkoznak, és nagyon sok oldalú emberek, kitartóak, és hát van egy pont, amikor viszont nagyon hirtelen fáradnak el.

Ez mindig egy ilyen krízis, akár fizikai krízis.

Ez sok év munkaterápia, loalitás konfliktus, hogy önmagamhoz legyák lojális, vagy a szülőkhöz, ez minden kliens átéri egyébként.

Tehát a biztonságos kötődésnél az anyuka tudja biztosítani az autonómiát a gyermekének.

Tehát engedi autonóm cselekvéseket megvalósítani, de biztonságot is tud neki adni.

Ha nem működik a szex egy párkapcsolatban, akkor előbb-utóbb a párkapcsolat sem fog működni.

Közös nyomozásra invitálok mindenkit, torvajokat fogunk tetni érni.

De ők nem ég szerepénzre vagy éppen festményre mennek, hanem ennél sokkal fontosabb dolgokat tulajdonítanak el.

Ráadásul mindezt úgy, hogy nem is tudják, hogy mit tesznek.

Mert ha tudnák, akkor valószínűleg nem tennék.

Róluk ugyanis az az általános vélekedés, hogy nekünk a legjobbat akarják.

A szüleinkről van szó ugyanis.

Az ellopott gyermekkor és az elnapott felnőtt korcimű könyvek szerzője pszichológus, szexmológus és szakpszichológus pár és családterepata, író és előadó?

Az ő könyvere utaltam az iménti felvezetőben.

Az első könyve azzal foglalkozik, hogy miért kell időt felnőtté válni gyerekeknek, a második könyvében pedig arról ír, hogy miért van az, hogy bizonyos felnőtteket otthon még mindig gyerekként kezelnek.

De hogy van a parentifikáció, illetve az infantilizáció közös halmazban, az önbizalommal erről szól ez a mai podcast, a köszön vagyok podcastban, én Kriszsó szélvél vagyok, és vendégem bibog be, és nagyon örülök, hogy itt vagy.

Iz lett mindenkit, szia szívek.

Láttatta a homupőke című mesét, akár színházban, filmben, vagy olvastad szereted?

Hát most azért gondolkodom el, mert a múltkor olvastam egy mesét az unokámnak abulaknyül, ami a lányomé volt, és második sor után át kellett írdnom a mesét, annyira agresszív volt és brutális, ami régen még nem tűnt fel.

Minire kell gondolnom a homulipőkével a kapcsolatban.

Én még pedig azért az üvegcipőre, egyébként azt gondoltam volna, hogy ez neked mondjuk egy ilyen kedvenc mese, mert szerintem nem mindenki tudja azt azon túl, hogy téged különböző pszichológiai témákban lehet látni és hallani, de hogy idézőjelesen előző életedben neked cipőboltod volt, és cipőket árultál, és azt gondoltam, hogy esetleg lehet egy ilyen kötődés ez a mesél.

Ézt még mennyi mindent csináltam az életemben, mire eljutottam az álmomhoz. 18 évesen pszichológust szerettem volna lenni.

Nem tudom a hallgatók közül biztos az idősebbek emlékeznek az ifjúsági magazérra, ahol Várjes Poli bácsi válaszolta meg a szexualitással kapcsolatos kérdéseket, és én nagyon bosszankodtam, mert azt éreztem, hogy egy nagyon fontos kérdéseket elbritszeli, és humorosan kikerüli az egyenes választ.

És úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon fontos rész az életünknek, és ezek a kérdések fontosak, és hogy én szeretnék szexelpszológus lenni, hogy én ezeket majd megválaszolhassam a velespali bácsi helyet, vagy nyilván után, de hogy én szakközépiskolában jártam ide a Budapesten 14 évesen felkerültem egy számításteznai közgazdasági szakközbe, és hát én negyedikben ezt eldöntöttem, hogy pszichológia, de kiderült, hogy biológia felvételi, amit ebben a szakközben nem tanítottak, és nem tudtam felvételizni, úgyhármentem közgazdasági irányba, és akkor nekem ez így később vált valóvá ez az álmom, de végig végig ott volt.

A cipő volt azért volt nagyon fontos, mert öt év alatt született három kislányom, és vidéken éltünk, és nagyon ideális volt, hogy én kilenc órára mentem dolgozni, és fél ötig ötig volt nyitva ez a bolt, és hát már ott is nagyon figyeltem az embereket, három cipőt odadtam a kezükbe, ránéztem, és körülbelül tudtam mi az ízlésre, ebből kettőt elvittek, úgyhogy jól ment.

A bolt, és én nagyon szerettem ezt csinálni, és az emberek is nagyon szeretek engem, volt olyan, hogy helyettes volt ment, mert beteg volt valami kislányom, és akkor mondták, hogy hát jól jó körülnéznek, de majd visszajönnek a be a lesz.

Mi volt a titkod szerinted ugyanaz, amit pszichológusként tudsz.

Szerintem jól kapcsolódok az emberekhez, és ezt érezték.

És a visszatérő vevők, úgy jöttek vissza, hogy tudták körülbelül az ízlésemet, hogy milyen cipőket válogatok össze a bolban.

Mint árukészlet, valószínűleg, hogy tudtak kapcsolódni, biztonságon érezték, magukat, megbíztak benne.

Ez egy hétköznapi interakció egyébként a bolban, és sokszor meséltek magukról.

Tehát ez egy fontos emberi kapcsolat, ma már nem így működik egy cipővásárlás.

Hajnajdon semmi nem így működik az esetek többségében, hogy ha bemész valóval még talen a szerencsés, hogy köszönnek.

Vannak kivételek, de azért mondjuk nem az az általános.

De nekem nem tudsz elszakadni a homupipőkét és gondolatomtól, mert végül az is egy ilyen felnőstörénet meg sikerszérje, hogy van egy szerencsétlen helyzet, aztán egy nagyon rossz életház, és abból hirtelen megjelenik a herceg és beteljesül minden vágy a hamupőkének nagyjából ez történt veled is.

Hát azért, bocsánat, a hamupőkét megmentik, engem soha nem mentettek meg.

Tehn a különbséget, azt a különbséget látom, hogy úgy megkapta a mire vágyott, de hát én azt gondolom, hogy a siker az a sikert azt nem úgy adják, hogy megkapjuk, azért nagyon komolyan kell dolgozni.

És azt gondolom, hogy én dolgozom az emberekkel, vezetőkkel, cikkulajdonosokkal, sikeres művészekkel, sikeres emberekkel, és nem sikeres emberekkel is természetesen, és a sikeres embereknek is vannak érzelmi problémáik.

Én azt látom, hogy a sikert nem kapjuk ingyen.

Tehát azért nagyon keményen meg kell dolgozni, és általában a parentifikáltak, akik nagyon korán felkelnek, hogy nőjenek a családban, ők nagyon korán megtanulják azt, hogy a munka a másik ember igényeinek a kielégítése, a felelősségvállalás az az élet része.

És azt szoktam mondani a parentifikált klienseimnek, hogy van plusz 25 évük.

Tehát azt a felelősséget, amit lehet, hogy más ember 25 éves korában kezd el vállalni, ők már kisgyermekkorban, a családban megtanulják, és éppen ezért az egész működés olyan, hogy nem okoz neki gondot.

Sem az új kihívás, sem az, hogy helyt kell lenni, kitartónak kell lenni.

Bele kell adni apaiat anyjait nem 80%-120%, tehát ez nekik a mindennapjaik részévé válik, és ez egy kulcsfontosságú gondolatmondat, hogy mivel élvezik, amit csinálnak, ezáltal a tevékenységből egy fló lesz, ami azt jelenti, hogy a csíkszem mihainek a fló kifejezése azt jelenti, hogy egy áramlat, amiben olyan, mintha hajót vinni a víz, magyarul nem kerül annyira sok energiába.

Tehát, amikor valaki élvezi a tevékenységet, amit csinál, akkor annyira belefeledkezik belemerül, hogy nem vesz észre az energiabefektetés, következményét, a fáradtságot, hanem élvezi, amit csinál.

Éppen ezért ők nagyon veszélyeztetek egyébként a kiégésben.

Mert nem tudnak határúzni, hiszen nem érzik, hogy fáradnak, kimerülnek, nem érzik, hogy megterhelő, amit csinálnak.

Éppen ezért elképesztő sok mindennel foglalkoznak, és nagyon sokoldalú emberek, kitartóak, és hát van egy pont, amikor viszont nagyon hirtelen fáradnak el.

Ez mindig egy ilyen krízis, akár fizikai krízis.

Bár én már nagyon próbál tudatos lenni, de még mindig van hova fejlődni.

Nem tudom otthon egy héten 150 levél, és akkor íülök, és akkor ízem, némelyik levél ekkora.

Egyébként ha nagyon hosszú írnak, vannak ilyen 20 oldalas vagy dokumentumot csattól, és akkor visszaírem neki, hogy ez például egy határ ne arragudjon, de a szabad időnben én nem kívánok életrajzokat olvasni, mert hogy ezt majd a terápiában fontos lesz elmondania.

Tehát, hogy vannak azért határok, és úgy szoktam alkodozni magammal, hogy vagy adok egy idő intervalumot, hogy ettől eddig vagyok hajlandó dolgozni hétvégén, vagy pedig eddig a dátumig muszáj eljutni, mert szegény jelentkező kliens, mert nem tudja, hogy miért nem válaszolok.

Ébén a pszichológusok nem nagyon szoktak válaszolni, ha nincs ide, nincs szabad kapacitásunk.

Én mindig megírom, hogy mi a helyzet, meg hogy van várólista, meg hogy várni kell, meg bizonytalan, és ő döntse el, hogy mit szeretne.

De ez ugye több levélváltás ilyenkor, és akkor én mindig megegyezem magammal, hogy most négy óra tűök leveleket válaszolni, vagy eddig a dátumik.

És akkor ott még egy picit túlteljesítek, mondjuk három plusz levelet, meg nagyon elégedett vagyok, tehát én akkor már teljesítettem a penzumot, úgyhogy akkor elégedett vagyok.

Ha azt szót mondom neked, hogy almasítő, akkor mit ír ez belőle elő?

Hát én írtam egy novellát, ami nagyon fájdalmas volt, mert szerintem egy szép novella.

A fiatalkori fájdalmaimról szólt, így az anyukámmal való kapcsolatban.

És az a jó hírem, hogy már nagyon megvatozott ez a kapcsolat.

És most egy egészen más időszakot élünk.

Ez sok év munkaterápia, lojalitás konfliktus, hogy önmagamhoz legyek lojális, vagy a szülőkhöz, ez minden kliens áttli egyébként, hogy vannak sérelmei, úgy először nagyon dühösek a szülőkre, és azt kell tudni erről a düh.

Azért fontos a düh, és például a bentartott gyerekek, az infantilizált gyerekek, amikor én azt mondom a terápiában, hogy az anyukája túlságosan visszafogta az ő fejlődését, érzelmi fejlődését.

Éppen ezért még 40 évesen is esetleg gyermeki módon működik érzelmileg.

Az nem azt jelenti, hogy gyakorlatilag nem tud felnőttként működni a racionális síkon, hanem az érzelmi síkon történt az infantilizálás.

És akkor nagyon érdekes helyzet áll elő a terápiában.

Mivel a düh a gyásznak az első szakasza, hogy elgyásztolom a veszteségemet, hogy nem megfelelően fejlődtem érzelmileg, hogy jól kitoltak velem, mert egy csomó érzelmi dolog nem működik az életemben, nem tudok pár találni.

Három hónap után kilépek a kapcsolatokból, szorongok állandóan, pánikrohomokkal küzdjön.

Külböző olyan betegségeim vannak, ami a szoros kapcsolódásokban jön létre szorongás, alapú betegségek, például a krómbetegség, colitisul geróza, Svábtól hallottam először színpadon, hogy nekem van egy aztniológus lányom is kommond, amit képzel a lesztel.

A bentartott gyerekeknek, a krónos és a kolitészesek nagyon szoros a szülői kapcsolata, anya.

Minden tankönyvben le van írva.

Igen, csak én ezt meg senkitől nem hallottam.

És Svábri Hár egyszer egy előadáson elmondta, hogy a kolitészeseknek és a krónosoknak nagyon szoros az anyai kapcsolatuknak.

És akkor idejön egy ember hozzám, és mondjuk én a terápia elején elkezdtem neki mondani, hogy túl szoros a kapcsolat az anyukájával, akkor egy lojalitás konfliktust él át, hogy a saját terápiámhoz legyek el lojális, vagy a szimbiózisomhoz az anyámmal.

A szimbiózis az olyan, mint egy dió, aki csonthé van benne a két féldió, tehát egyek vagyunk.

Nyilván a szülőhöz lesz loyális, egy óriási munka elérni azt, hogy önmagához, sérelmeihez, a veszteségeihez legyen loyális.

És akkor utána mondja, hogy nem is ismeri az anyukámat, aztán itt mondom róla olyan dolgokat, amiket én nem tartok, igaznak.

Nagyon szoros az a kapcsolódás és idealizálnak.

És akkor idő kell, amíg eljön az, hogy látják, érzik, meg tudják tenni, hogy igen lehetek dühös.

Így nem az a cél, hogy bántsuk a szülőt, bár ő valószínű bántásnak fogja érezni, hanem az a cél, hogy önmagam az legják lojális, és ismerjük el, amit megkaptam, tehát legyünk azért hálása, és lehetünk dühösek a veszteségeinkért.

Tehát ez a két érzés megfér egymás mellett, mert nem úgy kell azt gondolom érteni, hogy akkor itt most mindent van olyan és nyilván, hogy nem tud, miért hálás lenni.

De ha van, miért hálás lenni, akkor éljük meg a hálát is, és akár a szülő felén nevezítsük azt is, hogy ezt nagyon szerettem és tisztelem tisztelett titeket ezért, de ezért és ezért dühös vagyok, mert ezt meg kellett volna kapnom, és ez nem sikerült.

És most nekem ezzel problémám van.

Ezt írta a saját anyukáddal való.

Visszonyodban, hiszen én olvastam ezt a novellát, és nagyon megrázó volt.

Hát ez egy fájdalmas novella volt, és egy fádelmas időszakban.

Tehát azért azt kell tudni, hogy ezekben a csalódottságban, amikor az ember rádent, hogy mit nem kapott meg, azért vannak hullámzások.

Tehát, amikor ilyen nagyon fájdalmas lúszak van, van, amikor ez elsimul és jobban tudja az ember kezelni, meg másként is rá tud nézni erre a helyzetre.

De meg kell élni ezt a fájdalmat ahhoz, hogy tovább jussunk.

És nekem ott volt egy nagy váltás pont ezután a novella után.

Emlékszem ültem egyedül a rendelőben, és így belém nyílt egy érzés, hogy.

De én nagyon hálás vagyok az anyukámnak azért például, mert mindig gyönyörű volt a lakásunk szerintem anyámban egy lakberendező vezetel.

Hogy ő közgazdász volt, aztán utána csinált egy butikot, és gyönyörű kirakatok voltak, tehát hogy ő nagyon kreatív, hogy ő mindig nagyon szépen megterít.

Például én ezt elhoztam a családi szokásrendszerből, az, hogy rend legyen körülöttem, az, hogy asztalterítő van, izléses, modern.

Az anyukám nagyon modern gondolkodás, az apukán pedig egy ezármester.

Két kezével én nagyon manuális, sok minden mérnök egyébként, és sok mind meg tudtam csinálni.

És akkor kezdtem rájönni, hogy azért ezek mekkora értékek, és hát amikor arra gondoltam, hogy az anyukám szép bőrét örököltem, vagy egy nagyon szép nő volt mindig idősnek is, az apám is egy nagyon jó képű férfi volt ilyen filmszínész arccal, és egyébként meg én nagyon tevékeny.

És akkor én kezdtem ezeket értékelni, és amikor ezeket be tudtam már hívni, és el tudtam ismerni, hogy egy csomó olyan dolog van a…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Túl hamar nőttél fel, vagy még mindig gyerek vagy? – Bibók Bea | Krizsó Szilvia”

Miről szól ez az epizód: „Túl hamar nőttél fel, vagy még mindig gyerek vagy? – Bibók Bea | Krizsó Szilvia”?

Bibók Bea szexuálpszichológus és családterapeuta Krizsó Szilviának vendége a Kösz jó(l) vagyok! podcastban. Az adás a parentifikációról és az infantilizációról szól, olyan témákról, amelyek a gyermekkorban elszenvedett, láthatatlan traumákra világítanak rá. Bea elmondja, hogyan… Az epizód a Kösz jó(l) vagyok! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 06..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Túl hamar nőttél fel, vagy még mindig gyerek vagy? – Bibók Bea | Krizsó Szilvia”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bibók Bea, Krizsó Szilvia.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Túl hamar nőttél fel, vagy még mindig gyerek vagy? – Bibók Bea | Krizsó Szilvia”?

Fő témái: szexuálpszichológia, családterápia, parentifikáció, infantilizáció, gyermekkori traumák.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Túl hamar nőttél fel, vagy még mindig gyerek vagy? – Bibók Bea | Krizsó Szilvia”?

Megjelenés: 2026. 05. 06.. Hossz: 58 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kosz-jo-l-vagyok/tul-hamar-nottel-fel-vagy-meg-mindig-gyerek-vagy-bibok-bea-krizso-szilvia

Több epizód a Kösz jó(l) vagyok!-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból