NewDoor Podcast

#96 Csak őszintén!

· PT37M6S

Összefoglaló

Antóny Kornélia a NewDoor Podcast 96. epizódjában az őszinteség témájával foglalkozik, és élő példákkal mutatja be, hogyan kapcsolódik hozzá saját életeseményein keresztül. Megvizsgálja az őszinteség erényeit és hátrányait, valamint annak összefüggését az igazsághoz és az emberi…

Röviden

Műsor
NewDoor Podcast
Megjelenés
2023. 04. 11.
Hossz
37 perc
Szereplők, említett nevek
Antóny Kornélia

Ebben az epizódban

Erény vagy hátrány az őszinteség?

Hol tanuljuk és hol kezdünk el „machinálni” vele?

Miért van rá szükségünk és miért nem szeretjük?

Milyen fogalmakat kapcsoltunk össze vele?

Vajon kell, hogy őszinték legyünk minden helyzetben?

A Karantéma adásaiban többnyire vendégekkel beszélgetek, és csak ritkán érzem úgy, hogy egyedül üljek a mikrofon elé.

Azonban – ahogyan ez is – vannak témák, melyek egyszer csak felütik a fejüket a fejemben.

Az őszinteség témája, ami megihletett erre az adásra, úgy érzem, sokatokat érdekel vagy érint az életetek sok-sok területén.

De, hogy én mit gondolok az őszinteségről, és azzal kapcsolatban, amit a szótárban találtam róla, azaz, hogy van-e köze az igazságossághoz, igazmondáshoz, egyenességhez, az emberi értékeinkhez, és hogy emberi tulajdonságnak gondolom-e, és szerintem összefügg-e a hallgatással, ebben az adásban úgy osztom meg Veletek, hogy közben élő példákkal mutatom meg, én hogyan kapcsolódom vele életeseményeimen keresztül.

Az összes adásunkat meghallgathatod a newdoor-link.hu oldalon, YouTube csatornánkon, Spotify-on és a különböző podcast appokban.

Megosztanád velünk véleményed vagy van egy téma, amiről szívesen hallanál?

Kommentelj YouTube csatornánkon vagy írj nekünk az info@newdoor-link.hu e-mail címre!

Szeretettel, Antóny Kornélia NewDoor - Ajtót nyitunk a változásra https://newdoor-link.hu/podcast/ #newdoor #NewDoorPodcast #változás #karantéma

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • NewDoor Podcast

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#96 Csak őszintén!”

Miről szól ez az epizód: „#96 Csak őszintén!”?

Antóny Kornélia a NewDoor Podcast 96. epizódjában az őszinteség témájával foglalkozik, és élő példákkal mutatja be, hogyan kapcsolódik hozzá saját életeseményein keresztül. Megvizsgálja az őszinteség erényeit és hátrányait, valamint annak összefüggését az igazsághoz és az emberi… Az epizód a NewDoor Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 04. 11..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#96 Csak őszintén!”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Antóny Kornélia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#96 Csak őszintén!”?

Megjelenés: 2023. 04. 11.. Hossz: 37 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/newdoor-podcast/96-csak-oszinten-cfdde7e9

Több epizód a NewDoor Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból