A tüzijátékos ügy nagyon kellemetlen a Tiszának, lépéskényszerbe került a kormány
· PT27M38SÖsszefoglaló
A műsorban a Vagyon Visszaszerzési és Védelmi Hivatal létrehozásának kihívásairól és a jelöltek meghallgatásáról beszélgettek. Unger Anna, akit a hivatal elnökének jelöltek, korrupciós ügyek feltárását és az autoriter rendszer működésének vizsgálatát nevezte elsődleges…
Röviden
- Műsor
- Telex Podcast
- Megjelenés
- 2026. 08. 27.
- Hossz
- 28 perc
- Szereplők, említett nevek
- Unger Anna
- Témák
- tüzijátékos ügy, tisza párt, vagyon visszaszerzési hivatal, korrupció, autoriter rendszer
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ungeranna politológust és demokrácia kutatót jelölik a vagyon visszaszerzési hivatal elnökének.
Erről reggel döntött a parlament igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága.
Unger Anna meghallgatásán korábban arról beszélt, nem személyeket, hanem konkrét ügyeket akar majd kivizsgálni.
A N révei alatt magántőke alapokban elhelyezett 1000er milliárdokról pedig azt mondta, talicskával tolták el a pénzünket.
Mutatunk egy részletet a meghallgatásból. >> 10 évig foglalkoztam behatóan politikafinanszírozással, párt és kampányfinanszírozással ennek kapcsán korrupcióval.
Tudomásom szerint én voltam az első, aki erre egyetemi kurzust egyáltalán kidolgozott, és a magyar felsőoktatásba érdemben a témát bevitte, hogyha nincs elszámoltatás és nincs átmeneti igazságosság, azon belül igazságtétel az autoriter rendszer áldozatainak, és nem büntetik meg a bűnösöket, akkor az újonnalan létrejövő demokrácia nem lesz nem lesz tartósan konszolidálható, hogy a nemzeti Vagyon Visszaszerzési és Védelmi Hivatalnak nem az a feladata, hogy egy-egy korrupciós ügyet megtaláljon.
Ezek meg vannak találva, hogy szép magyarsággal mondjam.
Ennek a hivatalnak az a feladata az én értelmezésem szerint, hogy felvázolja azt a rendszert, ami ezt létrehozta és működtette, ahogy létrehozta és ahogy működtette, hogy az újonnan létrejövő magyar demokráciának legyen egy olyan immunrendszere, ami a konszolidáció után lehetetlenné teszi, hogy ez velünk még egyszer megtörténjen.
Kik voltak azok a szereplők, ha kell névvel, címmel, telefonszámmal, akik ehhez asszisztáltak?
Itt van velem Hunyadi Bulcsú, a Politika Capital szakmai vezetője.
Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásunkat. >> Nagyon köszönöm én is a megtisztelő meghívást. >> Mikortól indulhat a vagyon visszaszerzés? >> Azt hiszem, ez egy olyan kérdés, ami az egész országot érinti.
Erre még a jelöltek sem tudtak válaszolni a meghallgatásukon.
Ugye egyrészt nem lehet tudni, hogy mennyi ideig tart az ügyek kivizsgálása, aztán mennyi ideig tart tartanak a jogi eljárások.
Ö ugye mindegyik jelöltt hangsúlyozta a jogállamiság fontosságát, tehát hogy olyan eljárásokra van szükség, ami átlátható, követhető és ami megáll biztos jogi lábakon, és ami tiszteletben tartja ugye a demokratikus értékeket, az emberi jog jogi értékeket.
És pluszban még arról is szó van, hogy egy teljesen új hivatalt kell felállítani.
Ugye ezt is kérdezték a jelöltektől, hogy hány fővel képzelik el a hivatal működését.
Egyikük sem tudott pontos választ adni, de mindegyikük azt mondta, hogy ilyen 150-2000 fú fő körül hivatalról van szó.
Tehát fel kell állítani egy elég nagy hivatalt a nulláról.
És pluszban amiről most beszélünk, ugye az csak az elnök személyének a ki vagy a jelölése, illetve a holnapi megválasztása a parlamentben.
Négy elnökhelyettese lesz ennek az elnöknek.
Ebből négy elnökhelyettesből egyet még nem ismerünk, mert holnap fogják megválasztani, de egy elnökhelyettest jelölt már a bizottság.
A másik három elnökhelyettesi pályázatot, ha jól értem, akkor mind a hármat visszabonták, és új pályázat lesz.
Tehát még azt se tudjuk, hogy maga a vezetői struktúra, elnök, elnökhelyettesi rendszer mikor áll fel.
Utána indul gondolom az, hogy a ezt a 150-200 fő alkalmazottat meg kell találni, fel kell venni.
Mindegyikük azt mondta, hogy a legjobb emberekre van szükség.
Ez szerintem teljesen nyilvánvaló, hiszen itt ez egy csúcsszervezet lesz nagyon fontos feladatokkal és jogosítványokkal.
Ön azt gondolom, nem is az, és de az is szerintem fontos rögzíteni, hogy szerintem társadalmilag sem lehet az a cél, hogy most minél jobban siessünk és minél gyorsabban.
Értem, hogy van egy ilyen társalmi elvárás, és ez nagyon fontos választási ígérete volt a Tiszának, de szerintem az nagyon fontos mindannyiunk szempontjából, hogy hogy tényleg olyan eljárások és olyan módszertan alapján zaj zaj zajon a munka ebben a hivatalban, és aztán olyan eljárásokat indítson a hivatal, amit aztán a bíróságokon meg tud védeni és megfelelő eredmények születnek, vagy megfelelő ítéletek születnek a bíróságon.
Én azt gondolom, hogy a az, hogy milyen eredmény jön ki a végén, az fontosabb, mint hogy mintogy minél hamarabb megtörténjen ez.
Viszont hogyha a hozzászólásokat, kommenteket megnézi az ember, akkor azt látja, hogy a vagyon visszaszerzési hivataltól azt várják, hogy itt prominens Fideszhez kötető vállalkozókat vagy akár politikusokat fognak majd eljárás alá vonni.
Ez egy teljesen egyértelmű elvárás látszólag az emberek részéről.
Fogunk szerinted ilyet látni a közeljövőben? >> Ugye az elvárás egyrészt valószínűleg van egy ilyen természetes vagy alulról jövő elvárás a társamban, de ugye ezt a Tisza is fokozta ezt az elvárást.
Tehát, hogy ez a kampánynak egy nagyon fontos ígérete volt maga ennek a hivatalnak a felállítása, meg egyáltalán a az elszámoltatása, a bűnösök felelősségre vonása, és ugye ez a következmények nélküli ország felszámolása vagy befejezése.
Tehát, hogy a bűnöknek legyen következménye és a bűn elkövetőkre legyen büntetés, illetve amiről Ungerna beszélt, az szerintem nagyon fontos az igazságtétel.
Erről is majd esetleg beszéljünk külön.
Szóval, hogy nagyon erős elvárás van, amit a Tisza maga is fokozott egyébként.
Ezt a jelöltek közül többen is próbálták, nem tudom, fékezni vagy vagy visszavenni a meghallgatásukkor, pont azért, mert hogy nem ígérhetik azt, hogy itt nagyon gyorsan fognak történni dolgok.
Az, hogy kit fognak elvinni, azt persze én nem tudom megmondani, meg szerintem senki nem tudja megmondani, meg ne is mondja meg senki, hiszen pont arról van szó, hogy ne prejudikáljunk.
Azt is elmondták a jelöltek, ha jól emlékszem, mindegyik jelölt, hogy itt nem személyek ellen fognak zajlani vizsgálatok, hanem itt ügyeket fognak kivizsgálni.
Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon helyes hozzáállás, hogy ismerünk személyeket mindegyünknak a fejében szerintem vannak elképzelések, hogy kik lehetnek célpontok, de hogy nem arról van szó, hogy itt le kell vadászni embereket.
És hosszútávon azt is nagyon bízom abban a jogállamisági szempontból, illetve szintén amiről Ungáral Anna beszélt, a fenntartható demokrácia megteremtése érdekében, hogy most ne az történjen, hogy most egyéni nem tudom érdeksérelmek miatt vagy egyéni prioritások alapján megpróbálunk le levadászni személyeket, hanem hogy ügyeket kell feltállni.
Ugye azt is látjuk a ezzel párhuzamosan, hogy a kormány elkezdett feljelentéseket tenni.
Ugye létrehoznak egy honlapot, ahol lehet is majd követni ezeket a feljelentéseket.
Tehát, hogy van munka, vagy zajlik a munka a kormányzaton belül is.
Civil szervezetek is tettek feljelentéseket, tehát hogy több szálon zajlik a munka.
Olyan feljelentések születtek, amik ismert ügyekben már magasrangú politikusokat is érinthetnek.
Tehát én azt gondolom, hogy valószínűleg el fogjuk érni ezt a szintet.
Ugye Ungar Anna a meghallgatásán arról beszélt, hogy Badarság azt gondolni, hogy hat év alatt jogerős ítéletek lesznek.
Ugye azért hat évet mond, mert ennyi a mandátum, amit ők most megkapnak majd ennek a hivatalnak az élén.
De ez az idő arra elegendő lesz, hogy feltárják a visszaéléseket és eljussanak a vádemelésekig.
Na de hát ez akkor ezek szerint évekig fog tartani, hogyha ez ilyen sokáig tart, akkor nem fog elfogyni a választó türelme.
Nem vagyok jó gáz, de arról ugye nagyon sok éve vagy nagyon hosszú ideje lehet hallani, talán mindig is lehetett hallani, hogy a magyar bírósági rendszer, a magyar jog alkalmazás és a bírósági ítéletek azok nagyon hosszan zajlanak Magyarországon.
Ö azt hiszem, hogy a, ha jól emlékszem a Tisának erre is ezt is mondta, hogy ezt igyekszik ezt az időt lerövidíteni.
Tehát, hogy itt szerintem van egy ilyen a rendszerből adódó lassúsága is a folyamatnak, de ahogy mondtam, itt azért egy nagyon komplex folyamatról van szó, egy új hivatal felállításáról.
Itt egy szerintem egy nagyon érdekes politikailag egy nagyon érdekes helyzet áll elő a Tisza számára, mert egyrészt ahogy beszéltünk róla, ezt a Tisza maga is egy fontos ígéretként mondta az embereknek, és politikailag érdeke is, hogy fenntartsa ezt a témát.
Ög biztos, hogy lesznek már elő is jöttek a kormánnyal kapcsolatos kritikus ügyek, vagy olyan ügyek, amik amikemetlenek lehetnek a kormányra nézve.
Tehát, hogy a hogy a kormánynak egyért egyrészt fontos politikailag, hogy fenntartsa ezt az elszámoltatás témát és diskurzust, mert ezzel kvázi el tudja terelni a figyelmet a saját hibáiról és az előző kormányra tud visszamutogatni és ki tudja elégíteni az emberek ezzel kapcsolatos elvárásait és és kíváncsiságát.
A másik oldalon viszont van ebben egy kockázat is, mert ha meg túl lassú ez az ügy, akkor az emberek egy idő után belefáradhatnak a témába, illetve úgy érezhetik, hogy valójában nem történik semmi.
És akkor meg egy olyan szituációba kerülhetünk, mint a 90-es rendszerváltás után, vagy akár a kétzer 100 után, amikor a Fidesz szintén nagyon hangosan ígérte a az elszámoltatást, és nem lett belőle semmi.
Szóval, hogy ez egy politikailag kényes kérdés a Tisza számára.
Én azt gondolom, vagy bízom abban, hogy jogállami alapon zajló eljárásoknál a egy idő után talán a a politikai szempontokat felül fogja írni, vagy felül tudja írni a a tényszerű vizsgálat, és hogy lesznek eredmények folyamatosan.
Ugye a hivatal felállításáról is lehet már majd kommunikálni, tehát hogy lehet lépésekben kommunikálni, az kormányon belül fognak zajlni továbbra is az ügyek, szerintem kormányzati politikusok, miniszterek fognak továbbra is feljelentéseket tenni.
Tehát, hogy lesznek témák, lesznek ügyek, a hivatal valószínűleg nem egyik napról a másikra fog ítéleteket, nem is fog ítéleteket hozni, de hogy a nyomozás is lassan fog zaj. >> De akkor ez jelenthet egyfajta fordulatot a Tisza ezzel kapcsolatos kommunikációjában, mert ugye eddig az elszámoltatást hangsúlyozták, most meg majd akkor gondolom, vagy hogyha jól értem, akkor majd menedzselni kell ezeket az elvárásokat.
Ö hát és ugye Ungeran Anna azt is ígérte, hogy ő egyfajta morális falat is föl akar állítani a a az intézmény vagy a hivatal körül, ami azt jelenti, hogy vagy ő azt mondta, hogy a nem is tudom, hogy hogy fogalmazott, talán úgy fogalmazott, hogy a megkörnyékezést távol akarja tartani a hivataltól.
Tehát, hogy az én értelmezésem szerint ő fontosnak tartja azt, hogy ne legyen külső befolyása ezen a hivatalon, politikai befolyás ezen a hivatalon.
Tehát, hogy ebből is tehát hogy eddig ez egy nagyon erős kormányzati téma volt az elszámoltatás.
Innentől fogva ez egy kicsit önálló életet fog élni, hiszen lesz egy önálló hivatal, egy kormánytól független hivatal, csak az országgyűlésnek felelősséggel tartozó hivatal, amelyik ezeket az ügyeket fogja intézni.
Tehát, hogy itt akár a Tisza kormány is kerülhet egy ilyen furcsa helyzetbe, hogy ő próbálna akár nyomni ügyeket, vagy igyekezni sietni az elszámoltatást.
Viszont lesz egy önálló hivatal, amelyik ezt nem, amelyikre ne nem lesz talán remélhetőleg ráhatása. >> Ungeran a Facebook oldalán reagált a jelölésnek a hírére.
Ezt megmutatjuk. azt írta, hogy hatalmas megtiszteltetés, hogy az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága az igazságtételt középpontba állító koncepcióját támogatta, és őt jelölte az NVVH elnöki tisztségére, és megköszönte az elmúlt napokban rázduló jogkívánságokat támogatást biztatást és elismerést.
Azt írta, hogy felemelő a sok jó szó.
Ugye ő igazságtételt központba állító koncepciót említ.
Mit tudunk ezzel kapcsolatban?
Hogyan nézhet ki az ő vezetése alatt ennek az új szervnek a a működése és tevékenysége? >> Ugye értelemszerűen nem láttam a pályázatokat, tehát nem pontosan tudom, hogy vagy hát csak azt abból tudok dolgozni, amit én is hallottam a meghallgatáson, meg olvastam a az azokról keletkező cikkekből.
Azt szerintem nagyon fontos tudatosítani, hogy mi volt a különbség a három jelölt között.
Ugye egyrészt voltak szerintem tematikus fókuszbeli különbségek, tehát hogy mind a három jelölt magában a tágértelemben vett korrupció témájában szerintem otthon van, vagy hát ez derült ki a meghallgatásukból, meg szerintem az eddigi előletükből már ugye a a akiket lehet ismerni ugye Sárvári Nicolásról keveset lehet tudni, de a másik két jelölt előéletéről azért lehet sokat tudni, hogy kompetenssek foglalkoztak a témával, de hogy vannak köztük vagy voltak köztük tematikus fókuszbeli különbségek.
Ugye én azt gondolom, hogy Ligati Miklósnak van egy nagyon erős jogi háttere, egy jogi szemlélete. >> Ugye ő a transzparencinak, bocsánat, csak a nézőkedvért mondjuk, ő a transzparencinek volt a jogi igazgatója, vagy hát jelenleg is az Transparency International Magyarországnak a jogi igazgatója. >> Így van.
És ugye ebben a pozíciójában minőségében foglalkozott is rengeteg korrupciós ügy feltárásával, meg a korrupció követésével.
Tehát, hogy ennek ilyen nagyon erős tapasztalata van.
Sárvári Nikolásról az derült ki a meghallgatása meghallgatása során, hogy ő neki ugye a magánszférában dolgozott. őnek egy ilyen nemzetközi korrupció, nemzetközi pénzmozgásokkal kapcsolatban van erős tapasztalata.
És Ungaráól meg azt is lehet tudni, meg és ezt ő ő is ezt hangsúlyozta, hogy ő egy kicsit más szemlélettel érkezett ebbe a vagy más szemléletet képvisel és egy másfajta missziót gondolt el a hivatal számára.
Ő nem csak a jogi aspektusokra fog fókuszálni az én értelmezésem szerint, amit ő elmondott szerintem a meghallgatásán.
Tehát, hogy ott ott nem csak az lesz a középpontban, vagy nem az lesz a fókuszban, hogy ügyeket kivizsgálni, nyomozásokat elrendelni, lefolytatni, végigvinni, aztán jogi eljárásokra terelni.
Ez persze nagyon fontos lesz, vagy biztos vagyok benne, hogy ez nagyon fontos lesz, hiszen végeredményben ez egy nagyon fontos célja a hivatalnak, de emellett és ezt szerintem nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ahogy te is mondtad, ő az igazságtételt állította még középpontba, tehát hogy neki szerintem egy…
Említett entitások
Témák
- tüzijátékos ügy
- tisza párt
- vagyon visszaszerzési hivatal
- korrupció
- autoriter rendszer
Személyek
Szervezetek, cégek
- Vagyon Visszaszerzési és Védelmi Hivatal
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A tüzijátékos ügy nagyon kellemetlen a Tiszának, lépéskényszerbe került a kormány”
Miről szól ez az epizód: „A tüzijátékos ügy nagyon kellemetlen a Tiszának, lépéskényszerbe került a kormány”?
A műsorban a Vagyon Visszaszerzési és Védelmi Hivatal létrehozásának kihívásairól és a jelöltek meghallgatásáról beszélgettek. Unger Anna, akit a hivatal elnökének jelöltek, korrupciós ügyek feltárását és az autoriter rendszer működésének vizsgálatát nevezte elsődleges… Az epizód a Telex Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 08. 27..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A tüzijátékos ügy nagyon kellemetlen a Tiszának, lépéskényszerbe került a kormány”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Unger Anna.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A tüzijátékos ügy nagyon kellemetlen a Tiszának, lépéskényszerbe került a kormány”?
Fő témái: tüzijátékos ügy, tisza párt, vagyon visszaszerzési hivatal, korrupció, autoriter rendszer.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A tüzijátékos ügy nagyon kellemetlen a Tiszának, lépéskényszerbe került a kormány”?
Megjelenés: 2026. 08. 27.. Hossz: 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/telex-podcast/a-tuzijatekos-ugy-nagyon-kellemetlen-a-tiszanak-lepeskenyszerbe-kerult-a-kormany-a7ad9a66
Több epizód a Telex Podcast-ből
- Megújul a Telex Podcast
A Telex Podcast 2026 szeptemberétől új, különálló Spotify csatornákat kap. Az adások ettől a dátumtól kezdve az új linkeken lesznek elérhetőek, a korábbiak helyett. Ez a változás…
- Példátlan helyzetben vagyunk: szinte minden ágazat veszteséget termel – interjú Bóna Szabolccsal
A Telex podcastjában Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter beszél a magyar mezőgazdaságot sújtó aszályról és az országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER)…
- Nagyon nehéz lehet ma a közösségi médiával együtt élni, főleg fiatalként – interjú Marik Laurával
Marik Laura pedagógus és énekes a Telex Podcast vendége volt. Beszélgettek zenei inspirációiról, a hazai oktatás kihívásairól, és a mai diákok életének nehézségeiről. A TikTokon 1…
- Pablo Escobar kokainbirodalma kisebb profitrátával dolgozhatott, mint Rogán Cecíliáék újságja
A Telex Podcast adásában Hanula Zsolt újságíró elemzi a Miniszterelnöki Kabinetiroda propagandakiadásait. Az Átlátszó által nyilvánosságra hozott adatok szerint 2020 és 2024 márci…
- Mintha fejben még mindig meg szeretnénk nyerni ezt a csatát
A Telex Podcast adásában történész vendégekkel, C. Tóth Norberttel és Varga Szabolcsval beszélgetnek a mohácsi csata 500 évvel ezelőtti eseményeiről. Az adásban feltárják, hogy a…
- Tudom, kikből áll a felcsúti számvevőszék, de még nem nevezem meg őket – interjú Unger Annával
Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal újonnan megválasztott elnöke a Telexnek adott interjúban beszélt céljairól és a hivatallal szembeni várakozások…
- A korát cáfolva, öreg punkként tudott a világra nevetni - Nádas Péterre emlékeztünk
A magyar irodalom egyik kiemelkedő alakjára, Nádas Péterre emlékezik a Telex rendkívüli adása. Az adás vendégei Sárközy Bence kiadó és Ott Anna irodalomterapeuta, akik Nádas Péter…
- Hátborzongató volt elképzelni, hogy a magyar állam ebben a falanszterben fog működni
A Téma podcast legújabb adásában a Bosnyák téri irodakomplexum építésével kapcsolatos problémákat és a projekt jövőjét vitatták meg a vendégek. Zsuppán András és Weiler Vilmos ele…
- Róna Dániel: Egy olyan gödörben van a Fidesz, amiből bizonyos értelemben nincs kiút
A Fidesz népszerűsége jelenleg mélyponton van, Orbán Viktor nem tud olyan lépést tenni, ami visszaszerezné azt, ugyanakkor nélküle a párt szétesne. Róna Dániel a Tisza párt köztár…
- Az a baj, hogy a környezetre csak akkor akarunk költeni, ha beüt a káosz, pedig nem kéne sokat
A műsorban Lukács Balázs (HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont) és Szijártó Márk (ELTE) a magyarországi vízgazdálkodás kritikus helyzetéről, Lázár János miniszter környezeti problémákr…