Nők az úton

“Megváltoztatom a karmátokat” - mondta az indiai guru az autista gyerekeit nevelő Lohonyai Dórának

· PT28M37S

Összefoglaló

Lohonyai Dóra, autizmus aktivista és író, a TEDxLibertyBridgeWomen előadója, mesél az autista gyermekeivel Indiában töltött fél évről, a „Karmaváltás” című könyvéről, és az autizmus elfogadásának fontosságáról.

Röviden

Műsor
Nők az úton
Megjelenés
2020. 12. 04.
Hossz
29 perc
Szereplők, említett nevek
Lohonyai Dóra
Témák
autizmus, karma

Ebben az epizódban

„Az életem gyökeresen megváltozott a gyermekeimnek köszönhetően.

Háromból az első kettő autista, a harmadik gyermekem hagyományos fejlődésű, de kicsit sem átlagos.” Így szól a bemutatkozása a TEDxLibertyBridgeWomen egyik idei előadójának, Lohonyai Dórának, aki elsősorban ember, aztán anya, autizmus aktivista, író és üzletasszony.

Célja, hogy minél többen megismerjék és elfogadják az autizmust, mely immár minden 100. embert érint.

Dóra tavaly megjelent könyvének már a címe is igazán velős és rengeteg kérdés mocorog az emberben, ahogy elolvassa:„Karmaváltás, fél év Indiában egyedül három gyerekkel és az autizmussal”.

Dóra mesél arról a történetről is a podcastban, ami a könyvet ihlette.

Blog a Marie Claire magazinban: https://marieclaire.hu/tag/karmavaltas/ Web: https://www.lohonyaidora.hu/ Néhány kérdés, ami felmerül az adásban: Mi volt a legnagyobb kihívás Indiában?

Mi az, amit útravalóként magatokkal hoztatok Indiából és ami másoknak, akár a hallgatóinknak is hasznos útravaló lehet?

Szerinted mit kellene minden embernek tudni az autizmusról?

Milyen tünetekből ismerhetjük fel az autizmust?

Vannak olyan közösségek, szervezetek, amelyek segítik a autista gyermeket nevelő szülők életét?

Azt mondod, hogy az autizmus már minden 100.

Mi lehet az oka? ------------ Tarts velünk az úton ma is, és ha még nem tetted IRATKOZZ FEL A CSATORNÁNKRA!

Mindent megtudhatsz rólunk és az összes adásról a nokazuton.hu weboldalon.

KÖVESS BENNÜNKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIA CSATORNÁKON: Instagram: instagram.com/nokazuton Facebook: facebook.com/nokazuton

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • TEDxLibertyBridgeWomen

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „“Megváltoztatom a karmátokat” - mondta az indiai guru az autista gyerekeit nevelő Lohonyai Dórának”

Miről szól ez az epizód: „“Megváltoztatom a karmátokat” - mondta az indiai guru az autista gyerekeit nevelő Lohonyai Dórának”?

Lohonyai Dóra, autizmus aktivista és író, a TEDxLibertyBridgeWomen előadója, mesél az autista gyermekeivel Indiában töltött fél évről, a „Karmaváltás” című könyvéről, és az autizmus elfogadásának fontosságáról. Az epizód a Nők az úton című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2020. 12. 04..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „“Megváltoztatom a karmátokat” - mondta az indiai guru az autista gyerekeit nevelő Lohonyai Dórának”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Lohonyai Dóra.

Milyen témákat érint ez az epizód: „“Megváltoztatom a karmátokat” - mondta az indiai guru az autista gyerekeit nevelő Lohonyai Dórának”?

Fő témái: autizmus, karma.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „“Megváltoztatom a karmátokat” - mondta az indiai guru az autista gyerekeit nevelő Lohonyai Dórának”?

Megjelenés: 2020. 12. 04.. Hossz: 29 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/nok-az-uton/megvaltoztatom-a-karmatokat-mondta-az-indiai-guru-az-autista-gyerekeit-nevelo-lo-c498c095

Több epizód a Nők az úton-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból