Porkoláb Gyöngyi

Mi ad értelmet? portrébeszélgetés Beke Sándor pszichológussal

· PT51M1S

Összefoglaló

A műsorvezető szeretettel köszönti a hallgatóságot és Beke Sándor pszichológust, akivel év eleje óta közös munkát folytatnak. A beszélgetés Beke Sándor pályaválasztásáról, gyerekkoráról, szüleiről, valamint arról szól, hogyan lett pszichológus. Sándor elmondja, hogy bár jó…

Röviden

Műsor
Porkoláb Gyöngyi
Megjelenés
2025. 12. 27.
Hossz
51 perc
Szereplők, említett nevek
Beke Sándor, Porkoláb Gyöngyi
Témák
pszichológia, életút, pályaválasztás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Nagy szeretettel köszöntök mindenkit, aki itt az étteren keresztül követ bennünket, illetve a Porkágyi YouTube csatornán vagy Spotify-on újra ránk csatlakozott, vagy erre a csatornára, ami számomra egy egy különleges pillanat, hiszen év végehez közeledünk, ugye 2025 decemberében készítjük most ezt a podcastfelvételt, amelynek ez alkalommal vendége lesz Beke Sándor barátom.

Sanyi pszichológus, és azért mondtam, hogy egyfajta állomás az életemben, mert kezdtük az évet februárban egy olyan találkozással, amelyet én kívánok sokaknak, mégpedig a találkozásnak azt a formáját, amikor érzed, hogy valami közös munkátok van, belevágtok, és annak apropóján van egy megérzésed, amire a másik ember is rá tud csatlakozni, ebből aztán születik valami olyan történet, amivel lehet segíteni másoknak.

Az, hogy az életben miként meg hogyan tudunk segíteni egymásnak, azt nagyon gyakran észre sem vesszük, tehát hogy milyen pontokon egy-egy kérdéssel, egy-egy figyelemmel vagy csak csenddel tudunk figyelni.

Mi ezt ugye hónapokon keresztül követtük el, és a mind a porkábyi YouTube csatornán elérhetőek ezek a podcastek, amely 22 plus k részben tekintette át a nárcizmussal kapcsolatos tényeket, téfiteket.

Na de ebben a beszélgetésben én arra lennék kíváncsi, hogy benne lennél-e, hogy mint pszichológussal is, mint emberrel, mint édesapával beszélgetnék, megragadnánk azt a lehetőséget, hogy ha már ennyi ideje együtt dolgozunk, és ennyien követnek bennünket, akkor beszélgessünk egy kicsit rólad is. >> Jó, állok.

Én több mint hat éve készítek beszélgetéseket, és ebben volt sok portrétbeszélgetés, voltak generációs beszélgetések, illetve hát egy-egy ilyen szakmai sorozat, mint amit veled is elkövetünk, és hát egyébb iránt az ember, mint ahogy néha azt gondolja, hogy befejez dolgokat, és lehet, hogy azzal nyit ki valami újat.

Jelen esetben ugye mi sem tudjuk ezt úgy tűnik abbahagyni, mert folytatjuk, folytatjuk állandóan valamilyen formában.

Szóval én ha folytatnám, akkor azt mondom, hogy benne vagy-e abban, hogy Becke Sándor ül itt velem szemben, és nagy szeretettel köszöntelek >> benne is nagyon szívesen ülök itt veled szemben. >> Ki volt az az ember, akit úgy hívtak, hogy B Sándor és még nem volt pszichológus?

Hogyan látta meg értelmezte ezt a világot?

Ha most előhívod magadban azt az énedet, akkor akkor mit látsz?

Ott van egy fiatal ember, tele tervekkel.

Először is el kell mondanom, hogy a szüleimnek hála egy nagyon jó gyerekkorom volt, kiegyensúlyozott gyerekkorom volt.

Bár az az igazság, hogy nagyon rossz gyerek voltam, amit sokszor titokba tartottam.

És >> az hogy lehet titokban tartani? >> Úgyhogy valahogy úgyhogy valahogy a szüleim nagyon figyeltek rám, meg nagyon szerettek.

És hát egy-két ilyen csintevést csináltam egyébként és ezeknek úgy vége lett 16 éves korom körül. >> Mi történ? >> Először is először is előtte két dolog vetett véget.

Én valahogy a tínédzser korom valami olyan átalakuláson mentem keresztül, ami ami megmagyarázhatatlan volt.

Bár utólag lehet, hogy megmagyarázható.

Ugye nagyon szerető szüleim vannak.

Szerencsére ma is élnek 83 évesek és nem messze tőlem. és egy nagyon nagyon nagy élmény átmenni hozzájuk, akik egyébként 60 éves házasok voltak most, és 65 éve ismerik egymást, és és igazából egy töretlen párkapcsolatot látunk, ami nekem kapcsolati mintám is egyébként ebből a szempontból, és még ha az embernek helyeel közzel sikerül is, vagy nem sikerül az életében.

Az édesanyámnak köszönhetően mi minden szülőtől megkaptam ugyanazt és mégis mást.

Ugye az édesapámtól tartást kaptam, műszaki szemléletet.

Egyébként az a meglepő, hogy én én rengeteg mindent megcsinálok a saját két kezemmel.

Tehát valahogy furcsa, hogy az ember bölcsész meg próbáliségekben elmélkedik.

Én én nekem van egy nagyon gyakorlati oldalam, tehát én ha kell motort szerelek, autót, bármit otthon készítek, ácsolok dolgokat, összerakok, egy időben megtermeltem egy csomó mindent.

Tehát én nagyon tevékeny vagyok, nagyon szeretem a természetet, nagyon szeretem a kertet, és van egy nagy szenvedélyem, de imádom a motorokat egyébként, és annak minden változatán. >> Na, ez egy külön topik. >> Ez külön topik.

És édesapámtól egyébként azokat a skilleket kaptam, amibe úgy gondolom, hogy egy férfinak rendelkezni kell, és a határozottságot is egy egy kos jegyű édesapám van, akinek minden más része az víz.

Számomra egy nagyon jó és nagyon mély és nagyon hasznos kombó volt az életemben az ő jelleme.

Úgy gondoltam, hogy az ember egyedi és megismételhetetlen, de bizonyos aspektusokból az apám a példaképem. olyan jó érzés, amikor mindig szembesülök vele, hogy nem estem messze.

Igazából az édesanyám egy nagyon mérzésű, méelkű nő, aki az a tipikus olyan anya, aki bárki megy hozzá, vagy bárkit ismer meg rajtam keresztül, testvéremen keresztül, bárhogyan, egyszerűen olyan mély szeretettel tudja fogadni ez az igazi tyúkanyó típus, aki aki mindig mindig úgy vár minket, ahogyan ahogyan egyszerűen az ember egy családi fészekbe megy.

Hisz ez nekem nagyon stabil háttér, és mindig egy azt érezte az ember gyerekként, hogy nagyon komolyan veszik, akkor is komolyan vettek a szüleim, amikor még kisebb voltam, és és egy csomó döntésbe, egy csomó témába kikérték a véleményünket.

Erről már talán beszéltünk, és olyan olyan érdekes volt, hogy akkor azt gondoltam, hogy én nagyon fontos és releváns véleményem van, de valahogy arra tanítottak, hogy minden számít. és az édesanyámnak >> az én szlogenem egyébként is, és annyiban had akaszalak már meg, mert ez egy nagyon érdekes dolog, amit mondasz, hogy nagyon meghatározó az életünkben, amikor azt érezzük, hogy hogy fontosak vagyunk valahol, vagyis számít a véleményünk, számítunk.

Ez konkrétan hogyan realizálódott?

Felsejlik bármi olyan konkrét történet vagy pillanat, amikor valami történt, merthogy azt mondtad, hogy megkérdezték a véleményedet.

Sok szülő elköveti azt a hibát, hogy megkérdezi a gyereke véleményét, és aztán nyilván a gyerek mond valamit, hogy ő azt gondol, hogy menjenek, ne menjenek, szerinte ez kéne, azt kéne, és aztán nem azt csinálják, nem így döntenek a végén.

Ugye van egy ilyen elv is, ami szerint a gyereket, ha megkérdezem, hogy akkor na hova menjünk hétvégén?

Én szeretnék menni az állatkertbe, majd elkezdem győzködni a gyereket, hogy ú figyelj, olyan klassz kiállítás van, h nem megyünk inkább oda, de közben én szülőként, felnőttként megkérdeztem őt, hogy ő hova szeretne menni.

Ő elmondta, majd a végén belemegyek szülőként vagy felnőttként egy ilyen alkudozásba.

Tehát amire visszatérve, amit mondtál, azért ragadt meg bennem, mert az is fontos, hogy úgy érezd, hogy nem pusztán megkérdezik, hanem komolyan veszik a véleményedet.

És amikor aztán elmondod, >> mindig komolyan vették a szüleim, tehát nagyon nagy dolgokba is ugye négyen leültünk, és például annál a döntésnél, hogy hogy az ember otthon cseréljen, építkezünk vagy ne építkezünk, persze nyilván a szüleim azért alapvetően eldöntötték, de úgy érezte az ember, hogy az amit mond releváns.

Tehát nem az volt, hogy a gyerekek rángatva voltak, hogy hogy és nem tudtak róla, hogy mi fog történni.

Nem mindig. vagy ha valahováb, tehát nekem nagyon szorgalmas szüleim vannak a pártállam idején ugye nem voltak a pártnak a részei.

Mindig nagyon sok mindenért meg kellett küzdeni.

Valahogy mindig összehozták azt, amire szükségünk volt.

És nagyon megmaradt bennem, hogy amikor mondjuk lehetőségünk volt nyaralásra, akkor mindig a döntést a azért a kezünkbe adták, hogy na van három lehetőség hova?

És akkor mi mondtuk, hogy ide, és akkor mentünk oda.

Volt egy ilyen Szeged vagy aktelek opció.

Erre is emlékszem gyermekkoromban.

Igen, a szüleim komolyan vették, és mai napig is.

Tudodonny az a fantasztikus, hogy itt vagyok 53 évesen, és átmegyek a szüleimhez, és mindig megvan a késztetésem arra, hogy megosszak velük dolgokat.

És még akkor is, ha én úgy érzem, hogy magamban valamit eldöntöttem, akkor is figyelembe veszem a véleményüket.

Akkor is jól esikal meg, és nekik is jól esik, nekem is jól esik, és megmaradt ez a viselkedésünk oda-vissza.

Tehát most ellentettjére fordult a dolog, és ez ez egy alapminta volt a gyerekkoromban.

És én a kislányommal is megszoktam dolgokat beszélni, hogy figyelj, figyelj, hanga, szerinted hogy csináljuk?

Így csináljuk vagy úgy csináljuk?

És ez ez megmaradt ez a ugye a gyerek fontosnak érzi kicsi korától így volt hangával például, mert most jól beszélsz egy tíédzserkorú félig érett, bár még ugye azon az úton van, hogy érett felnőtté váljon.

Ugye az ember, ha visszaemlékszik, azért talán illúzió lenne azt állítani, hogy már három-négy éves kortól az ember ilyen értelemben megbeszéli.

Most tényleg komoly kérdésként teszem föl ezt neked.

Ugye a gyerekszemélyiség fejlődését tekintve még csak az is egy kérdés, hogy megkérdezem, de nem mindegy, hogy hogyan.

Hogy ebben például volt-e egyfajta fejlődés, vagy látsz-e akár magadban azon mintázat alapján, amiről most mesélsz?

Ez egy nagyon jó észrevétel, mert igen, >> tehát én a kislányommal, ahogy ahogy úgy érzi az ember szülőként, hogy hogy a gyerek érdekeit figyelembe kell venni, és ezek ezek az elején nem nagy nem nagy döntések, hogy hát hova szeretnél menni, hova hol ebédeljünk, vagy hova szeretnél utazni, hogy van két-három, úgy ahogy nekem gyermekkoromban volt, az ember az ember nagyon nagyon azt a sémát viszi, amit a szülőktől kapott, tehát hogy hogy abban ne legyen senkinek illúziójauk, hogy az ember majd majd majd teljesen más lesz, és ő majd majd majd teljesen másképp fog működni, mert nem tud, mert az alapminták és az alapsémák azok azok szépen kialakulnak.

Emlékszem, hogy én a hangát fokozatosan vezettem ebbe a dologba bele, mertogy mert hogy számít a vélemény és mai napig számít a véleménye egyébként.

Nagyon sok mindent megbeszélünk és közösen hozunk döntéseket.

Tehát ennek van egy geneszise, ezt jól érzed, amikor az ember, de én úgy emlékszem, hogy ez egy ilyen 9-10 éves korban kezdődött el igazából, mert hát az ember azt gondolja.

És akkor visszatérve nekem a a gyermekkoromra, ha már nekem ilyen potréb beszélgetésünk van, >> ami nagy mérföldkő volt, hogy az édesanyám az az nagyon kapacitálta azt, hogy sokat verseljek, énekeljek és mások előtt is.

Nekem ez nagyon sokat jelentett.

Egyrészt megszoktam, hogy nincsen lámpalázam.

Megszoktam, hogy hogy tudok valamit adni az embereknek.

Megszoktam, hogyha minőséget alkotok, vagy minőséget mutatok be, azt értékelik az emberek. megszoktam azt és a és a verseken és a dalakon keresztül, ami két és fél évesen televerseltem egy 60 perces kazettát, és rájöttem arra, hogy hogy ezek tele vannak érzelmekkel ezek a dolgok, és nekem ez a sajátom lett ez a világ.

Van egy ilyen szegmensem, és annyira annyira köszönöm neki, hogy tényleg abba vid bele, hogy ha előadást kell tartanom, teljesen mindegy, hogy 10 embernek vagy 200-nak, hogyha bármit elő kell adni, be kell mutatni, prezentálni kell, akkor az embernek nincsen lámpaláza, hanem benne van ebben a világban.

És emlékszem, hogy 11-2 éves koromban egy nagyon komoly lelki változáson mentem keresztül, amikor nyílt ki az formális gondolkodásnak az időszaka, ami egy nagyon érdekes időszak.

Talán észreveszik a szülők, amikor többet ábrándozik a gyerek, gondolkodik, egyedül van a szobájában, fekszik, sokan azt gondolják, hogy valamiért szomorú, problémája van, és nagyon sokszor a szülők ezt bagatelizálják, hogy aj ne vicceljen már, nem kell ezt ilyen komolyan venni, nem kell ezt ezen így gondolkodni.

Ez a formális gondolkodás időszaka ebben a ebben a 11-2 éves korban jelenik meg, és utána tíédzserkort végzi, amikor a gyermek álmodozik, amikor a gyerek imaginál, és én iszonyatosan sokat imagináltam és álmodoztam ebben az időszakban.

Feküdtem az ágyamon öt-h órán keresztül, és olyan volt, mintogyha én csak bámulnék valahová, de a saját gondolataim szórakoztattak, és a saját gondolataimmal együtt tudtam lenni hosszú órákon keresztül.

És az a helyzet, hogy hogy ez nagyon sokáig megmaradt.

Én az a fajta ember vagyok, aki rettentő sokat foglalkozok azzal, hogy mi van belül.

Tehát én úgy vagyok vele, hogy az ember elmehet a világba bárhová, hatalmas élményeket szerezhet, utazhat, megismerhet embereket, de a belső utazása azt, hogy önmagát megismerje és belül önmagát megértse és földolgozza azt, aki ez egy páratlan dolog.

Én a mai napig úgy működök, hogy a belső folyamataimra rettenetesen figyelek, ezért nagyon szenzitív vagyok, nagyon érzékeny, rettentően hamar kódolok le dolgokat és és értek meg folyamatokat.

Ez a munkámhoz elengedhetetlen volt.

És amikor én általos iskolás lettem felső tagozatban, akkor az ilyen versmondó versenyeket sorba nyertem, nagyon-nagyon magas szintre jutottam középiskolás koromig.

Csináljuk azt, hogy ez a portri beszélgetésben tényleg valóban kíváncsi vagyok és szeretnék bele belekérdezni dolgokba.

És nagyon izgalmas ez az életút, csak nem szeretném, hogy egy ilyen idővonalban, most meséljük el- történt, mert annál sokkal érdekesebb, amiket közben mondasz.

Leragadtunk ott, hogy ott kezdted, hogy rossz gyerek voltál, de ez valahogy rejtve maradt.

Mi az, amit te ott rossz gyereknek gondoltál?

Tehát azt mondtad, hogy rossz gyerek voltál, de nem derült ki.

Jó istenem, e ezt most az éterbe mondjam. >> Igen, hát legalább egyet, mert valószínűleg nem egy volt. >> Több csít.

Egy csomó olyan gyerekcsínt csináltunk barátokkal meg külön, hogy az biztos, hogyha a kerekestelepen elment az áram, akkor én én szigetelőszalagért rohangáltam, és legalább 4-500 lakásnak beragasztottuk a csengőjét, hogyha majd visszajön.

Volt olyan, hogy bemásztam kerítésen, körberágtam az összes almát a fán a haverjaimmal.

Hát [nevetés] körülbelül 20 körülbelül 20 darab orosz tiszti lakásnak lőttük be csapágolyóval az ablakát.

Tehát, hogy mi mi rossz gyerekek voltunk kifejezetten.

Poénból ragasztottam le pillanatragasztóval apró pénzeket a…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mi ad értelmet? portrébeszélgetés Beke Sándor pszichológussal”

Miről szól ez az epizód: „Mi ad értelmet? portrébeszélgetés Beke Sándor pszichológussal”?

A műsorvezető szeretettel köszönti a hallgatóságot és Beke Sándor pszichológust, akivel év eleje óta közös munkát folytatnak. A beszélgetés Beke Sándor pályaválasztásáról, gyerekkoráról, szüleiről, valamint arról szól, hogyan lett pszichológus. Sándor elmondja, hogy bár jó… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mi ad értelmet? portrébeszélgetés Beke Sándor pszichológussal”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Beke Sándor, Porkoláb Gyöngyi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Mi ad értelmet? portrébeszélgetés Beke Sándor pszichológussal”?

Fő témái: pszichológia, életút, pályaválasztás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mi ad értelmet? portrébeszélgetés Beke Sándor pszichológussal”?

Megjelenés: 2025. 12. 27.. Hossz: 51 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/mi-ad-ertelmet-portrebeszelgetes-beke-sandor-pszichologussal-8eec8870

Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból