4-5 pontos előny kell, hogy a Tisza kormányt alakíthasson
· PT1H10M12SÖsszefoglaló
Kovalcsik Tamás geoinformatikus és választási földrajzi szakértő mandátumbecslést készített a Tisza és a Fidesz esélyeiről. Jelenleg arra van a legnagyobb esély, hogy a Tiszapárt szerzi a több szavazatot és a mandátum többséget is. A Tiszának a kétharmadhoz 14-18%-os előnyre…
Röviden
- Műsor
- Ötpontban
- Megjelenés
- 2026. 02. 10.
- Hossz
- 1 óra 10 perc
- Szereplők, említett nevek
- Kovalcsik Tamás, Dull Szabolcs
- Témák
- választási előrejelzés, mandátumbecslés, választási földrajz
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Jelenleg arra van a legnagyobb esély, hogy a Tiszapárt szerzi a több szavazatot és a mandátum többséget is ők szerzik meg.
A Fidesznek a győzelmére kisebb az esély, mint a Tisza kéthmadára. 10000 ilyen szimulációt hajtok végre a véletlenszerűen kialakított mintából, és mind a 10000 esetben van minden egyes szavazókörre egy egy-egy eredményem.
És ugye figyelembe veszem, ahogy az előbb is mondtam, a települést típus szerinti bontást.
Tiszás kétharmadok amúgy mekkora szavazóponti vagy vagy százalékponti előnynél jöttek létre, akkor azt kapjuk, hogy 14, illetve 18% pontos előny kell ahhoz, hogy a Tiszapárt megszerezze a kétharmadot. a mi hazánk a lefutatott szimulációkban a a felében bejut, a másik felében pedig nem.
Ahhoz, hogy a Tisza amúgy megszerezze a 100 vagy annál több mandátumot, ahhoz minimum 4 vagy 5% ponttal kellene országosan többet szereznie.
Dulszabolcs vagyok és ez az Öt pontban podcast.
A mai vendégem egy olyan választási földrajzi szakértő, aki szerint a Tisza győzelmének jelenleg 80%-os az esélye.
Ámi mielőtt elkezdenénk a beszélgetést, kérlek titeket, hogy iratkozzatok fel az Öt pontban csatornájára a YouTube-on és a Spotify-on.
Kommenteljetek, lájkoljatok és szuper mód köszönöm a szuperköszönömöket.
És azt is köszönöm, hogyha a hírlevélben beállítjátok a támogatást.
A linket megtaláljátok a leírásban.
Ez a műsor ugyanis kizárólag a ti támogatásaitokból készül.
És akkor köszöntöm a stúdióban Kovalcsik Tamás geográfust, a választási földrajz szakértőjét, illetve a Partizán adatelemzőjét.
Köszönöm, hogy eljöttél. >> Én köszönöm a meghívást.
Ugye korábban a társaddal, a választási földrajznál, Bódi Mátyással már láthattak itt az öt pontban podcastben egy beszélgetést a nézők, akkor nagyon sokat beszéltünk a a különböző választókerületeknek a típusairól.
Most pedig inkább elsősorban a győzelmi esélyekről fogunk beszélni.
Pár napja ugyanis a Partizán új műsorában egy mandátumbe tettél közlé.
Hát nyilván ennek a részleteire vagyok leginkább kíváncsi.
Kérdezni foglak ezen túl arról is persze, hogy milyen választókerületekre érdemes figyelni.
Beszéljünk egy picit a választás utáni forgatókönyvekről is, illetve arról a speciális helyzetről is, hogy elképzelhető-e, és mi lesz, hogyha a Tisza több szavazatot kap ugyan, de a Fidesznek lesz több mandátuma.
Na de kezdjünk is bele, és én azzal a mindenkit érdeklő legegyszerűbb kérdéssel kezdeném, hogy szerinted ki lesz a miniszterelnök, Magyar Péternek vagy Orbán Viktornak mekkora esélye van a győzelemre? >> Hát ugye a mandátum szimuláció és nem is feltétlenül a becslésnek a kifejezésére hagyatkoznék, hanem sokkal inkább a mandátum szimuláció kifejezést használnám arra.
Hát hogyha azt mondanám, hogy Orbán Viktor, akkor ugye a saját számaimat vagy a saját módszertanomat hát hazutolnám meg.
Úgyhogy én most azt látom a különböző közvénykutatási számokra hagyatkozva és a különböző politikai folyamatokra hagyatkozva, hogy jelenleg arra van a legnagyobb esély, hogy a Tiszapárt szerzi a több szavazatot és a mandátum többséget is ők szerzik meg.
És ennek folyományaként vagy ennek következtében én most azt gondolom, hogy Magyar Péternek van nagyobb esélye az, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen.
Bár ugye és a mandátum szimulációs videómban is nagyon-nagyon kiemeltem azt az adpont videóban, hogy hogy ez a jelenlegi állás.
Tehát hogyha valaki most felmegy a választás.partizan.hu oldalra, akkor akkor a legfrissebb közénykutatási eredményekből számított különböző valószínűségeket fogja meglátni, ami amúgy folyamatosan frissülni fog.
Tehát ahogy kijön a nézőpont, vagy a medián, vagy a 21 kutatóközpont egy friss számmal, akkor akkor ezek a valószínűségek változni fognak. és az, hogy ami mi lesz a végső eredmény, tehát április 12-én milyen választási eredményre fogunk hát majd este ébredni vagy vagy látni a tév képernyőiken.
Én inkább majd a kedves nézőket arra ösztökélem, hogy majd április 11-én, vagy akár aznap menjen föl erre a honlapra a választás.partizán.hu oldalra, és akkor nézze meg ezeket a valószínűségeket, mert ugye a 2022-es mandátum szimuláció is akkor hát akkor jelezte előre legalábbis a a választás győztesét, megfelelően a választás győztesét, hogyha a legfrissebb és a választáshoz legközelebb lévő közménykutatási adatokat tápláltam be.
Na hát menjünk is bele eggyel mélyebben.
És most a kedves nézők, hallgatók lehet, hogy sok számot fognak hallani, de megpróbálunk itt fényt hozni ebbe a történetbe.
Szóval alapvetően te öt kimeneteltetelt vizsgáltál.
Ugye itt az öt kimenetel a Tisza kéth, Tiszayyőzelem, Fidesz győzelem, Fidesz kéth, illetve hogyha senkinek nincsen többsége, azaz a 100 mandátuma nem lesz meg.
És ez alapján jött ki, amit a felvezetőben is mondtam, hogy összességében nagyjából 80%-os valószínűséget látsz a mostani adatok alapján, hogy a Tsza fog győzni.
Engem, és akkor mondom, hogy mi lepett meg a legjobban, és abból kibontjuk az egész módszertant.
Legjobban az lepett meg, hogy nagyobb esélyt adsz a Tisza kétharmados győzelmére, mint a Fidesznek a sima győzelmére.
Ez számokban úgy nézett ki, hogy a Tisza kéthados győzelme az 21%-os, a Fidesz győzelme pedig 12%-os.
Tehát, hogy azt mondod, hogy a mostani adatok alapján az kétszer olyan valószínűbb, hogy itt egy teljes tarolás lesz, mintogy a Fidesz megnyeri ezt a választást.
Valóban a számok, ugye a friss számok, amik a videóban szerepelnek, amiket te is idéztél, azok ugye még a január 28-ai állapotot tükrözték.
Azóta kijött ugye a friss publikus és a friss 21 kutatóközpont adata.
És ez amúgy ez a 21%-os arány ez lejjebb is ment 19,2%-ra, és a Fidesznek a a győzelmi esélye 15,7%-ra.
De valóban, ahogy te is mondod, ez még mindig azt mutatja előre, vagy azt azt a valószínűséget közli, hogy a Fidesznek a Fidesznek a győzelmére kisebb az esély, mint a Tisza kéthmadára.
Ez lényegében a különböző küzmönkutatási adatokat böngészve nem igazán lehet meglepetés a különböző választópolgároknak vagy politikai híreket olvasónak, hiszen a legtöbb közénk kutatás azt vetíti előre, hogy 510 vagy akár a 21 kutatóközpont esetében akár 16 pontos Tisza előny van.
És és ezek a az előnyök, ezek még, hogyha a hibahatárt nagyon-nagyon szakmailag és nagyon-nagyon módszertanilag alaposan nézzük, tehát nem a 3,5% pontos, hanem sokkal inkább egy magasabb hibahatárt veszünk figyelembe ezeknél a számoknál, még akkor is az jön ki, hogy ez hibahatáron túli előny a Tisza részére.
Ugye kivétel a nézőpont kutatásai, de erről majd szerintem még lesz szó. mindjárt, merthogy amikor én kutatásokat elemzek, akkor mindig kiteszem azt a felkiáltójelet, hogy itt alapvetően az összes kutatóintézet az egy listás állást mér.
Na de a választási rendszerünk, ahogy ugye a mandátumokra ez lefordítódik, hogy szépen mondjam, az az egyéni választókerületekben dől el, az pedig a Fidesz felé lejt.
Tehát, hogy ez a szimuláció, ez figyelembe veszi azt, hogy itt az egyéni választókerületekben egész egyszerűen máshogy oszlanak el a Tiszás meg a fideszes szavazók. >> Pontosan.
Tehát a mandátum szimulációnak a csak az első lépése az, hogy hogy fogja azokat a számokat, amiket mondjuk a médián, vagy a 21 kutatóközpont, vagy akár a nézőpont közöl, hogy 47%-on áll a Fidesz, vagy 51%-on áll a Tisza, és és egy úgymond valószínűségi mezőben elhelyezi az egyes eredményeket, megbecsli ezeket az eredményeket.
Ezáltal én nem azt az 51%-ot fogom figyelembe venni, amit mondjuk a Medián mért legutóbb, hanem egy sávban teszem el a különböző száriókat.
Tehát 47,5 és 54,5% között igazándiból majdnem véletlenszerűen szimulálok különböző eredményeket, mondjuk a Tiszapárt részére.
És innentől kezdve viszont a mandátum szimuláció léptéket vált, és ezeket az eredményeket levetítem nem is választókerületén, hanem szavazóköri szintre.
Tehát én minden egyes szavazókörre becslek egy választási eredményt, mégpedig figyelembe véve azt, hogy az adott szavazókör amúgy községben, városban, megyei jogú városban vagy akár a fővárosban található hiszen >> de ez mind a nagyjából 11000 szavazókörre vonatkozik. mindegyikre.
Természetesen ezt nem kézzel teszem meg minden egyes közénk kutatás esetében. 10000 ilyen szimulációt hajtok végre a véletlenszerűen kialakított mintából, és mind a 10000 esetben van minden egyes szavazókörre egy egy-egy eredményem.
És ugye figyelembe veszem, ahogy az előbb is mondtam, a település típus szerinti bontást.
Vagyis ugye a egyes közkutató felmérések azok közzétesznek azt, hogy oké, hogy 51, nem tudom, 40-re vezet a Tisza, de hogy ez amúgy Budapesten vagy akár a megyei jogú városokban, vagy a városokban ez hogy áll, és ezekkel is súlyozom, hogy az adott szavazókörökben hogyan áll például a meccs.
Ez természetesen egy becslés, de a különböző eltérések, az esetleges eltérések nagy valószínűséggel ki fogják oltani egymást, mert az eddig megfigyelt tendencia az az, hogy valamennyire egy irányba mozog az, hogy most akkor ellenzéki irányba vagy akár fideszes irányba tolódik el az ország.
Ezáltal egy ilyen 5-10% pontos hibahatáron belül azt elég nagy valószínűséggel meg lehet becsülni, hogyha mondjuk van egy 10%-os Fidesz csökkenés, hogy akkor az adott szavazókörben hogyan alakulnak a számok.
És és akkor a a kérdésedre válaszolva az adott szavazókörökből számított eredmények azok kerületi léptéken lebonthatóak és már a mandátumokat úgy számolja ki ez az algoritmus, hogy az adott választókerületekben amúgy hogyan alakulnak ezek az eredmények?
Itt azért szúrok közben egy ilyen magyarázó lábjegyzetet, mert aki nem szokta böngészni a választási iroda honlapját, mint mi, tehát, hogy nincsenek ez a perverziója, az nem biztos, hogy tudja azt, hogy évtizedekre visszamenőleg közli a választási iroda az különböző szavazókörökben az eredményt.
És a tapasztalatok alapján azt lehet látni, hogy az egyes szavazókörök az utána ismert nagyszágos végeredményhez képest ugyanúgy mozognak.
Tehát ha a Fidesz jobban nyer, akkor az adott szavazókörben, amelyik a Fideszbe nyer győzelmét hozta, az is jobban nyer, vagy gyengébben szerepel, és így tovább.
És ebből lehet így következtetni az adott szavazókörnek a szereplésére. >> Pontosan.
És itt mindenképpen tennék egy olyan kitételt, ami nekem a bevett ilyen nünükém abból a abban a tekintetben, hogy használjuk pontosan a választási, földrajzi vagy választási szakkifejezéseket. ugyanis van szavazókör, amiben az ember elmegy és egy szavazóhelyiségben leadja a szavazatát, oda kábé 1000 ember, 1000, 1500 vagy akár 600 ember tartozik.
Van a választókerület, ahol pedig eldől az, hogy mennyi mandátum, vagy ahol eldől egy egyéni mandátumnak a sorsa.
Ebben úgy káb olyan 80000 vagy 75000 választópolgár tartozik, tehát nem összekeverendő a szavazókör a választókerülettel.
Olyan pedig, hogy választókörzet nincs. >> Nincsen.
És ezt szokták használni konyhaelemzők, meg nem olyan felkészült újságírók.
Szerintem sokszor fogják a nézők is hallani.
Már csak azért se használjuk ezt a körzett szót, mert akkor Tamásnak a hátán az összes szőrszál feláll.
Úgyhogy na de visszatérve a módszertanhoz, hogy már látom, hogy nagyon sok tiszás kommentelő be fogja írni, hogy a nézőpontnak az adatait azt miért vetted ebbe az egészbe bele, hogy nyilván egy pártmeggyőződés miatt lesz a a kérdés, de nekem én inkább inkább úgy teszem fel, hogy a a nézőpont és názágoston ezt nagyon sokszor elmondja, hogy ők egy hasonló szimulációt tesznek tulajdonképpen közé, hogy egy legvalószínűbb listás eredményt közölnek.
Tehát van egy adatsoruk, amiből ők megpróbálják beazonosítani a fideszes szavazókat is.
Tehát a nézőpontnak az adatsora az ilyen értelemben már egyszintén kutatáson, vagy nem is tudom, hogy min alapuló adatsor, tehát hogy te ezt az egész nézőpontot miért használod és hogyan használod ebben a mandátum szimulációban.
Igen, ez egy fontos kitétel, és amikor az először közzétettem a mandátum szimulációmnak az eredményeit még októberben, akkor nagyon-nagyon sok kommentelőtől megkaptam ezt, hogy egyáltalán miért a nézőpontnak a számait miért használom, hiszen ugye nagyon sokszor éri a nézőpontot az a vált, hogy hogy az ő számaik nem feltétlenül a valós eredményeket tükrözik. viszont viszont nagyon-nagyon fontos azt a kitételt megtenni, hogy hogy azért nem egy ilyen tökéletesen működő plurális demokráciában élünk, és a Fidesznek nagyobb az erőforrásfölénye, mint mint a Tiszának, vagy vagy mint egy mint egy átlagos kormánypártnak más demokráciákban.
Így így a nézőpont számait én azért szoktam figyelembe venni, hogy megjelenjen a mandátum szimulációban az az erőfölény, az a mozgósítási erőfölény is, amivel amúgy a Fidesz nagy valószínűséggel számol a jelenlegi választási kampányban is.
És és hogyha ezt a ezeket a számokat nem venném figyelembe, akkor valóban ez a ezek a ezek a különböző amúgy a politikában meglévő vagy a választási kampányban meglévő tényezők nem igazán lennének figyelembe.
És akkor a másik oldal mondhatná lényegében azt, hogy hogy akkor miért csak egy heted részben veszem figyelembe a nézőpontnak a számait, hiszen akkor fogni kellene az egyik oldalt, fogni kellene a másik oldalt, és akkor átlagolni kellene a kettő között.
Ezekre a vádakra pedig sokkal inkább azt tudom mondani, hogy én legalábbis úgy látom a közönkutató piacot, hogy itt nem egyik oldal és másik oldal van, hogy van van az egyik oldal hosszött közvénykutató cégek és a másik oldal hozzött közvélemény kutató cégek.
Amúgy erről le is folytattak, részben erről le is folytattak egy vitát amúgy a választás a válasz online-nak a podcastében.
Mrázágosnos, Sámuel és Róna Dániel.
Mindenkinek ajánlom azt a azt a beszélgetést.
Ez is szóba került ez a ez a vitás pont.
Ön abból a szempontból Rondániell értek egyet, hogy a kormányfüggetlen közénk kutató cégek ők valóban egy hát nem a másik oldalhoz bekötött körny kutató cégek és és mindenképpen a attól az oldaltól mindenképpen egy független méréseket vagy adatokat publikálnak és kommunikálnak.
Így én azt gondoltam, hogy akkor az egyik oldaltól csak egy közönkutató céget veszek…
Említett entitások
Témák
- választási előrejelzés
- mandátumbecslés
- választási földrajz
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „4-5 pontos előny kell, hogy a Tisza kormányt alakíthasson”
Miről szól ez az epizód: „4-5 pontos előny kell, hogy a Tisza kormányt alakíthasson”?
Kovalcsik Tamás geoinformatikus és választási földrajzi szakértő mandátumbecslést készített a Tisza és a Fidesz esélyeiről. Jelenleg arra van a legnagyobb esély, hogy a Tiszapárt szerzi a több szavazatot és a mandátum többséget is. A Tiszának a kétharmadhoz 14-18%-os előnyre… Az epizód a Ötpontban című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 10..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „4-5 pontos előny kell, hogy a Tisza kormányt alakíthasson”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kovalcsik Tamás, Dull Szabolcs.
Milyen témákat érint ez az epizód: „4-5 pontos előny kell, hogy a Tisza kormányt alakíthasson”?
Fő témái: választási előrejelzés, mandátumbecslés, választási földrajz.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „4-5 pontos előny kell, hogy a Tisza kormányt alakíthasson”?
Megjelenés: 2026. 02. 10.. Hossz: 1 óra 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/otpontban/4-5-pontos-elony-kell-hogy-a-tisza-kormanyt-alakithasson-249d5515
Több epizód a Ötpontban-ből
- Hat éven belül ítélet? Rajtunk nem múlik
Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetője vendége az Ötpontban podcastnek, ahol a hivatal által az ügyészségtől átvett négy ügyről beszélget. A…
- Lehetséges forgatókönyv, hogy Magyar Péter államfő lesz
Az Ötpontban aktuális adásában Soós Eszter Petronella politológus és politikai kockázati tanácsadó elemzi a magyarországi politikai helyzetet. A beszélgetés során szóba kerül Magy…
- A Tisza egyik fele radikális, a másik ultraradikális
Az Ötpontban podcast e heti adásában Dull Szabolcs politikai újságíró, az Abszolút kampány című könyv szerzője elemez. A beszélgetés során kitér arra, hogy van-e törésvonal a Tisz…
- Sokkban vagyok, belelátok a titkosított iratokba
Ruff Bálint nemrégiben kinevezett miniszterelnökséget vezető miniszterként interjút adott, ahol sokként élte meg a kormányzati munka során látottakat. Szerinte 2010 óta a kormányz…
- Ez a kormány Magyar Péter hard, és élvezi
A mai adásban Dull Szabolcs vendége Zárug Péter Farkas politológus, aki a rendszerváltozás átmenetéről és az orbáni politikáról írt könyvet Török Gáborral. A beszélgetés középpont…
- Oligarchatúra, Tiborczék milliárdos lakása, zárt körű tonhalas buli: Ilyen a NER-luxus belülről
Az Ötpontban podcast e heti adásában Tóth Ildikó ingatlanbefektető, üzletasszony mesél a NER luxusvilágáról. Elárulja, mikor telt be nála a pohár, és miért küldött fotókat Hadházi…
- Magyar Péter a színházzal közelebb viszi a politikát a választókhoz
Schultz Nóra politikai elemzővel Dúll Szabolcs a politikai kommunikáció színházi és filmes elemeit vizsgálja Magyar Péter példáján keresztül. Az elemzés kitér arra, hogyan használ…
- Magyar Péter versenytársa lett a teljes magyar médiának
Ez a rendhagyó adás a magyarországi média kihívásait járja körül. A beszélgetés fő témái a közszolgálati média létjogosultsága, az olvasói elvárások a független sajtóval szemben,…
- Ha Sulyok Tamás nem mond le, hogyan tudja leváltani Magyar Péter? – Dull Szabolcs válaszol
Dúll Szabolcs a hallgatóság kérdéseire válaszol az Ötpontban című podcast extra adásában. Az egyik fő téma az újonnan felálló Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza Párt) kormányzása,…
- Magyar Péter következő sztorija a Fidesz bűneinek feltárása lehet
A mai adásban Papp Gergő politológus, kampányszakértő, a Kiáradt című könyv szerzője vendégeskedik Dúll Szabolcsnál. A beszélgetés Magyar Péter politikai berobbanását, a Tisza pár…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Itt lehet a Fidesz sarkára lépni ❌ Vétó Ruff Bálinttal #30 — Vétó
A Vétó 30. adásában Kovalcsik Tamás, a Választási Földrajz munkatársa és Tóth Péter politikai tanácsadó elemeznek 54 választókerületet. Vizsgálják a hajdúböszörményi, orosházi és…
- ÖT ➡️ Tisza – Magyar Péter jobboldali kormányt alakít? ¦ Fidesz – Orbán a hibás? — Öt
Az ÖT legújabb adásában Konok Péter, Kóczián Péter, Boros Tamás és Hont András értékeli Magyar Péter kormányalakítását, és a Fideszen belül elindult folyamatokat.
- Mi kell még a Tisza győzelméhez? - Závecz Tibor és Róna Dániel // NEREN TÚL — Kontroll - Eljött az ideje
A NEREN TÚL című műsorban Róna Dániel politológus és Závecz Tibor szociológus elemzi a magyarországi politikai helyzetet, a Fidesz és a Tisza Párt közötti versenykilátásokat, a vá…
- A Fideszben még nem látják, hogy mekkora vereséget szenvedtek — Háromharmad - 24.hu
A Háromharmad című podcast epizód a Fidesz választási vereségét vizsgálja, összehasonlítva azt korábbi eredményekkel. Kitér Orbán Viktor jövőbeni szerepére és a leendő Tisza-kormá…
- Kormányváltás 2010 óta először? A Fidesz–Tisza harc mélyelemzése Szabó Andreával és Lakner Zoltánnal — Jelen Podcast
Szabó Andrea és Lakner Zoltán a 2024. április 12-i választásokat elemzi, különös tekintettel a Fidesz és a Tisza Párt közötti küzdelemre, a választási rendszerre és a kisebb párto…
- RÓNA DÁNIEL szerint kemény dió a 2/3 🎙️ JUHI Podcast #18 — JUHI Podcast
Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatója a JUHI Podcast vendége. A beszélgetés a 2026-os kormányváltás esélyeit, a Fidesz mandátumszerzési esélyeit és a választási rendszer sajá…
- Dull Szabolcs: Magyar Péter úgy látja, komoly kockázat lenne abban, ha megszólalnának a jelöltjei — Fülke - a HVG közéleti podcastja
Dull Szabolcs politikai újságíró a Fülke podcastban a Fidesz és a Tisza párt kampányát elemzi. Szó esik a miniszterelnök stratégiájáról, a jelöltek szerepéről, valamint az amerika…
- Jönnek a választások: Orbán le, Magyar fel? - Péntek Reggel #22 — Péntek Reggel
A Péntek Reggel e heti adásában Tóka Gáborral, a közvélemény-kutatások szakértőjével beszélgetnek a műsorvezetők az EP-választásokról és a közvélemény-kutatások eredményeiről. Szó…