Csak ha érdekel podcast

Evészavarok a sportban - Asiama Evelyn, Dr Csenki Laura, Bogár Niki, Geréby Fruzsina, Csergőffy Dóra

· PT9M54S

Összefoglaló

Ez az epizód a sportban előforduló evészavarokról szól, egy spontán beszélgetés formájában, amelyet a sportpszichológiai konferencián rögzítettek. Szakértők, köztük Asiama Evelyn, Dr. Csenki Laura, Bogár Niki, Geréby Fruzsina és Csergőffy Dóra osztják meg gondolataikat.

Röviden

Műsor
Csak ha érdekel podcast
Megjelenés
2025. 11. 24.
Hossz
10 perc
Szereplők, említett nevek
Geréby Fruzsina, Bogár Niki, Asiama Evelyn, Csergőffy Dóra, Leindler Milán, Dr. Csenki Lau
Témák
evészavarok a sportban, sportpszichológiai konferencia
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Gondolom eléggé meglepő, hogy itt a régi kis nappaliból, de ez itt a csak ha érdekel podcast velem Lengler Milánnal és több szempontból is egy kis nosztalgikus adás fog következni, merthogy gondoltam, beszámolok nektek arról, hogy néhány napja sportszichológia konferencián voltam, Sport és Lélek Sportps pszichoterápiás egyesület rendezte. és spontán sztár parádé kerekedett belőle, merthogy sikerült egy rövidke kis beszélgetést forgatnom három olyan vendéggel is, aki már volt a podcast vendége, és nagyon szerettétek őket.

Úgyhogy a következőkben majd hallhatjátok őket, illetve két másik szakembert is, Gerébi Fruzsinát és Cserülfi Dórát.

Előbbi gyógytornász és, mint megtudtam, hipermobilitás specialista.

Tehát például olyan béna emberekkel foglalkozik, akiknek ilyet tudnak az ízületei meg a kötőszövetei.

És ezekről is baromi sok érdekes dolgot lehetett megtudni.

Mindenkit úgy általánosságban bátorítok egyébként, hogy járjatok pszichológiai konferenciákra, meg mindenféle tudományos konferenciánkra, és sokféle van ezekből.

Vannak ezek a picit populárisabbak, és ez nem jó vagy rossz értelemben, hanem csak egyszerűen, ami inkább szól egy nagyon általános hétköznapi értelemben, nem tudományos akadémiai képzettségű közönségnek.

Mostanában a longevity hívószóval szokták ezeket rendezni, mert most épp ez a divat.

Ö de egyébként vannak nagyon is komoly szakmai pszichológia konferenciák, amikre teljesen átlag érdeklődőnként el lehet menni, és egyébként vannak is ilyenek.

Én tartottam egy workshopot az evészavarok a sportban etikája címmel.

Nem pont ez volt a cím, valami sokkal hosszabb, de a lényege ez volt.

És ott például, amikor megkérdeztem, hogy ki milyen előképzettséggel ül benne ezen a workshopon, akkor az egyik úriember mondta, hogy ő apuka végzettséggel ülít, tehát hogy ő édesapa szerepben látogatott el a konferenciára, amit egyrészről nyilván szomorú hallani, hogy erre szükség van, mertogy valószínűleg van egy érintett evészvaros vagy sporttal kapcsolatos, mentális nehézségekkel küzdő fiatalabban a családban, de úgy Ugyanakkor meg nagyon örömteli, hogy hogy embereknek van erre igénye, hogy tájékozódjanak.

Úgyhogy gondoltam elmondok néhány gondolatot így bevezetőként, aztán jön ez a rövid kis 20-25 percnyi beszélgetés, és egyébként Csenki Laura előadásából is így lopva, de aztán utólag engedélyt kérve fölvettem pár percet, és ezt is megmutatom nektek, mert ott is vannak baromi érdekes gondolatok.

Szóval összefoglalok néhány olyan tényt, vagy általánosságban gondolatot, ami itt elhangzott, és ez engem nagyon megragadott, meg szerintem nektek is hasznos lehet.

Egyértelműen ki lehet mondani hogy bizonyos sportok főleg esztétikai, főleg azok, ahol a testfelület nagyobb arányban látszik, a strandröplabdától elkezdve az atlétikán át az úszásig bezárólag.

Bizony azzavaroknak a kockázata hát magasabb.

Van, ahol kiugróan magasabb, van ahol kicsit magasabb.

Férfiak esetében is magasabb, lányok, nők esetében is magasak. ö nem szeretik, de sokszor a balettosokat is ide lehet venni, mert bár az egy művészeti ágazat, nem sport, nem lehet benne versenyezni, de mind megterhelés, mind életforma tekintetében nagyon-nagyon hasonlít mondjuk egy úszáshoz vagy vagy egy atlétikához.

Szóval érdekes szempontok jöttek elő a sporttal kapcsolatban, hogyha mondjuk egy fiatal lon azt látjuk, hogy elindul valamilyen problémás evési magatartás, akkor kinek mi a dolga?

Az én workshopom is erről szólt, hogy különböző szempontok vannak. van magának a fiatalnak a szempontja, az edzőnek a szempontja, a szülőknek a szempontja, szakembereknek a szempontjai és a társadalomnak is a szempontja, mert ugye ez egy nagyon-nagyon érdekes helyzet, hogy sportolók honnan kapják a fizetésüket.

És nyilván van néhány olyan sportág vagy klub, ahol piaci alapú működést lehet előidézni, például a futball részben ilyen talán bizonyos csapatsportok, mint mondjuk kézilabda, vízilabda, picit ilyenek, de a legtöbb esetben, főleg gyerekek, fiatalok tekintetében adófizetői pénzből mennek ezek a dolgok.

És ez nagyon sok kérdést fölvett, mintogy például jogunk van-e belelátni, hogy ott mi történik.

És nem azért, hogy most én megmondjam, hogy hogy kell úszóedzést tartani, félreértés ne essék, hanem hogy mondjuk van-e a hétköznapi embernek köze ahhoz, hogy az adó forintját ugye mire költik?

Hát nagyon sok mindenbe jogosultak vagyunk belelátni, vagy hát há mint egy pillanatra elfelejtettem, hogy hol élünk.

Szóval, hogy elvileg papíron mondjuk Dániában biztos a helyi Lars ő ő jogosult belelátni, hogy mondjuk az adóforintjainak hány százalé-a megy el nem tudom útfelújításra vagy színháznak a fenntartására, vagy az iskolára, vagy a rendőrségre, vagy a hadseregre, vagy bármire.

Szóval ez egy nagyon érdekes szempont, de de sokkal fontosabbak az emberi szempontok, hogy a sportoló is ember.

Sok sportoló is egyébként, élsportoló megfordult ezen a rendezvényen.

Ők is elmondták a saját hát sokszor kritikus történeteiket, hogy bizonyos kríziseket hogyan éltek át, vagy hogyan fordítottak aztán erősségbe.

És nagyon érdekes ez az egész hozzáállás, mert ugy az alapstandard pszichológiai hozzáállás az egy eléggé individualista megközelítésű az embernek a személyes mentális egészségét előtérbe helyező irányzat vagy módszer vagy ilyen intézmény. és hogy itt pedig sokkal több a szempont, és emiatt sokkal nehezebb is ez a műfaj, és nagy respect azoknak, akik a sportszichológiában dolgoznak.

Én ebbe azért ennyire eddig nem láttam bele. és mind dietetikai szempontokból, mind pszichológiai szempontokból, ez egy sokkal nehezebb, komplikáltabb, árnyaltabb terület, mint az értsétek jól idézőjelben, csak standard, rendes, terápiás folyamatok, merthogy van egy sportcsapat, van egy sportygyesület, vannak vállalások, vannak tehát normalizálva van igazából nagyon sok minden, és ez a másik dolog, amiről akartam picit beszélni, hogy erre úgy jobban ban lássunk rá, hogy normalizálva van a bántalmazás lényegében ezekben a közegekben, nem mindegyikben természetesen.

És bár nem szeretem ezt a tisztelet a kivételnek, mert ez olyan ezt úgy az ilyen rasszizmus árnyalására szokták használni, hogy a minden de hát tisztelet a kivételnek, amelyik nem olyan, de hogy tényleg nagyon nagy arányban vannak normalizált abúzusok és hát amúgy is a statisztikák azt mutatják, hogy a az akár szexuális, akár más jellegű bántalmazások gyerekekkel szemben ezekben a sportberkekben sajnos magas abb, de szerintem kétszeres háromszoros számokat kaphatnánk akkor, hogyha értenénk konkrétan, hogy mi az a bántalmazás, és ezt mondjuk egy tizen, nem tudom, két éves úszó kislány is tudná, hogy mi az, ami normális, és mi az, ami nem normális.

És itt most direkt mondtam úszót merthogy erről volt is már korábban egy adásom, és sőt egy most fog kijönni a mindennapi pszichológiában is majd egy cikkelről, bántalmazó közegekről, hogy az egyik talán, ha nem a legfontosabb eleme egy bántalmazó közegnek, ami miatt fenn tud maradni, az a transzparenciának a teljes hiánya.

Tehát minél transzparensebb egy közeg, minél inkább mondjuk bemehet egy random bámészkodó, akár szülő, akár edző, akár egy tanár, bárki, hogy vajon itt mi történik a nyolc éves gyerekkel?

És akkor hogyha ide bárki bemehet idézőjelben az utcáról, akkor nagyon nehéz bántalmazni gyerekeket, mert mások előtt ugye nem szeretik ezt csinálni.

Tehát minél transzparensebbé lehet tenni ezeket a közegeket, annál valószínűbb, hogy csökkenthető lenne ez a bántalmazás.

De nagyon sokszor sajnos az a helyzet, és ezt most nem az én saját tudásomból mondom, hanem az én okosodásomból most itt az elmúlt napokból, hogy maga a sportoló is teljesen normálisnak érzi azt, hogy mondjuk nem tudom egy lány nő nem menstruál mondjuk 18-20 éves koráig, úszótornász például, mert ugye az csak zavar, hát ez problémás.

Minek kell az egészséges hormonműködés kell a francnak.

Meg normalizálva van az, hogy mondjuk szidalmazva van verbálisan.

Normalizálva van az, hogy fogdosva van.

Normalizálva van az, hogy mondjuk mások előtt kell öltözni, ami neki nem annyira kényelmes feltétlenül.

És hogy ez nekik teljesen tényleg normális.

És itt a normális alatt megszokottat értünk.

Tehát nem azt értjük normális alatt, hogy ne okozna szorongást vagy szenvedést. vagy vagy csak simán rossz érzéseket, hanem azt értjük alatta, hogy megszokta.

És ilyenkor az én basic pszichológiai agyam ugye azt hát igazából nem, először mondom, hogy az ilyen teljesen személyes átlagember agyam az gyújtsuk föl az egészet indulattal kell, hogy megküzdjön, és aztán azért ezzel én képes vagyok megküzdeni.

De úy úgy ott van az emberbe, hogy ez a viszket a tenyerem, hogy úgy úy úgy odamennék, de nyilván ezt nem csináljuk.

És a második reflex meg az ilyen alappszichológiai, hogy ez a mi lenne, hogyha mondjuk kivennénk az embert a bántalmazó közegből, mert hogy egy bántalmazó kapcsolat esetében egyértelműen ezt csináljuk, és egy bántalmazó, nem tudom, osztályközösség esetében is azt csináljuk, hogyha ez nem múlik el, akkor fogjuk a gyereket és így daruval kiemeljük, és berakjuk egy másikba, ha erre van lehetőség természetesen.

De sportközeg annyira mély identitást tud építeni, annyira fölteszi rá a gyerek az életét, és ehhez mindenki asszisztál egyébként a környezetében, hogy hogy egyszerűen, hogyha ebből kiveszem, akkor akkor sokkal nagyobb törést tudok okozni, mint maga a bántalmazás tud okozni a sportközben, bármilyen furán is hangzik ez.

Szóval itt egy picit nekem ebbe még úgy analázatosan így így bele kell látni jobban, hogy hogy működik ez a műfaj, merthogy sokkal több a szempont.

Tényleg nem lehet csak az egyénnek a szempontját figyelembe venni.

És hogy hogyan kezeljük a sportolókat, az egy baromi érdekes kérdés, hogy a egész felvetés az egész pénteki napnak az volt én a én a második napon tudtam érdemben ott lenni, hogy kinek a tulajdona a sportoló teste.

És ez egy ilyen nyilván tényleg egy ilyen provokációnak szánt felvetés, de egy nagyon érdekes kérdésel lehet rajta gondolkodni, hogy hogy tulajdonképpen kinek a tulajdona ez.

Erről erről lehet egy pár percet itt talán beszélni hogy az, hogy én tulajdonlom a testemet, most itt a zenbuddhisták teljesen megőrültek és és kitértek a hitükből, merthogy nincs olyan már maga, mint koncepció.

De most ilyen hétköznapi pszichológiai értelemben engedjük ezt meg, hogy hogy legyen nekem testem és én tulajdonoljak egy testet, hogy ez valójában mikor alakul ki, merthogy belátható, hogy nem így születünk, sőt azt se tudjuk, hogy különálló emberként létezünk, merthogy nem így kezdtük a létezésünket, hanem valaki másnak a testrészeként.

Ö, de még azt se értettük, hogy az az történik éppen.

Szóval, hogy ez egy ilyen nagyon komplikált dolog, és nagyon sok idő kell hozzá, és valahova így körülbelül a serdülőkor elejére teszik.

Ö amire már az ember általában öt hat, hét nolc évnyi versenyszerű sportoláson túl van, ha éppen túl van, ha éppen ezt csinálja.

Tehát ez egy nagyon érdekes dolog, hogy már úgy alakul ki ez az egész koncepció az ember fejében, hogy az ő teste az egy más valakinek vagy valaminek a tulajdona.

Lehet ez akár egy személy, hogy az edző, vagy akár maga a kollektíva, vagy maga az ország, hogy ő a magyar úszó, vagy a magyar vízilabdázó, vagy a magyar tornász.

Szóval, szóval ezt jó volna edukálni minél korábbi életkorban, hogy próbáljunk meg a testünkről úgy gondolkodni, mint egy saját tulajdon, és ugyanúgy védjük meg, mint mondjuk, ha egy kedves plüssmaciát akarom elvenni valamelyik gyerektől, akkor elkezd rúgni, csípni, harapni, és ugyanezt kéne csinálnia, hogyha mondjuk a testével próbálok valami olyat csinálni, amit ő nem akar, hogy én csináljak vele.

Szóval ez pont ez az egy egy olyan skill van kiölve, ami talán a legfontosabb védekezési mechanizmus lenne, hogy én felismerem azt, hogy az én testem az valójában az én tulajdonom.

És bár valószínűleg ez nem ennyire van átgondolva, de nyakatekert módon, akik például ilyen oltásellenesek vagy mindenféle ilyesmi ellenesek, azok valami ilyesmire próbálnak hivatkozni, hogy értem én, hogy a fertőz, a betegség, de az én testem akkor is az én tulajdonom, és nekem márpedig ne írják elő, hogy abba mi kerül, vagy mi nem kerül.

Ami egyébként, hogyha nem lenne hozzátársulva másik 810 ordas böszme baromság, akkor még akár partnerek is lehetnénk abban, hogy erről valami érdemi vitát próbáljunk meg lefolytatni, de ez nem szokott sikerülni.

Nagy igény nincs is rá igazából.

Szóval ami még amiről még gondoltam egy picit megosztani veletek, hogy megismertem a hipermobilitást, mint műfajt, mint mint ilyen kondíciót, hogy ez van, ezt mutattam is az elején, hogy vannak olyan emberek, akiknek a kötőszövete meg az ízületei így lazábbak. öébként egy jelentős része a társadalomnak, és hogy ez amúgy nem csak így önmagában áll, meg ilyen jópofa, hanem ez amúgy komoly átfedéseket mutat, például neurodivergens állapotokkal, vagy akár más pszichés korképekkel, vagy nyilván fizikai sérülésekkel, merthogy egyébként így könnyebb egy kicsit megsérülni.

Szóval ez a hol tart már a tudomány meg milyen érdekes dolgok vannak.

Ez most így nagyon igaz, és az egészet arra szeretném kikanyarintani, hogy amit az elején is mondtam, hogy nézzetek el néha egy-egy ilyenrel, merthogy ez tényleg nem csak a szakmának szól.

Persze általában szakmai közönség vesz részt ezeken a konferenciákon, de ez nem egy kizáró dolog.

Ezek nem ilyen elefánt csontornyok.

Nagyon szoktak örülni egyébként.

Én is nagyon örülök, hogyha hogyha magán pszichológia szempontjából civilek ö részt vesznek ebből ezeken a az alkalmakon.

Mindig nagyon érdekes az ő szempontjaikat megvizsgálni, és mindig nagyon érdekesek azok a visszajelzések, hogy egy frajdot nem olvasott ember mit ért meg ezekből a dolgokból.

Úgyhogy jöjjön a kis előadásrészlet, meg jöjjön maga a beszélgetés.

Ne valami nagyon aggyon szervezett, négy kamerával felvett stúdió minőségű dologra számítsatok.

El vagytok nagyon kényeztetve, az az igazság. az utóbbi időben, merthogy nagyon kiváló műsorok vannak, és most itt nem…

Említett entitások

Témák

  • evészavarok a sportban
  • sportpszichológiai konferencia

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Evészavarok a sportban - Asiama Evelyn, Dr Csenki Laura, Bogár Niki, Geréby Fruzsina, Csergőffy Dóra”

Miről szól ez az epizód: „Evészavarok a sportban - Asiama Evelyn, Dr Csenki Laura, Bogár Niki, Geréby Fruzsina, Csergőffy Dóra”?

Ez az epizód a sportban előforduló evészavarokról szól, egy spontán beszélgetés formájában, amelyet a sportpszichológiai konferencián rögzítettek. Szakértők, köztük Asiama Evelyn, Dr. Csenki Laura, Bogár Niki, Geréby Fruzsina és Csergőffy Dóra osztják meg gondolataikat. Az epizód a Csak ha érdekel podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 24..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Evészavarok a sportban - Asiama Evelyn, Dr Csenki Laura, Bogár Niki, Geréby Fruzsina, Csergőffy Dóra”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Geréby Fruzsina, Bogár Niki, Asiama Evelyn, Csergőffy Dóra, Leindler Milán, Dr. Csenki Lau.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Evészavarok a sportban - Asiama Evelyn, Dr Csenki Laura, Bogár Niki, Geréby Fruzsina, Csergőffy Dóra”?

Fő témái: evészavarok a sportban, sportpszichológiai konferencia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Evészavarok a sportban - Asiama Evelyn, Dr Csenki Laura, Bogár Niki, Geréby Fruzsina, Csergőffy Dóra”?

Megjelenés: 2025. 11. 24.. Hossz: 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/csak-ha-erdekel-podcast/eveszavarok-a-sportban-asiama-evelyn-dr-csenki-laura-bogar-niki-gereby-fruzsina

Több epizód a Csak ha érdekel podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból