Tudatos család podcast

#121. Amit otthon láttál, az ma is irányít téged, még ha nem is tudsz róla

· PT33M32S

Összefoglaló

A Tudatos család podcast #121. epizódjában Koller Zsuzsi és Koller Krisztián a gyerekkorban elsajátított tudattalan viselkedési mintákról beszélgetnek. Elmondják, hogy a szülőktől látott reakciók és érzelmek hogyan raktározódnak el tudattalanunkban, és hogyan befolyásolják…

Röviden

Műsor
Tudatos család podcast
Megjelenés
2025. 05. 25.
Hossz
34 perc
Szereplők, említett nevek
Koller Zsuzsi, Koller Krisztián
Témák
gyerekkor, viselkedési minták, tudattalan, szülői minták
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] [Zene] Mikor mi csecsemők vagyunk, akkor a tudattalanba raktározódnak el ezek a viselkedések.

És ezek például ahogy édesanyukám vagy édesapukám reagáltak mondjuk egymással vagy a világ felé, ezek a reagálások mögött mindig van egy érzelem, és ezeket az érzelmeket így eltárolgatjuk a tudattalan.

És mikor ugyanezt a helyzetet látjuk itt a jelenben, akkor 90%-ban ugyanígy reagálunk rá.

Ha ezeket felfedezzük, akkor ezen fogunk tudni mindig változtatni.

Én azt gondolom, hogy egy párkapcsolat, egy gyereknevés, vagy egy munkahelyi stressz, vagy vagy az, hogy én nem érzem jól magat a bőrömben, ez mind-mind jelzi, hogy valahol 4000-ed, ezekre érdemes ránézni, és hogy ezekre rá tudunk nézni, akkor szerintem akkor jön a változás.

A következő lépés az lehet, hogy oké, de sem őket nem hibáztatom azért, mert ők ezt adták át nekem, sem magamat nem hibáztatom azért, mert ezt tudtam átvenni és így a magam módján működtetem, hanem egy ilyen objektivitássan ránézek ítélet nélkül erre a helyzetre, és felvállalom azt, hogy igen, ezt én is választottam, hogy ebből működtem idáig, akkor most ebben a pillanatban van lehetőségem azt választani, hogy valami másra cseréljem ki ezt a mintát. ki kell magamat találnom, és ezt pedig úgy tudjuk megcsinálni, hogy mi az az öröm, ami lehetek én, mi az a könnyedség, mi az a lazaság, ki vagyok én, ma ki vagyok én?

És ezekkel a kérdésekkel nagyon szépen kinyitjuk a a lehetőségeket önmagunk számára. [Zene] [Zene] Amit otthon láttál, még ma is irányít.

Akkor is, ha nem tudsz róla, erről beszélgetünk ma.

Sok szeretettel köszöntünk mindenkit Koller Zsuzsival és Koller Krisztiánnal.

Szóval ez gondolom, hogy visszavisz minket egy kicsit a szülői házba ez a gondolatmenet, de mi inspirált titeket arra, hogy visszamenjünk és egy kicsit erről beszélgessünk, hogy mi az, ami talán tudat alatt irányít minket.

Szerintem azért hoztuk ezt a témát, mert ilyen témáról még nem beszélgettünk, és ebbe a témába össze tudjuk fűzni a gyerekkorból hozott viselkénési mintákat, ami ugyanis a tudattalanba tározódik, raktározódik, és ez a viselkedési minta alapján a mostani kapcsolatainkat is éljük.

Milyen viselkedési mintákra gondoljunk itt?

Például az, hogy a szüleinkan reagáltak dolgokra, és mikor mi kicsik vagyunk, vagy hát mikor mi csecsemők vagyunk, akkor a tudattalanba raktározódnak el ezek a viselkedések.

És ezek például ahogy édesanyukám vagy édesapukám reagáltak mondjuk egymással, vagy a világ felé, ezek a reagálások mögött mindig van egy érzelem, és ezeket az érzelmeket így eltárolgatjuk a tudattalan.

És mikor ugyanezt a helyzetet látjuk itt a jelenben, akkor 90%-ban ugyanígy reagálunk rá a mostani kapcsolatainkban.

Szóval egy ilyen kis párhuzamot mutat legalábbis nekem, hogy például hogyha itt is van egy reakció, mondjuk az én párkapcsolatomban mondjuk dős vagyok vagy haragos, akkor valószínű, hogy ez megjelent anyukámnál és apukámnál is valamilyen reakció.

Most hoztam például egy példát, de ugyanúgy, hogy például az anyukám mindent megtett mondjuk a az apukámnak, akkor itt is feljön egy ilyen viselkedési minta például bennem, hogy én is mindent megteszek a a Zsuzsinak.

Csak ez nem biztos, hogy már így férfiként ez nagyon férfias.

Míg az anyukámnál működött, hogy ő alárendelte magát, mondjuk az apukámnak, addig én ebben a kapcsolatban, hogyha én alárendelem magamat, akkor valószínű, hogy ez nem lesz nagyon férfias, és mindig háttérbe szorulok, és ezeket tudattalanul csináljuk.

Egy párkapcsolatban úgymond könnyebb felismerni ezeket szerintem, mint amikor éppen nem vagyunk párkapcsolatban, nem?

Mert kell egy helyzet, vagyis hát egyébként is könnyű, hogyha a helyzetet felismered, de hát először is az, hogy ezek elraktározódtak benned, arról nem tehetsz, nem?

Tehát az az mindenkinek természetes, hogy ugye ezt magába szívja, hiszen mikor én ott vagyok gyerkőcként, akkor ugye a szüleimmel ki vagyok szolgáltatva, hiszen ő ad nekem ennivalót.

Tehát a túlélési rendszert azt tulajdonképpen a a szüleimtől hozom.

És ezek a túlélési rendszerek például az, hogy én kapok ennivalót a szüleimtől, vagy kapok egy melegséget.

Tehát, hogy a testemért tulajdonképpen a legelején ugye édesapukám, édesanyukám, a szüleink felelősek és ilyenkor tudattalanul ezeket magamba szívom, ahogy ők reagálnak és ezt hívjuk ugye tudattalannak.

Most így fogalmazzuk meg, hogy ezeket az érzéseket ugye ott is egy túlélési rendszer van, és hogy ezeképpen azért ezek az érzelmek oda raktározódnak el. egyébként ez egy tarkó területen van, egy agyi terület, közös integratív területnek hívja mondjuk a kineziológia ezt a területet, de más rendszerek meg beültetett gyűrűnek hívják.

Szóval, hogy rengeteg elnevezése van.

Ezt nagyjából én úgy szoktam elmondani a kliensimnek, hogy úgy működik, mint egy diónságnyi agy terület, és ez mint egy memória kártya, hogy ami ott történik velünk, azt elraktározza ez a tudattalan, és ott betározódnak ezek a reakciók, érzelmek.

Sőt, még nem csak érzelmek, reakciók, hanem még cselekedetek is.

Például nem tudom, én például felfedeztem magamban, hogy apukám nagyon-nagyon sokat dolgozott, és hogy én azt vettem le tőle, hogy én nekem is akkor sokat kell dolgoznom, és akkor a másik felében ez nagyon jó, mert egy nagyon sok kitartást is kaptam tőle, a másik felében meg tudom, hogy figyelnem kell a családomra.

Amíg ő ezt nem tette meg, addig én nekem ez egy tanulság lehet.

Ez mind akkor, hogyha ez a tudattalanból ugye felcsattanik, feljön bennem, és akkor erre tudok így figyelni.

Honnan veszed észre, hogy valami nem oké?

Hát onnan, hogy nem stimmel nekem a világomban.

Például jelez a testem mondjuk egy egy szituációban, hogyha például rám szól a Zsuzsi, hogy én nagyon-nagyon sokat dolgozok, ugye például, akkor egyébként milyen reakció jön ebből?

Hogy ez tudatos reakció vagy nem tudatos?

És hogyha nem tudatos, hogy úristen mennyit dolgozok, akkor mondjuk, hogyha én kiindulok ebből a pontból, hogy akkor nekem viszont van egy rengeteg bűntudatom és nekem ez nem stimmel, akkor biztos, hogy ez megjelenik valamilyen szinten, testi szinten is. például, hogy ilyenkor nem tudok szépen válaszolni rá, vagy akkor én is ideges leszek, vagy m nem tudom, akkor utána van egy bűntudat, és bűntudatból akkor elmegyek haza, és akkor inkább feladom saját magamat, hogy ő neki megfeleljek, vagy az ő kérésének megfeleljek, vagy pontosan azért, hogy én ne legyek olyan, mint apukám, ezért egy belső bizonytalanságot fogok belül érezni.

Szóval, hogy ezek így jönnek fel.

Szerintem talán úgy is megfogalmazhatjuk ezt, hogyha valami stresszt okoz, tehát hogy a valahogy utat tör magának az, hogy nem működik ez most nekem az, amiből akkor próbált, amiből addig próbáltam működni.

Tehát egy egy élethelyzetben az megjelenik egyfajta problémaként, talán egy feszültségként, akár egy párkapcsolatban, amilyen példát most a Krisztián mondott, de akár bennem is egy ilyen belsőfeszültségként.

Ezek ezeket jelzi a testünk, hogyha valami olyan módon működünk, vagy olyan úton járunk, ami nem igazán működik nekünk.

Oké, akkor és akkor még vannak még egy példára szeretnék még visszatérni, csak hogy egy külső példát is mondjuk, és ne csak magunkról beszéljünk.

Például van most egy ismerősöm, akinek eltörött a lába, és nagyon megsérült a vála is egyesés következtében, és ahogy eltörött a lába, így beszélgettünk, és arra jutott, hogy nem jó úton jár, és akkor mondta, hogy már felfedezte azt magában, hogy hogy a az összes párkapcsolatában mindig ugyanazt csinálja, és Ö ez a baleset ez abból történt, hogy ő nem magára figyelt, hanem másra figyelt.

Kiderült a az is, hogy a párkapcsolatában ő nem magára szokott figyelni, hanem mindig a másik félre, tehát mindig alámegy, a hölgyek alámegy.

És utána mondtam neki, hogy kérlek, néz nézzél rá gyerekkorban, hogy ez hol jöhetett.

És szerintem nem tudom öt másodpercre így felucsult, hogy úristen, de tényleg meg is van ez, hogy hol csinálta ezt az én apukám az anyukámmal.

És ugye ilyenkor mindig azt szoktuk mondani, hogy minden párkapcsolatot így végig kell néznünk, hogy hol mentünk alá, mert ez annyira kialakult már egy ilyen érzelmi szokássá, hogy tulajdonképpen már mindig ugyanazokat a forgatókönyveket csináljuk mindegyik párkapcsolatunkban.

És mindez azért, mert egyébként a gyerekkorból mondjuk indult.

És ahogy most ránézett erre a barátom, így mondta, hogy meg is van az összes felismerés, de ahhoz, hogy megvannak ezek a felismerések, az egy dolog, de hogy ezen változtatni is hogy lehet, arról majd beszéljünk egy kicsit később.

Hát én már most beszélnék róla igazából szívem szerint, de ha vannak még példák, vagy vagy ilyesmi, akkor nyugodtan.

De pontosan ez fogalmazódott meg bennem, hogy hogy oké, az nagyszerű, ha már van egy felismerésed.

Szerintem az elsőre lehet, hogy egy feszültséget okoz benned, mert hogy hogy látod azt, hogy jó, akkor ez megvan, hogy mondjuk honnan jött, látom láttam, hogy mit mi történt, de hogy eddig azt hittem, hogy ez a jó, vagy ezt így kell csinálni, vagy nem tudom, tehát hogy eddig ez volt, és akkor most azt látom, mondjuk, hogy nem jó, de akkor mi a jó?

Első lépésben mindenféleképpen a felismerés a leglényegesebb dolog, mert hogyha már felismertem, akkor már tudok mint változtatni.

És addig, hogy ezeket felismerjük, tulajdonképpen az a nagyon hosszú idő, de ugye ez nem csak párkapcsolatra vonatkozik, hanem például én még nagyon sokszor látom azt, hogy a gyereknevelésnél pont ugyanez van, hogy mikor megszületik egy gyerek, akkor az is nagyon szépen be tudja kapcsolni a saját gyerekkoromat kompenzációba.

És egy sztorit mindig el szoktunk mesélni a Zsuzsival, amikor karácsonykor ő megrendelte, nem tudom Angliából a nem tudom milyen babaházat, és hát a gyerekek nagyon-nagyon kicsik voltak, ugye fel sem nagyobb volt, mint a gyerek.

És akkor így és akkor így kiderült, így beszélgettünk a Zsuzsival valamelyik este, és ezt ezt szerintem már egy párszor elmondtuk, de ez mindig ilyen mosolyogtató, hogy hogy tulajdonképpen ő nagyon vágyott gyerekkorában egy baba házra, és ő neki a szülei kis bútorok Igen.

És nem tudták nem neki megvenni, és ez tulajdonképpen ugye a saját maga a kis kompenzációjára történt ezen a karácson.

Nagyon szép, nagyon gyönyörű. mai napig megvan.

Nagyon nagyon mosolyogtam azon, hogy ezt ezt az egy játékot rakjuk el, hogy ma jó legyen az unokáknak is.

Tehát az megvan, hogy de olyan cukik a lányok, mert ezzel egyébként ezzel egyetértenek és utána amúgy játszottak vele sokat, nem azért, hogy mosakodjak, de hogy amúgy tényleg így megérettek rá egyszer csak egyszer csak.

Tehát, hogy nem az a ká nem az, de ott is azért.

Na de ez ez tényleg egy ilyen nagyon látványos volt.

Azért szoktuk ezt elmesélni, és biztos, hogy mindenkinek vannak ilyenjei, amikor amikor ennyire ordít valami, hát az apukák is hányszor vesznek a túl kicsi gyereküknek hatalmas távirányítós autót, vagy vagy kisvasutat.

Tehát ezek olyan helyzetek, amiknél érdemes egy picit magunkra nézni és és meglátni ebben azt, hogy hogy mit mutat ez, meg hogy hol vagyunk ebben mi alapvetően.

És ugye van a ez a ezt a példát hoztuk akkor így gyereknevelés témában, de ugyanúgy szerintem a munkahelyen is megvan ez, mint ahogy én is említettem, hogy apukám sokat dolgozott, akkor valószínű én is sokat fogok dolgozni vagy halálra dolgozom magam, és akkor hogy állok mondjuk a pénzzel?

Ugye a pénzmunka nagyjából, hogyha ezt megnézzük, hogy milyen viselkedési mintákat hozunk.

És most nem is tudom, valakinél néztem a hirdetését, hogy pénzügyi minták, és egyből már ott a harmadik pontnál az van, hogy megnézik, hogy mit hozunk otthóról családi mintába, hiszen itt is a pénz kezelése az is lehet ugye egy vitatárgya, az is lehet egy áldozattárgya, az is lehet egy bőség tárgya, egy megengedés.

Szóval szerintem így a munkánál is lehet ezt így szépen letapogatni, hogy mi van bennem és az én szüleimnél.

És hát jön egy nagyon nagyon erős terület, az az önbizalom, az önismeret, hogy a az anyukám vagy az apukám külön-külön hogyan reagáltak bizonyos helyzetekben.

Ő hogyan szerette magát? figyelte-e a testére, nem tudom, figyelte-e az étkezésére az, hogy mennyit ivott, hogy mennyit sportolt, hogy mennyit tudott saját magára figyelni, és hogy ez az önbizalom, önbecsülés, önszeretet kérdését is szerintem nagyban 90%-ban befolyásolja a szüleinktől való hozott viselkedési minta.

Szóval szerintem elég sok minden ez az origója, ez az ok és az, hogy már itt vagyunk, vagy mit miért csinálunk, hogy tudatosak legyünk, ez már az okozat része, és hogy ha ezeket felfedezzük, akkor ezen fogunk tudni mindig változtatni.

De én azt gondolom, hogy egy párkapcsolat, egy gyereknevés, vagy egy munkahelyi stressz, vagy vagy az, hogy én nem érzem jól magat a bőrömben, ez mind-mind jelzi, hogy valahol nézzered, és hogy ezekre érdemes ránézni, mert a tudatosságban szerintem ez nagyon-nagyon fontos, és hogy ezekre rá tudunk nézni, akkor szerintem akkor jön a változás.

És aztán szerintem ami a kettő között van, hogy mikor ezt így felismertük, hogy miben vagyunk, és mielőtt ö megtudnánk, vagy tudnánk választani helyette valamit, ami működik, az ahhoz átvezető lépcsőfog szerintem az a saját felelősségemnek a felvállalása.

Tehát amikor nem, mert szerintem nagyon sokan töltenek el bizonyos időt abban a fázisban a kettő között, hogy hogy a külső tényezőket, vagy akár a szüleinket hibáztatjuk azért, ami ahol én most tartok. és hogy az még mindig nem hoz változást, hanem ha én meglátom, hogy miben vagyok, meglátom, hogy mondjuk ezt tőlük hozom, akkor a következő lépés az lehet, hogy oké, de sem őket nem hibáztatom azért, mert ők ezt adták át nekem, sem magamat nem hibáztatom azért, mert ezt tudtam átvenni és így a magam módján működtetem, hanem egy ilyen objektivitássan ránézek ítélet nélkül erre a helyzetre, és felvállalom azt, hogy igen, ezt én is választottam, hogy ebből működtem idáig, akkor most ebben a pillanatban van lehetőségem azt választani, hogy valami másra cseréljem ki ezt a mintát.

Tehát szerintem ott van egy ilyen kapcsoló, ahol be tudom majd…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Milyen kérdésekre kapsz választ ebben az epizódban?

Hogyan lépjek tovább, ha már felismertem, hogy a szüleimtől hozok egy rosszul működő mintát?

A beszélgetésben a felismerés és a változtatás közötti lépésként a saját felelősség felvállalását emelik ki. Eszerint sem a szülők, sem önmagunk hibáztatása helyett érdemes ítélkezés nélkül ránézni a helyzetre, és vállalni, hogy most más szokást vagy működésmódot választunk. Hallgasd meg 14:19-tól

Mit tegyek, ha a felismerés ellenére megint ugyanúgy reagálok, mint régen?

A beszélgetésben azt hangsúlyozzák, hogy ilyenkor fontos észrevenni és megállítani az önmagunkat ítélő belső hangot. Önostorozás helyett biztató, gondoskodó hozzáállást javasolnak önmagunkhoz, és annak megengedését, hogy az új működés begyakorlása botladozással járhat. Hallgasd meg 23:32-tól

Honnan vehetem észre, hogy egy otthonról hozott mintát követek?

A beszélgetésben elhangzik, hogy árulkodó lehet, ha egy helyzetben automatikusan idegesség, bűntudat vagy belső bizonytalanság jelenik meg, és az addigi működés feszültséget okoz. Példaként azt hozzák, amikor a túl sok munkára tett párkapcsolati észrevételre valaki indulatosan reagál, majd bűntudatból próbál megfelelni a másiknak. Hallgasd meg 5:48-tól

Miben segíthet, ha leírom a visszatérő konfliktusaimat és reakcióimat?

A beszélgetésben elhangzik, hogy a helyzetek leírása segíthet külső megfigyelőként, az érzelmi sodrástól távolabbról ránézni saját működésünkre. A megszólaló szerint a kapcsolódások és reakciók leírásával az is felismerhetőbbé válhat, hogy kinek a viselkedési mintáját ismételjük. Hallgasd meg 15:51-tól

Honnan merítsek ötleteket, ha már nem akarok a régi mintáim szerint élni, de nem tudom, hogyan csináljam másképp?

A beszélgetésben javaslatként hangzik el olyan emberek megfigyelése és megkérdezése, akiknek az adott életterület jól működik, irigykedés és önmagunk leértékelése nélkül. Nem teljes személyiségeket kell lemásolni, hanem több embertől apró, használható viselkedésbeli megoldásokat átvenni; ehhez irányadó kérdés lehet, hogy az a személy, akivé válni szeretnénk, most mit választana. Hallgasd meg 30:27-tól

A válaszok az epizód gépi leiratából, a beszélgetés tartalma alapján készültek; nem szakmai tanácsadás.

Több epizód a Tudatos család podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból