Heti Agymosó Feldmár Andrással

Heti Agymosó 44. rész - HATALOM ÉS GYEREKKOR, SZOKÁS ÉS SZOLGASÁG, SZORONGÁS ÉS STRESSZ

· PT27M41S

Összefoglaló

Feldmár András és Ács Dániel a hatalomról, gyerekkorról, szokásokról, szorongásról és stresszről beszélgetnek. Az adás kitér a szülő-gyerek közötti hatalmi harcra és a stresszkezelésre is.

Röviden

Műsor
Heti Agymosó Feldmár Andrással
Megjelenés
2018. 12. 18.
Hossz
28 perc
Szereplők, említett nevek
Feldmár András
Témák
hatalom, gyerekkor, szokás, szolgaság, szorongás, stressz

Ebben az epizódban

HATALOM ÉS GYEREKKOR, SZOKÁS ÉS SZOLGASÁG, SZORONGÁS ÉS STRESSZ Fiatal koromban jártam zárt osztályokon, és ott a bentlakóknak, a pácienseknek volt hatalmuk a nővérek fölött.

Mert több szabadságuk volt, mint a nővéreknek.

Az ott lakók köpködhettek, leköphették a nővért, de a nővér nem köphette le a pácienst.

A páciens kivehette a faszát és nyilvánosan verhette, a nővérek nem maszturbálhattak.

Tehát még egy zárt osztályon is azok, akik úgy tűnnek, hogy hatalom nélküliek, minden pillanatban, ha többet engedhetnek meg maguknak, mint a stáb, akkor ők fognak uralkodni.

Ezt csak úgy lehet megfordítani, hogy a stábnak kell több szabadságának lenni, mint a bentlakóknak.

Például, legyen egy vízipisztoly, és ezt a Szilvinek is ajánlhatom, hogy sokkal jobb és viccesebb lenne az egész, hogyha neki lenne egy vízipisztolya és ha jön a lánya az ágyába éjjel, akkor lelövi a vízipisztollyal.

Akkor meglepődne a kislány, hogy az anyjának van ennyi szabadsága.

Mert ha nekem nagyon jónak kell lenni, te meg megengedheted magadnak, hogy "rossz" legyél, hát akkor te fogsz fölöttem uralkodni." ✪ milyen hatalom kell a boldogsághoz? ✪ hatalmi harc szülő és gyerek között ✪ álmomban robot vagyok ✪ rászokva mások vágyainak kielégítésére ✪ a rémálom démona ✪ a szorongás ragadós – mit tegyek? ✪ a stressz problémájának megoldása ✪ méregtelenítés faöleléssel Nézd meg a 44.

Heti Agymosót, ha kíváncsi vagy a fenti témákra!

Rövid kérdésed a hetiagymoso@gmail.com címre várjuk.

Szereplők: Feldmár András, Ács Dániel Utómunka: Huszerl Bence A korábbi Agymosókat itt is visszanézheted: https://goo.gl/Z2F9JF

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Heti Agymosó

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Heti Agymosó 44. rész - HATALOM ÉS GYEREKKOR, SZOKÁS ÉS SZOLGASÁG, SZORONGÁS ÉS STRESSZ”

Miről szól ez az epizód: „Heti Agymosó 44. rész - HATALOM ÉS GYEREKKOR, SZOKÁS ÉS SZOLGASÁG, SZORONGÁS ÉS STRESSZ”?

Feldmár András és Ács Dániel a hatalomról, gyerekkorról, szokásokról, szorongásról és stresszről beszélgetnek. Az adás kitér a szülő-gyerek közötti hatalmi harcra és a stresszkezelésre is. Az epizód a Heti Agymosó Feldmár Andrással című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2018. 12. 18..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Heti Agymosó 44. rész - HATALOM ÉS GYEREKKOR, SZOKÁS ÉS SZOLGASÁG, SZORONGÁS ÉS STRESSZ”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Feldmár András.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Heti Agymosó 44. rész - HATALOM ÉS GYEREKKOR, SZOKÁS ÉS SZOLGASÁG, SZORONGÁS ÉS STRESSZ”?

Fő témái: hatalom, gyerekkor, szokás, szolgaság, szorongás, stressz.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Heti Agymosó 44. rész - HATALOM ÉS GYEREKKOR, SZOKÁS ÉS SZOLGASÁG, SZORONGÁS ÉS STRESSZ”?

Megjelenés: 2018. 12. 18.. Hossz: 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/heti-agymoso-feldmar-andrassal/heti-agymoso-44-resz-hatalom-es-gyerekkor-szokas-es-szolgasag-szorongas-es-stres-43c4858b

Több epizód a Heti Agymosó Feldmár Andrással-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból