Önazonosság a szépségiparban
· PT1H1M33SÖsszefoglaló
Pauer Kriszta beszélget Banga Ildikóval, a The Body Shop hazai tulajdonosával az önazonosságról a szépségiparban, az önismereti útjáról, a nő-anya-társ-vállalatvezető szerepek közötti egyensúly kialakításáról, valamint a kihívások leküzdéséről egy országos brand építése során.
Röviden
- Műsor
- Lélek Koffein Podcast
- Megjelenés
- 2023. 06. 17.
- Hossz
- 1 óra 2 perc
- Szereplők, említett nevek
- Pauer Krisztina
Ebben az epizódban
Ki áll a márka mögött? - The Body Shop Fontos podcast beszélgetés és egyben hihetetlen nagy mérföldkő számomra a mai.
Egy évvel ezelőtt állt mellém a The Body Shop csapata.
Ők az első márka, amely hitt a Lélek Koffein erejében, missziójában, üzenetében.
Ennek az évfordulónak az aprópójából a brand hazai tulajdonosával, Banga Ildikóval beszélgettem.
Szerettem volna megmutatni nektek, hogyan is kapcsolódunk mi egymáshoz a lélek útján.
Ildikóval érintettük a saját önismereti útjának alakulását, fejlődését, a nő-anya-társ-vállalatvezető szerepek közötti egyensúly kialakítását és fenntartását.
Beszéltünk mélységekről, kihívásokról, megküzdési stratégiáról és megismerhetitek, hogyan tudott a mélységekből is felállni és egy hihetetlen erős, országos brandet építeni.
Inspiráló és igazán motiváló, mély beszélgetés született.
Hallgassátok nagy-nagy szeretettel, nyitottsággal a legfrissebb podcast adást.
Ölellek benneteket, Pauer Kriszta Linkek: https://www.facebook.com/lelekkoffein https://www.instagram.com/lelekkoffein/ www.lelekkoffein.hu
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
- The Body Shop
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Önazonosság a szépségiparban”
Miről szól ez az epizód: „Önazonosság a szépségiparban”?
Pauer Kriszta beszélget Banga Ildikóval, a The Body Shop hazai tulajdonosával az önazonosságról a szépségiparban, az önismereti útjáról, a nő-anya-társ-vállalatvezető szerepek közötti egyensúly kialakításáról, valamint a kihívások leküzdéséről egy országos brand építése során. Az epizód a Lélek Koffein Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 06. 17..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Önazonosság a szépségiparban”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pauer Krisztina.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Önazonosság a szépségiparban”?
Megjelenés: 2023. 06. 17.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/lelek-koffein-podcast/onazonossag-a-szepsegiparban
Több epizód a Lélek Koffein Podcast-ből
- Mozaikcsalád, 6. rész, Nyár, káosz és kapcsolódás
Ebben a részben a mozaikcsaládok nyári kihívásait vizsgálják Csabi és Kriszta. Kiemelik, hogy a mozaikcsaládok nem természetes képződmények, működtetésükhöz tudatosság és energia…
- Mozaikcsalád, 5. rész - Új élet, új szerepek – Megérkezett a kislányunk!
Ebben az epizódban a műsorvezető és férje a mozaikcsaládjuk életébe engednek betekintést, különös tekintettel kislányuk, Panka 2024. januári születése utáni időszakra. Megosztják…
- Mozaikcsalád, 4. rész – Közös Szabályok és Határok
A Lélek Koffein Podcast negyedik, mozaikcsaládoknak szentelt epizódjában Koch Boglárka Lilla pszichológus, író a vendég. Az adásban a mozaikcsaládok működtetésének kihívásairól és…
- Mozaikcsalád 3. epizód – Kérdések és válaszok!
A Lélek Koffein Podcast Mozaikcsalád különkiadásának harmadik epizódja a hallgatók által beküldött kérdésekre fókuszál. Kriszta és Csaba őszintén válaszolnak a mozaikcsaládos lét…
- Extra sorozat: Mozaikcsalád, 2. rész - Az elvált szülők kihívásai
Ebben az epizódban a mozaikcsaládok kihívásairól és szépségeiről beszélgetnek a vendégek. Kitérnek az elvált szülők nehézségeire, az újrakezdés fontosságára, valamint a gyermekekn…
- Extra sorozat: Mozaikcsalád 1.rész- Út a mozaikcsaládhoz
Ebben az epizódban, amely a Lélek Koffein Podcast új sorozatának első része, Pauer Krisztina és férje, Csaba a mozaikcsaládok témáját járják körül. Az adásban megosztják saját tap…
- Önbizalmunk növelése a ruhadarabjainkon keresztül
A Lélek Koffein Podcast legújabb adása a divat és önbizalom kapcsolatát járja körül, különös tekintettel a nőiességre és az öltözködés szerepére az önértékelésben. A műsorban Taká…
- Egyedi és minőségi elegancia, kortalan design – beszélgetés a La Dolce Vita Fashion Show alapítóival
Pauer Krisztina beszélget Hodlik Annával a Hodlik Anna Bag, és Orovica Szilviával az Orovica Fashion alapítóival. A beszélgetés a tervezői pályáról, a márkák építéséről, inspiráci…
- SZÜLŐKNEK LENNI GYERMEK NÉLKÜL
Ebben az epizódban Urbán Anikó Eszter és Dr. Urbán Viktor, mentálhigiénés szakember osztják meg tapasztalataikat a gyermekvállalással kapcsolatos nehézségekről. Az önismeret és a…
- GYERMEKEINK MENTÁLIS JÓLÉTE NAPJAINKBAN
Az anyák napi epizód az online és offline tér gyermekek mentális egészségére gyakorolt hatásait vizsgálja. Az új "Lelkünk benne!" önismereti kártyacsomag bemutatása mellett a műso…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- ❗️Mit jelent ma nőként, anyaként, vállalkozóként?❗elindítani egy saját márkát — Porkoláb Gyöngyi
Marton Bettina, olimpiai bajnok körömdíszítő és a Nailvana márka megálmodója beszélgetőpartnere, Porkoláb Gyöngyi, a show házigazdája. Bettina megosztja tapasztalatait a vállalkoz…
- Mit jelent Nőnek lenni? + féltékenység, magabiztosság, traumák feloldása ft. Jónás Mónika terapeuta — The Self Dive Podcast
Jónás Mónika terapeuta a női létről, féltékenységről és a belső traumákkal való megküzdésről beszél, emellett szó esik az életről Balin is. Az epizód célja a női erő és energia tu…
- Cseke Eszter X Feller Adrienne | A SZÉPSÉG EZER ARCA | 2. rész — ADRIENNE FELLER
Cseke Eszter dokumentumfilm-rendező és Feller Adrienne szépségterapeuta beszélgetésének második része A szépség ezer arca podcastban. Eszter megnyílik az otthonteremtés, a szülés…