Ki javítja meg a mobilodat?
· PT37M19SÖsszefoglaló
Molnár Tibor, mobiltelefon-javító a mai Értágító podcast vendége, aki a mobiltelefonok evolúcióját követi 25 éve. Elmeséli, hogyan kezdett bele a szakmába véletlenül egy Nokia 2110 javításával, és hogyan fejlődött a mobiltelefon-javítás az elmúlt évtizedekben, a kezdeti…
Röviden
- Műsor
- Értágító
- Megjelenés
- 2024. 10. 15.
- Hossz
- 37 perc
- Szereplők, említett nevek
- Molnár Tibor, Lencar Péter
- Témák
- mobiltelefon-javítás, mobiltelefonok evolúciója, technológia története
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
most ami nagyon nagy dolog ez az ai ugye a mesterséges intelligencia ezt akarják integrálni minden készülékbe tehát ez most már minden telefonnak ahogy jön kifele például most dobták piacra az új pixeleket google pixel telefonokat azokba integrálták de már a samsungban már már megvan ugye a most a 16-os iphone-nal mostan hozták be megint az mesterséges intelligenciát a az apple termékekbe most ez a ez a fáma úgymond tehát ez ez mostan nagyon-nagyon menő a jövőbe hm jó kérdés szerintem ugyanúgy az átlátszó dolgok lesznek majd és és vékonyíják majd a [Zene] dolgokat ez az értákító valószínűleg az első romániai magyar nyelvű podcast csatorna köszöntöm a kedves hallgatókat ez az eheti értágító molnár tibor a mai vendégünk aki telefonjaví zt ígesen mom üdvözlöm és köszönöm szépen hogy elfogadta a meghívásunkat én is köszönöm a lehetőséget itt van kis lorent kollégám üdvözlök mindenkit jó magam pedig lenkár péter vagyok azért gondoltuk hogy tibort elcsábítjuk ide a műsorba merthogy telefonja mindenkinek van mobil telefonja és hát így előzetesen megtudtam azt tibortól hogy ő hát így végigkövette az elmúlt 25 évben azt a mobiltelefon evolúciót ami tényleg 25 év alatt lezajl ott annyi minden mint mondjuk ha ezt kivetítenénk az emberiségre ez ilyen több 1zer évig tartott volna ez az evolúció igen így van meséljen arról hogy hogy csöppent bele ebbe a világba véletlenszerűen csöppentem bele az egészbe mert én valójában akkor még a plastorb dolgoztam és nem igazán volt nem igazán találkoztam a telefonnal dez ott voltak barátaim akik még a annoa connex hallottak róla vodafon elődye ők azzal foglalkoztak s felkerestek és azt mondták hogy meg tudnék javítani eg telefont és azt mondtam hogy nem tudok erre válaszolni de hogyha adnak egyet kipróbálom akkor még annó egy nokia 2110-es volt és egy töltéshibával hozták és természetesen hát meg meg tudtam javítani és onnantól kezdve úgymond úgy belecsöppentem ebbe az egész telefon hisztériában mert akkor kezdődött az egész telefonhisztéria és utána szépen lassan majd csináltunk egy céget 99-ben ki is nyitottuk ősibe és onnantól kezdve kezdtünk foglalkozni komolyabban telefonokkal tehát kábé így ez a kezdet tehát akkor akkor még gondolom nem volt ilyen hogy ilyen szakképesítés vagy ilyesmi hanem ahogy ön is mondta hogy a a puding próbálja az evés neki kell ülni és akkor ki kell tanulni ezt a dolg én elektronikát végeztem itt váradon jó akkor így értet és tehát mivel hogy az alapjai normális hogy az elikai tudás azért csak kell úgyhogy nem volt annyira nehéz úgymond csak annyi picikét utána kettett nézni és akkor na így elkezdtem dokumentálódni és úgy tudtunk m is fejlődni mert manapság is tehát a lépést kell tartani az azt jelenti hogy dokumentálódni kell hogy hogy is vannak ezek a dolgok mert mindig fejlődik fejlődik fejlődik és na normális hogy ez olyan dolog hogy örökké tanulni kell az hogyan lehetett akkoriban tanulni mondjuk 9-et nézve tehát akkor nem volt még így internet mint manapság hogy rá akarok tehát valami hibát találok és gyorsan rákeresek neten le találok is a megoldást akkorban ez hogyan működött hát akkor sajnos autóidakta módon tanultunk tehát próbálkoztunk hogy na valójában hogy is hogy is kéne ezt megjavítani honnan jöhet a hiba és akkor így így mentünk aztán majd lassan letett mert ilyen di lapos internetet elérhetőség már lehet és akkor már ki tudtunk lépni a világhállóra ak és úgy úgy tudtunk tanulgatni minden jelenleg működő telefonjavítónak van ilyen végzettsége vagy lehet vagy kell legyen vagy vagy tényleg ak akárkiből lehet ilyen akárkiből lehet tehát szerintem egy nem muszáj ez a végzettség hogy legyen csak annyi hogy egy kicsikét értsen a a dolgokhoz mert itt érteni kell az elektronikához is érteni kell a a programozáshoz is tehát minden hoz egy picikét és ezt mind meg lehet tanulni a legjobb tanító a youtube őszintén mondom hogy a legtöbb annyi mindent lehet találni és és annyi oktató videót lehet találni hogy én szerintem egy laikus is aki egy picike kis vonzása van meg tudja tanulni csak akarat kérdése tehát akkor az azt jelenti hogy otthon is meg tudnám mondjuk akár javítani a telefonomat hogyha nem egy kapitális hibája van tehát hogy így van így van ez való igaz így van hogyan tudjá tudná-e elmesélni a hallgatóknak vagy nyilván sokan találkoztunk annak yen is mobil telefonokkal 99 is utána levő időszakban hogy akkor hogyha kibontottunk egy telefont mi volt benne mert hogyha most kibontunk egy telefontondom teljesen más másképp néz ki belülről mint akkori van egy készülék hát le volt egyszerűsítve úgymond az egész telefon tehát volt egy adóvevő része a képernyőnek a vezérlése az akkumulátorja töltés tehát egy egyszerűsített dolog volt tehát és azért volt könnyebb is megjavítani őket na most a most már mivagy beleintegrálták az okos részt is így már akkor már másképp áll a dolog mert sokkal-sokkal összetettebb az egész készülék és azért nehezebb is megjavítani mert van úgy hogy például a telefonrésze teljesen meghal tehát ő már nem fogja a térerőt de a az okos része működik tehát ő wifin keresztül fel tud lépni a világháróra és lehet használni a készüléket de sim kártyát már nem látja és nem tud fellépni a rendszerre tehát ez két nagyon fontos részből áll a készülék és ezt mindig le kell szeparálni na körülbelül ennyi ugye olyan 2005 és 2007-re teszik azt a azt a határvonalat amikor ugye bejönnek ezek az okos telefonok tehát addig ugye mobil telefonnak hívtuk őket hívásra voltak mármint telefon áásra sms küldésre voltak nagyjából alkalmasak és utána steve jobsnak az ötlete nyomán aztán lehet velem vitatkozni én így tudom hogy hogy ő ő dobta valamikor 2006-7 magasságában a piacra ezt a ezt az okos telefont és ez ez tényleg megváltoztatott mindent ön ön ezt hogy élte meg picikét ellent mondanék mert az okos rész már volt azelőtt is tehát a nokia bevezette a sbian operációs rendszert ami már lehet alkalmazásokat feltelepíteni játékokat te már volt egy ilyen mint régen régen a komputer hogyha meg emlékeznek a commodor meg slerm na ilyesmi ilyesmi típusú készülékek voltak és ott már már félig mondhatjuk akk hogy már okosított telefonok voltak már azon már mentek alkalmazások és lehetett tény és való amit mondott aval a steve jobsal de nem csak az hanem már már a samsung is be a galaxy s1-esel lépett be és akkor jöttek már mindegyik már kezdődött az androidnak az előfutára és akkor az androiddal kezdődött az az igazi nagy hullám ami mai napig is tart és most a steve jobs az az apple termékekbe tudjuk ezt tudjuk ezt mondani tehát ez két különálló dolog és ami most is épp úgy való tehát van az apple és van a többi más ami androidon fut ö igen akkor kezdődött el akkor még tényleg gyermekcipőben járt de már akkor éreztük azt hogy ez ez valójában a jövő nekem van egy eszem mindig egy anekdótaszerű mondás és ezt már sok helyen hallottam meg olvastam is de nem tudom hogy mennyire igaz ez kíváncsi vagok az ön véleményére ugye van egy ilyen fáma hogy lehet hogy nem a pont a mostani legújabb típusú telefonjaink de azért mondjuk utóbbi éveket tekintve ezek a modern telefonok már sokkal fejlettebbek például annál az apollo 11 űrhajónál illetve annak a számítógépénél amivel az ember akkoriban elment a holdra tehát e ez igaz lehet tehát hogy valóban sok a zsebemben többet hordok mint mint mondjuk az apollo 11-nek a számítógépe így van így van ez való igaz ez így van e ezt hogyan lehetek tehát nem is tudom el nagyon furcsa elképzelni mondjuk hogyha 69 t lettünk volna és ott lett volna zsebünben egy ilyen telefon is h mit szóltak volna az akkori mérnök hozzá hát hogyha emlékeznek régen akkor hogy is voltak a hogy voltak a tranzisztorok meg hogy voltak a az elektronikai alkatrészek mekkora nagyok voltak és normális hugye számítógép azért volt olyan nagy na mostan ez mind mindind képzeljük el hogy le van miniaturizálva az egész és akkor ezért ön egy egy profi számítógépet hold a zsebében ez a ez a kérdésére felelet hogy minden a minuarizáláson van és akkor természetesen nem csak hogy mini hanem annyival fejlettebb is mint akkor volt és tény és való hogy most már mindent meg tudunk oldani apropó majdnem mindent meg tudunk oldani a a kezünkben lévő telefonról tehát igen rengeteget fejlődtt a technológia de mondjuk ehhez kapcsolódik a következő kérdésem is hogy éyen sokszor el csodálkozom azon h hogyan lehet ilyen rövid idő alatt ekkora technikai fejlődést elérni hogy ennyire miniatizált már egy egy processzor holott mondjuk fejlődtünk 205 ugye mióta mondjuk beszél iparosodás koráról vagy hasonló ugye utóbbi 250 150 év fejlődését tekintve elképesztő gyorsan történt meg ez a akár a processzornak a ez a jellegű fejlődése ezt nem tudom hova tenni sokszor magamban megmondom őszintén igen ez hog ez hogy jöhetett így ilyen gyorsan vagy hogy pattanat ki az ember fejéből ilyen szerintem azért mert most a fejlődés korát érjük tehát ahogy látták például a facebookot is hogy hogy találták fel ugye ö a srácok tehát a mai mai fiatalok teljesen másképp vannak beállítva genetikailag másképp vannak szerintem már kódolva tehát ők sokkal nyitottabbak az új felé és hamaráb fogják fel a dolgokat és hamarabb jönnek rá dolgokra szerintem ez nagyon-nagyon jó válasz az ön kérdésére és szerintem ennél ígyy nagyon hamar fogunk elérni más szintekre is és az elkövetkező 100 évben szerintem hatalmas nagy változások lesznek mert ahogy ahogy most eltett ez a 25 év és mekkorát fejlődtünk szerintem nem kell még 25 év és már mi mintogy megjelentek például mostan az átlátszó tév-k ugye ez is egy hatalmas nagy dolog ugye és ennél már csak utána már a holografikus tévék jönnek és így tovább és így tovább tehát mindig egy valami plusz mindig valami plusz lesz és van valami konkrét elképzelése a telefonok terén vagy ön aki tényleg nap mint nap benne van ebben a világban mi az ami még talán nem dobtak piacra vagy nem peedzegetik meg nem jelent rólatszik önneki önnek összeáll esetleg a fejébe valami hogy mi az az innováció ami aztán újra neten még jobban feldobja ennek az egész dolognak a népszerűségét hát most most ami nagyon nagy dolog ez az ai ugye a mesterséges intelligencia ezt akarják integrálni minden készülékbe tehát ez most már minden telefonnak ahogy jön kifele például most dobták piacra az új pixeleket google pixel telefonokat azokba integrálták de már a samsungban már már megvan ugye a most a 16-os iphone-nal mostan hozták be megint az mesterséges intelligenciát a az apple termékekben most ez a ez a fáma úgymond tehát ez ez mostan nagyon-nagyon menő a jövőbe hm jó kérdés szerintem ugyanúgy az átlátszó dolgok lesznek majd és és vékonyitják majd a dolgok lesz lesz csak egy kis plexi darab a kezemben kábé úgy képzelem így van szerintem az lesz o szerintem az lesz erről az jut eszembe hogy ha már az előbb egy ilyen határvonalat emlegettem a smartphone kapcsán hogy hogy az is végb ment hogyha jól vagyok értesülve hogy egy idő után elkezdték kicsinyíteni a telefonokat tehát minél kisebbet dobtak piacra de aztán ahogy lóri is az előbb mondta hogy az evolúció az is úgy közb szólt hogy az már túl kicsi volt és túl kényelmetlen é aztán visszanövekedtek ugye ennek köszönhetően a a kijelzők hogy azért mégis kényelmes legyen azt nézni és fogni hát igen mivel hogy már okosították jobban a készülékeket fejlődött a technológia sok mindent kelletett bele intetegrálni tehát fejlettebb kamerarendszert fejlettebb grafikai processzorokat raktak bele a képernyők maga sokkal profibbak és nagyob felbontásúak tehát minden fejletteb annak kell egy tér kettő pedig kell hűtés tehát nagyon-nagyon fontos a hűtés azt ne feledjük el és ehhez mind hely és valahogy meg kell oldják azt hogy abba a kis kis helybe belesűrítsenek mindent és plusz még legyen benne hely az akkumulátornak is és plusz még telefonként is működjön így van de tényleg úy eg tényleg olyan nem hogy az ember már a telefonját igazából alig használtá már tényleg tényleg tényleg csak egy utólagos opciója egy egy okos telefonutolsó hogy tudja fele telefonálni is nem igen igen így van így van ugye elhangzott itt a a az android és a és az iphone-nak a vagyis a az apple-nek a a két platformja ugye erről beszélgettünk anno váltottunk pár szót hogy itt nálunk ugye az android van el elnyomott többségbe illetve ez a világon is így van vagy hogy látja ön hogy mennyire elterjedt errefele a a az apple szerintem úgy láttam hogy a fiatalok azért az apple fele mennek ez egy olyan divat szerintem nem is az hogy az jobb nem mindenki ezt használja és akkor természetesen mivel hogy barátomnak is van a barátom barátjának is van és ugyanúgy mindenkinek mármint a fiatalságban akkor normális hogy akkor épel fele megyek el h ez mostan külföldön is sajnos ez van tehát észrevettem hogy többnyire mindenki épel fele megy el nem tudom én én azt mondom hogy aki szereti azt hogy ne legyen gúba kötve akkor használjon androidot aki pedig beskatlyázza magának haszználon appeltt és kész ez egyszerű beszéljünk erről hogy hogy hogy ez miben lehető fel ez a pkatulyázás mert én tudom miről beszél tehát ez ami ami a skatuláást arra értem bármilyen pici alkalmazás az apple kiér ha pár centet is kér érte de pénzt kér érte még az éplnél ugyanaz az alkalmazás lehet ingyenes vagy hogyha nem ingyenes mondjuk egy bármilyen alkalmazás mindig van a nagykapu mellett egy kiskapu tehát megoldható azt hogy a a felhasználó letöltse magának ingyen és használja azt az alkalmazást most jó nem mindenre érvényes ez a dolog de a nagyjából n nagy rész érvényes most vannak bizonyos alkalmazások amit természetesen meg kell vásárolni és akkor pénzt adunk érte de ritkábbak tehát én ebben ebben közönségbarátabb akkor végülis az android valamilyen szinten mer gondolom a az apple-nél nekem sose volt én valamiért sosem vonzott ez a ez a világ azért gondolom nem csak az alkalmazások hanem a kiegészítők terén is le vannak azért korlátozva dolgok tehát mondjuk veszek két különféle telefont ami androiddal működik és körülbelül ugyanazt ugyanazal a töltővel tudom őket tölteni de lehet hogy az applenél meg le van korlátozva hogy csak egyféle töltő van igen ez érvényes…
Említett entitások
Témák
- mobiltelefon-javítás
- mobiltelefonok evolúciója
- technológia története
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ki javítja meg a mobilodat?”
Miről szól ez az epizód: „Ki javítja meg a mobilodat?”?
Molnár Tibor, mobiltelefon-javító a mai Értágító podcast vendége, aki a mobiltelefonok evolúcióját követi 25 éve. Elmeséli, hogyan kezdett bele a szakmába véletlenül egy Nokia 2110 javításával, és hogyan fejlődött a mobiltelefon-javítás az elmúlt évtizedekben, a kezdeti… Az epizód a Értágító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 15..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ki javítja meg a mobilodat?”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Molnár Tibor, Lencar Péter.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Ki javítja meg a mobilodat?”?
Fő témái: mobiltelefon-javítás, mobiltelefonok evolúciója, technológia története.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ki javítja meg a mobilodat?”?
Megjelenés: 2024. 10. 15.. Hossz: 37 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ertagito/ki-javitja-meg-a-mobilodat-4be918b6
Több epizód a Értágító-ből
- Oscar 2025
A 2025-ös Oscar-gálára jelölt filmeket tárgyalja az Értágító podcast. A műsorban a legjobb film kategória tíz alkotását elemzik, kitérve azokra is, amelyeket a műsorvezetőkon kívü…
- 2024 legjobb filmjei
A 2024-es év legjobb filmjeit keresi az Értágító podcast filmes csapata. A beszélgetés elején David Lynch rendezőre emlékeznek, aki nemrég hunyt el. A filmesek személyes viszonyuk…
- Top 10 diktátorok
A műsor a diktátorok témakörét járja körül, különös tekintettel az elmúlt 200 év olyan alakjaira, akik jelentős emberéleteket követeltek és országokat tettek tönkre. A műsorvezető…
- Demokratikus vagy nem? Érvénytelen az elnökválasztás
A romániai elnökválasztás érvénytelenítésének hátterét taglalja a podcast. Az idei évben több választás is zajlott Romániában, melyek közül kiemelkedik az elnökválasztás, amelynek…
- Lewandowski helyett Haaland
A magyar válogatott szereplése a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnokság selejtezőin a fő téma. Varga Barnabás sérülése utáni felépüléséről, a csapat elmúlt meccseiről, valamint…
- Amerika választott, Románia választani fog
A magyar nyelvű Értágító podcast legújabb adásában Pap István újságíró és politológus vendégeskedik Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A műsorban az amerikai elnökválasztásokat…
- Top 10 együttesek, előadók
Az Értágító podcast e heti adásában a műsorvezetők, Kiss Lóránt és Lencar Péter a 10 legjobb együttesről és előadóról szóló listát mutatják be. A válogatás nagy részben konszenzus…
- Kellenek-e nekünk a remake-ek?
A romániai magyar nyelvű Értágító podcast e heti adásában a filmek remake-jeinek létjogosultságáról, pozitív és negatív példáiról beszélgetnek Bozsódi-Nagy Orsolya és Bozsódi-Nagy…
- Gasztronómia és vendéglátás egy séf szemszögéből
Szilágyi Róbert, erdélyi magyar séf a vendége az Értágító podcastnek. A séf mesél pályafutásáról, hogyan kezdett el főzni, és milyen tapasztalatokat szerzett a vendéglátásban. Kit…
- Top 10 trilógia és/vagy franchaise
Az Értágító podcast soron következő adásában a készítők egy filmes tematikájú top 10-es listát állítottak össze, amelyben filmtrilógiák és franchise-ok szerepelnek. Kiemelik, hogy…