Best Of Várad - a hétköznapi hősök közöttünk élnek
· PT21M37SÖsszefoglaló
Szilágyi Róbert és Kis Balázs, a "Best Of Várad" vendégei, a hétköznapi hősökről beszélgetnek. Az Értágító az első romániai magyar nyelvű podcast csatorna.
Röviden
- Műsor
- Értágító
- Megjelenés
- 2024. 06. 18.
- Hossz
- 22 perc
- Szereplők, említett nevek
- Kis Balázs, Lencar Péter
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
nehezen indult a reggel maradjunk annyiba és ja mert fizettél mindent hát és ügyelettel kezdtem úgyhogy egy el is maradt álna a a az este kaptam azt a visszajelzést jó hát persze kitettük és megköszöntük facebookra nem tudom te kitetted a posztot de meg kellett köszönni mert ez így így korrekt a részünkről és tényleg hálásak vagyunk azért mert elismerik munkánkat és értékelnek minket és így látjuk azt hogy a társadalom munk szerves részei vagyunk és így haza hazaértem az este és hát a feleségem mondta hogy teljesen nyugodtan képzed voltam tatánál y édesapjánál és azzal kezdte hogy láttam a veemet az újságba jól [Zene] esett ez az é itó valószínűleg az első romániai magyar nyelvű podcast csatorna köszöntöm a kedves nézőket és hallgatókat ez a festum varadinum és az érhangja médiacsoport közös podcast sorozata vagy hát inkább vodcast sorozata amit a festum vadinum a 32 festum varradinum ideje alatt lehet követni az eseménnyorozat facebook oldalán de youtube csatornáján és spotify-on is meg lehet találni itt van kislórán kollégá az egyik mikrofonnál sziasztok lenkár péter a másiknál medvési szabolcs kollégánk a a kamerák mögött illetve van mára is két meghívottunk és természetesen és logikusan a témához kapcsolódó meghívottjaink mégpedig arról a kezdeményezésről szeretnénk beszélni illetve ennek a kezdeményezésnek a két díjazottjáról melyet a bihar megyei rmds indított el aminek az volt a címe vagy az a címe hogy best of várad ugye ezt siszentgyörgyről kölcsönözték merthogy ott volt egy ilyen dolog és és ez megtetszett az itteni vezetőknek és úgy gondolták hogy nagyváradon is ezt tető alá lehet hozni ugye az egésznek az a lényege hogy olyan emberekről szóljon akik nem kimondottan közszereplők de azért mégis hozzátesznek a közhöz ezért ugye és pár napja volt ennek az eseménynek a végkifejlete ami azt jelenti hogy a 12 kategória nak ak a győzteseit és díjazottjait kihirdették és két ilyen győztest hívtunk meg mára szilágyi róbert az egyik őjük aki vendéglátásban dolgozik és ebben a kategóriában te nyertél szia helló sziasztok illetve kis balázs aki mentős illetve illetve te meg egy másik kategóriába természetesen nem egyben versenyeztetek illetve próbáltunk arra is figyelni hogy két teljesen tehát hogy nem nem szomszéd vagy vagy rokon kategóriákat szólaltassunk meg ugye te ahogy mondtam mentős voltál és te a biztonságért felelősök kategóriájában nyertél erről is fogunk beszélni esetleg de akkor kezdjük azzal hogy hogy találkoztatok ezzel az egésszel tehát ti jelöltétek magatokat vagy valaki szólt hogy figyelj balázs vagy robi hogy akkor ti amúgy részt vesztek holnaptól ezen a versenyen vagy ez verseny mondod te mondjam mindegy rend é akkor hát nekem nagyon megtetszett igaz ez a kezdeményezés én a facebookon találkoztam vele és ott láttam meg és szerettém is volna hogyha ez ebbe benne leszek ebbe vagy benne lehetek benne lehetnék ebbe a projektbe de igaz elég sűrű volt a a az életfolyamatom mostanában és igaz született egy gyermekem közben és ez az egész projekt úgy elmaradt és egyszer csak felhívtak hogy benne vagyok a legjobb ötbe és ezt úgy picit csodálkozva is hallgattam és közben nagyon is örültem neki mert igaz szerettem volna benne lenni de igaz nem tudtam hogy ez hogy működik hogy hogy lehet jelölni vagy jelöltetni és nagyon örültem neki első körben és utána meg azon gondolkoztam vajon ki jelölhetett és nem tudtam hogy kij jelölhetett és azóta se derült ki hát egy személyről megtudtam hogy ő jelölt egy személy de hogy hogy mellette még ki mert igaz tehát többen is jelölhettek ez a jelenti úgírtam hogy több személy egy embert mert igaz ezt most tudtuk meg itt tulajdonképpen hogy 700 emberből lettünk kiválasztva úgymond a legjobb 60 és ez is egy nagy dolog szerintem mert azért 700 emberből hogy bekerül a legjobb ötbe azért az az is egy nagy dolog úgyhogy ezért többen is jelölhettek és így kerültünk bele a legjobb ötbe balázs te én kaptam egy telefont hogy elvállalom-e hogy benne legyek a legjobb ötbe ezek szerint elvállaltad ezek szerint elvállaltam ugye és a hát valami isten csoda folytán meg is nyertük ugye a kategóriánkat a versenyre való kérdésed szerintem nem volt verseny főleg hogyha a mi kategóriánkat nézzük hát ott voltunk öten ebből négyen barátok vagyunk sőt kollégák vagyunk napi szinten találkozunk és a a jelölések után ugye a szavazás alatt hát azzal poénkodtunk hogy melyik kezünket fogjuk leharapni ezért egymásnak kampányoltunk a facebookon mert a mert a a nem erről szólt ugye ugye robi és én is mi napi szinten tesszük azt amit tennünk kell közösségért társadalomért úgyhogy messzemenően nem volt nem volt verseny viszont kellemesen érintett mind a kettőnket sőt hogyan éltétek meg vagy volt mondjuk tehát ugye meg ki volt hirdetve nagyjából egy hónapja néhány hete hirdették meg magát a vers nem akkor nem nevezem versenynek bocsánat ezt a projektet időközben ti kaptatok infókat mondjuk a szervezők részéről hogy most így áll a helyzet vagy úgy áll a helyzet hogy volt-e valami ilyen kommunikáció köztetek illetve ti tettetek-e azért valamit hogy többen szavazzatok szavazzanak rátok hát mi a szervezőktől semmiféle információt nem kaptunk csak annyit hogy bejutottunk a legjobb ötbe úgymond és onnantól kezdve akkor kaptunk következő információt hogy mikor lesz a gála így van g gá így hát a szervezőktől semmiféle információt nem kaptunk hogy hogy állunk vagy hogy mennyi szavazatot kaptunk esetleg mert mondjuk engem ez is érdekelt volna hogy hogy vajon mennyi szavazat jött ebben az időszakban ami lehetett szavazni a az emberekre és kampányolni csak a social médiába egy poszt volt de és én és nem is akartam többet kitenni csak ezt az egyet hogy lehet eztett szavazni és sok volt sok olyan közeli barátom hogy nem is tudta hogy erre lehet úgymond szóval nem is szóval nem szerettem volna ezt a kampányt nagyon nagy dobra verni de viszont így meg sokkal jobban esett az hogy megnyertem a kategóriát azért ellentétben hogy ez nem volt annyira kampánó igen igen igen és nálad balázs m volt igen ugyan ez a mese volt én például szóltam a a gyermekmentősöknek pont azért mert ketten vagyunk benne hogy take it easy és mindenki maradjon csendben és én is elengedtem egy adott pillanatban egy posztot a a gyermekmentős kollégámmal egy közös képet kitettem és annyit írtam hogy akkor még van öt nap szóval ási lehetőség meg is beszéltük ugye diátadó előtt hogy aki kapja az fizet és mindent is és és ez volt tényleg ez volt a szépsége hogy szerintem senki nem küzdött azért hogy most ő legyen a a legjobb mert a mert nem erről szóltz ez nagyon fontos az amikor a az egyszerű embert amilyent mi amilyenek mi vagyunk ugye nem vagyunk közéleti személyiségek nem tudják minden lépésünket hál istennek elismernek és és rájössz arra hogy attól hogy te nem nem nem köszön rád 15 ember az utcán mert a izé attól attól szeretnek téged és elismernek téged de egyébként azt megtudtátok most a gálán vagy az egész projektnek a végén hogy végülis hány szavazatot érkezett rátok hogy ezt nem mondták meg így oké oké na már mondjuk kíváncsi lennék én is meg szerintem a nézők is amúgy meg gondom akkor ti is hát de akkor olyan egónk lenne hogy vagy nem figyelj 15000 szavazatból szó igen igen hát mondjuk egy 10 hogy jóek beszéljünk egy kicsit arról hogy lehet most ez tényleg csak feltételezés hogy valakik tényleg nem tudják hogy kik vagytok hogy robi te azt mondtam hogy vendéglátó iiparban dolgozol de ha jól tudom éttermed van és szakács vagy így van hogy kerültél ebbe a világba hát én 19 évesen kerültem ki igaz a szakiskolából és onnantól kezdve dolgozok ebbe a szakmába eleinte nem nagyon vonzott ez a dolog mert túl sok volt az előkészületi folyamat és azt nem nagyon tetszett nem nagyon szerettem de aztán egy kicsit közelebb kerültem a tűzhelyhez és az a folyamat az már sokkal közelebá közelebb állt hozzám és onnantól kezdve minden helyen akárhelyen akárhány helyen dolgoztam vezetői pozícióban dolgoztam mint és én vezettem a konyhát úgyhogy ez ez a pozíció ez tetszett igazán nekem é ezt igazán maga am évá tudtam hogy én tudtam az emberekkel együtt dolgozni tudtam kreálni tudtam új menüket csinálni új ételeket és ez ez azért ez az oldala tetszett meg jobban a a gasztronómiának igaz nyolc éve dolgoztam egy esküvély teremben ott egy picit ez a ez a kreatív oldal am egy picit úgy megszűnt és igaz jött ez a pandémia és kicsit az eseményeknek a a dolgokat kicsit háttébe szorította és a ketten a feleségem azon gondolkozt vagy mit mit tudnánk csinálni mert ebben az időszakban mert igaz események nem voltak otthon ültünk nem volt így van mondjuk enni meg kell igen de viszont ezt a vendéglátós egységeket nagyon háttérbe szorították vagy háttérbe is szorították a vezetőink úgymond és mi gondolkoztunk hogy hogy is tudnánk ezt kicsit kamatoztatni és igaz van volt nekünk egy üzleteliségünk amit teljes mértékben egy fotó stúdióból átrakítottuk egy bistróvál és ebben a bistróban dolgozunk idén lesz három éve kett együtt a feleségemel indítottunk el és most már ott tartunk hogy van ött alkalmazottunk és próbáljuk ezt minél nagyobbra tenni vagy építeni közben egy másik helyiségben elkezdtünk dolgozni ottan szoktam tartani kurzusokat felnőtteknek is meg gyerekeknek is és ez a gyerekoldal ez igazából nagyon vonz engemet mert igaz látom a gyerekeken hogy akik szeretnek főzni meg szeretnek egy kicsit kotyvasztani úgymond azok nagyon szívesen jönnek és szívesen tanulnak és látnak új dolgokat és fedeznek fel új dolgok amit már otthol tudnak kamatoztatni tavaly igaz szerveztünk közösen egy ismerősömmel egy főzős tábort ahol volt majdnem 50 gyerek és ottá felosztottuk őket különböző tematikákra és én ezt a ezt a vonalat szeretném képviselni igaz hogy a vendégeknek egy jó minőségű ételt adni és mindig ez a legfontosabb számomra hogy a vendégek legyenek megelégedve és akkor egy másik oldal hogy egy kicsit oktatni is ezt a dolgot mert igaz ez a ez a szakma nagyon kezd háttérbe szorolni és nem nagyon jönnek új újratöltések úgymond és ebben szeretnék én tevékenykedni még hogy ezt egy picit fentebb hozni balázs rólad azt úgy mutattunk be hogy mentős vagy de ezen belül is gyermekmentős mesélj arról hogy ez hogy alakult ki neked vagy nektek a kollégáiddal hogy ez hogy jött létre ez a dolog időszámításunk előtt igen igen ez kábé van erre is tasz szövegem de hát az nem ide való [Zene] ugye én a én románia első gyermekmentő szolgálak szolgálatának az alapító elnöke vagyok nagyon súlyos állapotban levő gyermekeket szállítunk külföldre önkéntes csapatokkal a adományokból nonprofit szervezetként működünk egy olyan űrt próbáltunk és próbálunk betömni ami a állam az államiság jogrendszerében ugye nincs meg arról van szó hogy egy gyerek nem kezelhető bizonyos okok miatt romániában tegyük fel nincs meg az a gyógyszer vagy túl hosszú a várulista és a gyereknek egyszerűen nincs rá ideje itt most beszélünk mit tudom én nagyon súlyos szív szívmformált csecsemőkről ugye akik düsszeldorfba bécsben vagy akár marósvásárhelyen lehetne vagy bukarestben műteni viszont ugye hosszú a várulista is ezek a gyerekek eléggé rossz állapotban vannak és akkor ilyenkor nagyon gyorsan át kell szállítani őket most a biztosítóház fedezi a a műtéti költségeket külföldön viszont mindig abba ütköztek a szülők hogy nincs mivel meg megfelelő módon akkor nincs mivelzá inkubátorban kell szállítani a nagyon piciket inkubátorban kell szállítani folytonos oxigént kell biztosítani neki gyógyszeres kezelés kell legyen defibrillátor kell legyen a közelbe esetleg kékfény é sziréna kell legyen hogy hamarabb odaérjen a gyerek és akkor innen jött az ötlet hogy próbáljuk ezt a lyukat betömni és meg és biztosítani egy olyan szállítási lehetőséget ahol mindent megkap a gyerek mindent megkap a szülő és várhatóan ingyen egyébként én ha jól emlékszem akkor egyszer már beszélgettünk nyilván korábban egy másik adá podcastben és akkor elmondtad hogy akkor például adományként kaptatok egy mentőautót és ti szereltétek fel különböző eszközökkel amelyek erre a célra kellenek van azóta esetleg újabb mentőautótok vagy fejleszt fejlesztetek valamit esetleg a a felszereléseken hogy néz ez most ki sikerült-e valamit három három jelen pillanatban három mentőautó van a második az megérkezett már és már fel van szerelve engedélyeztetjük a harmadik a az pedig már itt van nem váradon itt van és felszerelés alatt van aztán majd várhatólag a hát ott a nyár elején lőjük el a poént hogy hol lesz romániában a következő gyermekmentőszolgálat oké és ennek az lesz a lényege hogy létrehozunk egy nemzeti gyermekmentőszövetséget több ong összeáll és ugye saját maguk viszik az autókat mi meg segítünk beszerezni segítünk a bürokráciákba ők támogatnak minket ugye egy nagy egy nagy csapatot egy nagy családot akarunk összehozni annak érdekében hogy megkönnyítsük egymás dolgát ne kelljen nekem lemennem nem tudom most mondok egy várost marosvásárhelyig amikor ott a környéken lehetne egy mentőszolgálat mondjuk bákóba hogy ne lőjem el a poént hogy hol lesz oké bákóba iss akkor ők hamarabb elhozzák nekünk itt átadják mi meg tovább visszük nem bákó lesz és egyszerűen megkönnyíteni megkönnyíteni egymás munkáját és egy olyan családot összehozni mint mármt mint ez a best of gal ami összehozott minket hát annyi vagány emberrel találkoztam akikről esetleg nem tudtam vagy vagy nem láttam mert ugye te a konyhádb vagy én az irodámban meg a mentőautónkba is max akkor találkozunk hogyha a konyháthhoz kell kimennünk nekünk úgyhogy annak meg kicsi az esély mert mi gyermeket mentünk és akkor ez volt egy olyan pillanat amikor rájött hogy nézd meg te az is milyen vagány munkát csinál meg az is milyen vagány munkát csinál nézzek milyen jó fej az a fickó és vajon mit csinál is térjünk akkor tényleg vissza erre a best of témára hogy milyen volt nektek mondjuk másnap reggel ugye vasárnap volt a gála ditadó és hogy hétőrege hogy keltél fel otthon volt egy más érzeted mondjuk hogyan magyaráztátok meg magatoknak hogy abban a kategóriában tényleg ti vagytok a legjobbak hát őszintén én végigmráztam magamnak és számítottam rá hogy…
Említett entitások
Személyek
- Szilágyi Róbert
- Kis Balázs
- Lencar Péter
Szervezetek, cégek
- Értágító
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Best Of Várad - a hétköznapi hősök közöttünk élnek”
Miről szól ez az epizód: „Best Of Várad - a hétköznapi hősök közöttünk élnek”?
Szilágyi Róbert és Kis Balázs, a "Best Of Várad" vendégei, a hétköznapi hősökről beszélgetnek. Az Értágító az első romániai magyar nyelvű podcast csatorna. Az epizód a Értágító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 18..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Best Of Várad - a hétköznapi hősök közöttünk élnek”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kis Balázs, Lencar Péter.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Best Of Várad - a hétköznapi hősök közöttünk élnek”?
Megjelenés: 2024. 06. 18.. Hossz: 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ertagito/best-of-varad-a-hetkoznapi-hosok-kozottunk-elnek-30c4766b
Több epizód a Értágító-ből
- Oscar 2025
A 2025-ös Oscar-gálára jelölt filmeket tárgyalja az Értágító podcast. A műsorban a legjobb film kategória tíz alkotását elemzik, kitérve azokra is, amelyeket a műsorvezetőkon kívü…
- 2024 legjobb filmjei
A 2024-es év legjobb filmjeit keresi az Értágító podcast filmes csapata. A beszélgetés elején David Lynch rendezőre emlékeznek, aki nemrég hunyt el. A filmesek személyes viszonyuk…
- Top 10 diktátorok
A műsor a diktátorok témakörét járja körül, különös tekintettel az elmúlt 200 év olyan alakjaira, akik jelentős emberéleteket követeltek és országokat tettek tönkre. A műsorvezető…
- Demokratikus vagy nem? Érvénytelen az elnökválasztás
A romániai elnökválasztás érvénytelenítésének hátterét taglalja a podcast. Az idei évben több választás is zajlott Romániában, melyek közül kiemelkedik az elnökválasztás, amelynek…
- Lewandowski helyett Haaland
A magyar válogatott szereplése a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnokság selejtezőin a fő téma. Varga Barnabás sérülése utáni felépüléséről, a csapat elmúlt meccseiről, valamint…
- Amerika választott, Románia választani fog
A magyar nyelvű Értágító podcast legújabb adásában Pap István újságíró és politológus vendégeskedik Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A műsorban az amerikai elnökválasztásokat…
- Top 10 együttesek, előadók
Az Értágító podcast e heti adásában a műsorvezetők, Kiss Lóránt és Lencar Péter a 10 legjobb együttesről és előadóról szóló listát mutatják be. A válogatás nagy részben konszenzus…
- Kellenek-e nekünk a remake-ek?
A romániai magyar nyelvű Értágító podcast e heti adásában a filmek remake-jeinek létjogosultságáról, pozitív és negatív példáiról beszélgetnek Bozsódi-Nagy Orsolya és Bozsódi-Nagy…
- Gasztronómia és vendéglátás egy séf szemszögéből
Szilágyi Róbert, erdélyi magyar séf a vendége az Értágító podcastnek. A séf mesél pályafutásáról, hogyan kezdett el főzni, és milyen tapasztalatokat szerzett a vendéglátásban. Kit…
- Top 10 trilógia és/vagy franchaise
Az Értágító podcast soron következő adásában a készítők egy filmes tematikájú top 10-es listát állítottak össze, amelyben filmtrilógiák és franchise-ok szerepelnek. Kiemelik, hogy…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Helyzet Podcast | Müller Péter Sziámi, Bihari Ádám és Lánszki Regővel — Hely.hu
Müller Péter Sziámi, Bihari Ádám és Lánszki Regő szerepelnek a Helyzet Podcastban. A Hely.hu egy beszélgetést mutat be velük.