... és boldogan éltek

Életciklusok fejlődési lánca III. – El kell, hogy engedd a kezét!

· PT41M34S

Összefoglaló

Ez az epizód az "Életciklusok fejlődési lánca" című sorozat harmadik része, amely az egyéni, párkapcsolati és családi életciklusokat tárgyalja Erik H. Erikson, Jay Haley, valamint Bader és Pearson elméleteinek felhasználásával. Fókuszban az autonómia, a kétely és a szégyen áll…

Röviden

Műsor
... és boldogan éltek
Megjelenés
2025. 03. 21.
Hossz
42 perc
Szereplők, említett nevek
Dr. Kádár Annamária, Vörös István
Témák
egyéni életciklusok, párkapcsolati életciklusok, családi életciklusok, autonómia, kétely, szégyen
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ez az egyik legkeményebb életciklus a párkapcsolati fejlődésben is, amikor az összeolvadás annyira erős, hogy félünk attól, hogy mi lesz akkor, hogyha el kell válnunk.

Ilyenkor kerül le ez a fajta rózsaszín szemüveg, és megismerkedünk a másik igazi énnyével, hogy elkezdjük látni akár azokat a tulajdonságokat, amiket nem akartunk észrevenni a szimbiózis szakaszában. [Zene] Sziasztok!

Megint eltelt két hét, ami azt jelenti, hogy megint itt vagyunk egy újabb és boldogértek epizóddal, és minden hónapban van most egy tematikánk, amit a tavalyi hősútja sikerén fölbuzdulva idénis útjára indítottunk.

Egy egy új megközelítéssel, ugye életciklusok fejlődési lánca, így neveztük el ezt a sorozatot, ami az egész évet végig fogja kísérni, és minden hónapban ugye egyrészt ennek a tematikának szentelünk.

A márciusi a harmadik ilyen epizód, amikor is az életciklusokat vizsgáló szakemberek elméleteit, tanulmányait egymásba fűzve próbáljuk vizsgálni az egyénnek, a családnak és a párkapcsolatnak a fejlődését.

Anda, ezt most ügyesen mondtam, amúgy szépen megpróbáltam összefoglalni, mert mint a diák, aki vizsgázik, tudod, hogy most akkor erről lesz szó és arról és amarról és összefog.

Tehát ezt már összefoglalni is nehéz, tehát nem érdemben beszélni róla, csak így összefűzni.

És akivel erről mindig beszélgetünk, Dr.

Kádár, Anna Máária, szia Anna!

És amikor készültem, megint akkor jöttem rá, hogy hogy ahogy megyünk előre, minél többet kell hozzáolvasni, hallod, annál nehezebb már a kérdéseket is föltenni, mert hogy a kérdések föltétele is kitenne szerintem egy egész adást, ha itt mindent megkérdeznénk, amiről beszélni kéne egy-egy részben.

Igaz, hát szerintem megnyitunk egy ilyen gondolatsort, és hát végigbeszélünk, amit végigtunk, és a többi az benne lesz a patreonos kérdésorozata, mert szerintem most úgy elragadtattuk magunkat mind a ketten, hogy ilyen háromoldalas kérdéssor meg önismereti feladat meg minden van benne.

Úgyhogy ez szerintem egy ilyen jó kis továbbképződés mindenkinek, aki szeretne beleállni ebbe a fejlődési láncba.

Hát az a múltkori patreonos anyag egyébként azér is meglepődtem, mikor átküldt így néztem 3 A4-es oldal, egy oldal irodalom, egy oldal film meg még a kérdések.

Itt most valamit nézegetni meg elspályzolni, mert hogy azt néztem egyébként, hogy ezek nem csak ilyen egy-egy résikusak, hanem több átfedés is van a a kapcsolódó témákban, ahogy néztem a könyvekben is, amit írtál, filmekben is, amit írtál.

Tehát, hogy ezek ilyen nem ilyen nem ilyen lezárt szakaszok, mint ahogy a hősutánál ugye egy-egy lépés mindig egy lezárt szakasz volt, hanem itt sokkal inkább azt érzem, hogy nagyon erősek az átvedések.

Mertogy bár ugye az elméletek azért azt mondják, hogy egyik vagy másik életciklus lejár a nulla null nullyt-től és akkor egytől kettőig.

De hogy ezekben rengeteg átfedés van, és valamikor elhúzódhat, sőt a a párkapcsolati fejlődés is ugyanezeket a szakaszokat követi, és ez sincs így konkrétan lebontva évekre, mert mert lehet, hogy egy pár benne marad a szimbózis szakaszában, még nagyon sokáig, és lehet, hogy pont ott lesz az elakadás, hogy nem tud differenciálódni.

Tehát hogy ezek ilyen spirálisan fejlődő ciklusok.

És ogy végülis megoldottunk egy krízist, úgy következik hát a a nyugalmi szakasz után a következő krízis.

Tehát az egész életünk nem más, mint ezeknek a fejlődési meg az akcidentális kríziseknek a sorozatai.

És ez egy ez egy jó dolog végül is, ha belegondolunk, mert folyamatosan ki vagyunk rugdösve a komfortzónánkból.

Ugye mindig azzal szoktuk kezdeni, hugye Erikson az, aki a a az életet veszi egy egy fejlődési ciklus láncként, és annyira megmaradt bennem egy korábbi adásból, vagy a legelsőből, vagy a másodikból, mikor erről beszéltünk, az a mondatod, az ilyen hidegrázó volt, hogy hogy Erikson az, aki úgy értelmezte ezt a a fejlődési láncot, hogy igazából gyakorlatilag a halálunk pillanatáig fejlődünk, ami azért különösen szép, mert hogy szerintem az embernek a halál előtti állapothoz mindig ez a hanyatlás jut az a legvége, amikor abba gondol bele, hogy már vagyok, de minek már mindenki meghalt, már, mi értelme, És és olyan szép ebből az irányból is belegondolni, így igazából ott is tudok épülni, de ne spoilerezzünk majd, amikor odajutunk, akkor beszélünk erről, hogy hogyan.

De nagyon tetszik az alapötlete.

Tényleg olyan szép az alapötlete.

Na hát ugye az első részben, vagy az előző részben ott a 02-2 éves korról, illetve az 0-1 éves kor csecsemő kor, amit amit kitárgyaltunk és amiről beszélgettünk.

Ugye szimbiózis volt az egyik hívószó, az ősbizalom, ősbizalmatlanság voltak a a kulcsfogalmaink.

Most érkeztünk el a második részhez, ami a jól írtam föl.

Én találtam olyat, ahol 1Y-3, illetve kettő-három éves korhoz datálják ezt a második kisgyermekkort.

Tehát, hogy a kisgyermekkorban ez az autonómia versus szégyenkétely.

Itt mindig nagyon fontos a két vég pillanatot ugye megemlíteni, mert egyik ugye a jó végkimenetel, a szerencsés, amikor megoldódik a krízis, és amikor benne ragadunk abban a krízis helyzetben.

És itt a pszichológiai énminőség az akarat, tehát hogy hogy kialakul ugye a gyerekben az önkontroll és és az a fajta vágy, hogy ő most szabadon tudjon cselekedni.

És akkor ezeket így nézzük is végig, amiket mondtál, a krízishelyzeteket, amik ugye ebben az életkorban alakulnak ki, és akkor utána beszéljünk erről az ideális pszichológiai minőségről, illetve a kedvező kedvezőtlen kíenet erről.

Tehát, hogy mik maguk a krízishelyzetek, amik ami amik itt képbe kerülnek.

Ez a megtartás és elengedés ennek a krízise van ott ebben az életciklusban, és hogy nem csak arról szól, hogy most a gyerek elengedi az anya kezét és elindul, hanem hogy az anya is, hogy tudja elengedni azt a kezet, amit ugye addig szorosan tartott.

És ez ugye nagyon sokszor az óvodás meg a bölcsődei időszaknak a az életkrízise, amikor ki kell engedni a gyereket a a családból, merthogy a főkapcsolati tengény mindig a szülő, de hogy ott már belép ugye a az az a gondozó, akivel a gyerek már több időt fog tölteni.

És ennek a ugye a szakasznak a az a fajta vágya, vagy a hogy is fogalmazzam?

Nem nem is feltétlenül a vágy, hanem a jó végkimenetel esetében ugye az, hogy az vagyok, amit én szabadon akarhatok.

Úgy éli meg a gyerek a a saját énállapotát, hogyha én valamire vágyom és azt végig tudom vinni és tudom érvényesíteni az akaratomat, akkor én most kompetensnek tudom érezni magam.

És nagyon gyakran látom ennek a krízishelyzetnek a megnyilvánulását akkor az óvodai gyakorlatokon a beszoktatás kapcsán, amikor vagy a gyerek nem áll készen, vagy a szülő nem áll készen ennek a kéznek az elengedésére.

És a zöld mesepszichológia könyvben írtam le talán.

Szerintem az egyik legfontosabb gondolat a gyereknevelés kapcsán, hogy tudnom kell, mikor kell megfognom a gyerekem kezét, és mikor kell elengednem, és hogyan.

Számos esetben látjuk azt, hogy a gyerek megreked, mondjuk az óvodai csoport, illetve a szülő között, mert hogy ezek a végtelen hosszú búcsúzások, hogy na gyere még adj egy ölelést anyának vagy apának, vagy akkor most menjek be a csoportba, vagy maradjak kint, vagy akkor engedjem el a szülőt, vagy az anyag ki tud-e menni úgy, hogy a a gyereke sír és zokog, vagy van-e bűntudata, hogy ő most itt hagyta ezt a gyereket, vagy hogy van ezzel az egésszel, és akkor lehet azt is látni, hogy a gyerek folyamatosan ingázik, És emlékszem, az én lányaim Ovonénnie mondta ki egyszer a az egyik anyukának, hogy ő akkor tudja befogadni a csoportba a gyereket, hogyha az anyuka rábízta és elmegy, mert addig, ameddig ez a folyamatos elengedés, de megfogom, de visszakötődöm, tehát igazából itt nincs nincs meg az a fajta határ, hogy itt most akkor itt lehúzzuk ezt az autonómia határt, és akkor a a szülő ugye beengedi az óvodás csoportba a gyereket, és jó szívvel rá tudja bízni arra a pedagóg ógusra, aki tényleg ebben képződött, ezt tanulta, tudja, hogy gyereket hogy kell megnyugtatni, tudja, hogy ez egy nehéz időszak, és fog segíteni a gyereknek abban, akár a ritusokon, szertartásokon keresztül, hogy egy biztonságos térként megélje ezt a helyet, és hogy az érzelmi biztonságot is megtapasztalja.

Most ebből a szempontból, ezt nem tudom, hogy beszéltük-e a múltkor, hogy hogy sokkal könnyebb a gyereknek, hogyha az apa viszi ezekben a helyzetekben, mert az anya ugye a megtartás, ölelés, befogadás, az apa pedig az elengedés.

Igen, beszéltünk erről, de szerintem ennek a nagyobb szelete a patreonosoknak jutott.

Tehát lehet, hogy a stander részben csak igen, ott csak említész szintjén van.

Beszéltünk róla patreonos bővített részben.

Abban hoztam benne, van ugye az igazságot apáknak felkiáltással.

Nem hiszem a végén kérdezted meg.

Hogy ennek ennek a nagyobb szelte a patreonos részben van.

Azt írtot esztembe Anna, arról emlékszem, hogy konkrétan így nem beszéltünk a az előző részben, hogy mi romolhat el ott az ősbizalom, ősbizalmatlanság. volt ugye a két hívószó, amikor egy ilyen helyzet alakul ki, hogy hogy megy ez az ingázás és tehát tehát, hogy itt itt valami valahogy nem jó szó az, hogy nem magától értetődően működik, amit mondtál, hogy hogy a normális, ahogy mondtad, az az lenne ugye, hogy a gyerek, ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy másfél éves korától egy ilyen ilyen zsigeri inger van benne, egy ilyen evolúciós inger van benne, hogy ő elkezd leválni úgy, ahogy de hogy elkezdődik ez a folyamat, ha akarod, ha nem, hogy ez így benned van, ez megy.

És hogy ilyenkor a a szülő húzza ezt túl, tehát hogy valahogy ő nem érzi ezt, vagy vagy túlságosan kötődni akar.

És ha még a beszoktatásnál is ott van, az már nem egy ilyen redfleg, hogy itt valamin dolgozni kéne, még valami nem biztos, hogy jól alakult, vagy valamin finomhangolni kéne.

Nagyon függ attól, hogy a szülő is hogyan kötődik, hogy mennyire biztonságos ez a kötődése mennyire éli meg nehézségként ezt a leválást, mert itt ebben az esetben ugye a szimbiózisban persze ezt a tökéletes állapotot éljük meg, hogy mi egyek vagyunk és örökre így maradunk a párkapcsolatban is, a gyerek fejlődésében is, de ahhoz, hogy a gyerek jól tudjon fejlődni, tényleg el kell engednem a kezét, mert ugye a kortárscsoportban rengeteg mindent meg kell tanuljon, és itt, hogyha ott van a helikopter szülőség, hogy én nagyon féltem a gyerekem, hogy én nem merem rábízni mással, mert valóban rengeteg minden történhet.

Hát kisebb, nagyobb óvodai baleseteken szerintem mindenki túl van, vagy ott lehetnek a konfliktusok, a nehézségek, a problémák.

És nagyon sokszor lehetett azt látni, hogy a a szülők kukucskálnak a kulcsjukon keresztül, amikor jönnek a gyerekért, mer ugye nag, tehát most már a covid óta nem engedik be a a szülőket a legalábbis nálunk.

Tehát, hogy az úgy maradt az a rendelet, hogy nem léphetnek be az óvoda épületébe.

Nem tudom, hogy ez most Magyarországon van.

És mondták pont az ovó nénik, őfinomodott, hogy hogy ennek persze rengeteg nehézsége volt a beszoktatásnál, mert mert amikor ugye covidban a maszkós dadus néni vagy ovónéni átvett a gyereket, és és nem lehetett ezt a búcsúzást, főleg a legelején még még ugye gyakorolni, tehát hogy hogy ez nehézség volt, de pont ha tegnap beszéltünk egy egyes fokozati dolgozat védése kapcsán, hogy ennek az a a a járulékos pozitív része, hogy hova könnyebben leválik a gyerek, és nincs meg pont ez a hosszas búcsúzás, amikor ide-oda kell ingázzan.

Na de azt is lehetett látni, hogy például egyszer amikor a mi ovonéninkkel kávéztam benne a csoportban, hogy és a gyerekek le voltak ülve, pont akkor reggeliztek, hozták a dadus nénik a reggelit, hogy egyszer csak megjelentek az orrok meg a szemek az óvoda ablakában, és akkor egyik másik szülő kukucskált, hogy vajon mi történik a gyerekkel. hogyha ezt egy gyerek meglátta, akkor összecsődült az összes többi.

Meg hát ugye a helikopterzülőség az nagyon sokszor pont arról szól, hogy hogy nem bízom meg a másikban.

És volt egy anyuka, aki történetesen megkérdezte, hogy jó, jó, jó, kimegy az óvoda épületéből, és rá volt kötve ugye a a kisebb gyerek, aki aki még ebben a 01 éves a periódusban volt, és mondta, hogy nem, hogy körözhet így az óvoda körül, hogyha bármi baj van, akkor ő itt van, és csak úgy beugrik. mondta néni, hog hogy szerinte ne, mert ez nem nem egy jó dolog, de hogy ezt is meg kell értenünk.

Szerintem különösen első gyerek kapcsán és különösen a szuporter szülők, hogy lehet, hogy elméletileg ezt ezt mind tudják, de hogy hogy van bennük egy olyan erős félelem, vagy akár az első gyerek kapcsán szerintem minden szülő ezt megéli, hogy még nem tudja, hogy hogy van, vagy mi fog erre a gyerekre várni, vagy vajon akkor például pont ebben is nagyon sokan összezavarodnak, meg kérdik is, hogy jó, jó, hogy tudják, hogy a biztonságosan kötődő gyerek, aki már elolvasott pár szakadalmat, az sír, és hogy a sírás az végis nagyon jó jel, mert hogy maradhat egy idegennel szívesebben, mint a szülővel.

De mi van akkor, hogyha nem sír?

Jú, ha nem sír, akkor elrontott valamit, vagy mi történik?

Erről beszéltél, hogy ezt például ezt erre tök jó például a gyerektipológiás, vagy általában a kommunikációs tipológiás adás, hogy promóter gyerek leejtett, beszaladt, beszokott és már osztja is az ézt, hogy mit kell csinálni.

Tehát, hogy mert mert hogy az adottság olyan.

Egy kérdést, ha megengedsz még a helikopter szülőségről, mert hogy a fogalom három év alatt olyan sokszor előkerült már, de most jutott ez eszembe vele kapcsolatba szerintem egy érdekes kérdésre, amit talán még így konkrétan soha nem kérdeztem meg tőled.

Oké, amikor amikor kialakul egy helyzet, és mondjuk mondjuk rájövök, hogy helikopter szülő vagyok, mert mert mert mert látom, hogy hogy nem tudok leszakadni, hogy hogy túlságosan benne vagyok a gyerek életében, de ugye ez egy olyan állapot, amit aminek talán jobb minél előbb az elejét venni, mert minél tovább húzom, ugye, annál több kárt tudok veled csinálni akaratomon kívül, tudod a jó szándék meg a pokolbavezető út kövei.

Említett entitások

Témák

  • egyéni életciklusok
  • párkapcsolati életciklusok
  • családi életciklusok
  • autonómia
  • kétely
  • szégyen

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Bader és Pearson

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Életciklusok fejlődési lánca III. – El kell, hogy engedd a kezét!”

Miről szól ez az epizód: „Életciklusok fejlődési lánca III. – El kell, hogy engedd a kezét!”?

Ez az epizód az "Életciklusok fejlődési lánca" című sorozat harmadik része, amely az egyéni, párkapcsolati és családi életciklusokat tárgyalja Erik H. Erikson, Jay Haley, valamint Bader és Pearson elméleteinek felhasználásával. Fókuszban az autonómia, a kétely és a szégyen áll… Az epizód a ... és boldogan éltek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 03. 21..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Életciklusok fejlődési lánca III. – El kell, hogy engedd a kezét!”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dr. Kádár Annamária, Vörös István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Életciklusok fejlődési lánca III. – El kell, hogy engedd a kezét!”?

Fő témái: egyéni életciklusok, párkapcsolati életciklusok, családi életciklusok, autonómia, kétely, szégyen.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Életciklusok fejlődési lánca III. – El kell, hogy engedd a kezét!”?

Megjelenés: 2025. 03. 21.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/es-boldogan-eltek/eletciklusok-fejlodesi-lanca-iii-el-kell-hogy-engedd-a-kezet

Több epizód a ... és boldogan éltek-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból