Mélyrepülés – ne várd meg, míg padlóra küld a depresszió!
· PT2H48M20SÖsszefoglaló
A téli időszakban felerősödő hangulatzavarokról, a depressziós tünetekről és kezelési lehetőségekről beszélget Németh Szilvia és Hajduska-Dér Bálint. Kitérnek a mesterséges intelligencia depressziókutatásban rejlő lehetőségeire is.
Röviden
- Műsor
- Spiritusz - Képmás podcast
- Megjelenés
- 2025. 11. 21.
- Hossz
- 2 óra 48 perc
- Szereplők, említett nevek
- Bóna Judit
- Témák
- depresszió, hangulatzavarok, mesterséges intelligencia
Ebben az epizódban
A téli időszakban, amikor a hideg és a korai sötétedés miatt amúgy is szívesebben „kuckózunk be”, a hangulatzavarral küzdő emberek tünetei felerősödnek.
A karácsony közeledtével sokak számára szinte elviselhetetlenné válik a magány, a lehangoltság érzése. „Olyan depis vagyok” – halljuk sokszor, noha olyanok is használják ezt a szófordulatot, akiknek a szokásos év végi fáradtságon kívül szerencsére kutya bajuk.
Bár e két szó jelentése merőben eltér, mindkettőt szokták a depresszióval kapcsolatban emlegetni, ahogyan azt is, hogy nem válogat.
A felnőtt lakosság nagyjából 8 százalékát érinti, a fiatalok körében még ennél is magasabb a depressziós betegek aránya.
A kialakulás okait, a megelőzés, a gyógyulás lehetőségeit vesszük sorba a Spiritusz következő adásában, és szóba kerül egy nagyon érdekes, új fejezete is a depressziókutatásnak: a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekről is fogunk beszélgetni.
Németh Szilvia vendége ezúttal Hajduska-Dér Bálint pszichiáter, pszichoterapeuta.
Tabudöntögető beszélgetésünk alapvető célja, hogy eloszlassa a depresszióval kapcsolatos tévhiteket, és hogy felhívja a figyelmet a segítségkérés fontosságára, arra, hogy ma már egyáltalán nem ciki pszichológushoz járni!
A tartalomból: - Hol kezdődik a depresszió, mi a definíciója? - A depresszió öröklődik? - Ha valaki „hajlamos” erre a mentális betegségre, a külső, környezeti hatások hogyan hatnak a depresszió kialakulására? - Milyen fajtái vannak a depressziónak?
Mikor érdemes segítséget kérni? - Mik lehetnek az árulkodó jelek? - Milyen biokémiai folyamatok zajlanak a depressziós ember agyában? - Hogy lehet megakadályozni a „boldogsághormonok” kiürülését a szervezetből? - Milyen esetben lehet indokolt a gyógyszeres kezelés? - Milyen terápiás lehetőségek léteznek? - Nehézségei mindenkinek vannak – mitől függ, hogy ki mennyire képes megküzdeni ezekkel?
Meg lehet „edződni” a depresszió által? - Hogyan viszonyul a társadalom a depresszióhoz? - Tényleg „csak” akarat kérdése a felépülés? - Sokan cikinek érzik bevallani, szégyellik a tehetetlenségüket a külvilág előtt, nem fordulnak orvoshoz időben… Mivel lehetne meggyőzni őket ennek fontosságáról? - Spontán, pusztán az idő múlásával is gyógyulhat a depresszió? - Fiatalok és a depresszió - Közösségi média és a depresszió – miben segít, miért káros? - Mesterséges intelligencia a depresszió diagnosztizálásában, kezelésében
Említett entitások
Témák
- depresszió
- hangulatzavarok
- mesterséges intelligencia
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mélyrepülés – ne várd meg, míg padlóra küld a depresszió!”
Miről szól ez az epizód: „Mélyrepülés – ne várd meg, míg padlóra küld a depresszió!”?
A téli időszakban felerősödő hangulatzavarokról, a depressziós tünetekről és kezelési lehetőségekről beszélget Németh Szilvia és Hajduska-Dér Bálint. Kitérnek a mesterséges intelligencia depressziókutatásban rejlő lehetőségeire is. Az epizód a Spiritusz - Képmás podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 21..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mélyrepülés – ne várd meg, míg padlóra küld a depresszió!”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bóna Judit.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Mélyrepülés – ne várd meg, míg padlóra küld a depresszió!”?
Fő témái: depresszió, hangulatzavarok, mesterséges intelligencia.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mélyrepülés – ne várd meg, míg padlóra küld a depresszió!”?
Megjelenés: 2025. 11. 21.. Hossz: 2 óra 48 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/spiritusz-kepmas-podcast/melyrepules-ne-vard-meg-mig-padlora-kuld-a-depresszio-1688d339
Több epizód a Spiritusz - Képmás podcast-ből
- Kösz, jól! – Ötven felett ma jobb nőnek lenni, mint valaha!
A Spiritusz podcast e heti adása az ötven év feletti nők szépségét és önelfogadását járja körül, különös tekintettel a kortalan, sugárzó szépség titkaira. A műsor vendégei Szepesv…
- Pusztulás vagy az életünk megoldása? – az AI lelkünkre gyakorolt hatása | Tari Annamária
A Spiritusz Képmás podcastjának vendége Tari Annamária klinikai szakpszichológus, aki a mesterséges intelligencia (MI) és a digitalizáció lelki, társadalmi hatásait elemzi. Az adá…
- Az agyi egészség védőfaktorai – ezt tedd és edd, hogy elkerüld a demenciát! | Vendég: Dr. Horváth András Attila Junior Prima díjas agykutató
A demencia megelőzésének fontosságáról és az agyi egészség megőrzésének módszereiről szól ez az epizód, melynek vendége Dr. Horváth András Attila agykutató. Kiemeli a genetikai ha…
- Alkotással közeledni önmagunkhoz – Miért jó a művészetterápia? | Vendég: Kun Ágnes Anna művészetterapeuta, operaénekes, református lelkész
A Spiritusz podcast vendége Kun Ágnes Anna, aki az alkotás önismereti és gyógyító erejéről, a művészetterápia gyakorlatáról, hatásairól beszél. Kiemeli a képzelet szerepét, az alk…
- Digitális detox – a fiatalok már segítségért kiáltanak! | Vendég: Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő
Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő a Spiritusz podcastban Pöltl Ákos a digitális világ fiatalokra gyakorolt negatív hatásait tárgyalja, beleértve a manipulációt, az agressziót é…
- Szerelem, vágy, hűség | Vendég: Belső Nóra pszichiáter
Belső Nóra pszichiáterrel Bóna Judit a Spiritusz podcastban a szerelemről, a vágyról és a hűségről beszélget. Kitérnek a kémiai szerelem természetére, a szexualitás kapcsolatára a…
- „Testvérhatás” – a veszekedés és a születési sorrend szerepe a személyiségfejlődésben | Vendég: Mogyorósi Rebeka
Mogyorósi Rebeka krízistanácsadó szakpszichológus a testvérkapcsolatok pszichológiájáról beszél, kitérve a születési sorrend, a kötődés és a konfliktusok személyiségfejlődésre gya…
- KépzelőERŐ – Így hat az egészségünkre a gondolkodásunk | Vendég: dr. Prezenszki Zsuzsanna
Dr. Prezenszki Zsuzsanna pszichoonkológus a gondolkodás, a lélek és a test harmóniájáról beszél, kiemelve a képzelet erejét a gyógyulásban és a betegségek megelőzésében. Szó esik…
- Én kibírhatatlan vagyok – és te néztél már tükörbe? | Vendég: Deliága Éva
Deliága Éva gyermekpszichológus Németh Szilviával beszélget a szülői önismeret, a gyermeknevelési módszerek újragondolása és a gyermekkori szorongások kezelésének fontosságáról. A…
- Élet újratervezve – Péter Szabó Szilvia és Vicsápi Natália
Péter Szabó Szilvia, a NOX énekesnője és Vicsápi Natália tudatosságtanító a Spiritusz podcast vendégeként osztják meg történeteiket az újrakezdésről és az élet újratervezéséről. T…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Levert vagy? - Uzonyi Barnabás.mp3 — Péceli Baptista Gyülekezet
Ez az epizód a lehangoltsággal, a nehézségekkel, a keserűséggel, az aggódással és a depresszióval foglalkozik.