... és boldogan éltek

Alkoholbeteg a családban: a túl korán elvesztett gyermekkorról (vendég: Kovács András Péter)

· PT33M42S

Összefoglaló

Kovács András Péter humorista, író, podcaster a magyar máltai szeretetszolgálat egyik programjának hatására ismerte fel, hogy az alkoholproblémákkal küzdő családokban felnövő gyerekek tapasztalatai széles körben osztoznak. Elmondása szerint ez nem csak az ő gyerekkorára, hanem…

Röviden

Műsor
... és boldogan éltek
Megjelenés
2023. 10. 13.
Hossz
34 perc
Szereplők, említett nevek
Kovács András Péter, Kovács András Péter, Kovács András Péter, Orbán Viktor, Magyar Péter, Dr. Kádár Annamária, Vörös István
Témák
alkoholbetegség, gyermekkor, családi dinamikák, függőség
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

sorsszerű módon találkoztam a magyar máltai szeretetszolgálattal akiknek van egy programjuk az ilyen alkoholbeteg családban felnővő vagy már felnőtt gyerekeknek és akkor jöttem rá arra hogy amivel én itt küzdök annak van irodalma elolvastam könyveket amikben szó szerint én voltam leírva és ez egy ilyen döbbenetes felismerés hogy itt nem nem az én gyerekkoromról van szó hanem az ország egyötödének a gyerekkoráról sziasztok köszöntünk benneteket azérts boldogan éltek soron következő epizódjában ismét kiegészültünk ismét vendéggel egészültünk ki az idén ilyen viszonylag sokszor csináltunk nem is akármilyen vendéggel és egy viszonylag húzós témába fogunk belemenni aki már itt van velünk podcastünk állandó szakértője pszichológusa dr kádár anna mária szia anna szia istván sziasztok köszöntöm én is a hallgatóinkat és mielőtt elmondjuk hogy miről beszélünk gyorsan köszöntük a vendégünket iss akinek nagyon szépen köszönjük hogy mozgalmas életének két állomás a között talált egy órát arra hogy beszélgessen velünk és itt legyen ebben az adásban kovács andrás péter kap humorista író podcastter szia kap köszönjük hogy itt vagy velünk szervusztok szia anna mária szia istván sziasztok hallgatók fontos elmondanunk hogy műsorunk működését a podcast pioneers a vodafone sokszínű tartalmakat népszerűsítő programja támogatja és csapjunk is a közepébe ugye korábban volt már nekünk olyan epizódunk amiben saját történetekről mesékről azok különböző narratíváiról illetve narrációs módszerekről beszéltünk a saját történetünket hogyan mesélhetjük el hú most megint villantani fogok annának hogy milyen rohattokos vagyok hogy ugye van az oszcilláló narratíva ez a leföl leföl amiben benne vannak a jók benne vannak a rosszak van az emelkedő meg van az ereszkedő narratíva és ugye most egy olyan vendég társult hozzánk akinek a segítségével saját élettörténetünk narratívájába úgy tudunk belemerülni ahogy korábban még nem tettük és aki ezt adott esetben még a színpadon is vállalja ugyanis hogyha szabad gyorsan anna két szót kapnak én a nekem egy ilyen beakadás az életed filmje önálló estek kapnak amit nekem volt szerencsém kalocsán élőben is látni a színházban és akkor fogalmazódott meg bennem hogy úristen ezt így is lehet tehát így beülök egy standupra mert úgy ültem be hogy hú én most beülök röhögni két órát és aztán kapok egy életmesét még ha nem is feltétlen ugye ez egy valós mese hanem valós elemeket nyomokban tartalmazó mese aminek vannak fentjei vannak lentjei és én azt gondoltam hogy na ez egy baromi bátor dolog volt sok mindent mást is gondoltam majd arról később de hogy ezt egy baromi bátor ez egy baromi bátor dolog volt kap ez egy ilyen fejest ugrás volt ez az életed filmje részedről az ismeretlen abszolút abszolút ilugyen salzaltto mortále tehát hogy hogy ugye az ember mondja a vicceket amiket esetleg előtte tehát egy ilyen önállóást azért úgy készül hogy az ember írogatja a kis anyagokat és kipróbálgatja közönség előtt és akkor kiderül egy-egy részről egy-egy ilyen 5-10 perces részről hogy azért önmagából vicces-e de utána jön az hogy premier előtt ezeket valahogy össze kell szerkeszteni úgy hogy legyen eleje közepe vége és ennek a ráadásul enek az életet filmének a 40 születésnapomon volt konkrétan a a bemutatója márciusban és már decemberben két ünnep között így nem tudom h egy filmet láttam aminek a a végén volt egy ilyen katarzisom tehát hogy egy ilyen ami amire való egy egy jó dráma vagy egy jó film hogy az emberben katarzist idézzen elő és olyan régen volt már filmtől katarzisom színházba meg alig tudok eljutni amiatt mertogy én lépek föl állandóan és ez az érzés ez engem így annyira annyira meg ragadott hogy úristen de hát ez kamzkoromban milyen rendszeres volt és hogy most hogy hirtelen megint milyen jó meg megint milyen jó könnyeket törölgetni a szememből hogy én ezt mi miért ne csináljam meg standupban is és és akkor decemberben jött az ötlet de hát ezt márciusig a memutatóig nem tudtam kipróbálni igazából és aztán a bemutatón is elkövettem azt a hibát hogy saját hatásom alá kerültem és én voltam az első aki elbögte magát mert egy nagyon egy nagyonnagyon személyes történettel érünk el erre a katartikus csúcsra és a saját szüleim haláláról beszélek illetve arról hogy így a a szemünk láttára hogy tud egy emberi élet elilladni és aztán megtanultam azt hogy hogy vagy vagy vagy te sírjál vagy a nézők vagy te neves vagy a nézők de de te inkább ne sírjál és akkor fognak sírni a nézők és és így abszolút rájuk voltam bízva tehát én a nevetésekben és a tapsokban mértem eddig a sikert és tudtam hogy itt most vastagon csend lesz a nézőtéren és én ebből a csendből nem fogom tudni kiolvasni hogy most csak megdöbbentek hogy úristen hova hova kerültek hogy megbolondult ez a csávó hogy unják hogy nyálasnak gondolják vagy n isen tényleg átélik azt a katarzist és aztán hál istennek néhány előadás után jöttek a tiédhez hasonló visszajelzések istván és akkor abból a abból sikerült leszűrnöm azt a tanulságot hogy ez a ez a ez a halálugrás a semmibe ez jól sikerült mert elkaptak szépen a nézők és azóta is bátran próbálkozom ezzel a fajta narratívával hogy hogy merek belevinni ilyen nagy mélyiségeket meg nagy csendeket csak az életed filmje után azóta megtanultam hogy ezeket aztán fel is kell oldani poénnal mert az életed filmjénél levittem a nézőket és ott hagytál minketot mket és otthgytál minket és úgy jöttem ki a kap műsoráról a kap műsoráról úgy jöttem ki mint a tenki rékának az egyrészeséről ami a péterfi novák éva egyasszony című regényének a földolgozása hogy bőgtem mint az áporeső érted így jöttem ki egy kapműsorról és ugye anna amennyire emlékszem mikor beszélgettünk ezekről a különböző narratívákról akkor részedről is többször alhangzott hogy hogy valóban amikor a saját történetünket dolgozzuk föl ami egy nagyon komoly önismereti munka akkor ez az úgynevezett oszcilláló narratíva ami a hívó szó igen mert hogyha meg megnézzük ezeket a különböző életmeséket ugye az emelkedő narratívában ott pont a lényeg van tülünk ez van nincsenek benne a konfliktusok a nehézségek a csalódások a problémák hanem úgy ebből minden megoldódik és ezek ezek a történetek általában mindenkit lefrusztrálnak hiszen hogy lehet olyan történettel azonosulni hogy én mondjuk é éetségizem és akkor vezérigazgató lett belőlem és akkor nálunk egy hangosó soha el nem hangzik nekem tökéletes volt a gyerekkorom semmilyen problémánk nem volt egy igazi imádott családban nőttem fel tehát hogy ilyen nincs még a mesékben sem az ereszkedő narratíva az meg ugye pont arról szól hogy nekem nem volt gyerekszobám mintogyha a mesehős így panaszkodna nekem kardot nem adtak nekem nincs táltosom és akkor hát akkor mentsem meg a király kisasszonyt aki akarja mert én nem érek rá mert én hátrányos körülmények közül jöttem tehát hogy ott folyamatos a problémák meg a nehézségek szintjén állunk meg és az ami a váltakozó és oszcilláló narratívával pont azért tudunk azonosulni hiszen mindenki ráismer ebben a saját élete filmjére hiszen pont úgy ahogy egy mesehős elindul és ott vannak vele a a segítőtársak meg akár az álhősök is de a három meg a hét meg a 24 fejű sárkányok és utána ezekből ugye össze tud kovácsolni egy olyan történetet amiben így vagy úgy mindenki felmászik a saját égigérő fájának a teteér vagyis úgy nem bizt bos hogy meg tud oldani mindent a múltjából de az a tény amikor már ugye ez a magas önbecsülés jele amikor már nevetni tudok a saját hülyeségeimen amikor már a problémáimat fel tudom vállalni ezeket mesélhetővé tudom tenni hát ennél nagyobb áldás ugye nincs egy családban mikor van van egy olyan családtag aki ezeket a történeteket ilyen koherenssé tudja gyúrni és úgy mint egy hamubasúy pogácsát oda tudja adni és andrásal teljes mértékben rezonálni tudok abban hogy hogy igen ez nagyon nehéz ugye szípadom megeleveníteni ilyen dolgokat hogy egyáltalán ne kerülj te a saját magad történeteid hatása alá de hogyha ezt megteszed és ugye ez tényleg egy ilyen halálugrás hogy most ez vagy nagyon jól fog sikerülni vagy nagyon szarul a kettő közül valamelyik de hogy ez utána egy akkora önmerősítés és és hogy végül is a közönség részéről pont ezek a visszajelzések jönnek hogy hogy mennyire ki vannak éhezve ezekre a az igazi életszerű életszagú történetekre amiben igenis kapnak egy mintát arra ahog hogy hogy nehézségek vannak voltak lesznek de hogy hogy ezeket is meg lehet lépni nekem még egy ilyen hasonló élményem ugye a te történeted mellett az a paulinii tamásnak a bolbál című regénye volt nem tudom hogyha azt olvastad ühüm de ha nem akkor azt nagyon-nagyon ajánlom mertogy egy hasonló élettörténet és hogy a a rengeteg nehézség és probléma és szenvedés és alkohollal való küzdelem családi szinten és ebből mégis az élet igenlés himnusza van ott benne tehát hogy akár ezt a hgatóknak is ajánlom hogy igenis megírja elolvasni hát nem egy könnyű regény de hogy egy hasonló oszcilláló narratíva nem ismertem de el fogom akkor olvasni igen de hogy készülj fel rá mert ütős igen erről a regényről mondtad hogy na ezt ne nyarolásra vidd magaddal a vízpartra igen és ugye a bellünkérő csod gyerek volt már egy olyan műsor ahol ahol erről beszélgettünk most akkor beszélgessünk ennek egy nehezebb oldaláról hogy fölvállaltad nyíltan hogy egy olyan szeletéről beszélsz az életednek ami azért érintőlegesen minden nagy családban ma magyarországon ott van ez pedig ugye amikor függő van a családban és te ismert emberként ráadásul a humorról a viccről ismert emberként azt mondtad hogy nyíltan fogsz beszélni erről és fölvállalod ezt a részét az életednek azaz nem csak a csodagyerek a sebzett gyerek is előtérbe mer kerülni és ebből a perspektívából vizsgáljuk meg egy picit magunkat mertogy szerintem egy egy érdekes kérdés hogy felnőtt korunkra hogyan jutunk el addig hogy egyrészt ezzel szembe merünk nézni mert erről is sokszor beszélgetünk anával hogy a szülők ugye nagyon sokáig szentek tehát a szüleink azok azok istenek úgy ahogy vannak és ők úgy jók ahogy vannak rá kell jönnünk hogy ha egy ilyen szülő van a családban valami elromlott az én kis világomban keletkezett egy hajszárepedés és ez a hajszájrepedés aztán mondjuk egy ilyen esetben amit ugye te is vállaltál hogy beszélsz róla hogy édesapád alkoholprblémákkal küzdött nem tudtok szóba került már korábbi részekben hasonló cipőben járok ez egy mélyülő dolog tehát ahogy az ember idősödik ez a hajszárepedés egy egy szép nagy méretes repedéssé válik és hogy ezzel mit kezdjünk én azt először azt kérdezé andrás h hogy te magad hogyan jutottál végig hogyan lépkedtél végig ezen a lépcsőn amíg először mondjuk nagynyyilvánosság előtt azt merted mondani vagy le merted írni egy novellában hogy ez volt az életem része és aztán majd anna mesél vagy annát kérdezzük arról hogy ennek mi a pszichológiai háttere hát nagyon érdekes mert nyilván az ember érzi azt hogy lehetne jobb az élete érezhetnié magát jobb a bőrében viszonyulhatna jobban a dolgokhoz lehetne felszabadultabb tehát hogy én is éreztem azokat a hiányosságokat az életemben amik vagy a gyengep pontokat amik fejlődésre szorulnak és akkor nyilván nyúlunk önismereti könyvekhez amik tömegével jelentek meg az elmúlt 10 évben és ezeket én is olvastam magyar és külföldi pszichológusoktól is hallgattam podcastokat is de végig azt az elefántot kerülgettem a szobában hogy de hát nekem apám jott pontosan azért mert ez egy vak volt nekem tehát ez anny annyira az életem része és annyira tehát ez ez ez az amiből az én életem állt hogy erre mint hát nem is azt mondom hogy fő kiváltó okra de ilyen meghatározó tényezőre nem is gyanakodtam mert úgy éreztem hogy az apám problémája nem az enyém és nekem a kis saját lelkemmel kell foglalkoznom és aztán először hát egy másfél éve már lassan két éve egy unicefes interjúú ami amit mészáros antonia készített velem az döbbentett engem rá ennek a fontosság ára így lettem az a címe és hírességek elmesélik a gyerekkorukat és azt hogy az hogy tett őket olyanná amilyenek most és amikor én erre készültem erre a beszélgetésre meg volt egy kis előinterjú is akkor döbbentem rá hogy azt kérdezik tőlem hogy milyen volt a gyerekkorom és hogy hogy mi tett engem ilyenné és mikor váltál felnőtté és akkor én nekem eszembe jutott egy pillanat ami ami apám apámhoz köthető amikor szintén nem volt józ am és arról ott az intervúban nem beszéltem és azót se beszéltem és így így az nekem nekem az az az volt tulajdonképpen a a felnővés és hogy mikor mikor lettél ilyen mikor döntötted el és és gondoltam végig ezeket a pillanatokat és valahogy ez újra és újra előkerült hogy azért csináltam így hogy én ebből meneküljek hogy én másyek hogy és és akkor tudatosodott bennem az hogy én itt jöhetek mindenféle önismereti könyvekkel meg meg munkával meg mindennel meg mondhatom azt hogy nem kell mindent a gyerekkorra fogni meg a szülőket báztatni de hogy ez egy megfejtetlen terület és akkor valahogy teljesen ilyen nem tudom én sorsszerű módon találkoztam a magyar máltai szeretetszolgálattal akiknek erre van egy programjuk az ilyen alkoholbeteg családban felnövő vagy már felnőtt gyerekeknek és akkor jöttem rá arra hogy ez egy kategória tehát hogy amivel én itt küzdök meg amit próbálok megfejteni annak van irodalma azt el lehet olvasni elolvastam könyveket amikben szó szerint én én voltam én voltam leírva 100 oldalakon keresztül és ez egy ilyen döbbenetes felismerés hogy itt nem nem az én gyerekkoromról van szó hanem több százezer mai mai magyar gyereknek a gyerekkoráról és körülbelül kt millió olyan embernek aki már nem gyerek de de ugyanezeket a terheket cipeli tehát hogy hogy igazából nem a saját gyerekkoromról kellett beszélnem hanem az ország egyötödének a gyerekkoráról és akkor innentől kezdve ehhez már nem is kell bátorság mert én megszoktam azt hogy színpadon azt szeretik hogy olyan dolgokról beszéljek amiben magukra ismernek és innentől kezdve nem volt kérdés hogy ebben is az ország legalább egyötöde magára fog ismerni és úgy éreztem ez nekem egy óriási nagy felfedezés volt mert nekem ezt soha nem mondta senki otthon se beszéltünk róla azóta…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Alkoholbeteg a családban: a túl korán elvesztett gyermekkorról (vendég: Kovács András Péter)”

Miről szól ez az epizód: „Alkoholbeteg a családban: a túl korán elvesztett gyermekkorról (vendég: Kovács András Péter)”?

Kovács András Péter humorista, író, podcaster a magyar máltai szeretetszolgálat egyik programjának hatására ismerte fel, hogy az alkoholproblémákkal küzdő családokban felnövő gyerekek tapasztalatai széles körben osztoznak. Elmondása szerint ez nem csak az ő gyerekkorára, hanem… Az epizód a ... és boldogan éltek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 10. 13..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Alkoholbeteg a családban: a túl korán elvesztett gyermekkorról (vendég: Kovács András Péter)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kovács András Péter, Kovács András Péter, Kovács András Péter, Orbán Viktor, Magyar Péter, Dr. Kádár Annamária, Vörös István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Alkoholbeteg a családban: a túl korán elvesztett gyermekkorról (vendég: Kovács András Péter)”?

Fő témái: alkoholbetegség, gyermekkor, családi dinamikák, függőség.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Alkoholbeteg a családban: a túl korán elvesztett gyermekkorról (vendég: Kovács András Péter)”?

Megjelenés: 2023. 10. 13.. Hossz: 34 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/es-boldogan-eltek/alkoholbeteg-a-csaladban-a-tul-koran-elvesztett-gyermekkorrol-vendeg-kovacs-andr

Több epizód a ... és boldogan éltek-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból