Ízek, történetek színpada
· PT40M6SÖsszefoglaló
A Porkoláb Gyöngyi által készített Apa mondta Gasztro Talkshow legújabb élő adásában Scherer Péter színművész volt a vendég a Horgonyzóban. A beszélgetés során szó esett az apai örökségről, a gyerekkori emlékekről, a színházról, a kudarcokról és a barátságokról. Péterrel a…
Röviden
- Műsor
- Porkoláb Gyöngyi
- Megjelenés
- 2025. 03. 22.
- Hossz
- 40 perc
- Szereplők, említett nevek
- Porkoláb Gyöngyi
- Témák
- apa mondta, gasztro talkshow, családi emlékek, színház
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
egy szó mint 100 az apa mondta gastro talk showjára indult fogadják szeretettel és hát biztatom önöket hogy iratkozzanak fell a porkoláb gyöngyi youtube csatornára ahol további izgalmas tartalmakat is felfedezhetnek vágjunk is akkor bele kicsit hazajöttem ha lehet ezt mondani hiszen akik ismernek azok tudják hogy én nyíregyházi vagyok édesapám et a nagyapám pedig tisz doobbi éppen ezért ugye tiszalök vagy tiszadob az már majdnem mindegy volt annak idején mikor én itt a nyaraimat töltöttem és az elején mi azt gondoltuk hogy a kereteket jelölnénk ki nektek vagy legalábbis hogy többen feltettétek a kérdést mikor jöttetek be hogy tulajdonképpen mi is lesz itt ez az este hát mi azért jöttünk össze hogy együnk egy jót meg hogy beszélgessünk egy kicsit komolyabban megjelent tavaly decemberben egy interjúkötet apa mondta címmel amely 10 interjút tartalmaz ebből az egyik az éppen művészúrra van elkövetve hogy jött az az ötlet az öt éves podcast sorozat után ahol 300 vendégem volt ebben édesapák nagyapák mindenféle hivatású emberek voltak a vendégeim hogyan tudnánk tovább léptetni ezt az egész történetet és aztán nyilván nekem is van sok barátom meg én is szeretem a jó konyhákat a jó gaszroohelyeket hogy megpróbáljuk vidéken azokat a úgymond szuper értékrendet mutató igazán vendégszerető és hát fantasztikus konyhával rendelkező helyeket felkeresni úgyhogy így tulajdonképpen ez a harmadik találkozónk az első az a kisücsökben volt a balaton mentén ismeritek is egymást hiszen ugye csapodi balázs a magyar vagy hazai gasztronómiának az egyik él harcos úgyhogy ott volt egy beszélgetés aztán kepes andrással volt a a káza krisztában és hát öröm mindig azt mondani hogy akkor a keleti fertáj se maradjon ki és hát ha ha keletmagyarország akkor szerintem a horgonyzó és kecskés andiék meg pataki peti úgyhogy azért jöttünk ma össze de ezt pont beszéltük pepivel hogy most enni akarunk vagy beszélgetni mi megpróbáljuk hogy mind a kettőt valamilyen jó arányban úgyhogy talán az az egy kérdés hogy te miért is jöttél hogy beszélgessünk vagy együnk nem csak annyi hogy ide is a kepes jött volna csak marha drága volt nem a msi a ms fölhívott a gyöngyi hogy én sokkal olcsóbban nem tudnék eljönni és mondom de de el tudok és ezért vagyok én is a csulyja az meg nem ért rá őt is akarták det szóval ezzel kell beérniük egyébként mindjárt hívjuk a petit egy másodperc még csak annyi hogy ezzel a könyvvel mi már csináltunk egy ilyen nem nem vacsora talk showt hanem csak egy ilyen beszélgető műsort debrecenben ami olyan jól sikerült hogy azt mondta nekem a gyöngyi utána hogy pepe ezzel turnézni fogunk úgyhogy ez most az első állomása ennek a turnénak remélem megbukunk köszönjük szépen és akkor mi úgy gondoltuk az első három étel amik előétel leves és egy kis játékos valami de mindjárt hívom pataki péfet a főséfet az előtt bemutatkozunk mesélünk pár mondatot utána ezeket meg lehet inni hogy ne éggyomorra kelljen tőlem a sok hülyeséget hallgatniuk és a akkor odaadom péternek hogy mit eszünk és miért így eszünk igen igen de még egy gondolat hogy ami az étlapon van az egy közös nem csak pataki peti találta ki hanem ebbenne a kedvenc ételeid vannak de ezt fogja peti elmondani igen ezt ezt pont ezt köszönjük szépen gyöngyi lelőtted a poét na szóval mikor jöt f ott hogy szeretne könyv kapcsol egy ilyen beszélgetést it a horgonzóban akkor elkezdte sorolni a 10 interjút akkor mikor serel péterhez ért akkor mondtam hogy stop állj meg ne is mond tovább megvan aik szóval akkor ugye nem csak én baráti körben nagyon sok mindenki nagy tiszterője a művészúrnak na igen és akkor úgy indult ez a kapcsolat hogy akkor gyöngye elküldte péter számát felhívtam őszog magázótunk mesélte hogy miket szeretne mondom akkor az lenne a lényeg hogy akkor miközben beszélgettek közben mi megfőzzük az ő kedvenc ételéit és akkor hát nagyon sok van nagyon sok van és akkor a feleséged véhetőleg ott ühetett a kocsian és mit szeretek még mondjad csak és ő mondta hogy legyen egy olyan menü ami amit én nagyon szeretekén hogy először magázottunk erről csak azt hogy tudod hogy hogy van ilyen hogy fölhívja az embert egy ilyen gyártásvezető hogy péter péter azt szeretném kérni öntől hogy így ugye és mond valami hülyeséget am azt mondom hogy hagyjál jó akkor tegeződjünk ez ká így is történt csomó mindent elmesélt péter és akkor így állítottuk össze a ma esti menüt azért elmondom di hb hogy a legelső ugye egy ilyen spanyol utazások i gambas peel peel amit még egy kicsit most ilyen fokhalmás parardicsomosan és exesszű olivával igen igen csak azért hogy gambas pilpil hogy hogy képzeljék ezt én is csinálom otthon néztem hogy egy kicsit í sűrűbb paradicsomos szósz van én inkább egész kis koktélparadicsomokat szoktam beletenni sok fokhagymá pont az a jó hogy én hogy én elmondtam a kaját ugye ez királyrák vagy garnéla sok sok olajban izéát katalóniától kezdve andalúziában mi végigettük ezt a félrát majd szorítgatni úgyhogy én meg mondanám tovább a men hát azt hittem azt beszéljük meg h mz szóval mi ezér par mindjárt egeződünk nincs autó tetee én hoztalak ú majd a majd a következő gyököruszály leves lesz ami az urgige tésztát adunk volt itt szó még pirítósról meg ilyenekről de annyi szénhidrát meg annyi ilyen kenyér lesz ebben a menűsó van hogy rudgége tészta lesz hozzá ököruszáj leves és ma egyéént az ököruszát külön fogjuk táralni ki egy tálkába és akkor mindenki majd vesz magának ki mekkorát kíván a farokból na mindegy nem is erre akartam kijukatni fogás pedig ugye nagyon sok ételt megemlített péter és akkor mondta az egyik a dödöle zalából vagy ott vasmegye környékéről a másik pedig a puliszka és akkor azt találtuk ki hogy akkor ezt a két étet egy ilyen kis vicces halat formáában összevonjuk és lesz egy pirittott dödöle és lesz hoz egy puliszka mártás egy kis sült hagymával és ez csak ennyi ez egy ilyen kis geg é ez a három étel fog kimenni utána lesz egy beszélgetés amikor semmi ételt nem szolgálunk föl és ital camúy és ak után jön a főétel ami egy halcsapaprikás tesz kemencében pirított turúócsuszáv és a végén pedig egy buundeá paracsinta igazából csak annyi hogy ez a gambasz ami szóval hogy én szeretek sütni főzni különben itt van feleségem is nálunk azért a háztartást ő vezeti nagyon finomakat csinál de vannak bizonyos ételek amiket én szoktam csinálni például feleségem családja mohácsi ennek megfelelően bajai típusú halászlét főzünk én ezt megtanultam apósomtól gyufatésztásan mindig eltesszük ami halászléből marad lé azt lefagyasztjuk a mélyhűtőbe és hogyha veszünk vagy tudunk szerezni harcsát akkor azt abból egy harcsaapörkölt lesz azt is én szoktam főzni tehát azért is mivel mondta a peti hogy itt a harcsa pörkölt az egy alap és a turoscsúszát én magában is nagyon-nagyon szeretem ezért választottam ezt mondom a gambas pilpil az egy ilyen spanyol dolog van otthon ezt még elmondom egy ilyen ovális ilyen acél öntöttvas edényünk amit fölrakok a tűzre az tűzforróra fölforr kirakom az asztalra és abba öntöm bele a frissen kisült kész gambas ami még csinál egy ilyet hogy így az asztalon és akkor utána a tumki tunki mi úgy tumki tunki tunki tunki szóval azt úgy tunki itt is úgy mond az itt is tunki tunki tunkolásnak hívják nem és a és a az ököruszáj leves az nálunk karácsonyi menű azt a viki szokta csinálni én nagyon-nagyon szeretem a puliszka hát ugye én vas megyében érettségiztem szombathelyen hát a a vasi burgonyás dödölle az egész őrség folyamatosan készítik ezt a kaját át jól lepirítva minden nagyon-nagyon szeretem és ezeket a mondtam a péternek a népi ételeket imádom és mi erdélyben nagyon sokat jártunk főleg egy időben bár két éve is éppenséggel voltunk ez a jutúrós tehéntúrós puliszka összesütve serpenyőben nagy kedvencem csakú van aki becsukta a szemét iss elképzelte ugye szóval így lett a menü és akkor majd a főétel után még a deszertet elmondjuk az is az én egyik kedcem jó étvágyak különleges nap ez a mai nem csak azért mert hogy itt vagyunk együtt hanem serer péter édesapjának ma van a születésnapja igen de sajnos ő már nem él de de mondtam a a gyöngyinek hogy ez amikor kitaláltuk ezt a napot akkor én ezt még nem is vettem észre de hogy ő ő különben józsef volt és hát a szülei úgy kiszúrtak vele hogy 18-án született 19-én volt a névnapja úgyhogy egy ajándékkal letudták a két ünnepet amikor mi először beszélgettünk ebben a bizonyos apa mondta podcastben akkor mesélt nekem egy bizonyos pilátusról és akkor azt követő héten én megajándékoztam egy másik pilátus című könyvel az én életemben szabó magda egy jelentős emberke volt többször találkoztam vele életében is és aztán nyilván dolgozom is az ő műveivel ez a pilátus egy olyan kiadás formájában jelent meg aminek a következő idézet van a tetején és ha emlékszel mert hogy édesapád kapcsán azért jutott ez eszembe mert az van rajta hogy úgy szerettelek ahogy soha többet nem fogok és nem akarok kritikát aha és ez most azért jutott eszembe mert a te édesapád egy különleges ember volt nekem rengeteg történetet elmeséltél ami egyébként ebben a kötetben megtalálható nagyon-nagyon izgalmas hihetetlen de nem csak ő hanem talán a felmenői tehát a nagypapa is mi az ami ma az ő születés napján úgy első élményként lehet hogy azért mert én most rákérdeztem de lehet hogy reggel ezzel ébredtél nem tudom megmaradt benned édesapáddal kapcsolatban egy nagyon nagy flash van az én fejemben erről az volt hogy hogy ültünk a vacsoránál megettük a kaját az apu hátradőlt a székbe és így feltette a kezét ide és így így ült így pihent így emésztett körülbelül egy 10 évvel ezelőtt észrevettem hogy szeretek így ülni igen és ez úgy hogy ez úgy átöröklődött de tudod én nekem nagyon sok olyan dolog volt emlékszem gyerekkoromból ilyenekre mikor apám nagyon szangvinikus alkat volt fel tudta iszonyatosan cseszni az agyát az öreg és de közben egy elképesztő ő kultúrember volt mérnök volt mindemellett mozartot heiden bethovent hallgatott tacitus titus livius horáciuszt olvasott latinul meg beszélt latinul szóval egy nagyon különleges pali volt aki tudta ötvözni a műszaki értelmiséget és a kultúrembert magában mindemellett megépített egy nyaralót kitanulta a vízvezetékszerelést a fametszést de tudod ez amikor így nyitva van a könyv megy a meceollóval és ez van hogy vágjunk le három rügyet egy kett hot és akkor így meett mind aem gyerekkorb hpant az ag h na ilyen nem szeretnék lenni nem tudtam megcsinálni nem sikerült szóval nagyon érdekes ez hogy nem tudom h nem tudom hogy önök hogy vannak a szüleikkel de hogy bizonyos dolgokat megöröklünk akármit csinálunk s nekem azt mondta egyszer valaki hogy ha az ember a az adott természetéhez képest 3%-ot tud változni jobbá válni 3%-ot akkor győzö 3% tehát a 3%-ban nincs benne ez hogy fölcseszi az ember az agyát mert ez nekem is megvolt mondtad hogy milyen művelt volt meg latinul olvasott de ugye több nyelven is beszélt több okból kifúlyólag az egyik ami megmaradt bennem például történet hogy közel laktatok a gráci toronyhoz és hogy németül néztetek filmeket amiket ő fordított tolmácsol ez hogy elképzel az ember hogy ott ül a napaliiban a család hát nem hát ez úgy nézett ki ugye mi ajkán éltünk az apuk bánya gépészmérnök volt és az ajk bányában a szénbányában kapott munkát ő külben zirci születésű volt de akkor a nagypapa már veszprémben élt anyukám móri volt és ajkán kaptak anyuott kapott tanári állást az apán pedig a bányába kiválóan beszélt németül egyébként megjézem egy szovjet hadifogságban tanult meg németül egy orvos nem egy orvos igen kijött a sérve h 17 évesen elvitték hadifogságba kijött a sérve meg kellett operálni az orvos egy német fogoly orvos volt az orvos a szovjet hadifogságban látta hogy egy értelmes gyerek picit pötyögött németül pár szót szólta a táborvezetésnek hogy ez neki kéne ide szanitécnek ami azt jelenti hogy nővérkének segíteni műtéteknél mit tudom én és tonképpen az orvos mellett tanult meg szovjet hadifogságban németül és akkor az volt hogy mit tudom én volt egy ilyen sorozat egy cowboyos volt én imádtam cowboy indián tehát én engem az indiánozás bűvöletében éltem a gyermekkoromat a gojkomit is emlékszem meg kutyafüle volt gok mitic de jó volt jó volt szerettük jó a feleségem szerette én is egyébként én is szerettem fehér farkasok meg oskeóa meg mit tudom én láttam az összeset én ugye vinetu km regények cooper mit tudom én bőrharisnya és egyetlen nevet nem tudtam kiolvasni angolosan tehát old shutterhun meg mit tudom én érted szóval hát ez egy alap volt old old de old deat aki ugye az öreghál most már tudom ennyit már megtanultam igen néztétek a cowboy filmeket ja igen és akkor volt egy ilyen sorozat az osztrák tévén hogy delight v der shillo rench egy ilyen a silló farmról az emberek ez ilyen kalbolyos és akkor mikor már ment a verbun meg minden akkor kiabáltuk apu apu megy a megy a sóenc és jött az öreg beült középre és szinkron tolmácsolta a filmet így néztük feketefehérbe ez megjegyzem ez a feketefehér tév egy munkácsi volt lent a balcsin az apuék vettek egy telket tihanyban még nagyon régen 60-as évek ott épült egy kis ház és az egyik szomszédunk az németországba diszidált és a fia aki beszél kicsi beszél németül magyar törri törri magyar az átjött hozzánk tévét nézni és anyám bekapcsolta a fekete-fehér tévét körülbelül 15 évvel ezelőtt é jött ki a trisztán a a hogy peti peti elhomlotta a tév kimentek a színek életében nem látott fekete-fehér tévét na mi ezt nézt tévét említetted itt délután beszélgettünk arról hogy szeretsz motorozni meg itt aztán néhány még csatlakoztak ehhez a fantasztikus szenvedélyhez hát egész konkrétan a főnök úr meg a fősé úr szóval gyakorlatil mind mertogy az édesapád volt az aki képes volt szétszedni bármit hány darabra 30 valahány darabra hogy ez ma ma is így van még akik motoroznak vagy motoroztok hogy az embernek ez a képessége megmarad vagy valami más típusú kompetenciát örökítünk át azért ebből a kíváncsiságot nem hogy mi a csodan hát a fater az gépészmérnöknek is kíál volt hát skoda 1000 mb-nket azt szerintem 2800 darabra szét tudta szedni kicserélte a dugattyún a gyűrűket visszatette két hétig…
Említett entitások
Témák
- apa mondta
- gasztro talkshow
- családi emlékek
- színház
Személyek
- Scherer Péter
- Porkoláb Gyöngyi
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ízek, történetek színpada”
Miről szól ez az epizód: „Ízek, történetek színpada”?
A Porkoláb Gyöngyi által készített Apa mondta Gasztro Talkshow legújabb élő adásában Scherer Péter színművész volt a vendég a Horgonyzóban. A beszélgetés során szó esett az apai örökségről, a gyerekkori emlékekről, a színházról, a kudarcokról és a barátságokról. Péterrel a… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 03. 22..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ízek, történetek színpada”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Porkoláb Gyöngyi.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Ízek, történetek színpada”?
Fő témái: apa mondta, gasztro talkshow, családi emlékek, színház.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ízek, történetek színpada”?
Megjelenés: 2025. 03. 22.. Hossz: 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/izek-tortenetek-szinpada-fb90e3e4
Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből
- KIMONDJUK, AMIRE VÁGYUNK!?
- Beszélünk a tabukról is
A MINDEN SZÁMÍT podcast vendégei Adámi Rózsa Zsanett paralimpiai úszó és Papp Benedek szívtranszplantált teniszező voltak. A beszélgetés során a sport, a szerelem, a veszteség és…
- Főszerepben a manipuláció
A Mindenszámít podcast vendége Hermányi Mariann, a Centrál Színház színésznője. Beszélgetésük középpontjában a színészet, a szerepek mögötti érzések, a párkapcsolatok dinamikája,…
- Varga Lóránt: Mi lennél nélkülem?! – Színdarab egy nárcisztikus párkapcsolatról
A "Mi lennél nélkülem?" című színdarab egy nárcisztikus és egy empatikus ember kapcsolatát mutatja be, amelyben a manipuláció, a gázlángozás és az érzelmi bántalmazás lépései fede…
- A traumakötés dimenziói 2. - Beke Sándor pszichológussal
Beke Sándor pszichológus vendégségében a traumakötés második részében a veszteség dimenzióját vizsgálják. A beszélgetés kitér arra, miért nehéz kilépni bántalmazó kapcsolatokból,…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (6. rész)
A Restart című podcast 6. részében Porkoláb Gyöngyi a Tóth Árpád Gimnázium diákjaival, Szűcs Fruzsinával, Bugán Lolita és Kovács Marcelel beszélget. A Z generáció tagjai olyan tém…
- Nárcizmus a hálószobában – Kacsur Adrien szexuálpszichológussal | MINDEN SZÁMÍT
Ebben az epizódban Kacsur Adrien szexuálpszichológussal a nárcizmus és az intimitás kapcsolatát járják körül. A beszélgetés kitér arra, hogyan válhat a szexualitás a nárcisztikus…
- A traumakötés dimenziói 1.
Ebben az epizódban Beke Sándor pszichológussal folytatódik a nárcizmusról szóló sorozat. A beszélgetés a traumakötés felismerését, a bántalmazó kapcsolatokból való kilépés nehézsé…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (5. rész)
A Porkoláb Gyöngyi vezette Restart podcast e heti adásában a Z generáció tagjai, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákjai, Szűcs Fruzsina, Bugán Lolita és Kovács Marcell a technol…
- Megcsalás: a kapcsolat vége vagy egy új kezdet?
Az epizód a megcsalás témáját járja körül, hogy az a kapcsolat végét vagy egy új kezdetet jelent-e. További részletek hamarosan.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Húzós podcast ⧸ Balázsovits Edit – Még 100 évesen is kaphatok Oscar-díjat! — Húzós
Balázsovits Edit, a Vígszínház Jászai-díjas művésze Rónai Egon műsorában mesél gyermekkori álmairól, legendás szüleiről, családjáról és a színjátszáshoz való kötődéséről.
- Családi emlékek, történetek — VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól
Az epizód a családi emlékek, történetek és legendák témáját járja körül, kitérve a generációkat összekötő szokásokra és a múlt megőrzésére. Kami, Kata, Anna és Nóri beszélget Belé…
- Utazások, próbák, bemutatók – és egy kivételes anya-lánya kapcsolat | Ráckevei Anna, Horváth Julianna és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színművész és lánya, Horváth Julianna beszélgetnek S. Miller Andrással színházi hivatásukról, közös munkájukról, valamint anya és lánya kapcsolatuk…
- A stand-up mögötti színész – karakterek és humor Janklovics Péternél | Hangsúly Podcast | S02E08 — Hangsúly
Janklovics Péter humorista, színész és színházi ember a Hangsúly Podcast vendége. A műsorban szó esik a humorról, a színházi élményekről, gyerekkori kezdetekről, a közönséggel val…
- Bebop Podcast – Apák és fiúk a jazzben — Müpa Podcast
A Müpa Podcast epizódjában zenész apák és fiaik beszélgetnek a zenei pályáról és az életükről. Oláh Kálmán, Krisztián és ifjabb Kálmán, Gyárfás István és Attila, valamint Zsoldos…
- JÁTÉKIDŐ 2. évad 12. epizód: Sárközi Ákos a szülőségről és a sakkozásról — Mesélj, Anyukám!
Sárközi Ákos séf a szülőségről, a szülői minta fontosságáról és a sakkozásról beszél. Az epizódban szó esik Sárközi Ákos életútjáról és legújabb könyvéről is.