Della - 24.hu

A Mesterséges Intelligenciát vetné be az Integritás Hatóság a vagyonnyilatkozatoknál

· PT49M6S

Összefoglaló

Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke szerint 21 vizsgálat van folyamatban, összesen 120 milliárd forint értékű uniós támogatást érintően. A hatóság mesterséges intelligenciát vetne be a vagyonnyilatkozatok ellenőrzésénél.

Röviden

Műsor
Della - 24.hu
Megjelenés
2023. 12. 06.
Hossz
49 perc
Szereplők, említett nevek
Bíró Ferenc
Témák
vonzonyilatkozatok ellenőrzése

Ebben az epizódban

Eddig 186 bejelentést kapott az Integritás Hatóság, ezek alapján jelenleg 21 vizsgálat van folyamatban, összesen 120 milliárd forint értékű uniós támogatást érintően – mondta a Dellában Biró Ferenc, a szervezet elnöke.

Ezek között vannak „szenzitívebb” ügyek is, de például az Elios-botrányt – amely Tiborcz Istvánhoz köthető – hiába keresnénk köztük, mert bár erre vonatkozóan is kaptak bejelentést, de a vizsgálat elindítását sem tartották szükségesnek.

Az egyik legnagyobb problémának mégis azt tartja az elnök, hogy végül a köz pénzéből, tehát az állami költségvetésből fizetnek ki olyan beruházásokat, amelyeket eredetileg uniós finanszírozásból terveztek megvalósítani, csak a piros lámpa kigyulladt Brüsszelben.

Hosted by Simplecast, an AdsWizz company.

See https://pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Említett entitások

Témák

  • vonzonyilatkozatok ellenőrzése

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Mesterséges Intelligenciát vetné be az Integritás Hatóság a vagyonnyilatkozatoknál”

Miről szól ez az epizód: „A Mesterséges Intelligenciát vetné be az Integritás Hatóság a vagyonnyilatkozatoknál”?

Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke szerint 21 vizsgálat van folyamatban, összesen 120 milliárd forint értékű uniós támogatást érintően. A hatóság mesterséges intelligenciát vetne be a vagyonnyilatkozatok ellenőrzésénél. Az epizód a Della - 24.hu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 12. 06..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A Mesterséges Intelligenciát vetné be az Integritás Hatóság a vagyonnyilatkozatoknál”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bíró Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A Mesterséges Intelligenciát vetné be az Integritás Hatóság a vagyonnyilatkozatoknál”?

Fő témái: vonzonyilatkozatok ellenőrzése.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Mesterséges Intelligenciát vetné be az Integritás Hatóság a vagyonnyilatkozatoknál”?

Megjelenés: 2023. 12. 06.. Hossz: 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/della-24-hu/a-mesterseges-intelligenciat-vetne-be-az-integritas-hatosag-a-vagyonnyilatkozato

Több epizód a Della - 24.hu-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból