Kevesebb program, több kapcsolódás – így lehet nyugodtabb a nyári szünet | Révay Dóra | S03E34
· PT55M51SÖsszefoglaló
Révay Dóra családkonzulens a Nőszintén Podcast vendégeként a gyermeknevelésről és a nyári szünet kihívásairól beszél Kim John Payne "egyszerűbb gyermekkor" szemlélete alapján. Az adásban szó esik a túlzott programok és képernyőhasználat káros hatásairól, valamint a családi élet…
Röviden
- Műsor
- Nőszintén Podcast
- Megjelenés
- 2026. 07. 17.
- Hossz
- 56 perc
- Szereplők, említett nevek
- Révay Dóra, Monostori-Prohászka Ágnes, Kim John Payne, Makó Mariann, Udvarhelyi Mónika
- Témák
- gyermeknevelés, nyári szünet, családi élet, egyszerűbb gyermekkor
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
És nem tudom, kinek van még olyan gyereke, hogy vendégségből [zene] hazamegyünk este 8-kor, mindenki hulla fáradt, vagy még később, és akkor most vacsoráztunk a vendégségbe, akkor megyünk aludni.
Nem vacsoráztunk, tehát hogy effektív nem ismerik fel, >> hogy vacsoráztak, >> és nagyon gáz előszedni a hűtőből meg izé elkészíteni valamit, de kenjünk egy vajas kenyeret, amit nem fognak megenni, mert túl fáradtak és egyébként is tele vannak. >> [nevetés] >> De ez a ritmus, hogy most vacsorázunk, aztán megfürdünk, aztán lefekszünk. >> Igen. >> Anyaság, [zene] női spiritualitás.
Ez a nőszintén [zene] podcast, az eredeti.
Négy nő, őszinte, mély és néha könnyed beszélgetések.
És akiket hallhattok, Monostori Proházka Ágnes, Udvarhelyi Mónika, Makó Marian [zene] és Szívka Tünde. >> Sziasztok! [zene] >> Sziasztok! >> Sok szeretettel köszöntünk benneteket itt az Eredeti Nőszintén podcast újabb epizódjának a felvételén.
Vendégünk is van Révai Dóra személyében.
Nagy szeretettel köszöntünk téged újra itt nálunk.
Hát nagyon szuper, hogy ilyen gyorsan össze tudtuk ezt hozni.
Nem is nem is gondoltuk, hogy ez így még májusban sikerül.
Bár a rész mire kimegy, az már inkább július lesz, de de pont aktuális is lesz, hiszen akkor ki fog törni a nyári szünet.
És a te témád ugye az egyszerűbb gyerekkor.
Workshopokat tartasz és szülőedukációs programokat.
Mai vendégünk Révai [zene] Dóra, két gyermekes anya, feleség, Valdorf intézmény alapító. 2018 óta egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. rendszerszemléletű családkonzulens. [zene] Előadásokat, workshopokat, szülőcsoportokat tart az egyszerűbb gyermekkor számléletében.
Kim John Pain azonos című könyve alapján abban segít a családoknak, [zene] hogy a kevesebb több erejével egyszerűbbé váljon a családi élet, a gyereknevelés, kevesebb a mentális teher. [zene] Ezt négy területen történő egyszerűsítéssel valósítják meg a családok.
Ezek a fizikai környezet, a család [zene] életének a ritmusa, időrendje és a felnőtt világ kiszűrése a médiatudatossággal együtt. [zene] Ezek egyszerűsítésével a gyerekek számára kiszámíthatóbbá, nyugodtabbá válik a családi élet.
Így csökkennek a feszültségek, a nehéz helyzetek.
És beszéltünk arról, hogy ez miért is jó nekünk, hogy jön a nyári szünet a gyerekeknek?
Nekünk azért lássuk be, tartogat némi kihívást. is, hogy hol fogjuk ezt meg, hogy hogyan tudunk okosan programokat szervezni a gyereknek úgy, hogy mondjuk ne ingerjük túl nagyon, vagy ha nem megyünk sehova, de az otthoni időszakot kéne valahogy értelmesen eltölteni. >> Adj nekünk tippeket is a hallgatóinknak, kérlek.
Jó, hát ugye amiért itt vagyok, az egyszerűbb gyerekkor szemléletében mesélek a szülőknek Kim John Pain munkája alapján ebben a szemléletben tartok workshopokat, előadásokat és szülőcsoportokat, több alkalmasokat.
Ugye Kim John pényszemlélete arról szól, hogy nem túl bonyolítani kell a család életét, hanem éppen hogy leegyszerűsíteni.
Ez mindig a gyerek oldaláról mesélünk, de valójában nekünk szülőknek is ez az, ami ami többet tud adni a kevesebb több elve alapján.
Ugye a az elmúlt évtizedekben már rengeteg olyan mozgalom indult, ami ami a lassításról szól, a minimalizmusról szól, ami szembegy a fogyasztói társadalommal azzal, hogy hogy sok tárgyunk legyen, hogy sok programunk legyen, hogy sok mindent akarjunk egyszerre csinálni. eszméletlenül felgyorsult a világ gyerekeknek is és felnőtteknek is.
És hát Kim nem kért el, úgy fogalmaz, hogy háború zallik a gyerekkor ellen egyszerűen a a túl sok, túl hamar, túl gyorsan mentén, >> és hogy ez egyáltalán nincsen összhangban azzal, amiről a gyerekkornak szólnia kellene. >> Meddig mondja ő a gyerekkort?
Mi az a korosztály, ahol most itt megfoghatjuk őket?
Hát ezt a melegszívű fegyelmezés könyvben írja le részletesebben a korokat.
Azt is nagyon nagy szeretettel ajánlom, mert ott nevelési elveket, attitűdöket javasol korosztályonként, hogy hogyan változtassunk picit a nevelési attitűdünkön annak megfelelen, hogy hány éves a gyerekünk. >> Újra kell vennem ezt a könyvet. [nevetés] És és ott úgy bontja fel, hogy nullától hét éves korig van egy szakasz, 7:00-től 14 éves korig van a kis kamaszkor, és a 14-től 21-ig ugye a kamaszkor, ami nálunk 18 év, de úgy érdekes módon Amerikában 21 év a felnőtt kor, és hát a neurológusok is azt mondják, hogy az agy fejléséhez valójában inkább a 21 éves koreleváns.
Sőt, most már a legújabb kutatások szerint 26 év. >> Ühüm. >> Tehát, hogy egyre inkább tolódik ki a a kor ilyen szempontból, hogy felnőttség és felelősség és a többi.
Úgyhogy ahhoz képest mekkora nagy a differencia Magyarországon, hogy egy 18 éves gyereket hogyan vagyunk.
Hát igen, hogy felelősségre vonunk, börtönbe zárunk satöbbi.
Tehát, hogy ez érdekes. >> Igen, igen, igen, igen.
Az volt a kérdésed, hogy hogy korosztálynak megfelelően mi az, ami gyerekkornak számít.
Ühüm. >> És hát pont arról szól a meleg szívű fegyelmezés, hogy egyre ö kevesebb kontrollt alkalmazunk a gyerekeknél.
Akorban ugye már szinte együttműködő partnerként vagyunk ilyen tanácsadó pozícióban és szemléljük és hagyjuk, hogy a saját hülyeségeiket megcsinálják. és tanuljanak belőle, de azért megállítjuk azokat a dolgokat, amik veszélyesek, probléma problémát okozhatnak neki.
Úgyhogy ilyen szempontból a a nagy kamasz is gyerek.
Hát igen, de azért már a nyári szünet szempontjából a nagy kamasszal tehát hogy úgy mit is csinálunk a nagy kamasszal?
Tehát, hogy tábor >> rá megnézhetjük ezt a a nyári szünetre is, de hogy így iskolaidőre kifejezetten beszél erről Kim John Pain, hogy mi látjuk a kamaszgyerekünkön is, hogy kimerült.
Így túl sok volt neki egy adott időszak, >> vizsgái voltak, versenyei voltak, rengeteg edzése volt, satöbbi. és hogy akkor is mi vagyunk a kognitív funkció, aki azt tudja mondani, hogy most akkor egy pici lassítás, beszélek az edződdel, most te ne menjél a héten edzésre.
Ö és a hétvégi versenyeket kihagyjuk, és egy picit vissza kell venni, mert mert túlpörögtél.
Üüm >> ühüm, >> tehát hogy a mi vagyunk az idegrendszeri kontrollja, még a kamasz gyerekünknek is. >> Hú, de vajon a sajátunknak is?
És ugye ez egy érdekes felgyorsult világban, hogy tudunk a saját idegrendszerünk kontrollja lenni, amikor minden azt pörgeti, hogy így miről maradsz le, >> hol nem vagy ott.
É pont a felgyorsult világról jutott eszembe az, hogy nagyon sokszor aki mondjuk nem ért egyet ezekkel a nevelési elvekkel, hogy lelassítani, mert hogy van ilyen egyébként természetesen, >> az mindig azzal magyarázza, hogy felgyorsult a világunk, tehát hogy a gyerekeknek ebben kell érvényesülnie.
Az, hogy képernyőznek például, vagy hogy használják ezeket az okoseszközöket, >> az megint csak az előnyükre válik, hiszen amikor majd kikerülnek a nagy világba, ők már nem azokon fognak dolgozni, mint mi.
És hogyha egyszerűen elvesszük tőlük a lehetőséget, hogy gyakorolják, de a nagyon sok ilyen van. >> Benyomja a gombokat még [nevetés] az enyémet is.
És én is egyébként így feszülni szoktam ilyenkor nagyon, de hogy egyébként mivel magyarázza a Kim John Pin mégis, hogy a lelassulás az, ami akkor is a felgyorsult világunkban is, ahová tartunk és amilyen modern világot élünk ma, mégis vissza a gyökerekhez, meg vissza a természetesebb, egyszerűbb dolgokhoz. >> Ühüm.
Hát ugye az egyik dolog az, hogy ahhoz, hogy a felnőttkori pörgést, döntéseket, felelősség súlyát az idegrendszer elbírja, ahhoz gyerekkorban kell hagyni az idegrendszert fejlődni.
Ühüm. >> És ahhoz, hogy hogy a gyerekek idegrendszere egészségesen tudjon fejlődni, ahhoz kell egy feldolgozási fázis.
Ö és itt tudunk beszélgetni a ritmusról vagy az időrendről, ami ugye az egyszerűbb gyermekkor négy területének az egyik, pontosabban egyik és másik területe, ami azt jelenti, hogy hogy ahogy annak idején a vetésforgóban a Földet úgy becsülték meg, hogy egyik évben vetettek belőle ugye hazongabonát, amiből a pénz jött, a következő éven parlagon hagyták, és a harmadik éven nem vagyok gazdász, de ilyen pillangós, gyökerű növényeket ültettek bele, aminek az volt a haszna, hogy fellazította a nagy gyökérzetével a földet, helyet hagyotta mindenféle pondróknak, gilisztáknak, hogy tápanyaggal gazdagítsák a földet, és következő évbe vetettek csak újra bele haszongabonát.
Ez egy nagyon szemléletes példa arra, hogy a gyerekeinknek is természetesen szükség van ingerekre, élményekre, de szüksége van arra is, hogy ezeket az élményeket feldolgozza aztán.
Ö és ehhez neki is ö nyugalomra van szüksége.
Ö és a fogalmak, amiket itt használni szoktunk, ez a kicsiknél a a szabadjáték, a nagyobbaknál pedig a struktúrálatlan szabadidő.
Ugye ez egy kamasz esetében az amikor >> semmit se csinál. >> Amikor semmit se csinál, bambul, nézi a falat.
Ezt mi még csináltuk, amikor a nem digitális gyerekkorunkban.
Ezt most nagyon nehéz megvalósítani a mostani [torokköszörülés] kamaszoknál, akiknek saját készülékük van.
Hogy hogyan tudjuk őket erről lekapcsolni?
Most az jutott eszembe, hogy tegnap elküldtük a mieinket csendes pihenőre, merthogy én nagyon fáradt voltam, [nevetés] >> és mondtam, hogy légyszi menj legyen már csendes pihenő.
És kijöttem a szobába, és egy levél várt, hogy anya, nem bírtunk tovább, átmentünk a palkoékhoz játszani és akkor így [nevetés] jó, mit csinálnak?
Bicikliznek, fáramásznak, pretesznek és cseresznyét az összes környező utcában.
Tehát, hogy valójában nem tragédia, csak ez a mit valójában mit nem bírtak tovább? unatkoztak, vagy nem bírták a bezárt.
És akkor így a vicces az volt, hogy ugye írtak nekem levelet, de közben Gergő is otthon volt, ő kinült a teraszon, olvasott és így jöttem le.
Így mondta, hogy láttad ezt a levelt? [nevetés] Szó ne izguljál, bejöttek elköszönni.
Mondom, akkor csak én kaptam levelet.
Valójában >> még külön neked levelet is. >> Igen, és nagyon szép volt.
Ilyen pillangós levélpapírra kaptam, tehát hogy azért így megadják megadták a mód, de hogy nem bírtak unatkozni.
Tehát >> az unatkozásnak nem feltétlenül az a célja, hogy ne csinálj semmit, hanem hogy innen belülről tudjon kijönni az, hogy mi az, amit szívesen csinálnál.
Tehát, hogy ezeknek az időszakoknak mindig az a lényege, hogy tudjál önmagadhoz kapcsolódni felnőttként is, >> és meghalljad azt, amire szükséged van valójában.
Hogyha ez az, hogy a palkoikkal biciklizzél, [nevetés] akkor csináld azt, hogyha az, hogy szeretnél festeni valamit, vagy pamacsolni, vagy mozogni, vagy sétálni egyet, tehát hogy egyszerűen kapcsolódjál befelé, és nem az a lényeg, hogy három óráig ne csináljunk semmit, vagy a gyerekünk ne csináljon semmit, hanem az, hogy előljé elcsendesedjen ahhoz, hogy belülről fakadóan tudja eldönteni, hogy mit szeretne csinálni. >> Figyelj, és az egyszerűbb gyerekkorban benne van az, hogy vonjuk be őket a házi munkába, vagy kérjünk segítséget, vagy ilyesmi? [nevetés] Segítséget.
A melegzímű fegyelmezésből benne van. >> Tudom, hogy valamelyikben benne van. [nevetés] >> Igen.
Mit szeretnél tudni tűnni? >> Hát, hogy így vajon mi lehet az elvárás mondjuk egy 10 évestől, egy nyolc évestől, hogy ők mennyire vegyenek részt, vagy mennyire vonjuk be őket, vagy vagy ez jót tesz-e nekik?
Tehát hogy ez én azt gondolom, hogy jót tesz, de hogy mi az, amit elvárhatunk, mi az, ami már túl sok nekik, mit gond motivációs eszközök. >> Hát nem biztos, hogy arra fogok válaszolni, amit hallani szeretnél.
A Kim Jompén úgy fogalmaz [nevetés] >> Kim John Pén úgy fogalmaz, hogy ő nem is házi munkának hívja, hanem az otthonunk közös gondozásának.
Tehát, hogy az otthonunk gondozása, ápolása az a család közös feladata.
Egész piciként is már be lehet vonni a gyerekeket. >> Amit nagyon fontosnak tartok, és amiről meleg szülőfegyelmezésben többet tudtok olvasni, hogy ez kiskorban egy közösen végzett közös idő valójában.
És hogy ez a body doubling, amit az ADHD-sok is használnak, hogy a jelenlétemmel motiválom, és azzal, hogyha mondjuk én is csinálom.
Nagyobbaknál már nem feltétlenül kell velük csinálni, mert mondjuk megvan az a kompetenciájuk, hogy el tudják rakni a ruhájukat, de effektív akkor csinálják meg, ha ott vagyok. >> Igen. [nevetés] Igen.
Ez is idegrendszeri dolog. >> Abszolút. >> Aha. >> Abszolút. >> Tehát ez a menjél föl a szobádba, rakd el a ruháidat.
Ez egy ilyen új ülj le egyes mondat, mert nem fog megtörténni.
És csináljuk, és mindig ezt mondjuk, anya, gyere velem, de de csak legyél ott, és mennyire és akkor tényleg ott vagyok.
Mondom az ADHD-sokat, mert hogy ez olyan szinten idegrendszerű dolog, hogy az ADHD-s felnőtteknek is az idegrendszerük úgy olyan, ugye nem nem úgy nem tudnak vele mit csinálni, olyan, >> hogy a dopamin úgy jön az agyukba, hogyha valami izgalmas történik vagy valaki kihez kapcsolódni lehet. >> Ühüm.
És akkor őnekik is segít az, hogyha el kéne raknom a ruháimat a szekrénybe, és akkor így ez a dopaminhiány.
És akkor azt mondom neki, hogy [nevetés] jól van, bemegyek veled a szobába, és akkor ott olvasok vagy nyomkodom a telefonom, és a jelenlétem >> elegendő egy felnőttnek is.
És hát akkor el tudod képzelni, hogy a kifejletlen gyermeki idegrendszer [nevetés] az milyen milyen dolgokkal küzd.
Tehát, hogy ez a ez az első lépés, hogy megtegyek valamit.
Ez ha ez ha nem belső, hogy én most kimegyek biciklizni a palikáikkal, ha nem külső, akkor kell egy ilyen plusz löket hozzá, >> és nagyon-nagyon klassz módszereket ír Kim a arról, hogy hogyan lehet a gyerekekkel ezt együtt csinálni.
Ö sokat beszél arról, hogy még a lányok meghallják a szóbeli utasításokat, mert a verbalizálásban jobbak, de a fiúk >> not so much.
Ö de hogy nagyon jó odamenni egy kisfiúhoz meg megérinteni a vállát, akkor rám néz és akkor mondani neki, hogy gyere ezt meg ezt csináljuk akkor egy a szemkontaktus [nevetés] meg az oxitocintermel.
Tehát hogy így ezek nagyon fontos dolgok.
És és aztán még egy pici trükköt ide be teszek nektek hogy hogy azt képzeljétek el, amikor egy gyerek el van foglalva valamivel,…
Említett entitások
Témák
- gyermeknevelés
- nyári szünet
- családi élet
- egyszerűbb gyermekkor
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kevesebb program, több kapcsolódás – így lehet nyugodtabb a nyári szünet | Révay Dóra | S03E34”
Miről szól ez az epizód: „Kevesebb program, több kapcsolódás – így lehet nyugodtabb a nyári szünet | Révay Dóra | S03E34”?
Révay Dóra családkonzulens a Nőszintén Podcast vendégeként a gyermeknevelésről és a nyári szünet kihívásairól beszél Kim John Payne "egyszerűbb gyermekkor" szemlélete alapján. Az adásban szó esik a túlzott programok és képernyőhasználat káros hatásairól, valamint a családi élet… Az epizód a Nőszintén Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 17..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kevesebb program, több kapcsolódás – így lehet nyugodtabb a nyári szünet | Révay Dóra | S03E34”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Révay Dóra, Monostori-Prohászka Ágnes, Kim John Payne, Makó Mariann, Udvarhelyi Mónika.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Kevesebb program, több kapcsolódás – így lehet nyugodtabb a nyári szünet | Révay Dóra | S03E34”?
Fő témái: gyermeknevelés, nyári szünet, családi élet, egyszerűbb gyermekkor.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kevesebb program, több kapcsolódás – így lehet nyugodtabb a nyári szünet | Révay Dóra | S03E34”?
Megjelenés: 2026. 07. 17.. Hossz: 56 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/noszinten-podcast/kevesebb-program-tobb-kapcsolodas-igy-lehet-nyugodtabb-a-nyari-szunet-revay-dora-9e2344cc
Több epizód a Nőszintén Podcast-ből
- Mit akar a nő? És vajon érti-e a férfi, hogy mire vágyik valójában? | S04E01
A Nőszintén Podcast 4. évadának első részében Aranyos Zsolt pár- és családkonzulenssel beszélgetnek a párkapcsolatok dinamikájáról. Szó esik arról, hogyan őrizhető meg a vonzalom…
- Mit adott nekünk az elmúlt év? | Nőszintén évadzáró | S03E35
Az Nőszintén Podcast évadzáró epizódjában a műsorvezetők (Monostori Prohászka Ágnes, Makó Mariann, Szlifka Tünde, Udvarhelyi Mónika) visszatekintenek a 3. évadra, kiemelve az önis…
- Anyaként lefutotta a Balatont – és meg is nyerte | Lang-Somogyi Zita | S03E33
Lang-Somogyi Zita, háromgyermekes édesanya és ultrafutó, a Balaton Szupermaraton női győztese, vendég a Nőszintén Podcastban. Az epizódban Zita mesél arról, hogyan egyezteti össze…
- A menopauza nem veszteség, hanem átalakulás | Tóth Andrea Beáta | S03E32
A Nőszintén Podcast e heti adásában Tóth Andrea Beáta spirituális tanácsadóval a menopauza témakörét járják körül, különös tekintettel az átalakulás és a spirituális fejlődés lehe…
- A szexről senki nem beszélt nekünk őszintén | Séllei Györgyi | S03E31
A Nőszintén Podcast S03E31 adásában Séllei Györgyi szexológussal beszélgetnek a szexualitásról és a szexuális nevelésről. Kitérnek arra, miért nehéz felnőttként is beszélni a témá…
- Túlreagálod? – A női ciklus hatása a konfliktusokra és érzelmekre | Lövei Lili | S03E30
Lövei Lili vendége a Nőszintén Podcastnak, ahol a női ciklus és annak hatásai kerülnek terítékre. Lili, aki menstruációs coach és jógaoktató, arról beszél, hogyan befolyásolják a…
- Mindig fáradt vagyok | Beszélgetés Kun Zoltánnal | S03E29
Kun Zoltán alvásszakértő az anyaság mentális terheléséről, a stressz és a női hormonok alvásra gyakorolt hatásáról, valamint a kimerültség okairól beszélget a Nőszintén Podcastban…
- Születésnapi különkiadás | S03E28
A Nőszintén Podcast egy különleges epizóddal ünnepli második születésnapját. A műsor készítői, Monostori-Prohászka Ágnes, Udvarhelyi Mónika, Makó Mariann és Szlifka Tünde visszate…
- A múlt hatása a jelenünkre – nőként és vállalkozóként | Erős Anita | S03E27
Erős Anita és Virág Kriszti, a Nőszintén Podcast vendégei róluk és a női önbizalomról, családállításról, generációs mintákról, valamint azoknak a pénzhez és vállalkozáshoz való vi…
- Nehezebb nőnek lenni – de megvan hozzá az erőnk | Soma Mamagésa | S03E26
Soma Mamagésa gyógyművész, spirituális tanító vendége volt a Nőszintén Podcastnek. Egy őszinte beszélgetés alakult ki a nőiségről, szexualitásról, szégyenről, önelfogadásról és a…