FRANKENSTEIN - Apakomplexusos férfiak balladája | Podcast
· PT38M27SÖsszefoglaló
Az Oswald és Áron által készített Mozigrund Podcast ezen epizódja Guillermo del Toro 2025-ös Frankenstein adaptációját tárgyalja. Az epizód kitér a regény eredeti témáira, mint a nem tervezett szülőség és az apa-komplexus, valamint az első filmadaptációkra, beleértve az 1931-es…
Röviden
- Műsor
- Mozigrund Podcast
- Megjelenés
- 2025. 11. 24.
- Hossz
- 38 perc
- Témák
- frankenstein, filmadaptáció, apakomplexus
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ugye az eredeti regényt azt hogye egy nő írta, és ott is a nem vált anyaság, nem vált szülőség, nem várt gyereknek az allegóriája volt ez az egész, hogy hogyan tudsz felnevelni egy olyan gyereket, akit egyébként nem terveztél be.
A klip volt a 10-es években, azt hiszem, a 2010-es években a to vagy mi a neve a tipnek, amikor egy csó meg egy csaj van, és ilyen pasztellesen ki vannak festve. >> Igen.
Tehát mint egy életre kell festmény lenni.
És egyébként ezért voltak, amikor a vadászok szörgynek tekinti meg, és nem néz ki szörnyek.
Tehát, hogy azért >> meg, hogy a Viktornak a saját magával kapcsolatos kisebbség komplexusa a az, hogy amúgy ő nem olyan ideális ember, mint ahogy az apja elvárja.
Tehát, ahol én kudarcot vallottam annak idején, mint gyerek, akkor én egy olyan olyan utódot hozok létre, aki nem fog kudarcot vallni, tökéletessége, de ugye pont ebbe az igyekezetbe, amit ráerőszakol a terentményébe, ebbe a nagy teherbe fog az egész elbukni. >> Mazigrund podcast.
Drinksake >> elemzünk, nem ítélkezünk. [zene] >> És most felvesszük megint. >> Üdvözlünk mindenkit.
Ez itt a Mozigun podcaston. >> Sziasztok >> és deónak a sok évtizeden át pátyogatott projektjével, a Frankensteinnel minden szari filmnek egyik atyjának a újabb verziójával.
Ugyebár 31-ben volt egy essenciánk egy kivonatunk még annó.
Mondjuk úgy, hogy az nem tekinthető az első Frankenstein filmnek, mert ugye rövid filmben feldolgozták a Frankensteint már a néma film korszakába 1900 10-es években. hogy a 31-es az inkább az első egész estés hangos film volt, ami ugye berobbantotta a horror műfalt, mert ott így lehetett menni a szörnyel együtt érezni, mert ugye mindig is ez a Frankenstein szörnye, mert ugye maga Frankenstein nem így hívják a szörnyet, az a feltalája.
Itt mindig volt egy ilyen, ez a szörny, aki ugye ember akar lenni, ugye >> Boris Carrof először. >> Igen, ember akar lenni, de ugye elég nehezen tud, mert hát ugye hullákból van összeeszkábálva, >> azt se tudja melyik része az, aki a személyét adja.
És akkor így próbál ember lenni, csak a világ kegyetlen, és így ebbe elbukik a világnak a kegyetlenségébe.
Feltalálója vagy teremtője, aki meg ugye Istent akar játszani, az meg ugye >> mármint ezt mondja, mert valójában egy ő is egy traumatizált ember az anyja halála miatt, mondjuk meg az apjával kapcsolatos tühe miatt.
És akkor így hát ő meg csalódik abban, hogy nem az a vált végeredménye lesz a tremendményének, mint amit elképzelt.
És akkor van egy ilyen szülőgyerek konfliktus is valójában, hogy ugye a szülő megtagadja a gyerekét, mert az nem az elvált el elvál elvárt szinten teljesít.
Ugye az eredeti regényt azt hog nő írta, és ott is a nem vált anyaság, nem vált szülőség, nem vált gyereknek az allegóriája volt ez az egész, hogy hogyan tudsz felnevelni egy olyan gyereket, akit egyébként nem terveztél be, meg nem is akartad, és akkor közben végül önömadba is csalódsz, meg a gyerekedbe is. >> Ühüm.
És hát ugye a Frankenstein egyébként, ha jól tudom, az egyik olyan legközkedveltebb szörnyeteg meg sztori, ami majdnem annyira közismert, mint maga a Monalizának a festménye, tehát hogy annyira mindenhol ismerik. >> Hát a ez a mondjuk úgy a Zombifilmneknek is az egyik ilyen alapkinézetéhez is hozzájárult.
Igen. >> Ezzel az élőhallott jelleggel magánk Boris Carlofnak ez a jellegzetes kinézete, és jó néhány későbbi filmig is ez volt a kerete.
Aztán persze változott és kikerekedett a Frankensteinek az arca egészen például 94-ig, amikor már Rober Daníró volt a lény. >> Igen.
A Kenebrán a rendezésébe ott már egy egészen kis kerekdad lényünk volt, aki jobban hasonlított, ha mondjuk most egy-két évvel visszaugrunk a pingvinre, a Batman filmből, >> mint amúgy a Boris Carl eredetijére. >> H de egy-két gondolat amúgy a Frankenstein Kenebráne verzijójával kapcsolatban.
Ez egy nagyon színpadi verzió, mármint nagyon színpadias, mint >> hát pranra amúgy is, hogy ilyen Shakespei rendező, tehát hogy >> ha megnézzük a Thor első részét, az is egy Shakespeare király Drámon nagyon szereti a teátrális filmezést. angespe színjátszásból jön és ezt >> és nem lep nem meglepő módon kötött ki amúgy a poaró történeteknél az idők folyamán >> hát igen. >> És kicsit merült is el benne. >> És akkor most az, hogy 2025-ben Gilard Model Torro, akinek egyébként ez egy hosszan tartó hosszú évtizedes terve volt. >> Hát ugye a Netflix pénzén, tehát a Netflixel megkötte az alkut.
Így most 2025-ben bemutatták nálunk a Netflixen, viszont külföldön a Oszká díjátó miatt Angliában meg Amerikában rövid limitált nagyvásznas mozis bemutatót kapott a film.
És hát >> volt, ahol IMAXben. >> Igen, volt IMEX.
De itt ugye feltettő a kérdés, hugye rengeteg Frankenstein adaptáció van, és hogy mi szükségünk van erre.
Hát ugye az, hogy hogy ez egy ilyen kortalan témát dolgoz fel, ez a teremtő és teremtménye, szülőség, gyerekség, hogy boldogul az ember egy kegyetlen világban.
És hát ugye maga az alapsztori az ugye az, hogyha valaki nem nev nem találkozott vele, hogy ugye Oszcar karakter Viktor Frankenstein, ahogy te is mondtad >> traumatizált az anyja apja és ezek által és ugye ő >> mert hogy az anyja meghalt, azt apja nem szerette, mert lett később egy féltestvér, a William, >> akit inkább szeretett, mert a Viktorba inkább a a bukást látta, >> meg hogy nem eléggé okos.
Igen, >> nem eléggé tanítható, nem eléggé formálható, inkább a anyucinak volt a kicsi fia, és miután elvesztette a kicsi Viktor az anyucit, ezután meg teljesen elmondott az apuka Viktorról is, mert nem volt használható eléggé, és a William befektette inkább az energiát.
Ez később ki is ütközik amúgy a Viktornak a fejlődésében is. >> Hát ugye Istent akarja ászani, tehát teremteni akar egy teremtményt, ami így bebizonyítja magának meg az apjának azt, hogy ő igenis jó szakember, és hogy ő képes teremteni Istent játszani.
Tehát nem úgy teremteni, hogy gyereket nemz, hanem halott testrészeket összevarrva. >> Kijátssza a halált.
Kijátssza a halált, feltámaszt egy lényt, és akkor azt ő betanítja, és akkor tökéletes emberi lényt létrehozza.
Így de hát ugye mivel ez egy horror műfajnak a ilyen alapköve, tudjuk, hogy ez nem jól sül el.
Igen. >> Őül tudós, őrült laboratórium teremtménye.
Hát Viktor Frankenstein szörnye az így hát mivel hullákból van összerakva és és kábé egy újjászületik, így kábé azt, hogy olyan mint egy új szülött kezdetbe, nem tudja az erősségeit, gyengeségeit, azt se tudja, hogy melyik test része a valódi, >> melyik adja a személyiségét. >> Igen.
És hát ugye ebből jön az, hogy tragédiák sora jön.
És hát ezt egyébként számomra a film jól bemutatja ezt a kapcsolatot, hogy szülőteremtmény, szülő gyerek viszony, illetve hogyp próbál Jacob Elordinak a teremtménye boldogulni a világba. viszont ugye hiába két és fél órás a film szerintem >> és tagolódik a különböző nézőpontokat elmesélve mint nagyjából mint az utolsó pár ldiskotnál csak nem ugyanazt a sztorit hanem átveszi a nézőpontot >> igéli el a történetet illetve amit még itt megjegyeznék hogy szerencsére a deltoro nem követte el azt a hibát mint a red diskot hogy állást foglalt >> nem nincs állásfogás viszont abba szerintem hibát át követett el, hogy ugye, hogy itt nagyon részletesen bemutattad a Viktornak az eredett sztoriját, ezt a film is megteszi, és a két és fél órából másfél óra igazság szerint Viktor Frankensteinek a karaktere múltján van, és a többi karakterhez képest magán a címs a a szörnynek, úgymond a Jacob előadak a teremtményesek a Panyi játékidőt meg mindenki másra.
És valójában inkább ez egy Viktor Frankenstein film.
Vin Frankenstein szörnye, és szerintem indokolatlanul sok időt töltünk az Oscar Isaac karakterén, ami a többi karakternek a bemutatása és árnyalásának a rovására megy, és szerintem bőven 20 percet vágni, egy fél órát ki lehetett volna vágni a Viktorból, és azt a fél órát más karakterekre szánni, mert nekem nagyon elmozdult a filmnek a súlya ő felé és a többiek miatt.
Nagyon sokan például Christoph Wart karakter is nekem ilen nagyon egy-két dimenziós karakter mert nem kap elég játékidőt, ahogy például az se kap elég játékidőt, hogy a Jacob Lordi teremtményének és a Miag Viktor Frankenstein feleségének a szerelmi szála, amire semmiből bukkan fel, nincsen kibontva pont azért, mert nincs rá idő, mert a Viktornak az eredes sztorijára van a nagyobb hangsúly, és akkor így puff egyszer csak megkapjuk, hogy valahogy ők így hát egymás másba szerettek, ami a legeslegjobban így ez a hát mint a víz érintésében volt egy kicsit meg ezek.
Tehát én nekem PTSD-n volt amúgy emiatt, mert a víz érintése az egy ilyen nagyon bagatel gagyi Frankenstein történet.
Ugyanúgy Del Torótól látszik, hogy nagyon ráutazott az Oszkárra >> ilyenkor és klissés ez a szerelmiszál, tehát hogy ez nagyon nincs alapja egyszerűen >> nincs alapja ráadásul klisés és ugye az eredeti regényben nincs szerelmiszál a teremtmény meg a feleség között.
Ott ugye a teremtvény bosszút áll a Viktor Frankensteinen azáltal, hogy megöli a feleségét, merthogy a Viktor nem segített neki.
És ez egy bosszú, itt meg ilyen szerelmi szár kezés, ilyen szerelmi háromszög kezd kibontakozni, ami szerintem nagyon, tehát hogy lehetett volna ezt jól megcsinálni, nem azt nem kell ezt elmészel, csak két és fél órából úgy, hogy másfél óra Viktoron van, és így bedobjuk egy ilyen nagyon semmilyen klisés szerelmi szát, így ennek nem volt értelme. alapvetően Del Torro meg Frankenstein, az egy jó elképzelés volt, mert Delorónak ez a gótikus, romantikus, horror kombinációja, amit a filmjeiben is már a a Kronosz vagy a Ödögincben is bemutatott.
Aztán ezt a bíborhegynél vagy a a Hellboyt nem számítom bele, mert az igazából inkább adaptáció és adaptáció, de nem véletlenül, mert egyébként a Hellboynak a képregényes váltates sztorij amit te is mondasz teljesen beleillik ebbe a Gillam Delta.
Te nem hiába adaptált, nem hiába szeret, mert pont beleillik ebbe a sémába.
Ezt a Hellbolt is ide tudjuk venni, mert mert nem hiába adaptáltam, ez a sémába beleillik.
Igen, valahogy a törekvése mindig látszót a Detro filmében, hogy ő akar egyszer egy tényleg frankenstein filmet.
Úgymond ezek a szerethető szörnyek és a azzal kapcsolatos romantika meg a megértésük az mindig is a detró filméiben benne voltak.
Igazából szinte az összes filmje erről szól.
Amikor túlt az volt a víz érintése például.
Hát bizonyos fényképezése szép.
Én azt éreztem, hogy tényleg mozira való. >> Hát a scope, amit vesz, >> az a gótika, amit jelképz, >> azt nagyon szépen a gótikus, >> a méretek. >> Igen.
Ezt a régi horror gótika stílust nagyon jó.
Viszont vannak olyan játék, amikor meg azt látom, hogy úr aty is tév streaming közeg.
Tehát ugye gondoljuk a CGI farkasokra, az valami botrányosan rosszta sikerült.
Tehát leugrottak a farkasok a képernyőről, hogy azok CGI-ok. >> De például amikor meg nagyon naturalista volt a fényképezés, mint például a a jeges részek >> Igen.
Az jó volt. >> A napremente, amikor visszafogta magát. >> Igen. >> Akkor ott például nagyon szép volt az egész és nagyon működt, de néha tényleg elcsúszott ezekkel a CGI lényekkel. kijött az, hogy valószínűleg volt egy büdé a Netflix részére, ezt nem nem lehetett túllépni most, mert a Netflix nem nem hagyja, de hogy tényleg ilyen kettős érzés volt, hogy igen, IMAX moziba való operatőri munka, amire sajnos jutkét gyengébb siege és így visszaröppensz igen, ez streaming film meg hát a Gillam Delorr nagyon nem illett már a Pinokkio esetében is azért rezgett a résznél ez a Netflix szűrő, tehát hogy >> igen >> ezt most úgy kell érteni, hogy kedves hallgató, hogy a Netflix-nek azért van egy alap setzupja, amit odaad a filmesinek, egy ilyen setup rendszer.
És emiatt van az, hogy sokan úgy hivatkoznak a Netflix filmekre, hogyha ránézél, tudod, hogy Netflix, nem azért tudod róla, hogy Netflix film Woke vagy isten tudja milyen LMBTkúelés. >> A színkezelés, hogy szürke.
Tehát van egy ilyen szürke >> filter rajtuk.
Mint ahogy amúgy a Disneynek is van egy hasonlója, vagy a >> a Warnernek is van egy hasonlója. >> A a Netflix-nek ez a tényleg ez a szürke.
A Sieg időnként nagyon gyenge, kiütközik.
A épített díszletek, azok legtöbbször tényleg szépek.
Mondjuk a Netflix esetében ez amúgy működni szokott.
Például Stranger Thingsnél is jók a az épített díszetek.
Bár ott is kiugrott néhányszor a a CG CGI.
Nagyon erősen látszik tényleg a rendezőnek a elképzelése, mint ahogy a Bran esetében.
Ott azért érdekes, mert ő meg egy színházias ember, színpadi ember, és hogy ő meg már teljesen máshogy csinálta meg a filmjét, a 94-est, ami szerintem amúgy a Boris Carf után a második legnépszerűbb.
Tehát volt egy rak, mert ugye itt 31-től ugye Frankenstein a nagyon sok tehát fienbe meg megjelent a szörnye. >> Két-három évben rájött a Frankenstein megy asszonnyal. >> Hát igen, az ugye ez egy jó újragondolás volt.
De itt ez most arra is kerül, hogy Frankenstein szonye 1 2 3 4 is volt a a univerzánálán, utána meg a bosszú állókat megelőzvén crossoverekből szereztették a Frankenstein szörnyét, Drakulát, Farkasembert, Laguna szörnyét, mindenkit, akit tudtak. emberek meg a több >> Igen.
És akkor igen, tehát hogy rengeteg adaptáció volt és akkor igen a Canon Bran volt, ami ilyen kiemelkedett, hogy akkor ez na ennek akkor volt értelme új, hogy feldolgozzuk és nagyon sok a különbség, mert például ott a apával való kapcsolat, ahol a Branféle verzióban az ilyen Holm, aki a hobb volt. >> Igen.
Meg az ötödik >> meg az ötödik elemben is volt, >> meg a Alienbe. >> Meg az Alienben is volt az Androidunk.
Igen, >> igen, hogy ő volt az apa, és ott a családi dinamika sokkal egészségesebb volt, mint itt.
Nem volt meg az a trauma alapozás, ami a Viktorban előhozta azt a fajta alkotási vágyat.
Igen. >> Ellenben a az a dráma az anyjával kapcsolatban azzem abba is megvolt, hogy azért akar alkotni, mert az anyja meghalt és kikerülje a halát.
Viszont abban nem volt benne a sötét angyal dolog.
Igen. >> Ami itt viszont tök jó, hogy…
Említett entitások
Témák
- frankenstein
- filmadaptáció
- apakomplexus
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „FRANKENSTEIN - Apakomplexusos férfiak balladája | Podcast”
Miről szól ez az epizód: „FRANKENSTEIN - Apakomplexusos férfiak balladája | Podcast”?
Az Oswald és Áron által készített Mozigrund Podcast ezen epizódja Guillermo del Toro 2025-ös Frankenstein adaptációját tárgyalja. Az epizód kitér a regény eredeti témáira, mint a nem tervezett szülőség és az apa-komplexus, valamint az első filmadaptációkra, beleértve az 1931-es… Az epizód a Mozigrund Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 24..
Milyen témákat érint ez az epizód: „FRANKENSTEIN - Apakomplexusos férfiak balladája | Podcast”?
Fő témái: frankenstein, filmadaptáció, apakomplexus.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „FRANKENSTEIN - Apakomplexusos férfiak balladája | Podcast”?
Megjelenés: 2025. 11. 24.. Hossz: 38 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/mozigrund-podcast/frankenstein-apakomplexusos-ferfiak-balladaja-podcast-3d9d42eb
Több epizód a Mozigrund Podcast-ből
- MEGSZÁLLOTTSÁG & ÉVADZÁRÓ - Erőszak és skizofrénia az év horrorjában? | Podcast
Az évad utolsó epizódjában a Mozigrund podcast vendége Faun, akivel az év egyik horror szenzációját, a Megszállottság (Immaculate) című filmet elemzik. Az adás első felében a film…
- EDDINGTON - Covid artmozi konteósoknak? | Podcast
A Mozigrund Podcast legújabb adásában Oswald és Márk az Ari Aster rendező által jegyzett EDDINGTON című filmet elemzik. A film témái között szerepel a Covid-19 világjárvány, az am…
- THE BOYS - Azzá vált ami ellen felesküdött | Podcast
A Mozigrund Podcast e heti adásában Faun és Áron a népszerű The Boys sorozat utolsó évadát elemzi. A beszélgetés során kitérnek arra, hogyan vált a kezdetben kommersz-ellenes alko…
- A MANDALÓRI ÉS GROGU - Cuki vagy Ciki lett a Star Wars? | Podcast
A Mozigrund Podcast e heti adásában a Mandalóri és Grogu új filmjét veszik górcső alá Faun és Áron. Az epizódból kiderül, hogy a film cuki volt, de ennél többet nem nyújtott, és n…
- KÜLÖNKIADÁS: STAR WARS: A MANDALÓRI - Pedro, a Zöld Takony, és a Gangesz-parti Székelyek | Podcast
A Mozigrund Podcast ezen a különkiadásában a Star Wars univerzumon belül A Mandalóri sorozatot elemzi. A kritika szerint a sorozat ígéretes kezdés után a Disney profitérdekelt cél…
- LEE CRONIN: A MÚMIA - Szarkofágba vele! | Podcast
Faun és Áron a Mozigrund Podcast legújabb adásában egy új múmiafilmet elemeznek. Kritizálják a rendezést, Lee Cronin munkásságát, és a film klisészerűségét, miközben egy rövid szi…
- BALHÉ S2 - Mindennapi nyomorunkat add meg nekünk ma | Podcast
Oswald és Márk a Mozigrund podcast e heti adásában a Balhé (Beef) című sorozat második évadát elemzik. Az évad antológia formátumban új történeteket mutat be, hasonló szellemiségb…
- A RAKPARTON - A galamblelkű spicli vállára veszi a keresztet | Egyszer volt... | 1954
A Mozigrund Podcast "Egyszer volt..." adása A Rakparton (1954) című film elemzése. A film főszereplője Terry Malloy, akit Marlon Brando alakít, és a rendező Elia Kazan alteregóján…
- KÉSZ DRÁMA - Mi a legrosszabb dolog, amit eltitkolnál a párod elől? | Podcast
A Mozigrund podcast ezen adásában Oswald és Márk a "Kész dráma" (The Greatest Drama) című filmet elemzik. A beszélgetés kitér a film műfaji sokszínűségére (vígjáték, testhorror, d…
- KÜLÖNKIADÁS: BIRMINGHAM BANDÁJA - A gengszterműfaj Magnum Opusa | Podcast
A Mozigrund Podcast e heti különkiadásában Oswald és Áron a "Birmingham Bandája" (Peaky Blinders) című gengszterműfaj magnum opusát veszik górcső alá. A beszélgetés kitér Tommy Sh…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 36. rész - Frankenstein - A modern Prométheusz // Mary Shelley — Szellemes lányok
A Szellemes lányok podcast 36. epizódjában Mary Shelley Frankenstein című regényéről beszélgetnek. A modern Prométheusz témáját járják körül, mely a gótikus irodalom egyik alapköv…
- A Szegény párák komikus horror és abszurd felnövéstörténet egyben | After+ — Telex After
A Telex After adásában Jórgosz Lánthimosz rendező korábbi filmjeiről és a Szegény párák című alkotásáról beszél két újságíró. Kitérnek a film univerzumépítésére, vizuális világára…
- #216 Brutalista, Futni mentem, Nosferatu — Filmnéző
A Filmnéző podcast e heti adásában Gergő és Lehel az év első filmjeit veszik górcső alá, köztük a Brutalistát, a Futni mentem, és a Nosferatut. Az Oscar-gálát is megemlítik, külön…
- Magyarázat mindenre, Nincs aki megmentsen, Az alkotó, A félelem ára — Filmvilág Podcast
Ebben az epizódban a Nincs aki megmentsen, Az alkotó, Magyarázat mindenre és A félelem ára című filmekről esik szó, spoileres kibeszélővel kiegészítve.
- A képernyő előtti fuldoklás és a Skype emojik - Filmek Féktelenül #41 — Filmek Féktelenül
A Filmek Féktelenül podcast 41. epizódjában Dávid, Edvin és Roli beszélgetnek. Az adásban szó esik A mackó, 1899, Az éjféli klub, Andor, Wednesday és Rémségek tára című alkotásokr…
- A Bejáratnak Háttal S02E04. – Rémségek Tára — A Bejáratnak Háttal
Ádám megosztja mozis élményeit, és a Cabinet of Curiosities című horror antológia-sorozatot beszélik át epizódról-epizódra. A sorozat kicsinyítő tükre a belassult tempónak.