Kint mindkettőtöknek kell egy landolópálya | Külföldre költözés
· PT1M29SÖsszefoglaló
Lázár Enikő és Kerényi Áron vendégszereplésével ez az epizód a külföldre költözés kihívásait és tapasztalatait járja körül, különös tekintettel arra, amikor egy párként vágnak bele. Beszélgetésük során szó esik a tervezésről, a kultúrsokkról, a kapcsolattartásról és a…
Röviden
- Műsor
- Élet
- Megjelenés
- 2023. 05. 30.
- Hossz
- 1 perc
- Témák
- külföldre költözés, párként költözés, kultúrsokk, kapcsolattartás
Ebben az epizódban
Lassan a régmúltba veszik az az időszak, amikor a külföldre költözés ritkaságnak számított: mára a társadalom jelentős részének nyitott a lehetőség, hogy akár az egész életét egy másik országban, más kultúrában élje.
Ez egy hatalmas döntés és (talán kevés kivétellel) hosszú folyamat is: megtervezni és végigvinni a költözést, elhelyezkedni és beilleszkedni a választott új helyen.
Önmagában is kihívás ez egy ember számára – párként viszont többszörösen bonyolult is lehet mindez, hiszen ekkor már kettőnk karrierjét és kapcsolatait kell figyelembe vennünk, nem beszélve olyan kérdésekről, mint a gyermekvállalás részletei.
Lázár Enikő és Kerényi Áron immár hét éve járják a külföldön élő magyarok útját – most pedig a kezdetektől egészen a jelenben megfogalmazott tapasztalatokig meséltek nekünk az élményekről, nehézségekről és tanulságokról.
Fő témáink, amelyekről beszélgettünk: Mi volt az alapvető igény és motiváció a kiköltözés mögött?
Hogyan történt a tervezés, melyek voltak a meghatározó szempontok?
Milyen volt maga a kiköltözés első időszaka?
Mit jelent a kultúrsokk és a „reverz kultúrsokk”, milyen lényeges különbségeket tapasztaltak meg a kultúrák között?
Milyen kérdéseket vet fel a külföldre költözés az itthoni családdal, barátokkal való kapcsolattartásra nézve?
Miért fontos az együttfejlődés kérdése a párkapcsolatban a külföldi élet során, és milyen irányokat vehet ez a folyamat?
Hogyan látják most a kiköltözést, mit adott mindez és milyen terveik vannak a jövőre nézve?
Őket láttuk vendégül: Ezúttal egy csodálatos orvos házaspár érkezett hozzánk, barátaink még a hallgatói önkéntes szervezeti időkből: Lázár Enikő jelenleg kutatóként posztdoktori tanulmányait végzi a svéd nemzeti molekuláris biológiai kutatóintézetben; férje, Kerényi Áron pedig a PhD fokozat megszerzését követően végül sürgősségi gyermekgyógyászként helyezkedett el Stockholmban.
Hét éve költöztek ki Svédországba, ahol másfél éve született meg második gyermekük.
Elhangzott hivatkozások és javasolt források: (HU) Egy kiváló magyar blogbejegyzés a kultúrsokk ról és annak az adásban említett W-görbéjéről (HU) Az adás végén említett cikk Vágyi Petra szakpszichológustól: 10 fő tényező, ami meghatározza a külföldre költözés hosszú távú sikerét (EN) Az Encsi által említett two-body problem , amely azt a nehézséget jelöli, amikor a jellemzően akadémiai karriert választó párnak költözés esetén egyszerre és viszonylag közel kellene új munkahelyet találnia, különben a kapcsolat komoly kihívás elé néz (EN) Külföldre költözés során a pár tagjai között megjelenő neheztelésről és egyéb kihívásokról szóló cikk Kíváncsiak vagyunk Rád!
Kérdéssel, véleménnyel keress minket: Instagramon: @egyutthatopodcast Facebookon: facebook.com/egyutthatopodcast E-mailen: hello [kukac] egyutthatopodcast.hu ...és köszönjük, ha megosztod ezt az epizódot ismerőseiddel! :)
Említett entitások
Témák
- külföldre költözés
- párként költözés
- kultúrsokk
- kapcsolattartás
Személyek
- Lázár Enikő
- Kerényi Áron
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kint mindkettőtöknek kell egy landolópálya | Külföldre költözés”
Miről szól ez az epizód: „Kint mindkettőtöknek kell egy landolópálya | Külföldre költözés”?
Lázár Enikő és Kerényi Áron vendégszereplésével ez az epizód a külföldre költözés kihívásait és tapasztalatait járja körül, különös tekintettel arra, amikor egy párként vágnak bele. Beszélgetésük során szó esik a tervezésről, a kultúrsokkról, a kapcsolattartásról és a… Az epizód a Élet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 05. 30..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Kint mindkettőtöknek kell egy landolópálya | Külföldre költözés”?
Fő témái: külföldre költözés, párként költözés, kultúrsokk, kapcsolattartás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kint mindkettőtöknek kell egy landolópálya | Külföldre költözés”?
Megjelenés: 2023. 05. 30.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/elet/025-kint-mindkettotoknek-kell-egy-landolopalya-kulfoldre-koltozes
Több epizód a Élet-ből
- Egy ilyen kalandot már nem élünk át senki mással | Hosszú utazás párban
Kocsis Dóra és Németh Edvárd, a Talpalattnyi Történetek bloggerei beszélnek a párban utazásról, annak történelmi hátteréről, kihívásairól és örömeiről. Szó esik a tudatos utazásró…
- Életmódváltás együtt
Länger Jelena és Byssz Róbert az életmódváltásról beszélgetnek, kiemelve annak hatását a párkapcsolatokra és a személyes fejlődésre. Megosztják tapasztalataikat arról, hogyan lehe…
- Személyes pénzügyek a párkapcsolatban
Ez az epizód a párkapcsolati pénzügyekről szól. Eszter és János, egy 14 éve együtt lévő pár, megosztja tapasztalatait a közös kasszáról, hosszú távú megtakarításokról és a pénzről…
- Közös kisállattartás
Ez az epizód a kisállattartás párkapcsolatra gyakorolt hatását vizsgálja. Varga Alexandra és Buzási Szabolcs vendégek megosztják személyes tapasztalataikat Fülöp nevű labradorjukr…
- Énidő a párkapcsolatban
Ez az epizód az énidő fogalmát és fontosságát tárgyalja a párkapcsolatokban. Kitér arra, hogyan kommunikálható a saját idő iránti igény, miként ismerhető fel az énidő hiánya, és m…
- Bemutatkozás: célokról, értékekről és magunkról
Ez a bevezető epizód az Együttható podcast céljait, értékeit és a mögötte álló elképzeléseket mutatja be. A podcast a párkapcsolati témák nyílt kommunikációjára és mély beszélgeté…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #01 Az országváltás pszichológiája - A tervezés: Mindenki alkalmas a külföldre költözésre? — Kalandvágyból
Ez az epizód az országváltás pszichológiáját tárgyalja, beleértve a félelmeket, a mérlegelendő szempontokat és a felkészülést. Megvitatja azt is, hogy kinek való az országváltás é…
- Külföldre költözés valósága, humorral és őszinteséggel fűszerezve! 2025#17 — Minden Ami Külföld
Bea és családja mesél az ausztráliai költözésükről, bemutatva a vízumok, lakáskeresés és a magyar ízek hiányának kihívásait. Az interjú humorral és őszinteséggel fűszerezve tárja…
- Külföldre Költözés margójára: Kulturális különbségek, napi rutinok és az elengedés nehézségei — Külföldre Mentem Majd Jövök Szórakoztató Talk-Show
Ez az epizód a külföldre költözés aspektusait veszi sorra, különös tekintettel a kulturális különbségekre, a megküzdésre a napi rutin változásaival és az elengedés érzelmi kihívás…
- #62 Kínában az élet — Az Utazási Podcast
Bekő Berta Adrienn és Bekő Péter, egy Kínában élt magyar pár, beszél arról, hogy milyen külföldiként boldogulni az országban, milyen erős a karhatalom, lehet-e barátságokat kötni,…
- #126 Külföldi Én — NewDoor Podcast
A NewDoor Podcast #126. adásában Antóny Kornélia vendégei Tomaskó Betti PR-szakértő és László Lilla rádiós műsorvezető. Az adásban arról beszélgetnek, milyen hatással van a külföl…