Filmklub podcast

#11 Mátyássy Áron

· PT1H24M5S

Összefoglaló

Mátyássy Áron filmrendező életútjába és munkásságába nyújt bepillantást az epizód. Szó esik családjáról, a kezdeti sikerekről, a kihívásokról, valamint olyan alkotásairól, mint az Átok és a Tanár úr kérem!.

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2013. 01. 08.
Hossz
1 óra 24 perc
Szereplők, említett nevek
Mátyássy Áron, Varga Ferenc
Témák
filmrendező, film

Ebben az epizódban

Mátyássy Áron művészcsaládban nőtt fel, amelyben volt disszidálás, víz-villany nélküli tanyán élés és vadászat is, aztán mégis mindhárom gyerek művészi pályán landolt: Mátyássy Áron filmrendező, Mátyássy Bence színész, Mátyássy Jónás pedig fotós lett.

A technikai malőröktől sem mentes adásban volt telefoncsörgés, síró bálnahang, sőt támadó mikrofonállvány is, de legendás gimnáziumi zenekarok, egyetemi focicsapatok és filmműs tantermek mögötti összefonódásokat lepleztünk le, sőt még olyan bulvárkérdéseket is feszegettünk, mint hogy Mátyássy Áron hogyan ismerkedett meg feleségével, Vass Terézzel és hogyan élte meg, hogy testvére abban a Nemzeti Színházban játszik, ahonnan a feleségét kirúgták.

Elméláztunk azon is egy kicsit, hogy hova lettek a pályakezdő filmrendezők?

Beszéltünk olyan kényes kérdésekről is, amikor a 40.

Magyar Filmszemle fődíja után Mátyássy azt hitte, hogy a lába előtt hever a világ, és hogy milyen volt észrevenni, hogy ez egyáltalán nincs így, hiszen még Teleshop reklámot sem tud készíteni.

A rengeteg témának nem is tudtunk végére érni, de azért kiveséztük az Átok című sorozatát, a Tanár úr kérem! című tévéfilmjét, és az egyszer már leállított, most lehet hogy újrainduló Weekend című filmtervéről is beszéltünk egy kicsit.

Sőt, a csetelők segítségével még Mátyássy Áron egyik kedvenc filmjét, a Jutalomutazást is felkutattuk a neten!

Az adás végén még a 2012-es kedvencekről is szó esett - annyit spoiler nélkül elárulhatunk, hogy a kedvenc filmet már a Youtube-on nézte meg a filmrendező.

Bónusz: egy rövid különkiadás erejére visszatért a méltán népszerű babapercek is!

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Átok
  • Tanár úr kérem!

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#11 Mátyássy Áron”

Miről szól ez az epizód: „#11 Mátyássy Áron”?

Mátyássy Áron filmrendező életútjába és munkásságába nyújt bepillantást az epizód. Szó esik családjáról, a kezdeti sikerekről, a kihívásokról, valamint olyan alkotásairól, mint az Átok és a Tanár úr kérem!. Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2013. 01. 08..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#11 Mátyássy Áron”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Mátyássy Áron, Varga Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#11 Mátyássy Áron”?

Fő témái: filmrendező, film.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#11 Mátyássy Áron”?

Megjelenés: 2013. 01. 08.. Hossz: 1 óra 24 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/11-matyassy-aron

Több epizód a Filmklub podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból