Filmklub podcast

#21 Kovács Gábor

· PT1H34M14S

Összefoglaló

Kovács Gábor producer mesél Sylvester Stallone-val való bulizásáról, a Fabulon-lánnyal kötött házasságáról, az Üvegtigris-trilógia gyártásáról, és produceri cégükről. Szó esik még az első milliójáról, Pataki Ágival való megismerkedéséről, és a producerek munkájáról.

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2014. 02. 21.
Hossz
1 óra 34 perc
Szereplők, említett nevek
Kovács Gábor, Varga Ferenc
Témák
producer, film production, celebrity stories

Ebben az epizódban

Kovács Gábor bulizni járt Stallonéval, feleségül vette a híres Fabulon-lányt, valamint ő gyártotta az Üvegtigris-trilógiát.

Pataki Ágival közös produceri cégük az egyik legnagyobb a szakmában, olyan művészfilmek mögött is ők állnak, mint a Cannes-ban is díjazott Delta vagy a fantasztikus látványvilágú Bibliotheque Pascal.

Kovács Gábor elmesélte, hogyan szedte össze az első millióját cipők készítésével, meg azt is, hogyan sikerült becserkésznie Pataki Ágit, a hetvenes-nyolcvanas évek legendás reklámarcát.

Megtudtuk, hova jártak inni Sylvester Stallonéval, amikor az amerikai színész Magyarországon forgatta a Menekülés a győzelembe című filmjét, és kicsit arról is képet kapunk, mi a túrót csinálnak a producerek egy filmben.

Beszélgettünk arról, mit tesz az ember, ha látja, hogy senkit nem érdekel a filmje (Halálkeringő), és arról is, milyen esélyei lehetnek Hajdu Szabolcs és Mundruczó Kornél új filmjeinek (Délibáb, Fehér isten) idén Cannes-ban.

Kovács Gábor kiábrándított mindenkit, hiába könyörögnek folytatásért a szponzorok, jó darabig nem lesz Üvegtigris 4, azt viszont elárulta, hogy szükség esetére már meg van írva az Oscar-köszönőbeszéde.

Említett entitások

Témák

  • producer
  • film production
  • celebrity stories

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Fabulon

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#21 Kovács Gábor”

Miről szól ez az epizód: „#21 Kovács Gábor”?

Kovács Gábor producer mesél Sylvester Stallone-val való bulizásáról, a Fabulon-lánnyal kötött házasságáról, az Üvegtigris-trilógia gyártásáról, és produceri cégükről. Szó esik még az első milliójáról, Pataki Ágival való megismerkedéséről, és a producerek munkájáról. Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2014. 02. 21..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#21 Kovács Gábor”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kovács Gábor, Varga Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#21 Kovács Gábor”?

Fő témái: producer, film production, celebrity stories.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#21 Kovács Gábor”?

Megjelenés: 2014. 02. 21.. Hossz: 1 óra 34 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/21-kovacs-gabor

Több epizód a Filmklub podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból

  • Köbli Norbert — Filmhu Podcast

    Köbli Norbert forgatókönyvíró a Filmhu Podcast vendége, ahol a Félvilág, az Örök tél és az Apró mesék című filmjeiről, munkamódszeréről, az elutasított filmtervekről, valamint az…

  • Magyar film sikere- Hogyan tudnék élni nélküle? — Porkoláb Gyöngyi

    Orosz Dénes filmrendező, forgatókönyvíró és producer volt az "Azt mondta" podcast vendége. A beszélgetés a Hogyan tudnék élni nélküled című filmje kapcsán indult, de mélyebb témák…