Női logika és a kutatói pálya. Vendég Dr. Balázsi Katalin
· PT27M23SÖsszefoglaló
Dr. Balázsi Katalin fizikus, aki számos díjat nyert tudományos munkájával, többek között a NASA elismerését is, a női logikáról, a nők tudományban elfoglalt helyéről és a sztereotípiákról beszélt. Emellett családanyaként a fiatal nők és lányok figyelmét hívja fel a kutatói és…
Röviden
- Műsor
- Nők az úton
- Megjelenés
- 2019. 03. 21.
- Hossz
- 27 perc
- Szereplők, említett nevek
- Dr. Balázsi Katalin
Ebben az epizódban
Én azért a lehetőségért szeretem a kutatást, mert a világon először szerezhetek valamiről információt" - mondja Dr.
Balázsi Katalin, kutató, aki tudományos munkájával nemcsak számos díjat nyert el - köztük a NASA elismerését is -, de körbeutazta már a világot.
Katalinnal a női logikáról, a nők tudományban elfoglalt helyéről, valamint a sztereotípiákról beszélgettünk, és arról, hogy a nők előtt sokkal több lehetőség van a tipikusan férfiasnak tartott területeken, mint azt képzelik.
Balázsi Katalin fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont Vékonyréteg Fizika Laboratórium vezetője, A Nők A Tudományban Egyesület elnöke.
Bolyai plakettes és Gyulai Zoltán díjas kutató, az Amerikai Kerámia Társaság kitüntetettje.
Emellett családanya, aki társadalmi feladatának tekinti a fiatal nők, lányok figyelmét felhívni a hagyományosan férfiasnak tartott kutatói és mérnöki pályák szépségére és vonzerejére.
Mentorál és biztat, inspirál és oktat, figyel és segít.
Ez is elhangzik a mostani adásban: "A tudomány és a kutatás azzal is jár, hogy nagyon sokat utazunk, világot látunk." "Vannak előnyei és hátrányai is a munkának, mindenki azt veszi ki belőle, amit szeretne." "Én az elejétől fogva beleütköztem a sztereotípiákba." "Középiskolába egy olyan iskolába jártam, ahol öten voltunk lányok összesen." "A Pozsonyi Tudományegyetemen 1200 fiú volt és 9 lány, közülük én voltam az egyik." "Azért az elég klassz érzés lehet, hogy a NASA egyik vezetője több ezer kutató közül téged emel ki..." Mindenképpen hallgasd meg ezt a legújabb Nők az úton podcast adást!
Nők a tudományban oldala: http://nokatud.hu/ Katalin TEDxLibertyBridgeWomen előadása: https://www.youtube.com/watch?v=ECvr4_-NQ24 -------------------------------------------- HA TETSZETT AZ ADÁS, KÉRJÜK, HOGY ÉRTÉKELD!
Köszönjük! :) --------------------------------------------- A Nők az útON olyan gondolatébresztő, beszélgetős podcast csatorna, amelynek témái minket, tudatos nőket foglalkoztatnak.
Tarts velünk a mai adásban is, és vigyél magaddal néhány gondolatot a saját (élet)utadra! www.nokazuton.hu instagram: @nokazuton hello@nokazuton.hu
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Női logika és a kutatói pálya. Vendég Dr. Balázsi Katalin”
Miről szól ez az epizód: „Női logika és a kutatói pálya. Vendég Dr. Balázsi Katalin”?
Dr. Balázsi Katalin fizikus, aki számos díjat nyert tudományos munkájával, többek között a NASA elismerését is, a női logikáról, a nők tudományban elfoglalt helyéről és a sztereotípiákról beszélt. Emellett családanyaként a fiatal nők és lányok figyelmét hívja fel a kutatói és… Az epizód a Nők az úton című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2019. 03. 21..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Női logika és a kutatói pálya. Vendég Dr. Balázsi Katalin”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dr. Balázsi Katalin.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Női logika és a kutatói pálya. Vendég Dr. Balázsi Katalin”?
Megjelenés: 2019. 03. 21.. Hossz: 27 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/nok-az-uton/noi-logika-es-a-kutatoi-palya-vendeg-dr-balazsi-katalin-76dc8e36
Több epizód a Nők az úton-ből
- Melyik diétát válasszam? Új év új életmód! Vendég: Rácz Gréta
Rácz Gréta dietetikus abban segít, hogyan válasszunk a több ezer diétás tipp közül, milyen hibákat kerüljünk el, és hogyan tartható fenn hosszú távon az életmódváltás.
- Hogyan tedd rendbe az életedet? Viszkok Fruzsi
Ebben az epizódban Viszkok Fruzsi életmód influencerrel beszélgetnek arról, hogyan lehet rendet teremteni az otthonban és a gondolatokban, szó esik a minimalizálásról, szokásokról…
- A játék, mint kreatív eszköz az önismeret felé - Vendégünk a Mit játsszunk? csapata
A Nők az úton podcastban Győri-Nádai Réka kreatív szakember és Győri Zoltán játéktervező arról beszélget, hogy a játék miért fontos a felnőttek számára, és hogyan fejleszti a krea…
- Testpozitivitás - hogyan fogadjuk el a testünket? Kozma Rita
Kozma Rita plus-size guru és testpozitivitás úttörője segíti a hallgatókat megérteni a testképzavar okait, és tippeket ad a test elfogadására. Az adás kitér a másokkal való összeh…
- Az első helyen: MI. Az öngondoskodás fontossága HeyJulie-val.
Inzsöl Júlia, a HeyJulie alapítója az öngondoskodás fontosságáról beszél, és arról, miért nehéz számunkra, hogyan építhetjük be a mindennapjainkba.
- 10 kreatív life-hack az energiadús hétköznapokért
Ez az epizód 10 kreatív life-hacket mutat be az energiadús hétköznapokért. Az epizód praktikus ötleteket és taktikákat kínál a hatékony feltöltődéshez és a jó gondolatok megragadá…
- 5 módszer a hatékonyabb időbeosztásért
Az epizód 5 módszert mutat be a hatékonyabb időbeosztásért és időmenedzsmentért, segítve a hallgatókat a feladatok kezelésében és a halogatás elkerülésében.
- A nőiség megélése és átkeretezése mellrák után - Dr. Juhász Tímea története
Dr. Juhász Tímea holisztikus life és business coach folytatja történetét a mellrák elleni küzdelméről. Az epizódban a nőiség megélését és átkeretezését tárgyalják a betegség után,…
- Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben - Szél Dávid
Szél Dávid pszichológus a gyermeknevelési tabukról és dilemmákról beszélget a Nők az úton podcastban, érintve olyan témákat, mint a hazugság, szex, pornográfia, dührohamok és a te…
- Most kiderül, mennyire gondoskodsz magadról. Self-care teszt
Ez az epizód az öngondoskodásról és annak különböző formáiról szól. Segít megtalálni a személyes töltődést adó tevékenységeket, és összeállítani egy saját self-care tervet.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Nők az űrben - E99 — Hihetetlen Történelem Podcast
Ez az epizód a nők űrrepülésben betöltött szerepét tárgyalja, bemutatva a csillagászattal, matematikával és fizikával foglalkozó nők útját, akiket nemi megkülönböztetés is sújtott.
- Kis-Tóth Ágnes: Relativitáselmélet, fekete lyukak, párhuzamos univerzumok — Mindenségit!
Kis-Tóth Ágnes fizikussal a relativitáselméletről, fekete lyukakról, párhuzamos univerzumokról és a tudománykommunikáció fontosságáról esik szó. A beszélgetés során a kozmológiai…
- 153. epizód: Ami igazán éltet; vezetni és alázattal szolgálni az embereket (Vendég: Nagy Klaudia) — StúDió Veszprém
Nagy Klaudia a StúDió Veszprém vendége, ahol a nők munkahelyi helyzetéről, a vezetői kihívásokról, valamint a spirituális fejlődésről beszélget. Elmeséli, hogyan lett főnök egy fé…
- Hol a magyar tudás helye az új űrkorszakban? | STEM Sztorik Szabó Rékával — Brain Bar
Szabó Réka, űrmérnök-hallgató és a Women in Aerospace Europe magyarországi hálózatának alapítója a nők láthatóságának és támogatásának fontosságáról beszél az űriparban.
- Ajándék beszélgetés, Karikó Katalin volt a vendégem — Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus volt Vígh Vanda vendége az ÉNIDŐ című műsorban. A beszélgetés során szó esett Karikó Katalin életútjáról, a kihívások kezeléséről, az mRN…
- Egy jó kutatónak mindig a kutatásán forog az agya - A Debreceni Egyetem Publikációs Díj nyertese: Sajtos Zsófi — AudMax - A tudomány is lehet szórakoztató és izgalmas
Sajtos Zsófi, a Debreceni Egyetem Publikációs Díjának 2023-as nyertese, a mézek tárolási szokásainak beltartalmi értékekre gyakorolt hatását vizsgálja, és arról beszélget, miért t…
- A férfiak világában – Portré dr. Körösi Katalin agrármérnökkel, a Kukorica Kör Egyesület ügyvezetőjével — Womanpower - Portrék keret nélkül Kutasi Judittal
Dr. Körösi Katalin agrármérnök, egyetemi oktató és kutató mesél a kukoricatermesztés és a kutatás kihívásairól, valamint a fenntartható gazdálkodásról. Kitér arra is, hogyan egyez…
- Hol a nők helye a jövő munkahelyén? — KolLab Podcast - A jó csapat kémiája
A KolLab Podcast Békéssy Olgával, a Női váltó alkotójával beszélget a nők helyéről a munka világában. Az epizód a nők munkahelyi jelenlétét, a láthatatlan munka láthatóvá tételét…