Egy ilyen kalandot már nem élünk át senki mással | Hosszú utazás párban
· PT19SÖsszefoglaló
Kocsis Dóra és Németh Edvárd, a Talpalattnyi Történetek bloggerei beszélnek a párban utazásról, annak történelmi hátteréről, kihívásairól és örömeiről. Szó esik a tudatos utazásról, a zero waste elvekről és a digitális detoxról is.
Röviden
- Műsor
- Élet
- Megjelenés
- 2023. 04. 15.
- Hossz
- 0 perc
- Szereplők, említett nevek
- Kocsis Dóra
- Témák
- párban utazás, tudatos utazás, zero waste, digitális detox
Ebben az epizódban
Az utazás, közeli vagy távoli nyaralás, csillagtúra vagy országokon átívelő körút, Európa-vonatjegy és világkörüli nászút – napjainkban szinte magától értődő természetességek.
Ha viszont ugyanezt mondjuk 150-200 évvel korábban mondanánk egy átlagos lakónak a világ bármely pontján, vagy el sem hinné, amit állítunk, vagy önmagában nehezen értené meg, hogy egyáltalán mire jó ez.
Ugyanis míg nagy utazók mindig is léteztek, a mai értelemben vett utazások alig két évszázados múltra tekintenek vissza.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy valójában egy nagyon fiatal jelenségről van szó a kultúránkban, amely jellegéből adódóan (vagyis amikor messzire kerülünk az otthonunktól) merőben új élményeket, de egyúttal kihívásokat és nehézségek tartogat az utazó párok számára.
Az utazásról, mint szemlélet-, ember- és „párformáló” tevékenységről egy vérbeli utazóblogger párral, Kocsis Dórával és Németh Edvárddal, a Talpalattnyi Történetek blog szerzőivel beszélgettünk.
Fő témáink, amelyeket körbejártunk: Mi a különböség az utazó és a turista között?
Kinek mit jelent az utazás, mit adhat számunkra ez a tevékenység?
Hogyan tervezhető meg egy hosszú, több hónapos út?
Az életünkben mikorra érdemes időzíteni egy ilyen kaliberű utazást?
Mit jelent a párunkkal együtt utazni?
Mi ad és miért nehéz a páros utazás?
Hogyan kapcsolódik az utazás és a digitális detox fogalma?
Miért fontos és hogyan valósítható meg a zero waste elve az utazás során?
Őket láttuk vendégül: Ha létezik „utazói archetípus”, akkor Kocsis Dóra és Németh Edvárd csodálatos megtestesülései annak: ők a Talpalattnyi Történetek oldal szerzői, amely mára jóval többé vált, mint egy (amúgy hihetetlenül gazdag és lélekkel teli) utazóblog: a 2014-ben indult oldal házigazdái mára elkötelezett képviselői és hirdetői a minimalizmusnak és hulladékmentes életmódnak, az etikus utazásnak és a tudatos jelenlétet is alkalmazó slow kultúrának.
Elhangzott hivatkozások és javasolt források: (HU) Dóri tollából a blogon megjelent 8 hasznos tipp párban utazóknak!
Hogyan ne menjünk egymás agyára egy hosszabb utazás alatt? bejegyzés arról, mire érdemes figyelni páros utazások során (EN) A beszélgetés során Gergő által szintén említett lista pároknak szóló tanácsokkal, ezúttal 11 pontban összefoglalva (HU) A Talpalattnyi Történetek hulladékmentesség témájával foglalkozó bejegyzései nek listája, valamint tippek az utazás előtt állóknak (HU) A Talpalattnyi Történetek Instagram fiókja (HU) Dóri 2021-ben megjelent könyve, a Zero Waste Konyha , amelynek saját oldalát itt találjátok: https://zerowastekonyha.hu/ Kíváncsiak vagyunk Rád!
Kérdéssel, véleménnyel keress minket: Instagramon: @egyutthatopodcast Facebookon: facebook.com/egyutthatopodcast E-mailen: hello [kukac] egyutthatopodcast.hu ...és köszönjük, ha megosztod ezt az epizódot ismerőseiddel! :)
Említett entitások
Témák
- párban utazás
- tudatos utazás
- zero waste
- digitális detox
Személyek
- Kocsis Dóra
- Németh Edvárd
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Egy ilyen kalandot már nem élünk át senki mással | Hosszú utazás párban”
Miről szól ez az epizód: „Egy ilyen kalandot már nem élünk át senki mással | Hosszú utazás párban”?
Kocsis Dóra és Németh Edvárd, a Talpalattnyi Történetek bloggerei beszélnek a párban utazásról, annak történelmi hátteréről, kihívásairól és örömeiről. Szó esik a tudatos utazásról, a zero waste elvekről és a digitális detoxról is. Az epizód a Élet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 04. 15..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Egy ilyen kalandot már nem élünk át senki mással | Hosszú utazás párban”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kocsis Dóra.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Egy ilyen kalandot már nem élünk át senki mással | Hosszú utazás párban”?
Fő témái: párban utazás, tudatos utazás, zero waste, digitális detox.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Egy ilyen kalandot már nem élünk át senki mással | Hosszú utazás párban”?
Megjelenés: 2023. 04. 15.. Hossz: 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/elet/022-egy-ilyen-kalandot-mar-nem-elunk-at-senki-massal-hosszu-utazas-parban
Több epizód a Élet-ből
- Kint mindkettőtöknek kell egy landolópálya | Külföldre költözés
Lázár Enikő és Kerényi Áron vendégszereplésével ez az epizód a külföldre költözés kihívásait és tapasztalatait járja körül, különös tekintettel arra, amikor egy párként vágnak bel…
- Életmódváltás együtt
Länger Jelena és Byssz Róbert az életmódváltásról beszélgetnek, kiemelve annak hatását a párkapcsolatokra és a személyes fejlődésre. Megosztják tapasztalataikat arról, hogyan lehe…
- Személyes pénzügyek a párkapcsolatban
Ez az epizód a párkapcsolati pénzügyekről szól. Eszter és János, egy 14 éve együtt lévő pár, megosztja tapasztalatait a közös kasszáról, hosszú távú megtakarításokról és a pénzről…
- Közös kisállattartás
Ez az epizód a kisállattartás párkapcsolatra gyakorolt hatását vizsgálja. Varga Alexandra és Buzási Szabolcs vendégek megosztják személyes tapasztalataikat Fülöp nevű labradorjukr…
- Énidő a párkapcsolatban
Ez az epizód az énidő fogalmát és fontosságát tárgyalja a párkapcsolatokban. Kitér arra, hogyan kommunikálható a saját idő iránti igény, miként ismerhető fel az énidő hiánya, és m…
- Bemutatkozás: célokról, értékekről és magunkról
Ez a bevezető epizód az Együttható podcast céljait, értékeit és a mögötte álló elképzeléseket mutatja be. A podcast a párkapcsolati témák nyílt kommunikációjára és mély beszélgeté…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Így építenek (láthatatlanul) a közös kalandok — ... és boldogan éltek
Ez az epizód a közös kalandok, utazások és kirándulások témáját járja körül, kiemelve azoknak a családi kötelékekre és az egyéni fejlődésre gyakorolt pozitív hatásait. Az adás a t…
- #124 A pánamerikai úton lakóautóval (Overlandsite) - Evelin és Ferenc — Kalandvágyból
Evelin és Ferenc két éve indult el, hogy lakóautóval bejárják a pánamerikai útvonalat. Az epizódban a felkészülésről, az út során felmerülő nehézségekről és a tapasztalataikról be…
- Utazunk — VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól
Ebben az epizódban fiatalok mesélnek utazási élményeikről, szokásaikról, és arról, hogy mi a legfontosabb számukra egy-egy utazás során. Szóba kerül a spontán és tervezett utazás,…
- Pataki Éva és József, a világutazók - Somogyi Ágnes - 2015-08 — Hatvanon túl...
Pataki Éva és József, a világutazó házaspár osztja meg élményeit a világ körüli utazásaikról, kitérve a 2015 óta bejárt útvonalakra is.
- Lelkizünk? S1E2 - Helyek a világban, amik nyomot hagytak bennünk — Lelkizünk?
A Lelkizünk? ezen epizódjában a műsorvezetők a világban található, rájuk nagy hatást gyakorló helyekről beszélgetnek. Kitérnek a spontán és tervezett utazásokra, a repüléstől való…
- 30. Ide bármikor visszamennénk - Utazások — Púdermentes
A Púdermentes podcast e heti adása az utazásról szól. Szó esik kedvenc helyekről, álom helyszínekről és hasznos utazási tippekről.
- #10 Hello Izland — Az Utazási Podcast
Norbiék, akik három éve élnek Izlandon, betekintést nyújtanak az országba, megosztva utazásszervezési tippeket, információkat a munkalehetőségekről és a helyi kultúráról. Szó esik…
- Utazás, nyaralás régen és most — Időutazók
Az Időutazók című podcast második évadának záró epizódjában Bálint Lilla és Molnár Zolnai Fruzsina újságírók beszélgetnek az utazás, kikapcsolódás és feltöltődés történetéről, a r…