Minner Podcast

Sikeres cégvezetők naptára. Így osztják be a munkaidejüket

· PT34M21S

Összefoglaló

A Minner Podcast e heti epizódja a sikeres cégvezetők naptárát és időbeosztását vizsgálja. Kiemeli, hogy a hétfő a stratégia napja, amikor a vezető a cég helyzetét és a hét feladatait tekinti át munkatársaival, míg a kedd a mélymunkáé és a feladatoké, elkülönítve a zavaró…

Röviden

Műsor
Minner Podcast
Megjelenés
2025. 06. 07.
Hossz
34 perc
Szereplők, említett nevek
Mándó Milán
Témák
időbeosztás, cégvezetés, hatékonyság, munkaszervezés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] Be kell vallanom valamit.

Vállalkozóként azt hittem, hogy a szabadság azt jelenti, hogy azt csinálok, amit én akarok akkor, amikor én akarom.

Aztán jöttek a káosszal teli napok, feladatok, határidők, ötletek, amikből végül nem mind valósult meg.

És most végigveszetlek azon, hogy egy sikeres cégvezető hogyan használja ki a hét minden egyes napját. lesz szó a stratégiáról, marketingről, fókuszról és egy kis önismeretről is.

Kezdjük ott, ahol a legtöbben elrontják a hétfővel.

A legtöbben már reggel fejbel rohannak az emailekre, feladatok megoldására, adóp problémák kezelésére, de a sikeres cégvezetők tudják, hogy a hétfő a stratégia napja.

Ez az a nap, amikor nem az operatív teendőkre kell fókuszálni, hanem arra, hogy megtudjuk, hogy mi történik a cégünkben, hogy egyeztessünk a munkatársakkal, hogy megnézzük, hogy mik a teendők a hétre.

Ilyenkor akár saját magunkkal, vagy a csapat egyes tagjaival a projekteket átbeszéljük, megnézzük az elakadásokat, megnézzük, hogy mi kell még ahhoz, hogy teljesítsük a héten a feladatokat, illetve átbeszéljük a prioritásokat.

Természetesen ez egy sikeres cégvezető naptárja.

A feladatok dandárját, azt a munkatársak végzik.

Tudod, a sikeres cégvezetőnek a napi teendőjéibe beletartozik a delegálásási is, vagy például az 1/1-es meetingek, tehát amikor személyesen beszél munkatársakkal.

Másnap jöhet a tettek mezeje, vagyis a kedd, a projektek napja.

Kedden, ahogy látod, ennek a sikeres cégvezetőnek a naptárjában kettő nagy blokk van.

Az egyik a deepwork, a másik pedig a taskwork.

A Deepwork azt jelenti, hogy elnéült munkában dolgozik, nincs telefoncsörgés, minden néma, nem kereshet senki adhok feladatokkal.

Te egy tudatos cégvezető vagy.

Átné a régi kampányokat, megnézed, az állandó kommunikáció rendben működik-e, új ötleteken dolgozol, vagy például megnézed a konkurencia mit csinál, vagy átnézed, amit összegyűjtöttek a munkatársak, amikor is egy olyan nagy feladatot végez, amit általában kettő vagy három óránál tart megoldani, és csak egy dologra fókuszál.

Ezután egy nagyobb idősáv, a taskw, vagyis a napi teendők, emailek, olyan feladatok, ami rajta múlik.

Döntések, egyeztetések másokkal.

Ezek azok a feladatok, amiket egymás után felfalsz.

Ez történik egyébként kedden is, meg csütörtökön is, de ne menjünk ennyire előre.

Képzeld el, hogy a Skillshernek az alapítójának a 2017-es naptárját láthatod.

Michael Carner aprak startup író befektető futó szülő, tehát vannak gyerekei is.

És így tudja tartani ezt a naptárat, amiről még beszélünk.

Jelenleg a vállalkozása 500 millió dollárt ért, és van egy másik startupja, amit egyébként el is adott.

És akkor jön a hét közepe, a szerda.

A legtöbb cégvezető ilyenkor elkezd egy kicsit megpihenni, pedig a sikeres cégvezetők ilyenkor kapcsolnak rá.

Szerdán ismét a meetingeké a főszerep.

Te döntöd el, hogy szerdán meetingnak van.

Tehát te tudod megmondani mindenkinek, hogy figyelj, én csak szerdán érek rá, akkor majd jövő hét szerdán.

Kell a struktúra a minden napjaidban.

Ahogy látod a naptárban, itt is van olyan, amikor egy peres meetinget csinál egy-egy munkatársal a cégvezető, ami pont azért kell, hogy tudja, mi is történik a cégben, mi nem halad, vagy mi halad, és mire kell éppen fókuszálni, vagy hogy az emberek egyáltalán tudják, hogy mi a prioritás.

És akkor jön a csütörtök, amikor ugyanúgy helye van az elmélyült munkának.

Michaelnek a naptárjában látszik, hogy csütörtögön ismét deep work és task van.

Tehát egy nagy projekten, egy nagy feladaton három órán át úgy dolgozik, hogy senki meg nem zavarhatja és mindent kikapcsol maga körül.

Majd ezután jönnek a kisebb feladatok, például különböző projekteknek a jóváhagyásai, döntései.

Hogyha kiszámolod, akkor a héten Taskwből legalább 10 órát dolgozik.

Hogyha lemérnénk vajon egy olyan vállalkozónak a munkaidejét, aki úgy érzi, hogy mindig tűzoltásban van, vajon ugyanennyi jön neki a task időre?

A legtöbb cégvezető ilyenkor már a hétvégén gondolkodik, míg a sikeres cégvezetők pénteken visszatekintenek, mi történt az elmúlt héten, illetve megnézik, hogy a stratégiájuk hogy illeszkedik majd a jövőre.

Átnézi az üzleti tervben található nagyobb átfogó stratégiáját. megnézi, hogy jó úton halad-e a vállalkozás.

Néha emlékeztetni is kell magunkat, hogy mivel is kell foglalkoznunk, mi a stratégiánk.

A másik pedig, hogy itt merítesz erőt a következő hetekre.

Amikor valaki ki van írva a cégvezetésben, mindig eszembe jut, hogy egészen biztosan nincs ilyen terves stratégiája.

Persze sok tényezés a kiégés, de sokan erre legyéntenek.

Ek közben a siker is legyint rájuk.

Folytatva a naptár elemzését, a következő szakasza mi történt a héten?

A vállalkozó elemzi a hetet mindössze egy órában.

Hol maradtunk el a vállalkozásban?

Michaelnek ekkor már 50 fős cége volt, és 3 millió felhasználó használta a Skillsert.

Persze ez egy nagy szervezet, mert egy kisebb magyar KKV-nál mást kell csinálni, de jó látni merre érdemes keresgélni.

Nagyon fontos, akár 6 órában, akár 8 órában vagy, vagy éppen 10 órában dolgozol a cégeden, a fenti naptár minden elemét nem kell átvenned, hiszen neki 50 főnél kellett mindenkivel is metingelnie.

Neked kicsit mások lesznek az arányok, de remélem figyelted azt, hogy nem kell mindig ennyire feszített tempót csinálni.

Lehet, hogy te csak két évig csinálod az előbb bemutatott naptár alapján, vagy akár csak időszakosan három hónapig.

Sárospataki Albert mondta, hogyha igazán növekedni akarsz, ennél még struktúráltabb és időben is hosszabb napjaid lennének.

Kell beszélni a munkatársakkal, egyeztetni, után követni a cég állását.

Írd le a prioritásokat, vezesd és a nap elején nézd át ezeket.

Legyen elmélyült munkád dework, amikor egy fő dolog köré tartozó dolgokat nézed át, döntesz, elemzel vagy éppen cselekszel.

Legyen fixen olyan időszakod, amikor csakis 1060 perc alatt megoldanó feladatokat csinálod egymás után.

Pénteken nézd át az üzeti stratégiát, tervet.

Ez azért is kell, mert ez tart majd flowban, lázban emiatt nem fogsz kiégni.

És ne feledd, a sikeres cégvezetők a munkaidejük 32%-ában a cég stratégiai dolgaival foglalkoznak, vagyis a tervezés, elemzés, növekedési stratégia kitalálása.

A megtorpanó cégek mindössze 5-10%-kal.

És tudom, most azt gondolod, hogy hogyan csináljam, hiszen éppen tűzoltásban vagyok.

De ha eddig is tűzoltásban vagy, úgyse fog változni rajta.

Max picit nagyobb tűzoltása leszel egy ideig, de aztán meglátod, hogy ki fog simulni a naptárad.

Látod, a siker nem azon múlik, hogy dolgozzal-e hétvégén, hanem az, hogy hogyan osztod be a heted.

A sikeres cégvezetők nem több dolgot csinálnak, hanem a megfelelő dolgot a megfelelő időben.

És most jön a kérdés, hogy te mikor kezded el bevezetni a te saját heti ritmusod.

Ebben segítenek neked a legújabb minner cikkek.

Lehet ezt máshogy csinálni, ugye?

Ha tetszett a videó, nyomj egy lájkot, iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a legújabb üzleti tartalmainkról. [Zene] เ

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Sikeres cégvezetők naptára. Így osztják be a munkaidejüket”

Miről szól ez az epizód: „Sikeres cégvezetők naptára. Így osztják be a munkaidejüket”?

A Minner Podcast e heti epizódja a sikeres cégvezetők naptárát és időbeosztását vizsgálja. Kiemeli, hogy a hétfő a stratégia napja, amikor a vezető a cég helyzetét és a hét feladatait tekinti át munkatársaival, míg a kedd a mélymunkáé és a feladatoké, elkülönítve a zavaró… Az epizód a Minner Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 07..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Sikeres cégvezetők naptára. Így osztják be a munkaidejüket”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Mándó Milán.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Sikeres cégvezetők naptára. Így osztják be a munkaidejüket”?

Fő témái: időbeosztás, cégvezetés, hatékonyság, munkaszervezés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Sikeres cégvezetők naptára. Így osztják be a munkaidejüket”?

Megjelenés: 2025. 06. 07.. Hossz: 34 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/minner-podcast/sikeres-cegvezetok-naptara-igy-osztjak-be-a-munkaidejuket

Több epizód a Minner Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból