90.9 Jazzy rádió - Márkamonitor

Béres Marcell, a Béres Gyógyszergyár elnöke

· PT31M45S

Összefoglaló

Béres Marcell, a Béres Gyógyszergyár új elnöke, beszél a családi örökségről, a cég múltjáról és jelenéről, valamint a jövőbeni stratégiákról. Kitér a piaci versenyre és a vezetői stílusváltásra is.

Röviden

Műsor
90.9 Jazzy rádió - Márkamonitor
Megjelenés
2024. 12. 05.
Hossz
32 perc
Szereplők, említett nevek
Béres Marcell, Szakács László
Témák
céges örökség, piaci verseny, stratégia

Ebben az epizódban

Új vezető irányítja a legnagyobb hazai tulajdonú gyógyszergyárat.

Béres József korábbi elnök helyét Béres Marcell vette át.

Ma este a Béres család harmadik generációját képviselő új elnökkel beszélgetünk.

A beszélgetés kiindulópontja magától értetődően a Béres cseppet megalkotó nagyapa, idősebb Béres József személye és munkássága, majd felidézünk néhány sztorit a család következő generációjáról.

Röviden áttekintjük a Béres Gyógyszergyár történetét az első, legendás terméktől a cégalapításon át a mai vállalatig.

Megbeszéljük, milyen helyzetben van ma a cég, melyek a legfontosabb termékei, kikkel, mely cégekkel kell megküzdenie piacvezető pozíciójának megtartásáért.

Szeptemberben több kulcspozícióban is személyi változások történtek náluk.

Megbeszéljük, hogy ez csak stílusválást hoz-e, vagy stratégiai változások is lesznek a patinás cégnél.

Végül áttekintjük a Béres jövőképét.

Hogyan lehet helytállni a globális versenyben?

Melyek a cég erősségei, amelyekre építeni lehet?

Miért fontos Marcell számára, hogy személyesen is részt vegyen a vállalat irányításában, és persze arra is kitérünk, mikor jöhet a negyedik generáció.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Béres Marcell, a Béres Gyógyszergyár elnöke”

Miről szól ez az epizód: „Béres Marcell, a Béres Gyógyszergyár elnöke”?

Béres Marcell, a Béres Gyógyszergyár új elnöke, beszél a családi örökségről, a cég múltjáról és jelenéről, valamint a jövőbeni stratégiákról. Kitér a piaci versenyre és a vezetői stílusváltásra is. Az epizód a 90.9 Jazzy rádió - Márkamonitor című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 12. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Béres Marcell, a Béres Gyógyszergyár elnöke”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Béres Marcell, Szakács László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Béres Marcell, a Béres Gyógyszergyár elnöke”?

Fő témái: céges örökség, piaci verseny, stratégia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Béres Marcell, a Béres Gyógyszergyár elnöke”?

Megjelenés: 2024. 12. 05.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/90-9-jazzy-radio-markamonitor/beres-marcell-a-beres-gyogyszergyar-elnoke-6882f397

Több epizód a 90.9 Jazzy rádió - Márkamonitor-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból