Könyvajánló #2 – Könyvek, amik formálták az életünket | S03E06
· PT51M51SÖsszefoglaló
Ebben az epizódban Monostori-Prohászka Ágnes és Szlifka Tünde folytatják a könyvajánlójukat, beszélgetve azokról a könyvekről, amelyek formálták az életüket. Szóba kerülnek Makó Mariann kedvenc könyvei is, és megvitatják, hogyan változnak az olvasási szokások anyaként.
Röviden
- Műsor
- Nőszintén Podcast
- Megjelenés
- 2025. 10. 08.
- Hossz
- 52 perc
- Szereplők, említett nevek
- Szlifka Tünde, Makó Mariann, Monostori-Prohászka Ágnes, Udvarhelyi Mónika
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ez itt a Nőszintén podcast, ahol kimondjuk, amit mások csak gondolnak.
Ha nem is tudjuk mindenre a választ, legalább feltesszük a kérdést.
Négy nő, egy közös hang tabuk nélkül, akiket hallhattok >> Manostori Proházka Ágnes, >> Makó Marián, Szlivka Tünde, Udvarhelyi Mónika és néha a témas szakértő vendégei. [Zene] >> Sziasztok! >> Sziasztok! >> Kettecskén vagyunk Tündivel.
A múltkor nem tudtuk már befejezni a könyvajánlós részt.
A múlt héten remélem, hogy meghallgattátok vagy megnéztétek.
Hogyha nem, akkor majd bepótoljátok.
Ez most ennek a második epizódja, merthogy már eléggé elment az időnk a múlt héten, mikor azt felvettük, és azt gondoltam, hogy benne még annyi minden maradt, meg hát a könyvekről annyira sokat tudunk. >> És látnátok, mi van az asztalon, majd látni fogjátok.
Szóval >> igen, hoztunk még könyveket.
Igen, hogy azt gondoltuk, hogy még ebben van ebbe még van egy kis beszélgetnivaló, úgyhogy hát folytat.
Én kicsit behoznám egyébként azt is, mert most Maria néhány epizódunkba nem szerepelt, és közben itt rá is keresek, hogy mit írt nekünk, mert én kértem őt, hogy hogy mondja nekünk, hogy melyikek azok a könyvek, ami neki ilyen meghatározóak.
De nemsokára jön újra majd az epizódokban.
Meg Ág is, hát most azért hát ugye van, hogy néha úgy elsodor minket. vállalkozóként, dolgozónőként, anyaként és minden más szerepünkbe.
Hogy hogy nem tudunk mindenhol mindig ott lenni és teljes valónkat adni, úgyhogy úgyhogy most tartjuk a frontotivel. >> Igen. >> És mondanám akkor Mariannak a kis könyveit.
És hát az első az életjátéka, a című könyv, ami valami fantasztikusan csodálatos könyv.
Ha nem olvastátok, feltétlenül ajánlom.
Egyszer beszélgettünk pont egy podcastbe, mikor Marian ezt felhozta, hogy neki mennyire meghatározó könyv volt ez az életében.
És én nem ismertem ezt a könyvet, és Marian kölcsön adta nekem, >> és aztán emlékszem, mama kiolvasta.
Merthogy éppen én ugye ugyanúgy, mint tucatnyi könyv várt rám, és még nem olvastam el.
És mondta Marian, hogy vagy Marian mondta a mama, hogy nagyon kedves kis könyv, és hogy hogy ajánlja.
És aztán Macit vártam az ágyba, míg ugye minden este altatom őt. >> Aztán amíg nem érkezett meg, mert valami meccset nézett az az apukájával, anomália, nem?
Hogy altod a gyereket, de ő meccset néz. >> Igen, igen.
És aztán így elkezdtem olvasni, és >> jaj, csodálatos könyv, és így nagyon beszippantott, >> és Marcika megérkezett, és mondta, hogy anya, mi ez? >> Ühüm. >> És aztán mondtam, érdekel?
És elmondtam, hogy mit olvastam addig. >> És akkor onnantól kezdve egy pár napig ez volt az esti mesünk, hogy este együtt olvastuk >> és >> akkor ez minden korosztálynak ajánható, vagy hány éves korosztályt?
Ö >> mondjuk nyolc éveseknek már lehet. >> Szerintem simán lehet.
Sőt, még akár előbb is, hogyha együtt olvassuk, mert ez egy nagyon kedves, aranyos kis 11 éves kislányról szól.
Csodálatos a személyisége. >> Hát nem akarom így lespoilerezni, de hogy nagyon nagyon szegény sorsból jön, >> és a hálát használja ö igazából arra, hogy megszépítse az életét.
És ezáltal, hogy ő ezt használja, ezáltal a környezetében mindenkit felemel, és az orvos gyógyszer gyógyszer helyett őt írja fel a betegekre.
Egy fantasztikus, csodálatos történet.
Libabőrös vagyok, ahogy beszélek róla.
Mindenkinek ajánlom tényleg gyerekekkel is elolvasni.
Ez nekem például nagyon sokat adott abba, hogy hogy meglássam, hogy micsoda érzések vannak a kisfiamban, mert ő olyan kis kemény, olyan kis fiú, és >> és volt, hogy bekönnyesedett a szeme némelyik résznél, mert hogy tényleg ez olyan megható és kedves történet, úgyhogy nem csodálom, hogy Mariannak ez egy ilyen meghatározó könyv volt.
És és akkor és akkor Marian azt mondta, hogy >> neki van még a a 100 év magány, ami egy nagyon híres regénye.
Én bevallom, nem tudtam végigolvasni, mert így valahogy nem nem szerintem valószínűleg nem abba az életszakaszomba talált meg, de de van neki még jó pár, ami amit szerintem így érdemes ugye elmentünk abba az irányba szerintem, hogy nagyon sok ilyen önfejlesztő meg önismereti könyvet olvasunk, és ezek a kifejezetten ilyen irodalmi nagyregények meg gyöngyszemek egy kicsit háttérbe szorultak, amit mondjuk tökre sajnálok, de de így is ugye beszéltünk arról, hogy milyen nehéz beilleszteni az olvasást a a hétköznapjainkba, hogy önmagában már az is feladat, hogy egy-egy könyvvel egyáltalán így napról naprajunk.
És Marian meg pont abba az élethelyzetben van most kisgyermekes szülőként, amikor még nem amikor még egyszerűen őrülsz, ha túlélsz, és olyan tehát a körültség olyan fokú, hogy hogy inkább zuhansz az ágyba le a kalappal azelőtt, aki tud így is olvasni.
Én nekem a fiam hat évesen aludta át először az éjszakát.
Alig vártam már >> a lányom volt a legnagyobb motivációm benne, mert ő minden este olvas, most már több éve >> hát tu atjára olvassa ki a könyveket és és tényleg nekem nagy motiváció.
Ő hat éves, tehát hogy az az első hat év, amit a amit a kisfiam én én akkor bevallom.
Én én nekem nagyon nyögveyelős volt.
Hát meg beszipantott bennünket ez a Bogyó és Babóca világ, nem?
Tehát, hogy a a >> Hát akkor nagyon-nagyon sok könyvet kiolvastam.
Bocsánat, >> nagyon sokat olvastam volni.
Pont azt, amit te önszántadból választottál volna.
Tényleg ez a múltkor egyébként eszembe jutott, hogy hogy nincs időnk olvasni, de közben százárán olvassuk ki a mesék összes meg tévedünk és akkor hát >> mesekönyvek tucatja de de hogy még ezek is amúgy olyan sokszor hoztak nekem ilyen új rálátásokat tehát hogy nem is tudom talán két éve volt amikor a vuk a kezünkbe került a ugye az eredeti fekete István könyv és akkor a a Bogi nem nem szereti, hogy nagyon megéri hogy mi történik az elején, de a zeni szerette.
Úgyhogy olvastam nekik, vége lett a buknak.
Nagyon szép történet a fecskékről, hogy hogyan vannak.
Hát úristen, tehát hogy Fekete István meg tudta írni ezt a történetet.
Hát én zokogtam rajta, nem bírtam végigolvasni.
Mondtam a Bogénak, hogy ne haragudj, de anyának, ez most nem megy.
Annyira szomorú volt, hogy így nem voltam rá felkészülve és utána elolvastam a végét, és aztán utána elmeséltem a Boginak, hogy figyú, minden rendben lesz a végén.
De hogy amit ami ifjúsági vagy mesekönyv, vagy nem mese, ifjúsági könyvnek gondolunk, meg állattörténetnek, abba is úgy bele tudtam nyúlni, hogy így nem volt nem volt könnyű kivergődni.
Úgyhogy óvatosan nyálok bele ezekbe.
Most már meg a Bogia két Lottit olvasta most azt is egy pillanat alatt kiolvasta.
Úgyhogy a gyerekeink nagy motivációk amúgy, hogy >> nekem is nagy motiváció, meg tényleg nekem is annyiszor meghatódok így a a mesekönyveken.
Én >> meg meg hát most már nagyon sok mesekönyv úgy van úgy van megírva, hogy a gyerekek nyilván, hogy abból tanuljanak és hogy rálássanak az élethelyzetekre és >> hát tényleg néha én is könnyezem, és akkor maci így mindig belehajol az arcomba. >> Anya >> anya sí.
És akkor mondom, hát annyira csodálatos, és van amikor így nem tudom végigolvasni. >> Én tudod melyik jártam még itt a Pöttyös Panni kalandjaival? nem tudom, az a hát ugye Szepes Mária írta a Pöttyös Panni sorozatot is és van benne amikor a elbúcsúzik a barátnőjétől, mert a Szovjetunióba megy a a Tamara, és hát az volt olyan, hogy ezt nem tudtam elolvasni, és oly nehezen, tehát hogy ilyenkor rádöbben az ember, hogy valójában egy csomó belső fájdalom van elrejtve, amire épülnek rá a rétegek, de egy-egy mesekönyv ezt bekapcsolja, és hogy mit kezdünk ezzel.
Tudsz-e találkozni azzal az érzéssel, ami ott volt?
És akkor így feljöttek ezek a dolgok.
És akkor utána már el tudtam mesélni, hogy figyú, ez az volt, amikor kiköltöztem Új-Zélandra, és itt hagytam a családot, a barátaimat, és hogy hogy bizony azt kapcsolt be, de hogy álmomban se gondoltam volna, hogy egy pöttyös pannival fog szembe jönni.
Olyan jó benne amúgy, mikor gyerekeknek olvasunk, hogy hogyha vannak benne olyan részek, amiket most úgy mondjuk még nem értenek, vagy nem tudnak, mer ugye utána tudunk erről beszélgetni.
Szóval szóval igen, Marian is nagyon sok könyvet olvas most is, valószínűleg Dávidnak, úgyhogy >> Igen.
Úgyhogy >> folytatod mit olvasol? >> Hogy az én könyveimmel?
Most itt legfelőre tettem a szuperszeméniséget, amit már egyébként kibeszéltünk jól a múltkori epizódba, de ha bemutatjuk itt a itt a kamerá igen, szuper személyiségek vagyunk mi is.
Csak annak a a a tehát csak azért hoztam el, hogy beszélgessünk egy kicsit a hétvégénkről, mert a hétvégén voltunk Soltél Szennek az előadásán.
Ez egy egész napos előadás volt, ami fantasztikus volt, hogy teret adott annak, hogy együtt tudjunk lenni és töltődjünk egymás társaságában, mindenki fekete-fehér ruhába.
Vagyis hát volt egy kakuk tojás, aki voltárom.
Tehát ezzel akart szerintem kilógni a sorból.
És hogy én nem is tudom, bementem volna-e úgy. >> Hát látod, ez érdekes.
De közben azon is gondolkoztunk, hogy lehet, hogy ez egy trükk, hogy amikor majd bemegyünk Feketefehérbe, akkor majd szól, hogy az, aki igazából az az igazi szuperszemélyiség aki >> is gondolkoztam, >> nem nem ment ezzel, de közben meg olyan könnyedén jött az, hogy persze, hát feketefehér mérn, tehát hogy >> hogy hát mindegy.
Ez néhány, vagy tavaly vagy tavaly előtt volt a Somának a 808 nő rendezvénye, ahol ott is az volt a kérés, hogy világos vagy fehér színű ruhába menjünk. >> És akkor nem tudtam, hogy az, aki hupi lililába jött meg kék zöld narancssárgába, hogy ő így szó nekem nekem ez olyan tiszteletlenség volt azzal szemben, akinek választom a programját.
És hogy közben meg látod, hogy vizuálban az nézett ki jól, hogy ott mindenki ilyen vajzínű fehérbe vonul ott a nyolcasokkal.
Hát nyilván nem vagyunk egyformák, hogy ki meg hogy lehet, hogy ez is benne van, hogy nekem ne mondja meg senki, hogy mit vegyek föl, és ezt is értem, de közben meg mégis olyan fura, hogy jegyet veszek meg és akkor ezt lehet, hogy csak nem olvastál a kiírást.
Hát mondjuk kértek párszor emailbe.
Na, a lényeg az, hogy hogy mondtam, hogy majd beszélünk a kiírtam a kis csoportunkba, Facebook csoportunkra, hogy beszélgetünk róla, hogy milyen volt. >> Valószínűleg azok, akik még nem olvasták az ilyen könyvet, mert voltak ott néhányan, ott is lehetett venni gátlástalanul sok szeretettel aláírással Sotil Sentől vettem én is még egy példányt, mert gondolat a másikat odaadom a nővéremnek.
Merthogy én egyébként könyvtárból olvastam, csak bosszantott, hogy nem tudom aláhúzni, szöveg kiemelőzni, azért megvettem, de most vettem még egy példányt. >> Ez is azt mutatja, hogy ez mennyire jó könyv. >> Fantasztikus.
Viszont így annyira sok újjat nem hozott, amiket ilyen mondott.
És hát szerintem nem kell attól félnünk, hogy hallgatja az epizódunkat, de nagyon-nagyon szeretjük és tiszteljük ilyent.
De egy kicsit uncsi volt így a az előadás, hogy kétszer két és fél óra volt legalább, amikor csak ugye ő beszélt.
Nekem még ami egy kicsit jó, ez csak én vagyok, mert én nem beszélek csúnyán. >> Nem használok csúnya szavakat.
Ezt gyerekkoromból hozom, és így így élem a mindennapjaimat, és ez elég csúnyán beszélt, mert ugye a videóiba nyilván a könyvben meg ilyenekben nincsenek ezek, és ez egy új arcát mutatta ilyennek.
Igen, de szerintem így próbálta megelőzni a a délutáni fáradtságot, hogy ugye használt olyan szavakat, amire felkapod a fejed, és akkor éhezhető volt, hogy felélénkült a társaság, mert ugye ebédszünet után voltunk, ott ültünk bepónnyadva, nem tudom, tehát hogy ön én azt éreztem, hogy valószínűleg ott érezte ő is ezt az energiát, hogy most itt a kajakóma beütött, és ahogy elkezdett a saját életéből sztorizni, meg egy kicsit belerakott olyan nem most ne gondoljatok semmi durvára, de hogy olyan szavakat, amiben mondjuk így hogy azért felkapod a fejed, de szerintem egy ilyen ilyen retorikai trükk volt benne. >> Lehet lehetséges, hogy így volt.
Szóval >> én azt mondom, hogy hogy >> hogy annak örültem a legjobban, hogy ennyi ilyen ember között voltunk, és hogy együtt voltunk és együtt fejlődtünk. >> Együtt vonatoztunk. >> Igen, márattal villamossal mentünk.
Ö többen mentünk innen Velencei Tókörnyé került nagyon nagyonnagyon jó volt.
Úgyhogy többet nem is beszélnék szerintem a az ilyen könyvéről.
Ezt mindenki olvassa el, aki önfejleszt.
Vagyis nem is az önismeretre gondolok, hanem az önépítésre, ami utána jön.
De ez is benne van ebbe a ké. >> És ugye azt mondta ilyen is, hogy ami a tied, azt vidd magaddal, ami meg nem a tied, azzal azt csak engedd el. >> Így van. >> Kicsit másképp mondtad, de szavakkal.
Aki ott volt, az most biztos felneveten és tudja, hogy hogyan volt. >> De mi nem használunk él szavakat.
A másik könyv, amit hoztam, amiről a múltkor nem esett szó, ez a Hősnő útja. >> Ühüm. >> Képzeljétek el, hogy renget mit tudunk az íróikról? >> Rengeteg Krekó, Kata és Vibok Ildi írta, és ez igazából ilyen a világ világból mindenhonnan népmesék vannak. ahol ahol valahol hősnőt tudnak bemutatni.
És aztán minden egyes történet előtt is, és utána is van írva a feladatok belőle, kérdések hozzá, hogy hogyan tudod a saját életedbe beilleszteni.
Hát az én könyvem nagyon érdekes, mert tele van írva. >> Moncsitól, ezért jó könyvet kölcsön kérni.
Így néz ki. aki látja YouTube-on a felvételünket, és nem Spotify-on hallgatja, >> Moi egy külön könyvet ír a könyvbe. >> Igen.
És ráadásul ezt mikor kettesben el tudtunk utazni Tipcsivel a Gardatóhoz, akkor ezt vittem magam, és nem vittem papírokat és hát én állandóan írok, meg verset is írok, és ott is ebbe van leírva az egyik versem pont például, >> mert nem volt, és minden üres részre írtam egy kis szerintem ezért az írók egyáltalán nem haragudnának.
Neked ki nehézségekkel küzdesz.
Ezt megosztottam a Facebook csoport zártcsoportunkban is ezt a verset.
Említett entitások
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Könyvajánló #2 – Könyvek, amik formálták az életünket | S03E06”
Miről szól ez az epizód: „Könyvajánló #2 – Könyvek, amik formálták az életünket | S03E06”?
Ebben az epizódban Monostori-Prohászka Ágnes és Szlifka Tünde folytatják a könyvajánlójukat, beszélgetve azokról a könyvekről, amelyek formálták az életüket. Szóba kerülnek Makó Mariann kedvenc könyvei is, és megvitatják, hogyan változnak az olvasási szokások anyaként. Az epizód a Nőszintén Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 08..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Könyvajánló #2 – Könyvek, amik formálták az életünket | S03E06”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szlifka Tünde, Makó Mariann, Monostori-Prohászka Ágnes, Udvarhelyi Mónika.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Könyvajánló #2 – Könyvek, amik formálták az életünket | S03E06”?
Megjelenés: 2025. 10. 08.. Hossz: 52 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/noszinten-podcast/konyvajanlo-2-konyvek-amik-formaltak-az-eletunket-s03e06
Több epizód a Nőszintén Podcast-ből
- Mit akar a nő? És vajon érti-e a férfi, hogy mire vágyik valójában? | S04E01
A Nőszintén Podcast 4. évadának első részében Aranyos Zsolt pár- és családkonzulenssel beszélgetnek a párkapcsolatok dinamikájáról. Szó esik arról, hogyan őrizhető meg a vonzalom…
- Mit adott nekünk az elmúlt év? | Nőszintén évadzáró | S03E35
Az Nőszintén Podcast évadzáró epizódjában a műsorvezetők (Monostori Prohászka Ágnes, Makó Mariann, Szlifka Tünde, Udvarhelyi Mónika) visszatekintenek a 3. évadra, kiemelve az önis…
- Kevesebb program, több kapcsolódás – így lehet nyugodtabb a nyári szünet | Révay Dóra | S03E34
Révay Dóra családkonzulens a Nőszintén Podcast vendégeként a gyermeknevelésről és a nyári szünet kihívásairól beszél Kim John Payne "egyszerűbb gyermekkor" szemlélete alapján. Az…
- Anyaként lefutotta a Balatont – és meg is nyerte | Lang-Somogyi Zita | S03E33
Lang-Somogyi Zita, háromgyermekes édesanya és ultrafutó, a Balaton Szupermaraton női győztese, vendég a Nőszintén Podcastban. Az epizódban Zita mesél arról, hogyan egyezteti össze…
- A menopauza nem veszteség, hanem átalakulás | Tóth Andrea Beáta | S03E32
A Nőszintén Podcast e heti adásában Tóth Andrea Beáta spirituális tanácsadóval a menopauza témakörét járják körül, különös tekintettel az átalakulás és a spirituális fejlődés lehe…
- A szexről senki nem beszélt nekünk őszintén | Séllei Györgyi | S03E31
A Nőszintén Podcast S03E31 adásában Séllei Györgyi szexológussal beszélgetnek a szexualitásról és a szexuális nevelésről. Kitérnek arra, miért nehéz felnőttként is beszélni a témá…
- Túlreagálod? – A női ciklus hatása a konfliktusokra és érzelmekre | Lövei Lili | S03E30
Lövei Lili vendége a Nőszintén Podcastnak, ahol a női ciklus és annak hatásai kerülnek terítékre. Lili, aki menstruációs coach és jógaoktató, arról beszél, hogyan befolyásolják a…
- Mindig fáradt vagyok | Beszélgetés Kun Zoltánnal | S03E29
Kun Zoltán alvásszakértő az anyaság mentális terheléséről, a stressz és a női hormonok alvásra gyakorolt hatásáról, valamint a kimerültség okairól beszélget a Nőszintén Podcastban…
- Születésnapi különkiadás | S03E28
A Nőszintén Podcast egy különleges epizóddal ünnepli második születésnapját. A műsor készítői, Monostori-Prohászka Ágnes, Udvarhelyi Mónika, Makó Mariann és Szlifka Tünde visszate…
- A múlt hatása a jelenünkre – nőként és vállalkozóként | Erős Anita | S03E27
Erős Anita és Virág Kriszti, a Nőszintén Podcast vendégei róluk és a női önbizalomról, családállításról, generációs mintákról, valamint azoknak a pénzhez és vállalkozáshoz való vi…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 39. LAST-NOW-NEXT // Előző, jelenlegi, és következő olvasmányaink — Fem-Fiction Könyves Podcast
A Fem-Fiction Könyves Podcast 39. adásában a házigazdák megvitatják az általuk olvasott legutóbbi, jelenlegi és tervezett könyveket.
- VÁLASZ-UTAK: Olvasás 2. — VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól
Ebben az epizódban az olvasás világába kalandoznak, kitérve a kötelező olvasmányokra és az olvasás, iskola kapcsolatára. A beszélgetés során az is kiderül, ki szereti igazán a kön…
- Olvasási szokásaink - mikor, hol, mennyit és más fontos kérdések 2. — Könyvtársak Podcast
A Könyvtársak Podcast ebben az epizódjában folytatja az előző részben elkezdett témát, részletesebben boncolgatva az olvasási szokásokat. Szó esik sorozatokról és önálló kötetekrő…
- 36. Meditáció, táplálkozás és a jóga tanai - Beszélgetés Bércesi Gyöngy jógaoktatóval 2. rész — De ki vagyok én?
Bércesi Gyöngy jógaoktatóval folytatódik a beszélgetés. Az epizódban az endometriózis, a helyes táplálkozás, az Ayurvéda, a jóga hatásai és fajtái, a csend meditáció, és könyvaján…
- 30. 2024-es kedvenceink — Életünk fejezetei
Bogi és Csenge a 2024-es év kedvenc könyveiről beszélgetnek. Műfajok szerint szedik a listájukat, és megosztják olvasói élményeiket.
- KÖNYVAJÁNLÓ — The Self Dive Podcast
A The Self Dive Podcast ezen epizódjában a házigazdák a kedvenc könyveikről beszélgetnek, amelyek nagy hatással voltak rájuk, valamint olvasási tippeket osztanak meg. Kiderül, mel…
- Így olvasunk mi - Kapcsolatunk a könyvekkel az évek során — Párnacsata
Ebben az epizódban a Párnacsata műsorvezetői arról beszélnek, hogyan váltak olvasókká, mik voltak a meghatározó mérföldkövek, és milyen a kapcsolatuk a könyvekkel, olvasási szokás…