Női szemszög I.: Mérnöknők tapasztalatai a felsőoktatásban és az evosoftnál
· PT28M15SÖsszefoglaló
Két női mérnök, Kaszás Bíborka és Láz Veronika beszél az egyetemi és munkahelyi tapasztalataikról, valamint a mérnöki pályán szerzett élményeikről.
Röviden
- Műsor
- podcastevosofthu
- Megjelenés
- 2023. 11. 21.
- Hossz
- 28 perc
Ebben az epizódban
Valószínűleg már sokszor hallottátok, akár személyesen tapasztaltátok is, hogy a hazai műszaki felsőoktatásban nagyon kevés a nők létszáma/aránya.
Ezért az elmúlt hónapokban több olyan beszélgetést kezdeményeztünk női munkatársainkkal, ahol megismerhettük a véleményüket, tapasztalataikat, megéléseiket a mérnöki karrierrel kapcsolatban már az egyetemi éveiktől kezdve.
A többkörös beszélgetések eredményeként két podcast adás született, amelyben 4 kolléganő mesél személyes élményeiről: milyen tapasztalataik voltak az egyetemen? most milyen megéléseik vannak az evosoftnál? milyen ezen a pályán lenniük? érte őket bármikor is atrocitás?
Az adás nem csak a pályakereső diákok számára lehet kedvcsináló és érdekes, hanem szüleik számára is egyfajta ismertető, miért ne féltsék lánygyermekeiket a műszaki oktatástól és felejtsék el, hogy a mérnöki pálya "nem lányoknak való".
Az első adásban Kaszás Bíborka, a Miskolci Egyetemen végzett villamosmérnök, és Láz Veronika , az Óbuda Egyetemen végzett mérnök informatikus beszélgettek Horváth Imivel.
Említett entitások
Személyek
- Kaszás Bíborka
- Láz Veronika
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Női szemszög I.: Mérnöknők tapasztalatai a felsőoktatásban és az evosoftnál”
Miről szól ez az epizód: „Női szemszög I.: Mérnöknők tapasztalatai a felsőoktatásban és az evosoftnál”?
Két női mérnök, Kaszás Bíborka és Láz Veronika beszél az egyetemi és munkahelyi tapasztalataikról, valamint a mérnöki pályán szerzett élményeikről. Az epizód a podcastevosofthu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 21..
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Női szemszög I.: Mérnöknők tapasztalatai a felsőoktatásban és az evosoftnál”?
Megjelenés: 2023. 11. 21.. Hossz: 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/podcastevosofthu/noi-szemszog-i-mernoknok-tapasztalatai-a-felsooktatasban-es-az-evosoftnal-d6cc9832
Több epizód a podcastevosofthu-ből
- Longevity: amikor nem csak éveket adsz az életedhez, hanem életet az éveidhez / Longevity: when you not only add years to your life, but life to your years
Ebben a podcastepizódban György Ágnes és Lakner Levente személyi edző beszélgetnek a longevityről, hogyan adhatunk éveket az életünkhöz és életet az éveinkhez, olyan témákon keres…
- 10 év, 600 diák, végtelen lehetőség – így épít karriert az evoCampus / 10 years, 600 students, endless opportunities – this is how evoCampus builds careers
A 10 éves evoCampus mentorprogram IT-mérnök hallgatókat készít fel a diploma előtt a szakmai életre. A program eddig több mint 600 diákot mentorált, segítve őket a magabiztos IT k…
- Ebbe bele lehet halni? Akkor miért nem veszed komolyan? / Can you die from this? Then why don't you take it seriously?
Kátai-Perkátai Ildikó kolléganőnk nyíltan és őszintén beszélt a mellrákról, amelyen ő is keresztülment. Az epizódban arról mesél, mit érez valaki, amikor kimondják a diagnózist, h…
- Hogyan nyerhetsz Sufnituninggal RobonAUT-ot? / How to win RobonAUT with “Sufnituning” team?
Ez az epizód az önvezető autók világába kalauzolja a hallgatókat, középpontban a BME RobonAUT versennyel. Varga Dani, a győztes csapat tagja és Kiss Domokos, a verseny koordinátor…
- Szereplés stressz nélkül – 30 (szülinapi) előadástechnikai trükk / Performing Without Stress – 30 (Birthday) Presentation Tricks
Az evosoft fennállásának 30. évfordulója alkalmából 30 tippel segíti a hallgatókat a magabiztos kommunikáció, nyilvános szereplés és prezentációkészítés terén. Csüllög Eszter és S…
- Két út, egy cél: az egészségesebb élet / Two paths, one goal: a healthier life
Róth Zsófia rendszermérnök és Léder Ákos IT vezető osztják meg gondolataikat az egészséges életről, magánéleti és munkahelyi szemszögből, kiemelve, hogy nem a tökéletesség, hanem…
- IQ fight egy sör mellett / IQ fight over a beer
Két játékmester, Gábor és András, bemutatja, hogyan válhat egy kocsmakvíz csapatépítő eseménnyé, milyen kérdések merülnek fel, és milyen bonyolult szabályrendszer áll egy-egy kocs…
- Beszélgessünk az AI-ról! / Let’s talk about AI!
Florian Prüfer, az evosoft AI Program Managere, ebben az epizódban arról beszél, hogy a mesterséges intelligencia az evosoft számára hogyan válhat mindennapi és hasznos eszközzé.…
- Iskolapadtól az evosoftig: Felelősen a jövő mérnökgenerációjáért / From school desk to evosoft: Responsible the future generation of engineers
Petényi István, az evosoft ügyvezető igazgatója és Szigeti Ádám egyetemi kapcsolati manager az evosoft egyetemi aktivitásáról beszélget. Tárgyalják az elmúlt 15 év sikereit, a Kár…
- Neurodiverzitás: sokszínűség az elmében, erő a csapatban
Ez az epizód a neurodiverzitás fogalmát, előnyeit és nehézségeit tárgyalja, különös tekintettel a munkahelyi hasznosításra és a cégek szerepére a neurodiverz kollégák támogatásába…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Polyák Dóri és Rozsi Lilian, ahogyan mi látjuk — Sikeresen Vidéken
Polyák Dóri és Rozsi Lilian beszélget a szakmai kihívásokról és tapasztalatokról nők szemszögéből. A nők mindennapjait érintő témákról esik szó egy könnyed beszélgetés keretében.
- 4. Férfi és Női utak (vendég: Somorjai Éva) — Aranykalitka - A magyar üzleti elit 30 éve
Bokor Attila és Harsányi Bence Somorjai Évával beszélgetnek a férfi és női karrierutak különbségeiről, különösen a vezetői szerepek és társadalmi elvárások tükrében. Somorjai Éva…
- Női nézőpontok a gazdaság világában – Mit jelent ma nőként elemzőnek lenni? — Bónusz Podcast by MBH Bank
A Bónusz Podcast nőnapi adása női gazdasági elemzőkkel foglalkozik, akik a nők helyét és lehetőségeit vizsgálják a bankszektorban és a gazdaságban. Szó esik a pénzügyi szektor fér…