A vendégasztaltól az Úr asztaláig – interjú Vajda Mihály diakónussal, ikonfestővel | EP. 5
· PT53M51SÖsszefoglaló
Vajda Mihály diakónus és ikonfestő az Egri Görög Katolikus parókia állandó diakónusa. Az interjúban bemutatja, hogyan fér meg egymás mellett a szentélyben végzett szolgálat és a műhelyben folyó munka. Elmeséli, hogy vendéglátós múltja hogyan kapcsolódott az úr asztalánál végzett…
Röviden
- Műsor
- Görögkatolikus Metropólia
- Megjelenés
- 2026. 07. 10.
- Hossz
- 54 perc
- Szereplők, említett nevek
- P. Tóth Nóra, Vándor Ilka
- Témák
- diakónus, ikonfestő, szolgálat
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Szeretettel [zene] köszöntelek a stúdióban.
A vendégem most Vajda Mihály diakónus, ikonfestő, az Egri Görög Katolikus parókiának az állandó diakónusa.
Egy kicsit az ikonfestésről és az az ikonfestés művészetével való személyes kapcsolatodról fogunk most beszélgetni.
Nagyon köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást. >> Én köszönöm a meghívást. >> Misi, ha jól tudom, te korábban Szomeliékén dolgoztál, és hát így kerested az életben a harmóniát, talán mondhatjuk így.
Hogyan fér meg benned a borok érzéki világa az ikonfestése, aszketikus világával?
Vagy volt-e olyan pont az életedben, amikor látszott, hogy a a bort fölváltja, vagy a poharad fölváltja az ecset?
Hát azért nem váltotta fel teljesen.
Nem dobtam olyan messzire azt a poharat, de igen, valóban szomeliéként dolgoztam.
Így a borok világában töltöttem le viszonylag hosszú időt.
Én vendéglátós végzettségű vagyok eredetileg.
És talán úgy tűnik, hogy azt hí később diakonus lettem, hogy ez egy valami hatalmas élet éles éles váltás és a ikonok meg pláne.
De emlékszem arra a pillanatra, amikor fölszentelésem után egyik szentliturgián álltam az oltárnál Dorárionnal a kezemen, mint egy pincér, és abban a borászatban, ahol már hét éve dolgoztam akkor nagyjából bort szolgáltunk föl, adtunk hozzá házi kenyeret, olajat, vizet és akkor így körülnéztem, hogy istenem, h nekem hva atásom van.
Tehát, hogy én eddig is ezt csináltam, csak a vendégasztalánál, most meg az úr asztalánál.
És maga a diakónus szó is azt jelenti, hogy szolga, de abban az értelemben, hogy felszolgáló, aki a az asztal körül segétkezik.
Úgyhogy lehet, hogy valamiféle ilyen ilyen misztikus módon ez úgy belém volt kódolva, és akkor ez végig is elvezetett az oltárig.
De az ikonfestés az pedig valahogy úgy jött, hogy mint említettem vagyok nem kaptam semmiféle képzőművészeti, nem tudom előképzettséget, nem ilyen jellegű iskolát végeztem. viszont mindig is rajzoltam, tehát egy ilyen becsatornázatlan valamiféle rajzkészségem azért volt.
És talán úgy, mint bárki más egy ikon kiállításon tanálkoztam először úgy közelebbről ikonokkal.
Persze görög katolikus lévén azért nekünk biribben volt ikonosztáziunk, egy ilyen egyszerűbb fajta.
Ez nem volt még annyira divat.
Tehát nem áll nem állt távol tőlem soha, de nem sokat tudtam erről az egészről. és egy keresztelő Szent János ikon előtt állva, erre teljesen emlékszem, ott kapott el ez az érzés, hogy hogy ugye soha nem tudtam megélni ezt a rajz iránti vonzalmamat, és hogy mi lenne, hogyha hogyha megkérdezném, hogy hol készültek ezek az ikonok, és akkor így kerültem be egy ilyen ikonfestő tanfolyamra, ahol az első élményeket megszereztem.
És aztán pedig ez egy ilyen lassú folyamat volt, ahogyan ez az oldal erősödött, és úgy fölmerült annak a lehetősége, hogy nagyobb teret fog kapni az életemben.
De hát ez ez sokkal később történt. >> Említetted a az megszólítottságodat az ikon előtt?
Hogyan szólított meg az Úr téged a diakónusi szolgálatra?
Tehát ugye mint mint mondtam, vendéglátós voltam, és egy picikét ez mintha ilyen előképe lett volna ennek az az asztalnál szolgálni, mások körül segétkezni.
A nagybátyám volt pincér, nagyon nagy hatással volt rám fiatalkoromban.
Ugye em miiattam én is ezen a pályán haladni, és emlékszem, hogy ilyen idejét múlt borlapokat és étlapokat hozott haza az étteremből, és gyerekkoromban is ezt játszottam sokszor, hogy felszolgáltuk a borokat meg ilyesmi.
Úgyhogy valamiféle nyoma ez már lehetett a későbbi szolgálatnak. templomban, általános iskolás koromban nagyon lelkesen minisáltam Erdik Miska bácsi keze alatt és és tulajdonképpen hát volt egy ilyen nagy varga betű az életemben, én nem voltam mindig ilyen nagyon buzgulgör katolikus, fiatalkoromban mindenfelé keresgéltem. és egy szerortodox templomba ráckevén egyébként oda belépve, amikor azokat az áttöménezett falak, ahogy körbev és ott voltak a freskók, nagyon szépen kifestett templomról van szó, és ez az intenzív tömény illat, emlékszem, hogy az érintett meg annyira, hogy szinte fizikailag éreztem, hogy valamit kipukkant így a szívembe, és így azt éreztem, hogy ez nekem annyira hiányzik gyerekkoromból.
És akkor kezdtem el keresni Budapesten, akkor míg ott éltem a görög katolikusokat.
De valahogy így indult el, de konkrétan diakonátusi szolgáltató nem is hallottam egyébként abban az időben.
Az is egy ortorosz templomhoz köthető.
A Petőfi téren láttam egy diakónust szolgálni, és leesett az állam olyan erővel, határozottsággal, ahogyan a a az ikonosztázión előtt tette a dolgát.
Nem, nem, nem láttam addig ilyet, és ott éreztem először ezen a szertartáson, hogy nagyon szívesen csinálnám ezt.
És később, amikor Fülopatya lett a a püspökünk, akkor az egyház nyitott ebbe az irányba, hogy az állandó diaponátust fölélesszék nálunk.
És ekkor fordult meg konkrétan a fejemben az, hogy én beadnám a jelentkezésemet erre a erre a folyamatra. sikerült megvalósítanod azt, hogy te is olyan erőteljesen szolgálj olyan erőteljesen teljesen más karakter vagyok.
Azt m teljesen más karakter vagyok, mint az a diakónus, akit egyébként akkor azóta már pap, akit láttam.
Viszont maga a szolgálat az igen tehát feltételezi vagy igényli azt a a tudatosságot, azt a jelenlétet. egy diakónus azért azért jó, hogyha hogyha a helyén állva határozottan tudja mondjuk a hívek imáit a ugye az oltár felé vagy az evangélium olvasását a hívek felé prezentálni.
Tehát mindenképpen azt gondolom, hogy valamiféle rokonság lehet így köztünk lelki rokonság, tehát nem nem szabad megijedni a szolgálaktól, vagy kiállni emberek elé, ugye.
De de valóban más karakter vagyok.
Tehát orgáni például teljesen más az a ez a diakonus atya az egy oroszlán úgy szolgál, tehát zengedtől a templomban.
Én teljesen más karakter vagyok ilyen szempontból. >> Ugye diakonusként az oltárnál állsz, ikonfestőként pedig az állványon vagy a műhelyben.
Mennyire segít neked a szentében végzett szolgálat abban, hogy hitelesebben ragadd meg a transzcendensteken az ikonokon, ezeken a műveken? hogy mennyire hitelesen ragadom meg.
Ugye azt majd máshol fogják eldönteni.
Ezt én nem merném azt mondani, hogy én hitelesen megragadom, de törekszem rá.
És azt hiszem, az a kulcsa, hogy el kell tudni merülni az egyházunk hagyományában, hogy minél tudatosabban éljük meg, és minél inkább értsük is, ami ott történik. egyrészt a liturgián, másrészt a a képeken, mert úgy is lehet ikont festeni, hogy az ember kiválaszt egy régi prototípust, és akkor elkezdi lemásolni anélkül, hogy értené, hogy mi van ott.
De szerintem végeredményen azért biztosan érezhető az, hogy tudta a művész azt, hogy mi van ott, vagy csak másolta.
Gondolok itt arra, hogy nagyon sokszor, akik meglátogatnak minket, mondjuk templompestés közben, ugye föltesznek mindenféle kérdéseket, és van mondjuk a [torokköszörülés] az epifánia, tehát az istenjelenés ikonja a amikor az Úr áll a Jordánfolyóban, és akkor van két szimbolikus alak alul nagyon sokszor. egyik egy hölgy egy ilyen ilyen delfineken ül, meg van egy ilyen furcsa kis fickó, aki egy ilyen kos nem kosárból, hanem korsóból önti a vizet a a vízbe.
És aki templomba jár, ott van a szertartásokon, ne adj isten még vecsernyére, utrenyére és eljut és ez tihirákat át tudja imádkozni, annak ezek a képek azért ismerősek.
Tehát ő tudja, hogy ott a Jordán és a tenger jelenik meg szimbolikus alakban, aki megijed, megfordul, menekül.
Tehát hogy ha komolyan vesszük azt, és vegyük komolyan, hogy amit az egyház megfogalmaz dogmákban, teológiában, tanításában, az jelenik meg a liturgiában, az jelenik meg a szentek életében, az jelenik meg a himnográfiában, amit éneklünk a templomban, és az jelenik meg a színekben a templomok falain, tehát teljesen ugyanaz a dolog, akkor nyilván adja magát, hogy ha jobban el tudok merülni az egyház hagyományában, minél tudatosabban veszek abban a részt, annál több részlet árul föl és talán így a végeredményen az esetleg érezhető.
Nem tudom. >> Te hogyan próbálod megvalósítani ezt a bizonyos komolyan veszem az egyházat, az egyház előírásait, a a azokat a rendszereket, amik amikben ugye a mindennapjainkat az egyház szerint élnünk kell, és mennyire tud ebben a kötöttségben érvényesülni esetleg az alkotói szabadság?
M amikor az Úr azt mondja az apostoloknak, hogy illetve nem is nekik mondja, hanem a főpapi imában ugye nagycsütörtökön azt mondja, hogy az az örök élet, hogy megismerjenek téged, az Atyát és akit küldtél, Jézus Krisztust.
És ezt az ismeretet teszi hozzáférhetővé az egyházban.
Az Atya a Fiún keresztül a Szentlélekben.
Tehát az egyház az nem egy ilyen társaság, amiben amiben nem tudom, emberek egyetértenek valamiben, és valamiféle szervezeté összeállnak, hanem az egyház az a 12.
Tehát egyik kedvenc evangéliumi szakaszom, amikor a föltámadt Krisztus rálehel a apostolokra és azt mondja, vegyétek a szentlelket.
És ez olyan szép, hogy hogyha valaki olvasgatja a Szentírást, a teremtés könyvében találkozik ezzel, amikor megterementi Isten Ádámot a föld porából, és beleleheli az élet leheletét.
És ezt az isteni életet adja vissza a feltámadt Krisztus az apostoloknak.
Tehát a megváltás az nem úgy működik, mintogyha egy ilyen villanyt fölkapcsolnának, hogy most akkor meg vagyunk váltódva, hanem hanem az, amitől meg kellett minket váltani, az az emberben van.
Az embert uralta belülről a halál, tehát az Istentől való elválasztottság.
És ezt az emberben kellett lenyezni.
Tehát a halál nem áll egy ilyen sarokban, vagy valahol van, ahonnan ugye elő készülni, hogy jön a kaszával, és akkor nem valahol kívül van, hanem az emberben, az emberi természetben ö m >> gyökerezik. >> Gyökerezik.
Vagy vagy vagy fészkelte be magát, mert hogy eredetileg nem volt ott neki helye.
Tehát Isten az ő saját lelkét lelkéből adott életet az embernek, ami örök élet.
Tehát ő nem nem olyan embert teremtette, ami majd egyszer meg fog halni.
Hát ez nem lett volna szép tőle.
És mi ezt elveszítettük az eredeti bűn révén.
Úgyhogy az egyház számomra, és nem csak számomra, hanem az egyház ennek az örök életnek a hordozója, a Szentléleknek a hordozója, a kegyelemnek a hordozója.
Ez a 12 és a 12 utódai, az apostolok birtokolják ugyanezt a mondjuk így hatalmat csúnya szóval.
Tehát arra akarok csak kijukadni, hogy hogy amikor az egyház ról beszélünk, akkor én nem szabályokat látok, hanem én azt látom, hogy ott van az a Szentléleknek ez a tere, amibe meg vagyunk hívva.
Tehát ugye olyan szép ez a a mennyegzős példája Krisztusnak, hogy ki van nyitva a kapu, itt a mennyegző, itt a buli, lehet jönni, és akkor nem megyünk.
Mert ez a dolgom, az a dolgom, minden dolgom van.
Tehát, hogy mondhatnám azt is, hogy persze, hát föl kell venni akkor a szép ruhát, meg ajándékot kell venni, meg minden mégis csak egy mennyezőgre vagyunk meghívva.
Tehát vannak szabályok nyilvánvalóan.
Tehát valamiféle keretrendszer azért van, de de én nem megkötöttségként értékelem azt, hogy az egyház tagja lehetek, hanem hanem lehetőségként.
És és ahogyan az sem megkötöttség, vagy az sem korlát feltétlenül, hogy ha valaki olimpiai bajnok akar lenni, és az edző azt mondja neki, hogy ahhoz, hogy ezt elérd, ezt és ezt és ezt kell megtenned, el kell dönteni, mit szeretne az ember.
Hát én ülhetek a sörözőbbe is egész nap, csak akkor nem leszek olimpiai bajnok.
Tehát vajon ezek vajon egy létrán fölfelé mászni az korlátot jelent, vagy vagy haladást?
Mert hát persze fogom meg egyik dolgot kell a másik után csinálnom.
Tehát úgy érzem, hogy az az egyháznak nagy bölcsessége van, kipróbált tapasztalata van azzal kapcsolatban, hogy az embert hogyan juthatja el a beteljesedésre.
Ő tehát, hogy hogy az Istennel való kapcsolata helyre álljon, az az eredeti kapcsolat, amire az Isten őt meghívta.
És én ebben nem látok ö mondjam ö korlátot.
És azt hiszem a kérdés része volt az is, hogy az egyéni szabadság hogy jelenik meg ebben?
Ö >> és az alkotói szabadság. és az alkotói szabadság is.
Tehát hogy >> hogy talán úgy tűnik, hogy hogy egy egy ikonfestő mindenféle szabályok között kell, hogy alkosson, és ez valóban így is van, de de azért lefelé, hogy mondjam, tehát hogy vannak mélységei ennek.
Tehát én nem mondhatnám, hogy két ikonom egyforma, akkor is, hogyha nem tudom, 20 Krisztus ikont megfestettem, biztos, hogy 20 különböző ikonról van szó.
Egyrészt, mert én magam máshol tartottam. technikailag is és spirituálisan is és fölfelé vagy lefelé, ahogy tetszik.
De vannak mélységek, vannak rétegek, lehet itt haladni és végtelen távlatok vannak.
A felületes szemlélő számára talán azt tű az úgy tűnhet, hogy van egy receptúra, ami le van írva, hogy ezt így kell csinálni, de azért ennél ez szerintem sokkal tágasabb mozgásteret nyit, nem csak technikailag, hanem lelkileg mindenképpen a festő számára.
Nagyon jó, hogy mondtad ezt a rétegek szót.
Ugye maga a festés során is nagyon sok réteg kerül a deszkára, a fára, vagy a arra az alapra, amire aztán végül az ikon, vagy éppen a falkép készül.
És ugye egy általános tendencia, hogy a sötétebből a világosabb felé halad a festés.
Akkor valóban egy egyfajta lelki utazás ez is.
Az ikonfestéssel együtt ugye talán összefügg a kettő a ami amit az előbe csak érintettél ugye, hogy a az egyház nem egy szabályrendszer, de tulajdonképpen az évfestés ugyanazt írja elő talán, mint a mint az egyház, hogy böjtölni kell közben, vagy imádkozni kell.
Tehát, hogy ö te neked hogy segít az, hogy hogy ezzel az ikonnal utazol, az ikon festéssel utazol úgymond.
Segít-e neked a mindennapi életed sötétségeiből egyfajta fény felé haladni, vagy a a nehézségek felé a nehézségektől a megoldás felé haladni?
Tehát, hogy egészíti ki az élet.
Tehát önmagában már már maga az a tény, hogy én nonstop ikonok között vagyok.
Tehát, hogy számomra az ikon nem akkor jelenik meg, amikor megállok mondjuk fél órára imádkozni az ikon sarok előtt otthon, vagy vasárnap elmegyek a templomba, hanem ugye munkahelyem az maga a templom most legalábbis.
Tehát körbe vagyok véve folyamatosan…
Említett entitások
Témák
- diakónus
- ikonfestő
- szolgálat
Személyek
- Vajda Mihály
- P. Tóth Nóra
- Vándor Ilka
Szervezetek, cégek
- Egri Görög Katolikus parókia
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A vendégasztaltól az Úr asztaláig – interjú Vajda Mihály diakónussal, ikonfestővel | EP. 5”
Miről szól ez az epizód: „A vendégasztaltól az Úr asztaláig – interjú Vajda Mihály diakónussal, ikonfestővel | EP. 5”?
Vajda Mihály diakónus és ikonfestő az Egri Görög Katolikus parókia állandó diakónusa. Az interjúban bemutatja, hogyan fér meg egymás mellett a szentélyben végzett szolgálat és a műhelyben folyó munka. Elmeséli, hogy vendéglátós múltja hogyan kapcsolódott az úr asztalánál végzett… Az epizód a Görögkatolikus Metropólia című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 10..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A vendégasztaltól az Úr asztaláig – interjú Vajda Mihály diakónussal, ikonfestővel | EP. 5”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: P. Tóth Nóra, Vándor Ilka.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A vendégasztaltól az Úr asztaláig – interjú Vajda Mihály diakónussal, ikonfestővel | EP. 5”?
Fő témái: diakónus, ikonfestő, szolgálat.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A vendégasztaltól az Úr asztaláig – interjú Vajda Mihály diakónussal, ikonfestővel | EP. 5”?
Megjelenés: 2026. 07. 10.. Hossz: 54 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/gorogkatolikus-metropolia/a-vendegasztaltol-az-ur-asztalaig-interju-vajda-mihaly-diakonussal-ikonfestovel-bde5c1e2
Több epizód a Görögkatolikus Metropólia-ből
- Axios | Görögkatolikus papi portrék - 03 - Márku László atya
Márku László atya, aranymisés áldozópap, aki több mint 50 éve szolgálja egyházát és közösségeit, osztja meg életútjának történetét. Az interjúban felidézi gyermekkori élményeit a…
- A kereszt nem súly, hanem szárny – Életút-interjú Keresztes Dénessel | EP. 4
Keresztes Dénes, a nyolcgyermekes papcsalád legkisebb fia és agrármérnök, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje volt a Görögkatolikus Metropólia podcast vendége. Besz…
- Axios | Görögkatolikus papi portrék - 02 - Mosolygó Marcell atya
Dr. Mosolygó Marcel atya, görög katolikus pap élete és szolgálata a középpontban ebben az epizódban. Az atya sorsát Mária-pócs és Nyíregyháza mellett a papnevelő intézet és a kórh…
- Bizánci rítus, katolikus hit, magyar identitás – az MTA doktora lett dr. Véghseő Tamás | EP. 3
Dr. Véghseő Tamás egyháztörténész nemrégiben elnyerte az MTA doktora címet, melyhez több mint két évtizedes kutatómunka, valamint egy közel 400 oldalas monográfiája vezetett "Bizá…
- Axios | Görögkatolikus papi portrék - 01 - Szabó Bernát Sándor atya
Az Axios egy podcast, amely papok életét mutatja be, példaként szolgáló döntéseik és életútjuk alapján. Ez az epizód Szabó Bernát Sándor atya életútjára fókuszál, a gyökerektől a…
- Az orgona ablak az örökkévalóságra - beszélgetés Szotyori-Nagy Gábor orgonaművésszel | Görögkatolikus Metropólia Podcast | EP. 2
Szotyori Nagy Gábor orgonaművésszel, a Szent István-bazilika orgonistájával beszélgetünk. A művész arról mesél, milyen érzés egy 120 éves, felújításra váró Angster-orgonán játszan…
- A szeretet mint túlélési stratégia az apokalipszis idején - beszélgetés Lepahin Marinával | Görögkatolikus Metropólia Podcast | EP. 1
A Görögkatolikus Metropólia podcastjének ezen epizódjában Lepahin Marina, Júlia Voznyeszenszkaja orosz írónő műveinek magyar fordítója a vendég. A beszélgetés középpontjában az or…
- Mindennél jobban szeretem Krisztust – interjú Csépes János vértanúpap dédunokájával
Az epizód Csépes János görögkatolikus áldozópapról és családjának hitvallásáról szól. Dr. Dudás-Feczák Donáta, János atya dédunokája beszél a múlt feldolgozásáról és a hit erejérő…
- Most is szerelmes vagyok belé – házasság, melyet a gyász sem tudott elszakítani
Szántay Marianna belsőépítész-grafikus művész a Házasság Hete alkalmából a saját házasságáról, hat gyermekükről (három örökbefogadott), tizenkét unokájukról, a gyászról és a hitrő…
- A grafikák: mint egy-egy imádság – interjú H. Szántay Mariannával
H. Szántay Marianna belsőépítész és grafikus kiállítása nyílt meg a nyíregyházi Görögkatolikus Múzeumban. A tárlaton a bizánci hagyományok és a görögkatolikus pap nagypapa örökség…