reményhal

RH4 budapesti reménytérkép

· PT1H2M21S

Összefoglaló

Az adásban a városi létet és Budapest reményteljes helyeit járják körül a készítők. Három különböző nézőpontot mutatnak be: a vidékről érkezettét, aki beleszeretett a városba, a régi motorosét, aki a saját mikrovilágában érzi otthon magát, és a született budapestiét, akinek…

Röviden

Műsor
reményhal
Megjelenés
2026. 01. 02.
Hossz
1 óra 2 perc
Témák
budapest, városi lét, városfejlesztés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Na, elkezdtük. [nevetés] >> Itt vagyunk. [zene] [zene] >> Kellene egy frappáns.

Üdvözöljük kedves hallgatóinkat.

Indítsd el a piros gombot. >> Te mondd, hogy rab támadásra.

Sziasztok kedves reményhalgatók.

Ugyanis ezt az adást megpróbálom én vezetni.

Reméljük, hogy ez [nevetés] sikerülni fog.

Bár szerintem a múltkori adásunk csodálatosan sikerült, és egy nagyon kedves beszélgetés kerekedett belőle.

Azt hiszem, egy kicsit mindenki felemelkedett tőle. >> Volt honnan? >> Volt honnan.

Úgyhogy most gyorsan bedobom a témánkat, mielőtt bárhova elkalandoznánk a kis elménkkel. ugyanis ma a városi létről és Budapest reményteljes helyeiről szeretnék veletek beszélgetni.

Egy kicsit felvezetem, hogy miért ezt a témát választottam, és hogy miért hoztam be.

Bár a második epizódunkban már egyébként beszéltünk erről, ami ugye én vidéki vagyok, és amikor én felkerültem Budapestre, akkor nekem rettentően furcsa volt az, hogy a városi emberek mennyire rezignáltak, mennyire hidegek és hogy mennyire nem kapcsolódnak egymással, mert hát vidéken azért mégis csak ráköszönsz az idegenre és az utcán, meg hogyha valaki így fekszik a földön, akkor [nevetés] nem lépsz át rajta, hanem úristen, mi történik.

És szerintem ott egyébként gyönyörűen feloldottuk és kiveséztük ezt, hogy hol van az a határ, amikor be tudsz valamit fogadni magadba, és hol van az, amikor már azt nem tudod befogadni, és nyilván egy nagyvárosban rengeteg impulzus ér téged, amikor itt élsz, főleg hosszú távon, nem tudsz mindennel foglalkozni, ami szembe jön.

Viszont ezzel együtt jár az is, hogy egy nagyvárosban rengeteg lehetőség van.

És én azt rettentően imádom Budapestben, hogy megtalálhatod a saját közösségeidet, a saját helyeidet, és azokat a azokat a spotokat, amik feltöltenek, és ahol tényleg a hozzád hasonló emberekkel tudsz kapcsolódni, különböző szubkultúrákba bele tudsz menni, el tudsz járni olyan eseményekre, amikre egyébként vidéken esélyed sem lenne.

És nekem nagyon sokat segített a város abban, hogy megtaláljam önmagam és kiteljesedjek önmagamban.

Szóval ma Budapest reményteljes helyeiről szeretnék beszélni.

Mit szóltok ti ehhez? >> Juhú! >> Hajrá! >> Én nagyon szeretem Budapestet, pedig én meg itt születtem, meg itt nőttem föl, és és mindig is szerettem, de hogy amikor külföldön éltem, akkor még jobban éreztem, hogy nagyon szeretem.

Szóval nem tudom, hogy ez csak azért, mert ez az én szülővárosom.

Ti vagytok a szülővárosotokkal, hogy nagyon szeretitek? >> Nem, én nagyon szerettem.

Én Lenin városból származom, amit a rendszerváltáskor átkereszteltek tiszói városra.

De most gyorsan csinálok egy fejszámolást. 2002 óta élek itt. olyan diplomát szereztem az egyetemen, amivel nem nagyon volt lehetőségem más városban elhelyezkedni, vagy munkába állni, de én kakuk tojás leszek ebben most a mai adásban egyébként, mert azt gondolom, hogy szinte bárhol élhetnék, teljesen mindegy, hogy ez most így alakult, hogy én Budapesten élek, de hogyha mit tudom én, Székesfehérváron élnék, vagy Tiszolyvárosban, vagy nem tudom, ilyen szempontból az én életemhez szinte semmit nem tesz. hozzá az, hogy a fővárosban, egy fővárosban élek-e vagy sem.

És >> már az egyetem alatt is itt éltél, vagy csak Miskolcon éltem. >> Te hány évesen jöttél, Réka? >> Én 19 évesen költöztem föl.

Én idejártam egyetemre, egyetem miatt jöttem. >> És bennem ez állandóan dilemma.

Gyakorlatilag akkor hány éve élk Budapesten? 23, mondjuk 2025 van.

És nem vagyok benne biztos, hogy itt fogok megöregedni, vagy itt fogok nyugdíjba menni.

Van bennem egy ilyen állandó elvágyódás, szóval, hogy én egy kisebb helyen is jól tudnám magam érezni.

Nekem van egy elméletem, megfigyeléses alapon alkottam, hogy az a közeg, az a falu per város, per akármilyen település, nagyjából az a méret, amiben te fölnőttél, olyasmikben fogod jól érezni magad az életed hátralévő részében.

És én ezt budapestiként úgy éreztem például saját bőrömön, hogy mondjuk nem tudom egy ilyen London vagy egy ilyen Párizs, az nekem túl nagy, túl sok, túl pofám ver, de mondjuk egy hajfa meg túl pici volt, mert az mit tudom én pár százez ezres és hogy egy ilyen Sztokholm méretbe, ami meg nagyon Budapesthez hasonló lakosságba is meg mindenbe, ott meg teljesen úgy éreztem, hogy hogy hogy jól el tudok boldogulni meg tájékozódni.

Nem tudom, hogy neki >> egyébként tök érdekes, mert hogy én meg én rettentően nem vágyok vissza a vidékre.

Én egy 10000 fős városból származok Tiszakécskéről, és rettentő sivárság van ott mindenféle program, kultúra tekintetében.

Az emberek hát azt a tipikus vidéki életet élik.

Mindenkinek van egy kertes háza, el van a családjával, meg a kutyájával, meg a nem tudom mivel, a szomszédokkal, aminek nyilván megvan a szépsége, és hogyha valaki erre vágyik, akkor az egy tök jó település erre, hogy ott így lehessen élni.

De hogy nekem mindig is rettentően picike volt, és már nem tudom, amint gimnáziumba mentem, azonnal elkezdtem nagyobb városokba átjárni Kecskemétre, Szegedre, azért, hogy valami impulzus legalább érjen.

És Budapestet pedig rettentően imádom, pont azért, mertogy itt nincs nincs olyan nap, amikor k kimozdulok az otthonomból, hogy ne történjen valami.

És én is éltem egy kisebb városba fél évig Angliában, Leben, és én ott például egy picit azért unatkoztam, bár az egy diákváros volt, szóval, hogy ilyen szempontból tök bullis volt, meg ott mindig volt valami történés, meg hát tényleg annyira szűrelis volt az, hogy mondjuk elmegyek a boltba és egyetemistákkal van teli, vagy lemegyek az utcára és egyetemistákkal van minden teli, tehát hogy annak megvolt a szépsége, de hogy az is aprócska volt, mondjuk nem volt éjszaka tömegközlekedés vagy ilyesmi.

Tehát, hogy ez engem már zavart.

Üms akkor van itt ez a szín, sokszínűség, amit mondasz, hogy neked neked a >> sokat hozzátesz az életedhez, de hogy azért azt is mondod, hogy azt nehéz volt megszokni, hogy itt az emberek átlépnek a földön fekvő nem tudom másikon. >> Igen. >> És hogy kellett keresni ezeket a helyeket, ahol úgy érzed, hogy reményt adnak, vagy vagy odatartozol. ahova odatartozok, igen, ahol megtalálom a közösségemet, vagy ahol fel tudok oldódni ebben, mert hogy itt azért a városban járkálva, most nap mint nap, most csak arra gondolok, hogy otthonról eljövök idáig, azért van rajtam egy páncél a egy külvilág ellen, amit nem tudom, azzal oldok meg, hogy akkor be van dugva a fülemzenével, vagy könyvet olvasok, vagy a saját dolgomra figyelek, és céltudatosan robogok a arra a helyre, ahova el akarok jutni.

Tehát nem így merengve sétálok és befogadom az összes szembejövőt, mert akkor valószínűleg így megörülnék, mire ideérnék.

Én szoktam így tblábolni csak az utcán és így nagyon lassú tempóban fölfele nézegetni épületeket, hogy azt, aki nem tudom, még nem szerette meg Budapestet, vagy lehet, hogy szereti is, de hogy azt próbáltátok-e, amikor jönnek turisták látogatóba, én imádom mindig az a a városomat így megmutogatni másnak, hogy Pesten mindig azt szoktam mondani, hogy a szépség az a földszín fölött kezdődik, tehát hogy szerintem baromi ronda, undorító bolm Ok, és ilyen kirakatok és cégérek vannak, hogyha szemmagasságba nézünk, hogyha lefele nézünk, akkor meg kutyaszar sokszor, de hogyha ha egy kicsit följebb emeljük a tekintetünket, akkor ott csodákat lehet látni. >> Gondolkozom azon, hogy mit is mondhatnék [nevetés] merthogy abszolút semmilyen igény és ilyen típusú igény és vágy nem jelenik meg bennem.

Szóval, hogy ö én így nem vágyok helyekre, nem is járok sehova.

Ö sokszor szoktam mondani a nyitvatartás adásokban egészségedre idézem a Zsuzsi barátnőmet akinek >> aki hogyha így beszélgetünk és akkor rárá csodálkozok egy-egy dologra, akkor így mindig így megkérdez, hogy úristen, Évi, te szatyorban élsz?

De hogy tulajdonképpen igen, tehát hogy egyáltalán bevallom, például soha nem voltam még mondjuk a Budapest parkban egy koncerten, érted?

Tehát hogy soha és nem tudom mióta megy az a hely, tehát hogy biztos tök jó koncertek vannak.

Színházba eljárok, de akkor is, hogyha valaki mondja, hogy menjek.

De figyel, >> nagyon fura, hogy hogy >> itt itt azért van egy olyan rétege ennek, hogy te egy erősen közösségteremtő ember vagy.

Tehát, hogy ezt tegyük hozzá, hogy >> pont ide akartam kanyarodni. >> Van egy kávézód, van egy könyvklubod, van egy podcastod, eljársz közösségekbe szakmailag.

Na de ezért mondom, hogy én azt gondolom, hogy én megteremtettem magamnak azokat a helyeket és azokat a közösségeket, amik hiányoztak az életemből itt itt Budapesten.

És azt gondolom, bár nem szívesen szakadnék ki ebből, most már szerintem nem szoktam azt gondolni, hogy öreg vagyok, de ahhoz lehet, hogy már öreg vagyok, hogy mondjuk akár Stockholmban, vagy mondjuk a világ egyik túlsó felén új életet kezdjek, mert olyan jól be vagyok itt kötve, meg olyan jól be vagyok ágyazódva, olyan sok barátom van, meg olyan nagy kapcsolatrendszerem, amiket ugye évek, évtizedek óta ápolok és gondoskodom róla, és nem hagyom elveszni ezeket a ezeket a dolgokat, hogy ezt már nem lenne erőm újra teremteni, >> vagy lehet, hogy nem tudom, lehet, hogy kedvem nem lenne, nem tudom.

Szóval én ebben így jól érzem magam, de hogyha hogyha ennek a szintere mondjuk Miskolc lenne, vagy Győr, vagy tök mindegy, pápa, nem tudom, pápám, mondjuk még soha életemben nem voltam, akkor is azt gondolom, hogy ugyanezt az életet tudnám élni, vagy értitek, amit >> én ezt értem.

És hogyha a a mai adásnak a a témafelvetése ebből a szempontból nálad, akkor úgy néz ki, hogy az nem Budapest specifikus, hanem valamilyen értékrendhez kötött, >> vagy valamilyen fajta emberekhez kötött, de ettől függetlenül ugyanúgy éppen véletlenül Budapesten léteznek ezek a helyek, ahol te jól érzed magad.

Hát de most mindjárt elmondom, hogy mik ezek a helyek, mert nem akartam rástresszelni erre az adásra, amikor először bedobtuk a gondolkodásba, hogy reményteli helyek Budapesten.

Mondom, úristen, tehát hogy >> meg se meg se fogok tudni szólalni. >> Azt meg nem mond.

Ne >> égesd. >> Mit mondtál? >> Templom. >> Templom. >> Nem, ne menjünk bele szerintem még egyszer ebbe a vallási loopholba. [nevetés] Bocsánat. >> Na most el Ja, hol tartottam a gondolataimban. >> Hogy nem voltál erre ráfeszülve erre a témára? >> De hát hát az esélytelenek teljes nyugalmával ülök most itt.

És aztán örültem, amikor mégis megszállt az iks végiggondoltam azt, hogy mik azok a helyek, ahova mégiscsak járok. >> Tippeljek, hogy mi az, ami az első között van? >> Na mondjad. >> Uszoda. >> Uszoda.

Mondom a másodikat. teljesen ki fogtok nevetni a nem tudom a kis benzinkút és és értem, hogy ez nem egy szubkultúra, [nevetés] >> nem is kell annak lenni, >> érted?

Szóval, hogy ezt a ezt a fogalmat sem tudom értelmezni, hogy szubkultúra, mert szerintem én annyira ilyen mainstream vagyok, érted, mindenféle gondot, tehát hogy ilyen >> tök izé, semmi különös nincs bennem, vagy nem tudom. >> Persze, egyértelmű annyira átlagos az évi, [nevetés] hogy hihetetlen. >> Fejemet látják a hallgatók.

Na de hogy hogy imádom azt, hogy mondjuk 13 éve vagy 14 éve én ugyanazon a benzinkúton tankolok, és hogy amikor nem tudom megvettem ezt az autót, amivel most járok, akkor tudtam mondani az idős benzinkutasnak, hogy itt van az új autó és akkor meg tudtuk beszélni, és tankolás végén azt tudta mondani, hogy hát jó egészséget, és használjam szeretettel, és a mai napig nem tudom, váltunk egymással két szósz.

Imádom, hogy ugyanahoz a zöldségeshez járok.

Te magadnak tankolsz, vagy hagyod? >> Én magamnak tankolok.

Ez baj, vagy mi? >> Nem itt élkezés.

Kíváncsiság. >> Igen, magamnak tankolok. >> Miért nézzel?

É >> ezt miért kérdezted meg? >> De nem értem, hogy >> hát, hogy azért, mert én is magamnak tankolok, de velem soha nem beszélget a benzinkutás. >> Én is magamnak tankolok, de velem se beszélget azért.

És hogyha ő tankol meg nekem, akkor kicsit azt érzem, hogy jó, akkor most már muszáj- adnom Igen. egy kis aprót, ami nincs nálam.

Úgyhogy inkább akkor nagyon gyorsan elkezdek tankolni, hogy ne kerüljek ilyen helyzetbe. >> M nem.

Szóval, hogy ez a ez a benzinkút a zöldségest kezdtem el, hogy a zöldséges is ugyanígy vagyok.

Ugyanahz a zöldségeshez járok évek óta.

Ráadásul olyan lojális vagyok, hogyha ez a zöldséges elmegy két hónap szabadságra, akkor kábé nem eszünk zöldséget meg gyümölcsöt. [nevetés] Oké, ez nem így van, de hogy hogy hogy sokkal elveszettebbnek érzem magam egy ilyen klasszikus piacon, vagy vagy nem tudom, ahol kell ez az ismerősségi hatás, vagy ismerősségi érzés.

Bár és lehet, hogyha egy mit tudom én a római piacra, ami ott van nálunk, minden szombaton kijárnék, akkor ott is ugyanúgy lehaverkodnék a kofákkal.

Nem tudom, de hogyha ha ilyen reményteli hely nekem a fabrik és most és nem azért, mert az enyém, valószínűleg azért is. >> Hát de ezt te teremtetted, érted?

Igen, de hogy ezt már máskor is észrevettem magamon, főleg ebben az elmúlt egy másfél évben, amikor volt ez a sávetcse nélkület kapcsolatom ezzel a ezzel a hellyel, hogy ilyen eltávolodásban is voltam, de közben meg hiányzott is, és akkor én magam sem tudtam ehhez hogyan kapcsolódni, meg meg a baristákhoz sem, meg a vendégekhez sem, meg meg így semmihez.

Mégis amikor egy ilyen pillanatokra ilyen talajvesztetté váltam, vagy volt egy-egy olyan periódus ebben az időszakban, amikor elveszettnek éreztem magam, vagy gyökértelennek vagy nem nem tudom, szok szokottál velete ilyen lenni?

És már csak az, hogy bejöttem ide, és itt voltam a környéken, olyan ez a ez a kis utca itt meg ezzel az egy-két sarokkal, ami itt körbevesz bennünket, hogy így mint egy tényleg egy ilyen falu, hogy mindenki ismeri egymást, egymásra köszönünk, dumálunk, átszaladok a bicikliboltba, akik már menet közben elköltöztek innen a szomszédkávézóba, az étteremben satöbbi, satöbbi, satöbbi, hogy akkor így akkor meg mégis azt érzem, hogy na akkor így megérkeztem és és itthon vagyok és való igaz egyébként nem is járok át kávézókba.

Budapesten szinte egyáltalán nem.

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „RH4 budapesti reménytérkép”

Miről szól ez az epizód: „RH4 budapesti reménytérkép”?

Az adásban a városi létet és Budapest reményteljes helyeit járják körül a készítők. Három különböző nézőpontot mutatnak be: a vidékről érkezettét, aki beleszeretett a városba, a régi motorosét, aki a saját mikrovilágában érzi otthon magát, és a született budapestiét, akinek… Az epizód a reményhal című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 02..

Milyen témákat érint ez az epizód: „RH4 budapesti reménytérkép”?

Fő témái: budapest, városi lét, városfejlesztés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „RH4 budapesti reménytérkép”?

Megjelenés: 2026. 01. 02.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/remenyhal/rh4-budapesti-remenyterkep-774ac68a

Több epizód a reményhal-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból