Görögkatolikus Metropólia

Axios | Görögkatolikus papi portrék - 02 - Mosolygó Marcell atya

· PT1H17M2S

Összefoglaló

Dr. Mosolygó Marcel atya, görög katolikus pap élete és szolgálata a középpontban ebben az epizódban. Az atya sorsát Mária-pócs és Nyíregyháza mellett a papnevelő intézet és a kórházi lelkészség is alakította, miközben ő maga is súlyos testi megpróbáltatásokon ment keresztül. A…

Röviden

Műsor
Görögkatolikus Metropólia
Megjelenés
2026. 06. 16.
Hossz
1 óra 17 perc
Szereplők, említett nevek
P. Tóth Nóra, Vándor Ilka
Témák
papi portrék, lelkészség, görögkatolikus egyház
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[biztatás] [éneklés] [biztatás] Vannak nevek, amelyek egy egész egyház megye történetét hordozzák.

Mosolygó Marcel, görög katolikus áldozópap, akinek élete és szolgálata éppúgy kötődik Mária pócshoz és Nyíregyházához, mint a papnevelő intézményhez. intézethez és a kórházelkésséghez, aki maga súlyos testi megpróbáltatásokon esett át, de Isten hűszolgája tudott maradni mindvégig.

Ma nemcsak a papot kérdezzük, hanem a fiút, aki őrzi édesapja emlékét, a testvért, aki osztozik a család súlyos veszteségeiben, a krónikást, aki évszázadokra visszamenőleg kutatja a mosolygó dinasztiát.

És hát egy beszélgetésre készülünk a hűségről, a sebekről és a névben hordozott mosolygós derűről.

Köszönöm a lehetőséget, a meghívást és szívesen beszélek a papi életem alakulásáról, hivatásomról.

Mosolygó nevet örököltem, és igyekeztem hűséges lenni a nevemhez.

Timkó Imre még akkor professzor volt a Htudományi Akadémián, amikor előadását tartva egyszer csak megállt és rám nézett. s azt mondta, töröld le az arcodról azt a budha mosolyt.

És azóta igyekszem mindig nagyon személyesen személybe nézni annak, akivel beszélek, és ő rá figyelni, mert Isten életet adott nekünk, adott egy arcot, de mosolyogni nekünk kell vele, és a másik ember szívének megnyitásához nagy gesztus, fontos gesztus, hogy az ember mosolyogjon.

Ne, ne közömbe sem forduljon hozzá. >> Kanyarodjunk vissza egészen a kezdetekhez.

Atyának a testvére, Rita tisztelendő asszony mesélt arról a bizonyos 1953-as szentelésről, amikor édesapjukat a legnagyobb politikai viharban szentelték papá.

Önök ebbe a feszültségbe születtek be. gyerekként érzékeltek-e valamit abból, vagy bármit abból, ami ami a parológia fala kívül zajlott, vagy ez egy kis burkot adott atyáéknak, a családnak? >> A szüleink öt húomnak meg nekem egy védett burkot biztosítottak Mária pócson is, Nyíregyházán is, de én ezt a védett burkot panonhalmán is éreztem. hogy a világtól elzárva csak a tanulásnak élhettem, és törekedtek kikimélni a azoktól a [sóhajtás] nehézségektől, ami abban az időben az egyházi élettel együtt járt. középiskolában a egyedül az osztályban egy barátommal négy éven keresztül reggel 3:46-kor keltünk a többiek 6 órakor, hogy ministrtráljunk a [sóhajtás] panóhalmi bazilikában egy atyánál ezt a elhatározást at nagyon döntőnek tartom a későbbi hivatásom alakulásában, hogy a napot mindig az eukarisztia ünneplésével kezdtük.

Igaz, akkor még latinul végezték a szentmisét.

A szüleinktől a belőlük áródó jóság, odafigyelés, ámuló szeretet életre szóló ajándék volt számomra és erőforrás.

Mennyire fontos lenne most nem engedni azt, hogy elhalványuljon. hálával tekintek vissza, és felidézem azokat az örömöket, de a nehézségeket és sebeket is, amiket a szüleimnek át kellett élni.

Ezek az élmények olyanok, mint az elhintett magvak, amelyek ha őrizzük őket, újra és újra életet adnak.

Mégh gyermekkorban néha fájdalmasak is ezek a az emlékek, akkor sem az a feladatunk, hogy ítélkezzünk rajta, hanem hogy kiválasszuk a kincseket és arra építsünk.

A múltból azt kell kiemelnünk, ami erősít, ami előrevisz, ami éltet.

Két ilyen dolgot emelnék ki, amit a szüleimtől örökségként kaptam.

Az egyik a közös esti imádság volt.

Egy dolgot minden gyermek, minden felnőtt megköszönt az elmúlt napból. egy dologért bocsánatot kért a jó Istentől, és egy dolgot a közösség jelenlétében kért.

Hát a gyerekek gyerekes dolgokat kértünk, de ez a szokás elkísért családos életemben is.

Tehát 48 év házasságunkban is mindig közösen együtt imádsággal fejezzük be a napot.

És mindig mindegyikünk, mert hogy nálunk vannak az unokák, akkor szépen mindenki, mert a tavaszi meg gyári szünetben sokszor vagyunk együtt, akkor már tudják, hogy a Nagynál mindig kell egy dolgot megköszönni, egyet kérni és egyet bocsánatot kérni.

Ez azt mondtatja, hogy nem húzódik el az egész, nem terhes a gyerekeknek, de azért egy tartást ad a napnak.

Mondhatnám úgy is, hogy a napnak a fénypontja, mert visszatekintünk arra, ami a legjobb dolog történt.

A másik ilyen volt, hogy az esti ima előtt édesapám mindig olvasott a Szentírásból egy szakaszt, és 14 éves koromig háromszor végigolvastuk, emlékszem a Bibliát így.

És kicsi gyerekkoromban nem mindent értettem meg belőle, de azt azt átéltem, hogy mennyire fontos üzenet. a jó Isten szava, és hogy megtisztít bennünket, felemel, erőt ad, forrás.

Én ma reggel is a azzal kezdtem, amit január 1je óta minden nap teszek, hogy a televízióban a a YouTube csatornánk á bekapcsolódtam a Szentírás olvasásba, amit a zarándokpon mindenki megtalál, és Fábri Korné püspök három szentírási helyet olvas, és minden napnak van egy a három olvasmánynak közös gondolata.

A szerintem nem véletlen a mai napra az van kiírva, hogy az Isten hűséges.

És hogyha ha visszatekintek papi életemre, akkor akkor én ebben a tényben mindig biztos voltam.

És nem csak a Szentírás üzeni ezt, de a az életemben, velem történt csodák és ezt erősítették a szívemben, ami pont a mai napnak a szakasza. egyébként a mai nap azért is fontos számomra, mert édesanyám, mert mind a két nagy a feleségem édes apja is Sándor, meg az én nagyapám is Sándor és ma van a névnapjuk, meg édesanyám ezen a napon halt meg.

Tehát a szentmisé holnapért fogom bemutatni. >> Mivel nagyon picit az édesanyánál, hogyha maradnánk Marciatyának, korábban mesélte nekem atya, hogy volt valamiféle pontrendszer is a gyerekek között.

Erről egy picit mesélj még nekünk.

Az az esti imádságnak vagy a Bibliaolvasásnak közös mozzanata volt, hogy a ruhász szekrénynek a belső oldalán volt egy papírlap, amelyen mind a had gyermek neve fel volt téve, és volt oda ragasztó egy piros és feket piros és kék színes ceruza, és A édesanya sugott, de néha a testvérek is beleszóltak, hogy jogos-e az, hogy az elmúlt napon milyen jót tettünk, mert aki jót tett, piros pontot kapott, aki aki valami elmarasztalót csinált, vagy mondjuk megcibáltam a haját a hugaimnak, vagy vagy locsoltam őket, vagy vagy valami miatt sírniuk kellett, akkor akkor feketét és Ö ez pontgyűjtés volt, ami évvégén mindig jutalommal fejeződött be, és gyűjtöttük, hogy kinek hány pontja gyűjt össze az esztendő folyamán, és nem volt olyan esztendő, hogy ne Rita nyerte volna a pontversenyt, mert én mindig mindig én voltam a, aki a legtöbb fekete pontot összegyűjtöttem a testvérek között.

Rita tisztelendő asszony említette atya és még nála maradunk akkor egy picit.

Ő >> amikor az 1962-es Pós pocs elhagyták atyáig családostul 1962-ben, és akkor Rita tisztelendő asszony visszaemlékezett erre a mozzanatra.

Ő szerinte ugye a szülők sírtak, a gyerekek pedig örültek, Atyában hogyan maradt meg ez az emlék?

És hát ugye késő pedig atya visszatért felnőttként, milyen volt visszatérni a szűzanya lábához barókusként?

A 1962-ben február 1jén nagy hó volt.

Arra emlékszem, hogy hogy majdnem olyan, hogy betakart a költözés napján, és már felpakoltunk, illetve a felnőttek felpakoltak mindent a teherautóra, és akkor a család fölment, és a szüzonya kegyképe előtt letérdepeltünk, és egy kis tálcára édesapám kikészített ezüstnyakláncokat egy kereszttel. megáldotta és a nyakunkba tette.

És mi, én már akkor nyolc éves voltam, meg hogom, nem értettük, hogy hogy ilyen nagy kaland előtt miért kell sírni, hiszen most valami nagy változás van kialakulóban, de aztán amikor már papként visszatértem Mária Pócsra, általában egy évben hét alkalommal voltam.

Máriapócson gyermekbúcson ifjúsági búcson, a két nagy búcson, a filiákkal külön mentem a a cigány búcsúra szeptember 14-ére.

Tehát a hétszer megálltunk a Szűzanya képe előtt, és még az ének is olyan, hogy kihozza könnyen a az ember szeméből a könnyet, hogy Isten veled, anyánk, már mi elindulunk, talán mostan tőled utolsó búcsúzunk, kesereg a szívünk, el kell menni, drága szent képedet itt kell hagyni.

Tehát a lelkünket arra hangolja, hogy nagyon könnyen kijön a szemünkből a könyv.

Márm felnőtt korban jobban megértem a szülőket, hogy nekem a nyolc helyen szolgálhattam, de a a csúcsát a papi szolgálatomban az a hat esztendő jelenti, amikor Mária pócson lehettem, és a szűzanyag egy oltára előtt imádkozhattam minden nap.

Az ország minden részéről jönnek pócsra jöttek akkor is zarándokok.

Egyszer egy évben összeszámoltuk.

Janka Gábor atya akkor a Mária Pócsra volt beosztva és naponta összeírtuk, hogy hányan fordultak meg, és majdnem elérte az 500000ret, aki egy esztendőben megfordult.

Buszok számából és a személyes személy kocsikból a naponta összegeztük.

Ez nagyon sokat jelentett és amellett, hogy minden gyermek tanult Mária pocson hittan, tehát a hittanulákat megtartottuk, mindig egyikünk kész volt arra, hogy az egyre nagyobb számban jelentkező zarándokokat, illetve nem csak zarándokokat, hanem ilyen turistákat, akiket h akiket Hagyoboszlóról meg Debrecenből a szállodából hoztak sokszor idegeneket, külföldieket is, azokat olyan lélek kell fogadjuk, hogy akik a pócsi templomba bejönnek, azok mégha nem is his hittek korábban, megérintse valami a szívüket, ne csak valamit megtudjanak a görög katolikusokról, hiszen mi töredéke vagyunk a az országban élő katolikusoknak, meg reformátusok is többen vannak a megyében is, de hogy valami emlékük legyen, hogy kik is azok a görög katolikusok, és hogy milyen A liturgiánk, a Mária Pocsi Kegytlom nagyon beszédes.

Ott nagyon sok mindenről lehet beszélni.

Az ikonosztázionról, a kegykép történetéről, az üvegaablakokról.

A mindig megkérdeztem az idegenvezetőt, hogy hány percük van, és akkor ahhoz szabtam a a mondanivalómat, de a célom mindig az volt, hogy egy kicsit ha lehet valakit megmozdítsak a hit felé.

Atya rengeteg időt szentelt, energiát szentelt a mosolygó és Rojkovics ág családok kutatásának.

Mi az a tulajdonság, vagy az a lelki gén, amit minden nemzedékben megtalált? >> Édesapám író asztalán két fénykép volt kitéve.

Az egyik Roskovics Ignác Ungvári spirituálisé, aki apám dédapja volt és példaképe, mert ózláv és görög nyelvből fordította, és adta ki az első ma, úgy mondanánk, énekes könyvet 1861-ben.

Utána minden évben többször ki kellett adni, de akkor nem az egyház megye adta ki, hanem a a parókus a saját költségén, és ezért aztán kilenc kiadást is megért, mert mindig csak így részletekben tudta néhány ezrel pénzlányszámba kinyom kiadatni.

És ez a Roskovics Ignát később bekerült Ungvárak és a szemináriumba kispapokat nevelte, mint ahogy édesapám tehette t évig, én pedig négy évig ugyanazokat a tantárgyakat tanítottam, amit édesapám tehát katehetikát meg ez a Rocskovi Ignác liturgikát, tipikont pasztorálist, tehát a gyakorlati dolgok okat, a gyakorlati tantárgyakat tanítottuk és a másikkép pedig Vasvári Pálé volt, aki édesapámnak déd anyja és Vasvári Pálnak a testére volt, és [torokköszörülés] az ő példájukból merített erőt a a úgy úgy szeret, szóval úgy tekintett rájuk, mint aki példakép képe apám Miskolcon a a 56-ban sérült golyó által sérült harangot újraöntette, és megint a régi nevét adta a harangnak, ami régen volt felírva rá, hogy Vasvári Pál emlékére.

Tehát a görög katolikus ifjúságnak a március ifjak közül leginkább forradalmib alakja a az életét 23 évesen a magyar szabadságért feláldozó és és nem csak róla beszélő vagy vagy de a a történelmet nagyon szerető ember volt és ezt a történelem iránti szeretetemet szeretném a a gyereke imnek is, unokáimnak is tovább adni.

Mosolygó Sándor nagyapnál minden héten, minden nyáron egy hetet nyaralhattunk, és megfigyeltem, hogy szombaton délután nagyon fontos feladat volt, hogy ő először a 200 rózsahája közül 50-et levágott jó hosszú szárral.

Nagymama pedig kimosta a üvegeket. tiszta vizet hordunk bele mi ott nyaraló unokák, és akkor az oltár díszítette fel. és a hogy az oltár körüli szolgálat az az mennyire fontos dolog, hogy szép legyen a templom belülről is, és hogy hogy szép legyen kívülről is.

Amikor Fábián házán szolgálhattam, akkor szóvá tették a hívek, hogy tisztelendő úr nagyapja mindig 347-kor már itt volt a templomajtóban, és kinyitotta nekünk a reggeli misére a templomot.

Maga pedig 7 óra előtt öt perccel jön csak át és dörzsöli a szemét.

A nagyapja akkorára már öt sort a szőlőjében megkapált.

Előtte derékra lezött, megmosakodott és úgy jött át.

Tehát a a az oltár körüli szolgálatra mindig frissen és üdén ment egy kora reggeli munka után.

És őneki nagyon jó volt, mert azt kértem a hívektől, hogy tegyünk a nagyon hideg templomba, ahol reggel előfordult, hogy nem csak a víz, de még a bor is megfagyott, hogy hogy tegyünk be villanykályhákat, mert akkor az volt a divat, hogy ne legyen olyan vadhideg a templomba.

Azt mondták, hogy a nagyap nagyapjának jó volt 30 évig fűtetlenül ez a templom.

Az a néhány év, amíg itt lesz, addig magának is jó lesz.

De édesapámat rá tudtam beszélni, hogy a sátorjai újhely szőlőjéből leadott mustnak az árát ide adja, és vettem négy villanykályhát, amit két év alatt a fábi házi hívek aztán kifizettek, de a nagyon örültek annak a kis langyosságnak, ami ezután mindig a templomba fogadott bennünket.

Tehát a szülőktől ezt a a [torokköszörülés] meg nagyszülőktől a a liturgia szeretetét örököltem, meg hogy a pap olyan az az ember, aki örömét találja az imádságban.

Rojkovics Pál nagyapám kislétán szolgált 47 évig és halála még aranymise előtt egy évvel 63-ban hozzánk költözött Nyíregyházára.

Én aludhattam vele egy szobába, és sokáig imádkozott, és nem oltotta le a lámpát.

És akkor szóvá tettem, hogy nagyapa, mi tetszik olyan sokáig imádkozni? azt mondja, azokért imádkozom, akiket megkereszteltem, megeskedtem, meg akiket eltemettem.

És én akkor úgy magamban megjegyeztem, hogy a pap az, aki akkor is imádkozik, amikor amikor ezért nem adnak stólát, hanem hanem ő a közösségnek a vezetője, és azokért is felelős, akik már már nincsenek itt közöttünk, mert hát egy egész nemzeteiket nevelt fel a 47 év alatt, mindenki tudta, hogy ha hozzáfordul, akkor akkor kivel fog találkozni.

De azt nem mindenki tudta, hogy öregségében esténként még két-három órát imádkozik értük.

És [torokköszörülés] 30 éve összegyűjtöm a évkönyveket, a naptárakat.

És az utóbbi öt esztendőben, hogy már nincsen kötelességem, én is követem a…

Említett entitások

Témák

  • papi portrék
  • lelkészség
  • görögkatolikus egyház

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Axios | Görögkatolikus papi portrék - 02 - Mosolygó Marcell atya”

Miről szól ez az epizód: „Axios | Görögkatolikus papi portrék - 02 - Mosolygó Marcell atya”?

Dr. Mosolygó Marcel atya, görög katolikus pap élete és szolgálata a középpontban ebben az epizódban. Az atya sorsát Mária-pócs és Nyíregyháza mellett a papnevelő intézet és a kórházi lelkészség is alakította, miközben ő maga is súlyos testi megpróbáltatásokon ment keresztül. A… Az epizód a Görögkatolikus Metropólia című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 16..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Axios | Görögkatolikus papi portrék - 02 - Mosolygó Marcell atya”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: P. Tóth Nóra, Vándor Ilka.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Axios | Görögkatolikus papi portrék - 02 - Mosolygó Marcell atya”?

Fő témái: papi portrék, lelkészség, görögkatolikus egyház.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Axios | Görögkatolikus papi portrék - 02 - Mosolygó Marcell atya”?

Megjelenés: 2026. 06. 16.. Hossz: 1 óra 17 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/gorogkatolikus-metropolia/axios-gorogkatolikus-papi-portrek-02-mosolygo-marcell-atya-088b8abd

Több epizód a Görögkatolikus Metropólia-ből