Miért fontos neked a hatékonyság?
· PT13M2SÖsszefoglaló
A Hatékony leszek Podcast célja, hogy segítsen a hallgatóknak hatékonyabbá válni a mindennapi küzdelmeikben, időt spórolni és kevésbé aggódni. A műsorban Mikos Ákos és Tóth-Czere Péter beszélgetnek a hatékonyság különböző megközelítéseiről, a személyes tapasztalatoktól a szakmai…
Röviden
- Műsor
- The Long Story
- Megjelenés
- 2023. 01. 17.
- Hossz
- 13 perc
- Szereplők, említett nevek
- Tóth-Czere Péter
- Témák
- hatékonyság
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Első résznek nyilván, ami a hatékonyság kategóriáján belül fog mozogni, akkor erre fogunk mozogni. - Így van!
Valahol el kell indítani. - Na, ez így jó. - Hatékony leszek! - Egy podcast azoknak, akik szeretnének hatékonyabbak lenni. - Hatékonyabbak, de hatékonyan. - A napi küzdelmeidben az idővel folytatott harcodban szeretnénk segíteni ezzel a műsorral, veled együtt keressük részről részre, hogy hogyan lehet szervezettebben élni, időt spórolni, kevésbé aggódni - ez a cél.
A többit pedig már csak rajtad és rajtunk múlik. - Hatékony leszek Podcast, ha jobb akarsz lenni saját magadnál. - Helló, nagy szeretettel köszöntünk!
Ez a Hatékony leszek Podcast, egy új műsorra, amelyben mi is lelkesek vagyunk, és a végén nagyon szeretnénk, hogy majd te is lelkes légy.
Helló itt Mikos Ákos. - És Tóth-CzerePéter. - Mi ketten fogunk veled együtt kalandozni a hatékonyság.
Én ezt tengernek képzelem el, majd aztán lehet, hogy Péter segít majd ezt tóvá simítani, vagy majd egymást segítjük.
Fogalmam sincs, hogy még egy ilyen háborgó tengernek képzelem el ezt az egész hatékonyság dolgot.
Merthogy a felállás az, amibe mi most belekezdtünk, a Hatékony leszek podcastben, hogy tulajdonképpen, ha kezdhetem magammal most nem túl illendő módon, de hogy itt vagyok én a tenger közepén, hánykolódva, hatékonytalanul, legalábbis most így érzem magam.
Aztán majd kiderül, hogy lehet, hogy ez az érzés nem annyira egyedi.
Szóval, hogy hatékonytalanul hánykolódom itt a tengerben, és hát karnyújtásnyira a hétköznapokban van tőlem egy ember, akivel tulajdonképpen együtt menetelünk teljesen más vizeken.
Ott már lehet, hogy tóvá szelídülve a potkezdtek tengerén, Tóth Zere Péter, aki meg hát hatékonysághoz ért, vagy legalábbis többet foglalkozott vele, mint én.
Úgyhogy ez a koncepció, egymást fogjuk segíteni, miközben téged is próbálunk segíteni, úgyhogy így épül fel a műsor. - Jó, ez így már mindjárt jobban hangzik, mert azért attól függetlenül, hogy én ebben nyakig benne érzem magam, mert hogy foglalkozok vele, oktatom, és szórakoztat, azért mivel nagyon sokat foglalkozik vele az ember, akkor sokkal mélyebben látok szerintem abba bele, hogy mennyi mindent nem tudok.
Tehát, hogy én nem érzem azt, hogy én lennék a mindent vágó Jedikard. - Úgyhogy számolok, számítok rá, hogy én is azért sokat tudok ebből kihozni magamnak. - Ez már egy megnyugtató dolog, ami így a tarajos hullámokat egy kicsit lejjebb simítja számomra, mégpedig az, hogyha mondjuk ennyi évig foglalkozik valaki mondjuk hatékonysággal, produktivitással, a kettő nem tudom, hogy egyáltalán ugyanaz-e, meg a dolgok rendben tartásával, és nem mari kondói szinten, akkor vajon elérhető-e az az érzés, amikor már törökülésben tudsz lebegni, és azt mondod, hogy hatékony vagyok, ez egy jó téma lehet. - Alapvetően szerintem el lehet azt érni, sőt, van az a szint, ami fölött már mindig ezt tudod érezni, amikor ezt akarod érezni.
Én saját magamra levetítve ezt úgy fogalmaztam meg, hogy amikor anno még a master tréneremet, a GT trénert képzés során megkérdezte, hogy így hogyan értékelem magamat, mikor azt mondtam, hogy hát ilyen tízből kilenc, és akkor kérdezte, hogy mi kell a tízhez.
És ugye én azt mondtam neki, hogy hát ahhoz nem tudom, mert hogyha azt elérném, akkor bajban érezném magam, mert akkor úgy nincs hova tovább.
Tehát, hogy a kilenc az egy tökéletes szám ilyen szempontból, és ezzel én tudok levegőt venni. - Tizenegy? - Bocs, ezer? - Hát egy tízes skálán.
Tízes skálán a tizenegy az egy kicsit olyan túlteljesítős.
Szerintem az már káros az egészségre kategória.
Én azt gondolom, hogy azt is próbáltam, de nem érte meg. - Na, egyébként most itt belekaptunk valamibe, amit nagyon szerettem volna az elején tisztázni, mert hogyha mi itt most kvázi hárman beszélgetünk, ugye te, én, és hát te is, aki ezt hallod, akkor tulajdonképpen az van, hogy mégiscsak jó, hogyha nagyjából megismerkedünk egymással.
Én annyit el tudtam mondani, hogy a hatékonyság, ami ebben a műsorban fókusztéma, minden más lehet, hogy most mellékes, és akkor tényleg ilyen szempontból szűzen tudunk nekivágni.
De hogy a te kalandod az hol kezdődött, és hogy egyébként meddig tartott, meg tényleg csak nagyon röviden, hatékonyan kérlek, hogy akkor tényleg mi közöd van a hatékonysághoz? - Alapvetően én nagyon-nagyon sokáig dolgoztam multis környezetben, és ott azért alapvetően inkább az ilyen igásló típusú munkavállaló voltam.
Tehát, hogy amikor volt projekt, akkor nyilván elfért rajtam még egy, és még egy, és még egy.
Ez odáig csúcsosodott ki, amikor volt egy dokumentált időszak, ami ilyen aláírt, lepecsételt, ilyen projekt allokációs terv volt, hogy a saját 100 százalékos munkámat el kellett végeznem.
De volt még három papírom, ami összességében még 160 százalékban allokált egyéb projektekre.
Úgyhogy összességében 260 százalékban volt kihasználva a munkaidőm. - Már megvan a tizenegy. - Bocs, ne haragudj. - Igen. - Akkor lehet tizenegy. - Az fájt, az nagyon fájt, mert ott viszont tényleg úgy kellett túlóráznom, hogy vagy tényleg bent kellett maradni, vagy itthon folyamatosan azon pörgött az agyam, meg hazahoztam a laptopot, és amikor nem figyeltem itthon senki, akkor gyorsan elővettem.
Meg akkor volt az az időszak, amikor elkezdtem kipróbálni mindenféle módszertant.
A multitaskingot, a fontos sürgős mátrix nevezetű ilyen, hát nagyon ilyen elméletileg működő dolgot, és akkor én a GTD-nél kötöttem ki, és nekem az volt az, ami például ezt a 260 százalékos stresszt faktort ezt föl tudta oldani.
És így lettem tréner, tehát én addig zaklattam a domát, amíg össze tudtuk hozni azt, hogy legyek GTD tréner. - És hát itt majd nagyon fontos lesz, hogy akkor jó, a trénerkedés az tovább ment, de nyilván ez ugye akkor számomra két szinten működik.
Egyrészt az van, hogy ugye segítesz másoknak, és ezáltal kell foglalkoznod produktivitással, meg hát közben azért neked is zajlik az életed, és mind trénerként, mit tudom én, cégvezetőként, leader of the Year.
Szóval, hogy sok mindenként kell hatékonynak lenned, ugye a - most így mondom - saját szinteden is, tehát ez már ilyen dupla foglalkozás nekem. - Igen, igen, egyébként ilyen szempontból én az oktatásokról mindig azt szoktam mondani, hogy van cégszinten, vállalkozói szinten több bugyor, amiben benne vagyok.
Ugye van egy podcast ügynökségünk nekünk.
Emellett van egy marketinges csapat, akivel ugyanúgy külön szálon kell, hogy dolgozzak, az már most jubiláltuk az első ötéves évfordulónkat pár hónappal ezelőtt.
Úgyhogy az egy szép menet volt eddig.
Emellett ugye ott van egy kis okos otthonos biznisz, meg az oktatás, meg hát ami a hatékony leszek, ott kezdtem együtt debütálni.
A weboldal, oktatások, minden más, ami hozzátartozik.
Az is egy nagy bugyor, és én azt szoktam mondani az oktatáson, hogy a GTD ebben nekem annyit segít, hogy nem váltam még el, illetve ha még nem váltam el, de még a garázsban sem kell, hogy aludjak.
Tehát, hogy ez a rész is nagyjából mederben van tartva. - Ellenben egy stúdióban vagy száműzve, ami hát vagy látszik a képen, vagy ha nem, és akkor képzeld el, úgyhogy igen, hát ez akkor nekem egy nagy kérdés lesz ez a magánéleti történet, nem feltétlenül annak csak a romantikus oldalával, hanem egyáltalán csak a saját lelked egyben tartásával.
Úgyhogy, remélem, majd a különböző részeken azért ki tudunk ebből enni, vagy erre térni. - Igen. - Úgyhogy kérlek, ne taníts mester.
Szabó Péteri magasságokba is szólítunk téged.
Tehát, Péter több bugyrot, bár én úgy képzelem el, mint most, lehet, hogy nem annyira láttad mögöttem található kallax szekrény fakkjait, tehát legalább 8-9-ben van éppen Péter, és hát valamelyikből most fogunk szemezgetni.
Például a hatékonyságból, ami eddig a GTD-t is jelentette, de ezt annyira nem, vagy ettől annyira nem eltávolodván.
Az első adásban pont erre szeretnénk rátérni, hogyha már a témában még annyira nem merülünk el, hogy mi az, hogy hatékonyság, mert hát mégiscsak, hogy miként nevezzük a gyermeket, engem érdekel az, hogy oké, én értem azt, hogy el tudom mondani, hogyha esetleg egy gyárban dolgoznék, hogy mondjuk hatékony volt a mai napom, mert ennyi és ennyi dolgot legyártottam, de hogy azt a számokon túl lehet-e érezni, inni, enni a hatékonyságot, vagy magamra tudom-e kenni esetleg.
Tehát, hogy miként lehet azt definiálni, hogy hatékony valaki.
Úgyhogy légyszi, ebben segíts már először, vagy akkor induljunk már el ezen kérlek, hogy mondjuk, ha tőled megkérdezik a buszmegállóban, azt se tudom, hogy szoktál-e még buszozni, de tegyük fel, hogy hatékony és környezetvédelmileg egységes napot szeretnél tartani, állsz a buszmegállóban, és odalép hozzád egy jó ember, hogy szervusz kérlek, van nálad négy szál hatékonyság, és mondd meg, mi az, akkor hogyan mondanád meg? - Ez egy jó kérdés egyébként, mert ez általában előkerül, főleg amikor mondjuk egy ilyen többrészevős képzés van, akkor jön elő nagyon-nagyon markánsan.
Engem a kedvencem az volt, amikor a Vajtai kastélynak gyakorlatilag a teljes legénysége a konferenciaszervező központnak a teljes legénysége ott volt, ugye a felső vezetéstől a villanyszerelőig.
Tehát tényleg nagyon-nagyon sokan ott voltak, és nagyon-nagyon változatos volt a felhozatal.
És ők mondták azt például, hogy megkérdeztem, mikor tőlük, hogy nekik mit jelent hatékonynak lenni, és akkor volt az, aki azt mondta, hogy neki húsz feladat.
És akkor így mondtam, hogy jó, de hogy húsz titanicot föl kell építeni, meg húsz lapot félbehajtani, mindegy. - Húsz darabot kell neki adni. - Igen, és akkor ő hatékonynak érzi magát.
Meg voltak nyilván egy csomóan azok, akik azt mondták, hogy kellenek a nagyívű élmények, az az eredményesség érzés, hogy most valami nagyot összeraktam, és akkor az lehet egy darab egy napra, de kell neki ez az élmény.
Én azt szoktam mondani, hogy pont ebből fakadóan, vagy ebből a tapasztalatomból fakadóan én ezt úgy fogalmaztam meg, hogy a hatékonyságot nem fogod tudni kézzel fogni, mert mindenkinek mást jelent, sőt, nekem is mást jelent egyik napról a másikra.
A hatékonyság az egy érzés, az egy adott pillanatban megélt érzés, az, hogy én jobban ismerem a saját motivációmat, meg a saját elégedettség érzésem kiváltóit az átlagnál, az azért van, mert nagyon sokat foglalkozok ezzel a témával.
Nekem például, ha visszakanyarodunk a példához, amit mondtam, nekem kell az öt, tíz, tizenöt, akármennyi kis apróság egy nap, amit megcsinálok, hogy legyen egy ilyen darabszámos volumene a dolognak.
Nekem az volt az arany középút megoldás, hogy kell a sok pici apróság, és minden nap kell, hogy valami nagyobb dologgal haladjak.
Nem kell, hogy megcsináljam, csak azt érezzem, hogy most azzal tudtam haladni egy olyat, amire. - Történt előrelépés. - Igen.
És akkor kell egy-két nagy és kell sok kicsi és nekem például ez adja az elégedettség érzésemet a nap végén, hogy már hozzátettem az univerzumhoz, és ilyenkor érzem magam hatékonynak. - Pont az univerzumról az járt az eszembe, hogy én vallástudomány szakra jártam mesterszakon, és akkor ott valahogy az imát és a meditációt hozták mindig úgy elő, hogy az sem egy olyan állapot, amit hogyha egyszer elérsz, ugye a megvilágosodással szokták ezt leginkább emlegetni, vagy párhuzamban emlegetni, hogy akkor azt eléred, és akkor onnantól benne vagy, onnantól akkor hatékony vagy, hogyha ugye a példával szeretném így párhuzamba állítani, hanem hogy az van, hogy ugye, ha megvan a kezedben a kulcs, vagy ez az érzet, akkor ugye tudsz rajta dolgozni, lásd imádkozni, vagy meditálni, és cselekedni hatékonyan, és akkor egyszer csak megint újra elérheted, de hogy ez nem egy állandó állapot, hanem ott egy ilyen pillanatnyi, vagy esetleg jobb esetben több pillanatnyi élmény, de ezek szerint nem tulajdonság, vagy nem olyan, amit onnantól magamra szedtem. - Nem, nem, nem.
Ezt lehet egyébként egy GTD-s szemszögből is megközelíteni, ami egészen közel van a te megfogalmazásodhoz.
Ugyanis GT oldalról meg azt szoktuk mondani, hogy van az az állapot, amikor hatékonynak érzed magad.
És abból mindig, mindig, mindig leesel, mert ez a normális, tehát, hogy még David Allen is, aki a Gateway-t kitalálta, tehát, hogy nincs olyan, aki ne tenné.
A GTD vagy azt mondom inkább, hogy egy jó rendszer, ami a te életedet tudja keretezni, és szeretném, hogyha így az adásokban majd minden típusú embernek tudnánk olyan keretrendszert majd mutatni, vagy legalábbis elindítani egy gondolatot, ami segít, mert nekem is más lesz a jó, meg neked is például más lesz, ami jó.
De a jó rendszer az abban segít, hogy amikor erről leesel, akkor minél hamarabb vissza tudjál kerülni arra a szintre, ahol hatékonynak érzed magad.
Tehát az nem lehet cél, hogy mindig legyél hatékony. - Szerintem abban a négy órájában nincs olyan, hogy hatékony vagyok? - Szerintem nem.
Tehát, hogy a klasszikus értelmében nem.
Anna, mikor itt volt D-videlen például Magyarországon, mi megkérdeztük tőle, hogy így akkor vattabbá vált, hogyha fölkelsz így reggel valamelyik nap, és azt mondod, hogy á, nem.
És akkor így már nem csinálsz semmit mégse.
És akkor erről azt mondta, hogy igazándiból, hogyha akkor viszont én azt érzem, hogy erre van szükségem, és utána tényleg pihenek, és nem azon őrlődök, hogy mégse csináltam ma semmit, hanem tényleg pihenek, akkor az ugyanúgy hatékony nap volt. - Ez egy újszerű megvilágosodás. - Aha.
Akkor például az van, hogyha mondjuk tegyük fel, biztos ez csak feltételezés, de hogy mondjuk ma nincs kedved, aki tesz, hallgatod, semmit csinálni, és mondjuk ebben valóban egyezményesen azt tudod mondani, hogy akkor valóban semmit nem csinálok, vagy csak alig, és hátradőlsz, és nem tudom, PS-ezel, vagy csak gobelinezel, akkor megegyezhetsz magaddal abban is, vagy eljuthatunk oda is, hogyha esetleg ezt végig tudjuk gondolni, vagy valóban ezt az érzést meg tudjuk ragadni, ebben már szívesen állok melléd, aki ezt hallgatod, hogy akkor hatékonyan vagyok hatékonytalan, azaz betudom annak, hogy ami most történik, az tulajdonképpen a későbbi hatékonyságomhoz járul hozzá? - Klasszikusabb…
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
- A Hatékony leszek Podcast
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Miért fontos neked a hatékonyság?”
Miről szól ez az epizód: „Miért fontos neked a hatékonyság?”?
A Hatékony leszek Podcast célja, hogy segítsen a hallgatóknak hatékonyabbá válni a mindennapi küzdelmeikben, időt spórolni és kevésbé aggódni. A műsorban Mikos Ákos és Tóth-Czere Péter beszélgetnek a hatékonyság különböző megközelítéseiről, a személyes tapasztalatoktól a szakmai… Az epizód a The Long Story című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 01. 17..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Miért fontos neked a hatékonyság?”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tóth-Czere Péter.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Miért fontos neked a hatékonyság?”?
Fő témái: hatékonyság.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Miért fontos neked a hatékonyság?”?
Megjelenés: 2023. 01. 17.. Hossz: 13 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/the-long-story/miert-fontos-neked-a-hatekonysag-12053957
Több epizód a The Long Story-ből
- 28 milliárdos cég vezetője: miért kérdezi, hogy hülyék vagyunk-e mi?
- Dr. Újszászi Bogár László: Hol van a határ a meggyőzés és a manipuláció között
Dr. Újszászi Bogár László, meggyőzéstechnikai kutató szerint a hagyományos kifogáskezelés elavult, a sikeres értékesítés kulcsa a megelőzés és az érzelmi alapú döntéshozatal megér…
- „Az a siker, ha olyan életet tudok élni, amit élni szeretnék" — Limpár Imre 5 legerősebb gondolata
Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus az időhiány természetéről és a priorizálás nehézségeiről beszélget a The Long Story podcastban. A szakember kifejti, hogy az időhiány gyakra…
- Limpár Imre: aki egy hétvége alatt megváltoztatja az életed, attól menekülj
Limpár Imre pszichológus szerint az embereknek nem a módszerekkel, hanem a motivációval van problémája az időgazdálkodás terén. Ez a beszélgetés az önismeret, a halogatás és az id…
- Megbocsátás, elengedés, felelősség — Dr. Buda László 5 legerősebb gondolata
Dr. Buda László pszichiáter az emberi változás dinamikájáról és a gyógyulás folyamatáról beszélget. A beszélgetés során metaforákon keresztül világít rá arra, hogy bár egy új irán…
- Miért nem gyógyít az önismeret önmagában? — Dr. Buda László a valódi belső változásról
Dr. Buda László pszichiáter vendége a Long Story podcastnak, ahol a valódi belső változásról és az önismeret korlátairól beszélgetnek. Fókuszban az ultrarövid terápia, a megbocsát…
- Miért áll le a fogyás? Csodadiéták helyett adatalapú egészség | Bartha Ákos
Az életmódváltás és a fogyás sosem a gyorsdiétákkal kezdődik, hanem az alapok megértésével. Bartha Ákos élelmiszermérnök szerint a sikeres változáshoz adatalapú megközelítés szüks…
- Az egészséges ételek legnagyobb hazugsága: Így ver át a fitnesz marketing - Bartha Ákos
A The Long Story podcast Bartha Ákos élelmiszermérnökkel az egészségesnek titulált, ám gyakran ultrafeldolgozott élelmiszerek marketingcsapdáiról beszélget. Szóba kerül az adatala…
- Az újrakezdéshez nem tökéletes pillanat kell, hanem radikális döntés: válaszd önmagad!
Ebben a különleges The Long Story epizódban Tóth-Czere Péterrel Sulciová Silvia mesél a karrierváltásáról. Silvia 27 évet töltött csúcsvezetői pozíciókban, mielőtt úgy döntött, há…
- A poénokon túl: Kovács András Péter (KAP) élete legnehezebb pillanatairól és a boldogságról
Ebben a válogatásban Kovács András Péter humorista legmélyebb gondolatait gyűjtötték össze. Arról beszél, hogy a humor gyakran fájdalomból vagy traumából fakad, és terápiás páncél…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 4. Hatékonyan otthonról is… de hogyan? - Időbeosztás, produktivitás, home office — Púdermentes
A Púdermentes podcast ezen epizódja az otthoni hatékonyság és időbeosztás kihívásaival foglalkozik. Az adás tanácsokat ad a motiváció megtalálásához és a feladatok hatékony elvégz…
- Miért fontos a hatékonyság? Mit érdemes visszavinni most a munkahelyedre? — KV szünet
Ez a podcast epizód a karantén alatt kialakult önálló munka és hatékonyság fenntartásának fontosságát vizsgálja. Tippeket ad arra vonatkozóan, hogyan lehet megőrizni a produktív m…
- Ezért fontos a folyamatfejlesztés és így csináld, ha sikert akarsz elérni! — Mérnökség - Hétköznapi témák mérnökszemmel
Ez az epizód a folyamatfejlesztésről szól, Michl Domonkossal. Kitárgyalják a hatékony folyamatfejlesztési projekteket, a munkavállalók motiválását, a jó KPI-okat és az alapállapot…
- A home office dilemma — Concorde Podcast
A Concorde Podcast ezen epizódja a home office dilemmáját járja körül. Vidovszky Áron Pozvai Zsolttal, a Develor vezérigazgatójával és Jónap Richárddal, az Accorde Alapkezelő port…
- #83 Egyensúly a mindennapokban — NewDoor Podcast
A NewDoor Podcast ezen epizódja az egyensúly témakörét vizsgálja. Pollák Krisztina segítőként osztja meg gondolatait arról, hogyan lehet megteremteni és fenntartani az egyensúlyt…
- TEA 13. epizód: munka vs magánélet — Érzelemsuli Podcastok
Ebben az epizódban a műsorvezetők a munka és magánélet közötti egyensúlyt vizsgálják, megosztva saját tapasztalataikat és szakemberként szerzett meglátásaikat. Szó esik arról, hog…
- Beszélnünk kell! – A túlhajszoltság kultúrájáról, a hustle culture-ről — WMN BESZÉLNÜNK KELL!
Ez az epizód a túlhajszoltság kultúrájáról, a hustle culture-ről és a teljesítménykényszerről szól, ami stresszt okoz az emberek életében. A generációk kiégéssel küzdenek, mivel a…
- Hatékonyabbá tesz vagy stresszforrás? - Az AI szerepe az okosotthonban — OkosOtthon Guru Műhelye - Az automatizáláson túl
Tóth-Czere Péter, Zs.Szabó Kitti és Zsák Péter az AI okosotthon-integrációjáról és a személyre szabott automatizálás lehetőségeiről beszélgetnek. Szó esik az AI-eszközök bevezetés…