Vakfolt podcast

A nap vége (Smultronstället, 1957, Ingmar Bergman)

· PT1H28M17S

Összefoglaló

A Vakfolt podcast elemzi Ingmar Bergman 1957-es „A nap vége” (Smultronstället) című filmjét. Az epizód a film témáit, szerkezetét és a karakterek fejlődését tárgyalja, valamint kitér a film modern hatásaira és Bergman személyes inspirációira.

Röviden

Műsor
Vakfolt podcast
Megjelenés
2024. 11. 28.
Hossz
1 óra 28 perc
Szereplők, említett nevek
Ingmar Bergman
Témák
film analysis, ingmar bergman, 1957 film
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

ez itt a vakfold podcast amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk az én nevem frivals maer péter az én nevem huszár andrás [Zene] folytatjuk bergman sorozatunkat múlt héten pontosabban két hete megnéztük tőle a hetedik pecsét című filmet 1957-ből ha jól emlékszem hüüm és most hatalmas ugrás az időben 1957-be és megnézünk egy újabb filmet bergmól ez pedig a nap vége magyar címén hát svédül is megpróbálhatom kimondani végis elhangzott a filmben a cím úgyhogy úgyhogy tudom hogy hogy kell kéteni elméletileg smooth run tellellet ez a angolul vagy bocsat akarom mondani svédül ez a vadsamóal elő hely és a film és is jön a az angol címe igen a filmnek ami pedig wild strawberries így van ha esetleg valaki rá akar keresni hogy a kedvenc weboldalán fent van-e a film mert egyébként például megtaláltó youtube-on is meg gondolom a critéum channelen is csak az magyarországon nem fogható de igen ez a film ez az egyik legnagyobb klasszikusaként hatják számon bergmannak tehát a a több korszaka van bergman rendezői munkásságánek és ebből ez a nagy korszaknak egy kiemelkedő darabja tehát annak a korszának amelyben a hetedik pecsét is helyet kapott ühüm majd beszéltünk arról mik ezek a köz pontok amik ezt így egy korszakban rendezik itt a filmeket de hát azért biztos hogy rengeteg olyan dolog van amiktől ez egy kifejezetten személyes darab bman számára rengeteg hasonló kérdést foglalkoztatja mint amik a nagy amik amik a hetedik pecsétben is úgyhogy én örülök hogy ezt is pótoltuk és múlt héten vagy bc akarom mani két hette beszéltünk arról hogy bergman azért mindig egy kicsit ilyen hogy is fogalmazzak de szóval olyan olyan olyan rendező számunkra akinek így nehezen mertünk neki veselk üm még így tizens soksok évadnyi podcastolás után is úgy érezzük hogy talán nem vagyunk eléggé felkészülve ahhoz hogy a belgman könnyenén be tudjuk fogadni na milyen volt ez az élmény számodra andrás ezútal érdekes volt mert hogy ez szerintem hát egyrészt a kérdésre vagy kérdésedből is kiindulva ez egy nagyon könnyen befogadható film bergmól nyilván ez is úgy mint a a többi amit láttunk tőle azért fajsúlyos témákat feszeget de hogy ez kifejezetten egy ilyen könnyedebb könnyebb könnyedebb darab a maga módján és főleg az pedig hogy igazából egy road movie amit látunk eg egy nap egy napnak a története egy idős ember utazik az autójában egyik helyről a másikra és közben különböző útitársak kerülnek mellé és a a velük való interakciói illetve különböző álomjelenetek alapján ismerjük meg a teljes életét a múltját és azokat a dolgokat amik miatt esetleg bűntudat vagy valamiféle megbánás gyötri őt egyébként az az esemény amire pedig ez az idős ilyen 70 70-es évei közepén járó férfi utazik svédországon belül az az az hogy ő egy nagyon-nagyon elismert orvos és kap egy ilyen nagy kitüntetést így a hát nem életműdíj de hogy egy ilyen tényleg egy ilyen nagyon neves ugye az ö öt a a doktori doktorátusá megszerzésének az 50 évfordulójára rendeznek neki egy nagy ilyen diíjátadó eseményt és akkor erre megy el és mint mondtam ennek kapcsán megismerjük a az életét illetve nem csak a a filmben látottakból hanem hanem ő narrálja is a a a történteket és így vissza is emlékszik szóban is és és hogy igaz vannak benne ilyen kifejezetten modernista ellemek vannak benne kicsit szureálisabb álomjelenetek így összecsúszik benne néha a múlt és a jelen különböző valóságok már itt is megtapasztalható az ami mondjuk a personónában is hogy egy ilyen szereplői megkettőződések tehát hogy így mondjuk ugyanaz a színész játszik két szerepet és akkor az vajon hogyan utal egymásra igen tehát játszik az ő kis játékaival amiket így az eddigi filmjeiből megismertünk de de ezzel együtt ez egy meglep en ilyen kedélyes és ilyen kedves kis darab mint mondtam azért van egy ilyen melankóikus szomorkás picit komorabb m vonulat is benne vagy hát így a a főszereplő karaktere ahogy szemben néz a saját életével és számot vet azzal hogy esetleg miket rontott el illetve hogy a családjából miket hoz magával ezek azért ilyen komorabb hangokat is megütnek de a filmnek az egésze az inkább így a így a kedvesebb szív szív melengetőbb jelzőkkel is leírható ami azért így meglepő szerintem legalábbis az eddigi merítésünk alapján szóval ja engem engem meglepett hogy mennyire kis kedves ez a film mennyire mennyire könnyed maga az a szerkezet amit így amit így választ tehát hogy igazából majdnem olyan mint a karácsonyi ének a dickensől ahol ahol ott is egy egy rózusabb önzőbb vagy önzőbbnek beállított karakter szembesül dolgokkal az életéből és akkor a végén megjavul vagy hát nem is megjavul de hogy kicsit pozitívabban kerül kerül ki ebből a történetből de eszem jtott az életcsodaszép is szóval hogy olyan filmek amik nem feltétlenül ugranának be így elsőre egy bergmani vonatkozásban de azért majd nyilván beszélni fogunk arról is hogy mik azok a mik azok a dolgok amik amik mégis így bergmanivá teszik a a ezt a filmünket neked milyen benyomásod volt tudtál-e róla bármit én például semmit nem tudtam róla előre abszolút semmit tényleg az égvilágun semmit csak a híréről hallottam de ezt tényleg egy a nagy bergmanok között tartják számon ez emiatt akartam úgy megnézni hogy nem is tudok róla semmit ja igen kicsit aztán aggódtam ettől menet közben hogy lehet hogy jobb lett volna kicsit utánaolvasni a filmnek hogy tudjam mi a nem is tudom a közvélekedés róla hogy akkor jobban nyitva tartam a szemem azokra a dolgokra amik miatt ezt a fémet fontosnak tartják mert azért minden met amit mondtál teljesen egyet értek hogy ez egy sokkal jóan jobb hangulatú vagy vagy nem is tudom életigenlőbb optimistább film mindezek mellett azért rengeteg témát felőlel é elég fajsúgyos témákat felől el így a megbánás a bűntudat vonalán is a halállal való szembenézéssel kapcsolatban is szóval ha esetleg valaki itt nem tudom a nagy berma rajongó hallgatóink közül örgyöngöt amikornás azt mondta hogy ez egy poz film vagy h nem tudom jó kedjű film azért igen elismerjük hogy ez egy nagyon fajsúlyos mű is egyben egy tök líi film is és akkor ezek ez ez ez a rengeteg téma amivel foglalkozik ezek ezek ezek néha úgy éreztem hogy hogy nem vagyok hozzá elég vag nem vagyok hozzá eléggé kikipihentve vagy nem tudom de igazából te is ennyér étek veled hogy könnyedén befogadható volt nagyon szórakoztató tehát ebben is ebben a filmben is akárcsak a hetedik pecsétben int akó elvtam a párbeszédekkel a hetedik pecsétben jóval líraibbak tehát ilyen kötőibbek a a a megfogalmazások ebben a filmben hétköznapiasabbak de nagyon frappánsak sokszor és nagyon tehát olyan nézzük volam hogy amilyen az az adott karakter aki beszél tehát nagyon nagyon karakterhűek a a a párbeszédek nagyon jól jól dimenzionálják vele a karaktereket a a párbeszédekkel és baromira szerettem a karaktereket is ezért főleg itt két szereplőnk van akit mondtál az a az a professzor isá borg vagy borj inkább ahogyan ők mondják b ő az a professzor aki már közel 80 éves és akkor van neki egy menye akit hogy is hívnak ő a marian akit pedig ingrid tulin játszik ingrid tulin köszönöm szépen igen és akkor ők az akik az útnak együtt vágnak neki de közben persze megismerünk más szereplőket is de azért sokszor ők őkő az ő beszélgetéseibből tudom meg a legtöbbet meg az ő nem is tudom az ő jó hangulatú beszélgetéseik ket figyeljük egyébként ott is azért soksok olyan apróság van amire t nagyon érdemes figyelni tudod hogy mi az amikor nagyon szökszavúan fogalmaz a mariá és és csomószor azért az ő beszélgetésekben is a a a nihilizmus és a a nem tudom a megbánás felelcsendül szóval itt is nagyon érdekes vélemények és világnézetek ütköznek úgyhogy ez ezeket nagyonnagyon szórakoztató nézni nem a klasszikus értelmében hogy milyen vicces vagy ilyesmi hanem abban hogy mennyire gazdag tematikailag a a a film ja igen és nyilván a filmeket nem lehet soha a a történetükre vagy a inkább azt m hy a cselekményükre lecsupaszítani hiszen az az az számít hogy milyen eszközökkel meséli el azt a választott cselekményét és hogy ilyen szempontból is érdekes hogy szerintem ezt a filmet vagy ezt ezt a ezt a cselek t ezt így nem tudom hogyha idén kijönne a sundanceen egy film ami ami ugyanezt meséli el a nem tudom bill nval a főszerepben akkor egy másodpercig nem lepődnénk meg azon hogy hogy ez a film megszületett és és nem tudom lenne belőle egy ilyen közönség kedvenc ilyen kis mini teacher kör tehát hogy simán látom ennek a filmnek ezt a sndance-es verzióját igen meg még nem tudom tucatnyi másik verzióját is is és természetesen az hogy az hogy egyébként ennek ennek a filmnek volna egy van egy ilyen m lélektani pszichológiai meg filozófiai alapzata vagy vagy milyen átitatottsága az az ami ilyen felismerhetően bergmanivá teszi de nekem tök érdekes voltak tök érdekes volt többször a film közben hogy így milyen képzetek képzettárs társítások jutot eszembe tehát például ez ez hogy ilyen ilyen sundence film is lehetne akkor több olyan jelenet volt kifejezetten ilyen nagyon komikusra faragott jelenet ahon amiről nekem a ugyanebben az időszakban készült hollywoodi komédiák vagy akár musicalek jutottak eszembe van egy jelenet a filmben ahol van egy van három szereplő róluk majd fogunk beszélni ők a fiatalok és van egy jelenet ahol így ahol így egy egy egy autó ablakán így kívüli így felúszik az arcuk így nagyon ugye egy kompozícióban így egymás mellett van az a három arc és közben éppen énekelnek egy kis szerenálot és ilyen virágot hattak a kezükbe és nekem annyira egy ilyen nem tudom ének az esőben jinkelli nem tudom igen jellegű vagy nem tudom frank fredester arcok jutottak eszembe vagy egy egy egy olyan jelenet amit simán el tudnék képzelni valamelyik ilyen hollywoodi aranykori kedves komédi indába szóval engem nagyon megleptek az a a azok hogy ilyen hasonlóan könnyed és és humoros eszközökkel is élt bergman nyilván láttuk a hetedik pecsétben is voltak bohózatszerű jelenetek de ott nem is tudom vagy talán erősebb volt a kontraszt vagy vagy vagy csak vagy csak markánsabb volt a filmnek a a az ilyen egisztencialista kietlensége és kétségbeesése tök jogos amiket mondtál tehát én se azért sorolom ezeket a komikusabben részeket hogy ilyen fasképet fessek erről a filmről csak nekem most ezek ezek voltak a ezek voltak így a meglepő részei vagy meglepő igen e tek hangvételei en ennek a ennek a filmnek persze teljesen megértelek a történetet már szerintem egész jó öszefoglalt úgyhogy abban nem is nem is jobban nem is é szerintem jobban belemennünk m szerintem ez egy tök jó kezdő lépés kezdő film azoknak akik szeretnének szintén megismerkedni bagmannal most itt szimán simán ki fogjuk beszélni a teljes cselekményt és nem spoileres szóval nyugodtan végig lehet szerintem hallgatni az adást nem fogja le nem fogja csorbítani a film élményét mert nem a cselekmény igazából az ami itt a leghangsúlyosabb vagy a legfontosabb és hát ahogy azt megfogalmaztuk már ez egy könnyen emészthető film szerintem a hetedik pecsét is az meg ez is az és ahogy te is mondtad sok ilyen hasonló akár modern független filmet is láthatunk ebben a témában tát az ember ha megnézi ezt a filmet akkor rögtön arra gondol hogy na ezt is láttam ami hasonló meg ezt is meg ezt is egy csomó hasonló film be fog neki ugrani amik így az idős korban a saját múltjukkal szembenéző az életük egészét áttekintő öregekről szól nak ez kifejezetten ennek egy szerintem egy nagyon erős előképe amely rádásul úgy előkép hogy rögtön kiforrott és így a teljes pompájában bukkan fel ez a fajta ilyen kis al al alzsáner merthogy annyira annyira sok mindent meg tud meg tud meg tud emelni ez a film egyszerre és olyan költően tud fogalmazni ezekről a témákról egyszerre én ezt nagyon imádtam tényleg nagyon nagyon élveztem és itott a főszereplő alakítása a viktor hö valahogy így kell mondani egyébként sj-vel írják a nevét höströmnek de hát valami höström inkább a kiejtése na szóval ő szerintem legyőgöző volt ebben a filmben igen ugye egy 90 perces filmről beszélünk egyébként tehát ez is egy ez is egy viszonylag rövid film és és nagyon markáns jelenléte van az első képkockától az utolsóig szerintem majdnem minden jelenetben benne van nem nagyon emlékszem arra hogy bármikor is nem tudom egy-két snittnél tovább kikerülne a képből és majd majd beszéltünk róla egy részletesebben is később de hogy de hogy nekem nagyon tetszett az hogy hogy bejár egy nagyobb karakter egy már már ilyen klasszikus klasszikus karakteríet az ilyen zárkózottabb kicsit talán morózusabb kezdettől egy egy egy ilyen puhább gyengédebb törődő de hogy nincsenek ilyen nincs óriási nagy transformáció meg nincsenek ilyen hatalmas nagy változások hanem ugyanazt az embert ismerjük meg csak ahogy egyre többet mutogat meg saját magából meg egyre több helyzetben látjuk őt interaktálni kommunikálni úgy enged egyre többet megmutatni magából és e szerintem is egy nagyon elegáns és nagyon szép alakítás az övé picit beszéljünk róla nagyon szerette volna őt megszerezni erre a szerepre immár bgman mert egy legendás svéd filmesről van szó azért fogalmazok így mert legalább annyi film szerepéről ismert mint a hány film rendezéséről berman úgy fogalmaz róla hogy volt a svéd filmnek egy nagy korszaka most nem értem ki az évszámokat mikortól megit terjed ez de ez a némafilmes korszaknak egy jelentős részét felülelő korszak és ennek az időszaknak egy egy jelentős alkotója ez a victor höströ rendezőként amerikában is tevékenykedett 1926-ra adaptálható például az egyik első skarlát betű adaptáció amit szintén ön rendezett egyébként amerikában azzal a névvel vonult be a köztudatba hogy viktor seestrom tehát egy angolosította a saját nevét de onom svédországban is rendezett és és legalább mondom annyi szerepe is van neki és akkor már igen-igen közel volt a visszavonuláshoz tehát nem nem nem akart már többet filmezni mert betegeskedett höströ amikor megkereste őt vagy pontosabban az ügynökét vagy nem tudom kiét a bergman és és elsőre vissza utasította a lehetőséget a színész de bergman aztán elmondta neki h arra hivatkozza hogy betegeskedett de bergman elmondta neki hogy ő kifejezetten ő ráírta ezt a szerepet…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Vakfolt podcast

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A nap vége (Smultronstället, 1957, Ingmar Bergman)”

Miről szól ez az epizód: „A nap vége (Smultronstället, 1957, Ingmar Bergman)”?

A Vakfolt podcast elemzi Ingmar Bergman 1957-es „A nap vége” (Smultronstället) című filmjét. Az epizód a film témáit, szerkezetét és a karakterek fejlődését tárgyalja, valamint kitér a film modern hatásaira és Bergman személyes inspirációira. Az epizód a Vakfolt podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 11. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A nap vége (Smultronstället, 1957, Ingmar Bergman)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Ingmar Bergman.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A nap vége (Smultronstället, 1957, Ingmar Bergman)”?

Fő témái: film analysis, ingmar bergman, 1957 film.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A nap vége (Smultronstället, 1957, Ingmar Bergman)”?

Megjelenés: 2024. 11. 28.. Hossz: 1 óra 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vakfolt-podcast/a-nap-vege-smultronstallet-1957-ingmar-bergman

Több epizód a Vakfolt podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból

  • Ötvenéves a Szindbád — Filmhu Podcast

    Huszárik Zoltán Szindbád című filmklasszikusának 50. évfordulóját elemzik. Gyöngyösi Lilla filmkritikus és Gelencsér Gábor filmtörténész beszélget a film témáiról és értelmezéseir…