Mozigrund Podcast

RAJTAKAPVA - A punk, a csapos, és a két kegyetlen haszid | Podcast

· PT32M25S

Összefoglaló

Ez a Mozigrund Podcast adása a "Rajtakaptva" című filmről szól, melyet Daren Aronofsky rendezett. A házigazdák, Katica és Márk, a film zsánerkavalkádját (vígjáték, thriller, gengszter, bűnügyi, akció, dráma) elemzik, és összevetik Aronofsky korábbi, mélylélektani drámáival…

Röviden

Műsor
Mozigrund Podcast
Megjelenés
2026. 02. 09.
Hossz
32 perc
Témák
film, vígjáték, thriller, gengszter, bűnügyi, akció
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Amikor kijöttem a moziból, nekem az volt az első gondolatom, hogy ez a fazon nagyon megelégelte az eddigi dolgait, és akart csinálni egy zsáner új gyakorlatot, hogy mit tudom én, a filmes, még emlékszem, hogy a filmes suliban mit tanultam ezekről a zsánerekről, és akkor hát most mindegyikből egy kicsit, és akkor így hadd szóljon.

Szerintem sok mindent elmond egy filmről általában, hogyha nem magáról a filmről szólnak a sajtóvisszhangok, hanem a filmnek az életműve betöltött helyi értékéről.

Általában ezt mindig egy ilyen jelzést értük a dolgodnak. vélem >> nem mélyül el és el lehet mélyülni szórakoztatóan is, vagy nem tudom, vagy nem is tudom, nem az, hogy elmélyülni, mert ez annyira most mit jelent az, hogy mély vagy magas, vagy nem tudom, de hogy szóval az, hogy válasz mondjuk egy egy zsánert, és akkor most csinál egy ilyen, vagy kettőt, és akkor kettőt ütközteti egymással, de ebben annyiféle dolog volt, hogy szerintem egy csomószor önmagát gyengítette a film mozig >> Grund podcast.

Drinksake >> elemzünk, nem ítélkezünk. >> Ezt most felvesszük megint. >> Üdvözlünk mindenkit.

Ez itt a Mozigrund podcastnak a legújabb adása, amiben a Rajta kapváról fogunk beszélni.

Ez is egy nagyon remek fordítás magyar cím.

Márk van itt, úgyhogy Márkról fogunk erről beszélni.

Igen, Katica vagyok és a bármilyen meglepő, de ez a zsánerhalmozó, comedy thriller, gengszer, bűnügyi akció dráma.

Ez Daren Aronovskinak a legújabb filmje szerintem.

Talán ez a legérdekesebb infója a filmmel kapcsolatban, vagy nem tudom.

Szerintem az sok mindent elmond egy filmről általában, hogyha nem magáról a filmről szólnak a sajtóvisszhangok, hanem a filmnek az életműve betöltött helyi értékéről.

Általában ezt mindig egy ilyen jelzésért a dolgodnak.

És itt is ez van, hogy igazából ezt a filmet ezt nagyon kevésbé próbálta meg önmagában elemezni a akár a hazai, akár a nemzetközi kritika, és inkább az Aronovski életműben egy ilyen nagyon atipikus szegmensként írta le sok mindenki.

És amúgy ez tényleg egy nagyon elképesztő fordulat a Bálna vagy a Reky állomért rendezőjétől egy ilyen film. >> Hát igen, olyan, mint egy ilyen mutáció, vagy nem tudom.

Szóval, hogy annyira annyira nem következik, vagy tehát minden előzmény nélküli lényegében ez a történet, ami egy alkoholista fiú, aki egy fiatal felnőtt, aki egy kocsmába dolgozik, és mit ad isten?

Alkoholista, és nem bír összejönni a csajával, mert nem tudom, aggódik, nem bírja elengedni a múltját.

Ő belekeveredik egy bűnténybe, vagy hát egy ilyen gengszter sztoriba, ami egy idő után nyomozós, tehát bűnügyi zsáner fordulatot vesz, és az egészet megspékeli egy macska, >> aki a legtöbb humornak a forrása lesz.

Ez pedig teljesen egy ilyen végjátéki, sőt bizonyos helyeken akár bőrleszkes beütést is ad a filmnek.

És ugye eddig a amiket említettél, tehát a rekfilmegy álomért, az egy nagyon-nagyon durva mond, tehát akár azt is lehet mondani róla, hogy egy ilyen prevenciós film, ami ami rettenetesen rettenetesen bemutatja és nagyon-nagyon plasztikusan mutatja be a heroinfüggést.

Igen. >> Aztán a bálna az pedig az az is egy ilyen tehát egy egy nagyon rendkívül kiszolgáltatott pszichés állapotban levő, de tehát elhízott embernek a >> krónikusan, tehát borzasztóan, de gondolom láttátok egyébként azért az a film is egészen sok díjat bezsebelt, meg ugye Brandon Frasernek a visszatérése. >> Igen.

És hogy mind tehát ezekről mindegyikről elmondható, hogy ezek az ilyen mély lélektani nem tudom alkotások, amik amikhez pszichoanalízissal és és rengeteg alámerüléssel.

De hát vannak olyan filmi isandowskinak, mint például az anyám, ami pedig egy ilyen kultúrtörténeti, antropológiai valami.

Igen. >> Vagy a P, ami pedig egy ilyen egy ilyen tudatfilm.

De a a Fekete Hattyú vagy a pankrátor, nem tudom.

Tehát, hogy egészen széleskálán mozgott az ő filmográfiája mindig is, de hogy valahogy mindig a főszereplőnek a pszichiés morális intactsága állt mindig az ő filmjének a középpontjában.

Itt pedig ez egy szórakoztató film alapvetően.

Szóval ezt ezt még csak művészfilmes nem tudom határzsánnek se mondanám.

Egyáltalán nem nem, mert mert azért tehát hogy az a a filmek, amiket felsoroltál, ezekbe neki nagyon a tehát van van ebben az elmélyülésben, vagy ebbe a a pszichére koncentrálásnak ez már mondhatni az ő ilyen szerzői kézjegye az, hogy mennyire elmélyülten és és nagyon sokszor a >> a realitásnak a a határán, tehát hogy megjelenik benne valamilyen szupernaturális elem, vagy szóval Vagy az, hogy tudatfilm, vagy az, hogy vagy az, hogy olyan olyan víziók, olyan hallucinációk jelennek meg, vagy akár az egész film, mint az anyám, az egész film egy egy Igen. egy metafora.

Szóval, hogy hogy és e ez ez nagyon az ő nem tudom stílusa, vagy az ő ahogyan hozzáll történetekhez, ahogyan megjeleníti.

Na most és ebben a filmben a rajtakapvában pedig ennek tehát olyan szinten nyoma sincs, hogy amikor kijöttem a moziból, nekem az volt az első gondolatom, hogy ez a fazon nagyon megelégelte az eddigi dolgait, és akart csinálni egy zsáner új gyakorlatot, hogy mit tudom én, a filmes, még emlékszem, hogy a filmes suliban mit tanultam ezekről a zsánerekről, és akkor hát most mindegyikből egy kicsit, és akkor így had szóljon.

Nekem nekem annyira igaz szerintem amit mondasz, hogy nekem van egy pár huzamom, amit elég kevés helyen láttam, meg elég kevés helyen olvastam így hazai kritikákban is, hogy pár évvel ezelőtt volt a Finchernek a The Killer című filmje. >> Csodálatos. >> És az is egy, hát a a korábbi Fincher filmekhez képest egy ilyen kicsit formabontóbb kísérlet, és a Fincher egy kvázi egy ilyen nagyon klasszikus rutinmunkát végzett.

Aztán lehet, hogy azt a filmet lehetne tovább elemezni, és a rétegekben megtalálhatnánk egyébként érdekességeket, de hogy a felszínen az is egy >> olyan értelemben kicsit el elüt a finccher életműtől, hogy sokkal kevesebb benne az analizálás, sokkal kevesebb benne a társadalomkritika, sokkal nem kevesebb benne az ilyen borzongató thriller elem, és egy korrekt iparos akciófilm a felszínen.

És valahogy itt is, ennél a filmnél is azt éreztem, hogy az Eronovski szerintem tehát nem kell bemutatni, iszonyatosan jó filmeket rendezett.

Nagyon stílusos, nagyon sajátos védjeggyel rendelkezik.

Itt pedig egy olyan filmet tett le az asztalra, ami mondjuk egy nem tudom a érted a sdiféktől várnánk ilyen filmeket, vagy nem tudom a korai Guysitől, szóval, hogy ilyen teljesen más.

És és hogy igazából ezen is azt éreztem, hogy egy kicsit ilyen iparos munka, és éppen ezért volt nagyon furcsa azonovskitól, mert mindig nagyon határozott víziókkal rendelkezett, és soha nem komercializálódott el, vagy soha nem tette kommercia a saját magam művészetét.

Ez pedig szerintem inkább hajlik a commerc felé ez a film. >> Kicsit nem értek egyet azzal, amit a killerről mondasz.

Ez ugye az, amibe a >> fastbender játszik.

Hát na szerintem tehát azért más szerintem az, mint ez, mert annál azt éreztem, hogy az ilyen bérgyilkos filmeknek a zsánerében tökéletesen benne maradt, de mivel annyira ért hozzá, ezért annak a zsánernek az elvárásait tágítja ki, és hogy igazából ő ott feszegeti a határait, hogy mi fér bele ebbe a ebbe a megjelenítésbe.

Tehát az, hogy egy olyan bérgyilkost mutat be, aki aki alkalmatlan a munkájára, ez önmagában behoz egy egy ilyen melodrámaiságot az egészbe, vagy szóval, hogy egy ilyen egy ilyen egy ilyen elidegenedett, kiégett bérgyilékos, és általában őket nem így szoktuk látni, és hogy na mindegy.

Szóval, hogy csak az a ott ott ott egy zsánernek volt szerintem a a csúcsra járatása, vagy akár meghaladása, vagy más zsánerekkel, vagy szóval egy melodrámával vagy ilyesmivel való vegyítése.

Ebben a filmben viszont és ezáltal, bocs, ezáltal kapott egy mélyebb tartalmat, vagy szóval egy nekem a killer kapott egy olyan árnyalatot, hogy >> szerintem abb pont az volt, de ne kezdjünk el a Killerről beszélni a szére, de csak még arra reflektál, amit mondasz.

Szóval én én is érzem azt, hogy az egy ilyen műfaji, hogy mondjam, csúcsrajáratás volt.

Csak én akkor is úgy voltam vele, hogy a Finstertől nagyon más filmet vártam volna, mint amilyen ad Killer lett.

És és ebből a szempontból érzem validnak ezt a párhuzamot mégiscsak, hogy az Eranovskitól is vártunk volna egy nem tudom egy sokkal, amiről az előbb beszéltünk, igen, egy egy analitikus igényű pszichotrillert, vagy vagy nem tudom, tézisdámát.

Ehelyett kaptunk tényleg egy ilyen szórakoztató valamit.

És mindegy, csak a példának kedvért hoztam fel, hogy a Fincsennél is azt éreztem, hogy ott, hogy ő mintogyha direktbe szembe akarna menni a korábbi konvenciókkal, amit ő felépített a karrierá. direkt beválaszt egy olyan zsánert, amit ő megcsinálhatna a saját ízlése szerint, de most valamit tök máshogy csinálja meg, de egy zsánernél marad, és nem csinálja azt, mint ez a film, ami nekem a legnagyobb kritikám amúgy ezzel a filmmel, hogy nem mélyül el, és el lehet mélyülni szórakoztatóan is, vagy nem tudom, >> vagy nem is tudom, nem az, hogy elmélyülni, mert ez annyira most mit jelent az, hogy mély vagy magas, vagy nem tudom, de hogy szóval az, hogy válasz mondjuk egy egy zsánert, és akkor most csinál egy ilyen vagy kettőt, és akkor kettőt ütközteti egymás mással.

De ebben annyiféle dolog volt, hogy szerintem egy csomószor önmagát gyengítette a film.

És erre majd térjünk ki, hogy te ért vagy nekem így eszemben van szerintem két jelenet kábé, ami ami ezt csinálta velem, hogy annyira meglep, mert az elején teljesen másra számít az, tehát elkezdődik úgy, mint egy coming of age történet, folytatódik úgy, mint egy komédia, és aztán pedig >> átnyergelünk és végignyargalunk az összes többi zsáneren, amit az elején próbáltam így fel >> amúgy ez az ilyen nem tudom epizódikusság tényleg érezhető a filmen, és és valóban egy-egy epizód, szerintem három jól külön határolt részhe tagolható ez a film.

Ugye van egy erős bevezetés, ahol megismerkedünk így a főbb szereplőkkel, meg a a Hangnek így a múltjával.

Aztán van ez a középső rész, ami szerintem a legszórakoztatóbb, és igazából itt jön ki egyébként Aronovskinak szerintem leginkább a zsenialitása, merthogy tényleg, hogyha van rendező, akitől nem várnál vicces filmet, akkor az pont ő.

És szerintem ebben a középső, nem tudom, 35-40 percben ebben elképesztően sziporkázó poénok vannak, vagy nem tudom, lehet, hogy csak nekem tetszett egyébként ez az egész üldözéstjelenet, meg amikor a Rás meghal és ott hagyja őt a metrón, vagy amikor beszöknek a mit tudom én, faccizurkolók által uralt metróba.

Szóval, hogy nem tudom, nekem az ott valahogy nagyon az a rész nagyon vittébként.

És akkor van a lezáró rész, ami pedig így igazából a ahol így megértjük igazából a karakternek a múltját, a jelenét is, hogy valójában mi lehet az ő jellem fejlődésének így a kifutása.

Tehát, hogy ez a ez a ez a három rész megy így végig a filmben, vagy ez adja így a fő gerincét a a narratív szerkezetnek.

És tényleg én is éreztem azt, hogy annyira sok helyről próbál meg, vagy annyira sok műfaji keveréket meg műfaji stílus jegyet próbál meg szintetizálni, hogy a végére én is elfáradtam.

Szóval, hogy éreztem azt, hogy ez a film ez se nem adott nekem mélységébe túl sokat.

Szórakoztató volt az a középső szekvencia nekem, de hogy alapvetően nem mondanám egy túlságosan vicces filmnek se így az öszképet tekintve.

És úgy álltam fel, habár a karakterek szerintem kimondottan jók.

És itt jön a Gyic páruzam is az előbb akartam mondani, hogy a Guyic is abban volt nagyon jó, például a a ravaszagynál vagy a blöffnél, hogy a karakterek és a és a dialógok azok elképesztően jól meg voltak írva, habár felszínesek voltak azok a karakterek is nagyon, és itt is 2 cm mélységük nincsen a karaktereknek, de mégis szerintem szórakoztatóak.

De hogy önmagából azt se mondtam volna rá, igen, hogy ez egy vígjáték, vagy hogy ez egy ilyen grotesk, fekete humorú, nem tudom, Blesk film.

Szóval ja, ez egy ilyen érdekes érdekes kísérlet.

Én rá is térnék akkor erre a középső részre, mert szerintem ami hát, hogy mondjam, amit szerintem így nem lehet elvitatni mondjuk a film érdemei közül, az az, hogy hogy ebben a tehát New Yorki gengster alvilág lényegében, ami megjelenik és hogy szerint vagy nekem ez tetszett a filmben, hogy három olyan gengster csoportot is hoz, bemutat, ami ami úgy egy filmben szerintem nem feltétlenül találkozott még.

Tehát az orosz maffia, akkor az ilyen ilyen nem is tudom fekete vagy szal vagy ilyen >> nem nem tud olasz maffia.

És a haszít zsidók és hogy szóval, hogy lényegében ők három három részre tagolódnak, négy három- négy részre.

Szóval, hogy így tök sok mindenki megjelenik, akik így nagyon sztereotipikusan ennek a gengzter világnak a tagjai, de ugy ugye általában egy gengsterfilmben egy vagy két csop vagy két szembenálló csoport képviselteti magát, és ebben a filmben meg benne volt így mindenki. hogy vagy hogy ez a sok különböző fajta nem tudom sok különböző fajta gengztercsoport és hogy hogy nekem ez például egy így izgalmas nem tudom ilyen kulturális vagy ilyesmi utazás volt az hogy egy kicsit ő nekik a kultúrájukba is betekintést nyerünk meg a módszereikbe hogy mik a különbségek és hogy ez tényleg jó ilyen szituatív humorforrás volt ha egy ha egy problémát mondjuk azok oldanak meg a legkegyetlenebbül akiktől nem várnád.

Egy másik problémában meg azok a azok a legfifikásabbak, akiktől meg szintén nem várnád, hogy ők legyenek itt a mastermindok, akik így mindenkit átvernek, beleértve a nézőt is egyébként. >> Igen.

Igen. >> Úgyhogy nekem ez volt az izgalmas, hogy hogy és ez ez főleg ebbe a középső részbe tematizálódik, ezek a különböző csoportok, amikről beszéltél, hogy az az izgalmas, fordulatos.

Nem is >> na de mi volt a kritikád akkor a középső résszel?

Na mondtad, hogy >> hát az, hogy pont az egyik az tökre ehhez kapcsolódik, hogy hogy van a nyomozónő, román detektív, és őt úgy ismerjük meg, hogy ő egy spoiler rendőr.

És ezek után kiderül, hogy ő is egy maffiának a tagja, de hogy a film ezt úgy építi számunkra, hogy tehát úgy építi fel ezt a román detektív…

Említett entitások

Témák

Szervezetek, cégek

  • Mozigrund Podcast

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „RAJTAKAPVA - A punk, a csapos, és a két kegyetlen haszid | Podcast”

Miről szól ez az epizód: „RAJTAKAPVA - A punk, a csapos, és a két kegyetlen haszid | Podcast”?

Ez a Mozigrund Podcast adása a "Rajtakaptva" című filmről szól, melyet Daren Aronofsky rendezett. A házigazdák, Katica és Márk, a film zsánerkavalkádját (vígjáték, thriller, gengszter, bűnügyi, akció, dráma) elemzik, és összevetik Aronofsky korábbi, mélylélektani drámáival… Az epizód a Mozigrund Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 09..

Milyen témákat érint ez az epizód: „RAJTAKAPVA - A punk, a csapos, és a két kegyetlen haszid | Podcast”?

Fő témái: film, vígjáték, thriller, gengszter, bűnügyi, akció.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „RAJTAKAPVA - A punk, a csapos, és a két kegyetlen haszid | Podcast”?

Megjelenés: 2026. 02. 09.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/mozigrund-podcast/rajtakapva-a-punk-a-csapos-es-a-ket-kegyetlen-haszid-podcast-cd5fdde5

Több epizód a Mozigrund Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból