Szűcs Sándor

Miről szól valójában a megcsalás?

· PT13M52S

Összefoglaló

Szűcs Sándor podcastjében a megcsalás témakörét járja körül, személyes tapasztalatait és a téma mögött rejlő lelki okokat elemezve. Kiemeli, hogy a megcsalás mögött gyakran a kapcsolatban lévő problémák állnak, és bár rövid távon fájdalmas, hosszú távon mindkét fél számára mély…

Röviden

Műsor
Szűcs Sándor
Megjelenés
2025. 06. 04.
Hossz
14 perc
Témák
megcsalás, kapcsolati problémák, lélektan
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ez pedig a szokásos reggeli videó, amit minden reggel elkészíttek párkapcsolat témájában.

Szóval minden reggel gyere, ha érdekel, és nézd itt YouTube-on ezeket a videókat.

Mai téma az a megcsalás lesz, és ezzel kapcsolatos érzések, tapasztalatok.

Erről fogunk most egy picit beszélgetni.

Viszont mielőtt belekezdenék, szeretettel hívlak most szombaton Margit Szigetre kapcsolódási pont eseményre, aminek végül adtunk egy témát is.

Az önmegvalósításról fogunk beszélni.

Lesz egy félórás előadás tőlem, utána pedig megosztókör lesz, és konkrétan megoszthatod a kihívásaidat, azokra segítséget kaphatsz.

Úgyhogy egy nagyon szuper szuper program lesz, ami teljesen ingyenes.

Én többször is voltam megcsalt fél, meg nem csaltam soha egyetlen egy páromat sem, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt olyan, hogy valaki más is érdekelt a kapcsolaton kívül.

Tehát volt olyan, hogy más irányába is vonzódtam, meg csalás nem lett belőle, de volt ilyen vonzódásom.

Szóval ez egy nagyon mély és nagyon nehéz téma.

Általában az, aki megcsalja a párját, az eléggé rosszá van téve, meg van ítélve, az van rá mondva, hogy nem tudta a farkát a gatyájába tartani, vagy le van kurvázva.

Tehát eléggé sok sztereotípia van körül a téma körül.

Én valahol mégis nem itt leragadva szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy mi van valójában egy megcsalás mögött.

Megcsalás mögött az van, hogy valami nincs rendben a kapcsolatban.

Tehát megcsalni csak olyan embert csalunk meg, akivel valamiért nem érezzük azt, hogy minden rendben lenne, és mi sem érezzük magunkat rendbe abban a kapcsolatban.

Tehát ez soha nem arról szól, hogy valamelyik fél lenne hibás.

Nem erre akarom kihegyezni a mai mondanivalót, hogyha te vagy az, akit megcsaltak, mert ez nem így van.

Nem a megcsalás, hanem az, hogy a kapcsolat megromlott hogy azzal nem sikerült foglalkozni, az egy közös felelősség, vagy a kapcsolat milyenség, egy közös felelősség.

Az, hogy valaki megcsalja a párját, az nyilván egy egyéni egyéni dolog, az már egyéni döntés, de az, hogy mi vezetett el odáig a kapcsolatban, ahhoz igenis mind a két embernek van köze a kapcsolat megromlásához, hiszen ahol megcsalás van, ott alapvetően valami nem kerek.

Én azt is tapasztalom, hogy sok megcsalás, meg sok szeretői viszony, meg sok ilyen szituáció, az alapvetően hosszú távon egy hozzájárulás.

Tehát rövidt távon baramira fáj. összetöri az önbecsülésedet, hogyha épp téged csaltak meg, de sok esetben még akkor is nagyon nagy sebeket tud okozni, hogyha a megcsalóról van szó, merthogy ő benne meg egy akkora bűntudat tud keletkezni, meg az az ítélet cunami, amit kap ezért, az szintén őt is meg tudja törni.

Tehát akármennyire is úgy hangzik, hogy annak, aki megcsalta a másikat, és mondjuk tegyük fel, szexelt egy jót valakivel, neki ez jó volt.

Utána ő is baromi nagy bűntudattal lelki ismeretfurdalással éli tovább az életét, és ott a HÉV elvitte, a szenvedély elvitte, a vágyak elvitték, de nekem több kliensem is számolt be arról, aki megcsalta már párját, hogy hogy alapvetően nem is érti, hogy akkor hogy tudott abba belemenni, és hogy neki is ez így mélysebbeket hagyott. mélysebbeket hagyott a a lelkén, illetve nekem a volt párom, aki megcsalt, mi többször beszéltünk, hogy így rendbe tettük a az érzéseket az elmúlt években, és ő elmondta, hogy hát akivel ő igazából így tovább lépett fizikailag elmondása szerint akkor ott nem csalt meg, de érzelmileg már azt éreztem, hogy jobban kötődött ahhoz a másik harmadik félhez, mint hozzám, hogy utána megtörténtek köztük is a testi dolgok, és valójában kihasználták őt, és ottgyták, és nem becsülték meg, és nagyon nagyot koppant, tehát ilyen történetek is vannak.

Ezek nem egyszerű dolgok, nem egyszerű témák, de amire fel akarom hívni a figyelmet, az az, hogy nekem ami tapasztalatom volt, hogy én nagyon sokáig sajnáltattam magam.

Tehát én nagyon sokáig úgy voltam vele, hogy megcsaltak, nem becsültek, meg így a saját drám az zajlódott a fejemben, és az volt bennem, hogy én ezt nem érdemeltem meg, hogy ennek nem így kellett volna lennie.

Szóval, hogyha téged is megcsaltak, és így érzel, akkor az teljesen rendben van.

És lehet, hogy neked is el kell ebbe az érzelmi állapotba töltened hónapokat, akár lehet egy-két évet.

Viszont én arra jöttem rá, és azt tapasztaltam meg, hogy hogy ez hozzájárulás volt.

Olyan értelemben volt hozzájárulás, hogy hogy én nem léptem volna ki abból a kapcsolatból, hogyha nem válik ennyire megalázóvá számomra ez a helyzet.

Tehát kellett ennyire megalázónak lennie számomra ennek a kapcsolódásnak, ennek a kapcsolatnak annyira, hogy azt mondjam, hogy köszönöm.

Én ezt így most már tényleg semmilyen formában nem akarom folytatni, mert alapvetően is nagyon sokszor meg voltam alázva abba a kapcsolatban, nagyon sokszor nem voltam megbecsülve, és ez ébresztett fel.

Ez kellett ahhoz, hogy hogy igazán igazán ráébredjek arra, hogy nem vagyok jó helyen.

És persze ez fájt. nagyon sokáig fájt, tehát hogy ezt így meg tudjam látni ahhoz hónapok, de tényleg inkább legalább egy év, másfél év kellett, hogy hogy ki tudjam magam szedni abból a szerepből, hogy én ennek az áldozata vagyok, merthogy valamilyen értelemben igen, az áldozata voltam, de valamilyen szempontból nem nem az áldozata voltam, hanem egy résztvevője ennek a történetnek.

És és ez egy fontos dolog volt, fontos volt, hogy megtörténjem.

Én ezt érzem, és és most már tudok így megértéssel fordulni az akkori partnerem felé, meg minden más ember felé, aki ezt megteszi, merthogy valójában mindenki szenved, hogyha csak a kapcsolat szintjén nézzük, szenved a férfi, szenved a nő, mert nem nem működik a kapcsolatuk, és sok esetben még a szenvedő is szenved, vagy a szerető is szenved, Mert nem kaphatja meg azt, akivel pedig ott van egy lángolás.

Tehát, hogy ha mind a három embert nézzük, itt mind a három embernek van egy ilyen szenvedő várgó érzés.

És alapvetően ha ez megtörténik, és és megvan ez a dolog, akkor ott kettő dolog van. vagy rájön a két ember, akik kapcsolatban voltak, hogy nagyon nem oké köztük a dolog, és és elkezdenek foglalkozni valójában a kapcsolattal, és és elkezd elkezd minden helyre állni köztük, vagy tönkremegy a kapcsolat, és igazából mindegyik jó, tehát hogy mindegyik hozzájárulás.

Persze ez nagyon más úgy, hogy én most itt kimondom, hogy mindegyik jó, úgyhogy érzelmileg nem vagyok bevonódva egy ilyen helyzetbe.

Szóval, hogyha te te épp egy ilyen helyzetben vagy, akkor nem úgy fogod látni, hogy ez jó, de de talán a hozzájárulást azt meg tudod benne látni, meg meg tudod látni benne azt, hogy mi a dolgod.

Tehát ha egy ilyen helyzetben vagy, akkor akkor ott foglalkozni kell a kapcsolattal, vagy hagyni kell elmenni.

Tehát én mind a kettőt megpróbáltam.

Én próbáltam foglalkozni a kapcsolattal.

Voltak is olyan pillanatok, ahol úgy tűnt, hogy ez a harmadik fél kikerül a képből, de aztán végül csak ott maradt, és és a párom, az akkori párom nem azt választotta, ami kapcsolódásunk volt.

Ezért nagyon sokáig haragudtam is rá, de alapvetően most már egy helyes döntésnek éreztem ezt a részéről, mert mert nagyon szép szép illúzió volt az, hogy mi ezt majd helyre tudjuk billenteni.

Nem volt már dolgunk egymással.

Csak ezt én nem akartam látni, mert annyira szenvedélyesen szerettem, és annyira szenvedélyesen ragaszkodtam, ami már egyfajta ilyen birdoklás is volt.

És ami még egy érdekes téma, ezt is behozom, az pedig a az pedig a szeretőnek lenni téma.

Ebbe a szerepbe többször is voltam életem során már tínédzser koromban is.

Ezek a helyzetek kísértettek, és többször is volt olyan, hogy valakivel nem jutottunk el fizikai síkig, de volt kapcsolata, és egyértelműen jobban kötődött, vonzódott már hozzám, mint a párjához. hogy én ebből azt tanultam meg, hogy ha esetleg szerető vagy, akkor az a legjobb, amit tehetsz, hogyha felvállalod azt, amit szeretnél, ha felvállalod az érzéseidet.

Azért, mert mert azzal tudsz igazából segíteni magadon, és azzal tudsz segíteni mindenkinek, még annak a félnek is, aki aki aki a kapcsolatban úgy van, hogy nem vele kapcsolódsz.

Tehát nem az, akivel a kapcsolatod van, hanem a kapcsolatod nakak a párja.

Fú, de furcsán beszélek erről.

Szóval, hogy lényeg a lényeg férfi vagy, van egy nő, akihez vonzósz, még annak is hozzájárulás lesz az, hogyha felvállalod a valódi érzéseidet, aki annak a nőnek a párja.

Mert rá fognak döbbenni arra, hogy hogy mi van.

És itt az van valójában, hogyha már van egy harmadik fél, hogy ott már egy kifelé való elős vonzódás vágy van.

És érsd a lényeget, hogyha felvállalod azt szeretőként, hogy mi van benned, és mit szeretnél a másiktól, akkor vagy téged fog választani, és megkapod azt, amit szeretnél, vagy rájön arra, hogy ú basszus, én amúgy én amúgy azt szeretem, akivel vagyok, és hogy úristen, ez hogy fordulhatott elő, és ezzel kéne foglalkoznom.

Tehát és te is meg fogsz könnyebbülni szeretőként, mert én 10 éves koromban valamiért gátlástalanul tudtam szerető lenni. [Zene] viszont nyilván ott nagyon sokszor megszégyenítettek, és és emiatt így felnőtt koromra ugyanúgy kialakultak ilyen dinamikák, amit a mai napig nem értek, hogy miért, de de nagyon nagyon sok ilyen alakult ki körülöttem, és nyilván ott már ott volt a gátlás, meg attól való félelem, hogy megszégyenítenek.

Az érzések ugyanúgy kialakultak, csak nem éltem meg őket.

És szörnyű volt abba szenvedni, hogy itt van valaki, nagyon vonzódok iránta.

És konkrétan volt, hogy arra vártam három- négy-öt hónapot, hogy hát majd hátha szétmegy a páriával, mert amúgy tök érezhető, hogy nem nem volt annyira jó a kapcsolatuk, és akkor majd lesz lehetőségem.

És addig föl se vállaltam a vonzódásomat, meg hogy mit szeretnék, és szörnyű volt ez a négy-öt hónap.

Most már ebben úgy működök, hogyha ilyen történik, hogyha valaki érkezik, és érzem, hogy párja van, és nagyon furcsa energiákat közvetít, és esetleg engem is érdekelne, akkor én ezt nagyon hamar elmondom.

És az szokott a tapasztalatom lenni, hogy ezáltal nem megélődik a dolog, hanem mivel ennyire egyenes és direkt vagyok már az elején, ez egy nagyon erős tükör nekik, és végül nem lesz belőle semmi, és és a párjukkal vannak, és ez tök jó, tehát hogy tök jó, hogy ilyen értelemben az ember hozzájárulás tud lenni, hogyha ezeket felvállalja.

És én is érzem magamon, hogy ez valamiért így ezáltal egyre kiábrándító számomra.

Tehát hogy ahogy nem mély ülök el benne, hanem csak így az elején kifejezem, hogyha ilyen tudna történni nagyon direkten és nagyon egyenesen, így nem húz be engem ez a fajta ilyen izgalom, ami egy ilyen szeretői viszonyban van, hanem egyszerűen így el tudok távolodni, el tudok hátrálni én is a helyzettől, és egyáltalán nem érzem azt, hogy bármiről lemaradtam volna.

Szóval igen, ez sem egy könnyű könnyű szerep ebben a szeretői viszonyban lenni, és hát az a legnehezebb, amikor az ember ugye ebbe rendszeresen belekerül.

Tehát ez mondom ez saját saját tapasztalat.

Radikális őszinteség és sokkal gyorsabbá teszi ezeknek a folyamatoknak a záródását meg irányba rakását, hogyha az ember radikálisan őszinte.

Továbbra is szeretettel hívlak a Kapcsolódási pont közösségi eseményére most szombaton meg 21-én is.

Gyere, kapcsolódjunk, találkozzunk, beszélgessünk és töltődj, töltődj abból, amit ott létrehozunk.

Szerintem egy fantasztikus tér lesz.

Úgyhogy itt van a leírásban a link, mindössze egy googli formot kell kitöltened.

Szeretettel várunk és találkozunk a holnapi videóban.

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Miről szól valójában a megcsalás?”

Miről szól ez az epizód: „Miről szól valójában a megcsalás?”?

Szűcs Sándor podcastjében a megcsalás témakörét járja körül, személyes tapasztalatait és a téma mögött rejlő lelki okokat elemezve. Kiemeli, hogy a megcsalás mögött gyakran a kapcsolatban lévő problémák állnak, és bár rövid távon fájdalmas, hosszú távon mindkét fél számára mély… Az epizód a Szűcs Sándor című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 04..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Miről szól valójában a megcsalás?”?

Fő témái: megcsalás, kapcsolati problémák, lélektan.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Miről szól valójában a megcsalás?”?

Megjelenés: 2025. 06. 04.. Hossz: 14 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szucs-sandor/mirol-szol-valojaban-a-megcsalas-3e6879a6

Több epizód a Szűcs Sándor-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból