NAGY BENI FELÁLDOZTA MAGÁT A BARÁTSÁGÉRT? | Egyenesen Dominikáról
· PT42M38SÖsszefoglaló
A Palikék Világa ezen epizódjában Palik László, Wágner Tamás, Czollner Gyula és Dudás Dénes az Exatlon Hungary utolsó csapathetét elemezték. Kiemelték a piros csapat feltámadását, Ekler Luca dominanciáját, és a Beni–Roli párbaj mögötti taktikai és baráti dilemmákat. Megvitatták…
Röviden
- Műsor
- Palikék Világa
- Megjelenés
- 2026. 05. 09.
- Hossz
- 43 perc
- Témák
- exatlon hungary, valóságshow
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
ezen a vitán az is elhangzott a Benissájából, aki szintén azok közé, az emberek közé tartozott, hogy ne az Olivér menjen ki, mert nem érdemli meg, mert ők már párbajztak kétszer, tehát ő is tolta gyakorlatilag az egész csapatot a Roli felé, de a Beni abban nem gondolt bele egyébként a kettő közül ő igazából az Olivért tudná megverni, nem a Rolit.
Magát feláldozta a barátság oltárán. >> A Benny egy jó srác. >> Igen, >> igen.
De itt azt akartam kérdezni ezzel, hogy akkor most az Egzatlon kell-e barátságokat kötni, arról szól ez a műsor.
És akkor adott esetben viszont elfogadod, hogy mész haza.
Szerintem ez az, amit nem tudsz, hogy fogy >> v nem szabad ilyen mély barátságokat kötni, mert a végén nem fogod tudni tisztán látni nem tud hát hogy tudod kizárni azt, hogy valakibe beleszeresz vagy valakivel összebarátkozzál?
Azt nem azt nem, azt nem lehet jó de jó.
Így a végére följött egy kérdés, amit szerintem hagyjunk meg mindenkinek és magunknak is, hogy kialakítsuk erről a saját véleményünket.
Eltelt az utolsó csapatverseny hét, gyerekek.
Egyrészt ez az én felfogási küszöböm fölött van bőven, mert mintha tegnap kezdtük volna, nem?
Hát de >> és ehhez képest vége a csapatversenyeknek, és most meg alig várom, hogy lássam, hogy mi lesz az egyénben. >> Hát én is.
Tehát egyrészt tényleg nagyon durva, hogy hogy itt vagyunk a a Véghajrában.
És nagyon izgatott vagyok én is, hogy hogyan alakul majd az egyéni verseny, hogy hogy kik fognak a döntőig eljutni, ki mikor hullik ki belőle.
Hát ez egy izgalmas hét, ami előttünk áll, de hát az még előttünk áll, úgyhogy arról nagyon sokat most még nem tudunk mondani.
Legfeljebb csak így tippelgetni tudnánk, amit meg szerintem most felesleges, mert egyébként annyi ugye >> tehát annyi mindentől fűtő >> gyerek alapvetően alapvetően annyi történt, hogy ugye az előző hétben azt láttuk, hogy a kihívók mészet rendeztek, >> tehát elkezdtek hullani a pirosok tovább.
Ö és megkérdőjelezhetetlen volt a dominanciájuk.
Kiesett a Jázmin, aztán kiesett a Tomi, és és ember nem gondolta, hogy ezen lehet fordítani.
Aztán ugye mivel az Exatomban mindig nő a tét, az utolsó hét hétfőjére bejött az, hogy videó telefonálni lehet a családdal.
És hát ugye addig a kékek domináltak, plusz az előző kapcsolattartást, a videóüzenetet is ők nyerték. >> És az nagyon mélyre ment a pirosaknak, hogy akkor azt nem szerintem azt nem heverték ki.
Igen, azt nem heék ki végig. >> Igen. >> És akkor hétfőn egyszer csak hát mondhatom azt, hogy domináns módon >> hát 105-re nyertek. >> Ezt elvitték.
Ott mindenki izgult körülöttük szerintem, hogy ez milyen hatással lesz rájuk, hogy teljesen kizökkenti őket, avagy jó hatással lesz. >> És onnantól kezdve vártuk, hogy milyen lesz a hatása.
Na, onnantól kezdve volt összesen négy darab csapatverseny.
Ugye a női párbajhoz a végjáték egy és a végjáték kettő, majd a férfi párhajhoz is a végjáték egy, meg a végjáték kettő.
És bevallom őszintén, én ilyen fajta dominanciát még nem láttam az Exatonnak.
Nem csak az idei alatt nem láttam, tehát ott >> ellentmondást nem tűrtek.
Igen. >> Igen. >> Az a videóhívás az hogyan hatott rájuk?
Hát az szerintem egyrészt kártpótolta őket a a múltkori videóüzenetért, másrészt meg nyilván ez még egy fajta ilyen plusz volt, hogy überelni lehetett a videóhív, vagy a a videóüzenetet, mert hogy ez nyilván egy livehívás volt, tehát hogy élőben tudtak beszélgetni a szeretteikkel, egy csomó infót megtudtak, ami addig frusztrálta őket, hogy mi történik otthon, és és mindenképpen pozitív hatása volt, meg mindenképpen feltöltötte őket, és már a videóhívás előtt is nagyon eltervezték azt a Tomi kiesése után, hogy akkor ezt a az, hogy négyen maradtak, azt hogyan fordítják az előnyükre, és az, hogy egyre többet kell futni, az nyilván az ő szempontjukból pozitív hatással lesz, mert hogy a kékek kevesebbet tudnak futni.
Nyilván aki többet fut, az az egyfajta >> hát gyakorlottabb tudni, >> gyakorlottabbá tudnak válni.
És akkor erre m rájött a videóhívás.
És akkor onnantól kezdve ez >> én ezt értem gyerekek, csak olyan sokszor elhangzott ez a múlt héten, hogy most a pirosak azért nyernek merthogy >> keves >> kábé fele annyian voltak a hét elején, mint a kékek, mert négy >> és ez megkérdőjelezhetetlen.
Az exatlonban a kevesebb több, mert nagyobb gyakorlatra tesz szert az adott ügyességi feladatnál. jobban olvassa a pályát, kevesebb ideig ül, tehát nem kell újra bem minden igaz.
Ehhez képest hajszálokon múlt a futamok nem egy része.
És magamban azt gondoltam menet közben, hogy ha ezt beengedem magamba, hogy most elméletileg hátrányosabb helyzetben vagyok, akkor ez azt jelenti, hogyha egy focimeccsen idegenben játszol Enfielden, mondjuk a Liverpool ellen, ahol a világ legádabb, >> legkeményebb, legkitartóbb közönsége van, bemész abba az arénába, nem egyszer jártam ilyen sporteseményeken, amikor az ellenfél otthonában történt maga az esemény, elképesztő hatással van arra, aki aki nem ott van otthon.
De akkor ezek szerint azokat meg se kéne rendezni, azokat a meccseket, >> mert akkor úgy, >> mert nem lehet nyerni idegenben.
Ehhez képest lehet nyerni idegenben. >> Én én is ezt gondolom erről, hogy hogy egyébként szerintem ez egy pici túlzás, vagy inkább egy állandó magyarázat a kékek részéről ezen a héten, hogy ugye mindig azt mondták, hogy persze, mert ők négyen vannak és azért többet mennek és gyakorlottabbak tudnak lenni.
Igen, alapvetően ez igaz, de szerintem nem csak erről van szó.
Tehát valahogy a pirosak, nem hiszem, hogy kizárólag a videóhívás miatt, de az amiatt is valahogy egy olyan pluszt tudtak előhozni most a végére magukból, amit eddig valamiért nem tudtak.
Lehet, hogy ehhez egyébként kevesebben kellett, hogy legyenek, hogy elő tudjon jönni belőlük most már végérvényesen az az élsportolói mentalitás, ami egyébként mindennyünkbó ilyen koncentráltabban, kicsit ilyen koncentrátumként működtek, hogy mindenkiből kijött az pont szerintem, ami kell most ebben a szakaszban.
Ezt így jól össze tudták mixelni, rázni, és valahogy ezt így rá tudták, aki hív >> gyerek és nem nem csak ezen a héten, amit az előző hét pénteken a lencse lacin transzformációban láttunk, hogy a párbajjal együtt ő hetet futott és hetet nyert, és olyan összeszedett és koncentrált volt, mint addig soha.
Ehhez képest ezt utána ezen a héten ő végig tudta vinni.
Igen, igen. >> Gyors volt a pályán, és összeszedett, koncentrált volt az ügyes.
Valami összer kikapott, de de legtöbbször egyébként nyert, tehát hogy abszolút ezt megtart. >> Tehát az átlagos teljesítménye az rettentő. >> És amit még én éreztem rajtuk, és kíváncsi vagyok Gyula, hogy szerinted a kékek egyébként ebből mit éreztek, vagy ebből hogyan bármit is hogyan vettek észre, hogy a pirosaknak megjött az önbizalmuk is, és nem azt mondom, hogy hogy nagyképűen, de ilyen nagyon magabiztosan álltak oda minden alkalommal a pályára.
És egyszerűen azt az erőt, ezt a magabiztosságot, ezt sugározták magukból.
És szerintem az is egyébként egyfajta leépítő hatása lehet, hogyha az ember erre nincs fölkészülve. >> Nem nézzétek, nem tudom, tényleg ez egy olyan fura fordulat, mert én ugye ott amikor visszaértünk a táborba, minden alkalommal a beszélgetés vége az volt, hogy nem foghatják arra, hogy négy a nyolc ellen, aztán később négy a hét ellen.
Tehát, hogy ne erre fogják, mert hogy ez ez már ez ez most már lejárt lemezni. próbáltak egymást motiválni.
Minden nap úgy álltak neki, hogy na most akkor visszafordítjuk, na most akkor visszafordítjuk.
És minden nap azt láttad, hogy 3 kyig mentek velük, vagy három-1ig, és ott vége volt.
Tehát nem nem tudok nektek magyarázatot mondani.
Nem tudom, hogy mi történt. >> Oké.
Én mondok egy példát, ami történt ezen a héten, és számomra legalábbis furcsa módon a nyitóemóniákon két nagyon fontos dolog történt a héten szerintem.
Az egyik az egyik végjáték előtt a Lucával való beszélgetés.
Ó, az erős volt. >> Figyelj, >> nem tudom, az melyik volt >> ott. >> Szerintem a szerintem a férfi párba jelölti első végjáték. >> Igen. >> Amikor ők már biztos finalisták lettek, és utána Igen, igen, igen, igen. >> És ugye akkor volt az, hogy szóba került, hogy kihogy ö készül erre.
Ez a második végjáték volt a lányoknál, mert az Esztert kérdeztem a nyitóemónián, hogy hogy áll ehhez és hogy kezeli ezeket a helyzeteket képzett pszichológusként. >> És erre mondta az Eszter gyönyörűt mondott egyébként és nagyon érdekeset. kijött belőle a szakember egy pillanatra, hogy én még a tagadás fázisában vagyok.
Tehát nem akarok tudomást venni arról, hogy akár a Lucával nekem párbajoznom kell, és hirtelen megéled azt, amit mi emberek félreteszünk sokszor a fej.
És akkor odafordultam a Lucához, és kérdeztem tőle hogy te is a tagadás fázisában vagy, mire figyelj kinyílt az arca és elmoshatod.
Ó, nem, én már tegnap óta erre készülök.
És megjelent az élsport, az aktív élsportoló, ilyet én még nem láttam, teljes kiteljesedése beszélgetés közben, és elmondta, hogy ő hogy működik ezekben a a nagyon komoly téthelyzetekben. majd ezt gyönyörűen elmondta, és egyszer csak följött a gyomromba, mert láttam az arcát, hogy kérdeztem tőle hogy akkor ez az ésportolói gyilkos ösztön.
És tényleg gyönyörűen mosolyogva mondta, hogy hát igen, persze, na menjünk vadászni.
Igen, tényleg az volt az al >> és amikor azt mondta, hogy menjünk vadászni, akkor meghűlt bennem a vér, mert azt mondtam, hogy na én ma sok mindent szeretnék, de sakkozni se szeretnék Ekler Luca ellen, mert mert ez nem agresszivitás volt, hanem egy olyan >> fókuszba lévő. ilyen hideg, hideg vérű mondat volt egyébként, ami Igen.
És én is arra ott azt mondtam rögtön, hogy vow meg lejöttél a ceremóniából és mondtam neked is, hogy azt a mindenit, hogy ezek milyen erős mondatok.
De közben pedig bennem volt egy ilyen rossz érzés, mert mert szerintem az erős szavakkal vigyázni kell és tökre nem mindegy, hogy hogy mikor mondasz ki egy ilyen mondatot magadról.
És egyébként utána az első futamot a Luca futatta és azt elvesztette az összes többit utána megnyerte.
De hogy hogy nem tudom bennem valahogy mivel nem vagyok élsportoló meg nem tudom nem vagyok ilyen alkat bennem mindig ez van, hogy vigyázzunk vigyázzunk azzal, hogy mit mondunk, nehogy aztán a visszájára süljön az egész el. >> Tudom ez ez rohadt jó, amit mondasz, mert ez szerintem a teljesen normális emberi hozzáállás.
Az él és élsportolót szerintem az különbözteti meg a teljesen normális hétköznapi hozzáállástól.
És mondok neked egy pár huzamos példát, amit megéltem, nem mesélték, megéltem.
A Hungaro Ringen sétáltam, és mellettem sétált a Fernando Alonszo.
Fiatal világbajnokként, zseniális tehetség satöbbi.
És ahogy mentünk, mert valamit a pályával kapcsolatban kérdezett, hogy már nem emlékszem, hogy mit kérdezett, de beszélgettünk és jöttek újságírók és kérdezték tőle, hogy te Fernando, és mi a véleményed arról, hogy holnap a Schumher indul előled, mellőled a kultárda, nem tudom micsoda, mit ezt így végighallgatta, és a Luca szemével nézett rá az újságíróra lassítás nélkül ment. azt mondom figyelj én nem tudom, hogy ki indul mellem, mögül elő nem.
Az egyes kanyarba én fogok elsőnek elfordulni.
Figyelj, elhittem nekik, ő fordult el elsőnek, mert nincs B terv.
Üüm, >> tehát ezeket az embereket nem véletlenül csodáljuk, mert ilyet nem mondunk ki, mondja az ember. ők kimondják és egyébként a teljesítményükkel ezt alátámasztják >> és istenként tekintünk. >> De most akkor képzeld el, hogy ott áll nyolc kihívó, nem tudom akkor még nyolcan voltak, de akkor még nyolcan voltak és meghallják ezt a mondatot és közben látják a Luca arcát és érzik az auráját.
Hát most ezzel egyébként mit mit tudsz kezd?
Nagyon vicces, nagyon vicces, amit mondtál az előbb is, hogy hogy ez a nagy szavaknak, hogy ezt a vadászatot kimondani, mert hogy utána volt is ebből egy ilyen mini konfliktus, hogy a Dorkával futott a Luca elsőnek, ha jól emlékszem, és a Dorka megnyerte azt a futamot. >> Igen. >> És a Dorka utána a futam végén még viccelődött is, hogy na vadászat meg, hogy na milyen valamilyen vicceskedés volt a vadászat szóval.
És ezen a pirosak ki is akadtak, hogy hát hogy miért viccelődik a Lucán.
Tehát, hogy tökre érződik az, hogy a Dorka mondjuk ezt a vadászatszót ezt civil emberként hallotta meg nyilván kihívó. >> Magyarál ez a szó. >> Betalált ez a szó.
Helló. >> Minden, >> ami nem szabálytalan, az szabályos.
Mit kezd ott nyolc civil ember azzal, amikor érzi, hogy valami megállíthatatlan erő jön szembe?
Hát az így megnyomja, nem tud mit csinálni.
Ez ez úgy rosszul jön, mert érzi, hogy nem tudja átlélegezni.
Majd futnak egyet és nyernek, de ez nem azt jelenti, hogy ez a levegő megszűnt, hanem még nagyobb zavar van.
Most mi történik, mi az igaz, mi nem. >> És ott beindult egy brutálum.
Utána a teljes összeomlás jött egyébként, mert utána még még egyébként tudott szerezni pontot a Dorka az Eszterrel szemben, de a lányok közül senki nem tudott pontot szerezni azon azon a napon, és még a fiúk közül a Gábor meg a Roli egyet egyet behúzott, így lett 10-4.
Tehát, hogy mondom, tehát hogy én én szerintem biztos, hogy annak a mondatnak megsemmisítő ereje volt ott.
És akkor >> én bele se gondoltam, de ez nagyon durván mó figyel figyeljetek.
Én egy nagyon kedves barátom magas ugró volt és mondtam neki, hogy ilyen loser sportot választani, hát ebben nem lehet csalni, nincsenek trükkök, mit lehet taktikázni.
Hát odaszaladsz, átugrod, azt mondja, jaj, dehogy nem.
Mondom, hát mondj egyet. >> Teleszkópos bot.
V >> de nincs B, nincs, nincs rúd magas.
Na ennyit. >> És azt mondja, hogy itt nem lehet.
Hát azt mondja, készül az ugráshoz az ellenfeled.
Te elsétálsz mellettem, mert melegítesz, és csak a válad felett odasúsz.
Maj végeztél rakd vissza a léc.
Ott nincs olyan, aki nem omlana össze.
Bocsánat, ez része. >> Ez része.
Tehát és a probléma az, hogy ezt én ott állok és elmondom a Luca mondatát.
Említett entitások
Témák
- exatlon hungary
- valóságshow
Személyek
- Wágner Tamás
- Czollner Gyula
- Dudás Dénes
Szervezetek, cégek
- Exatlon Hungary
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „NAGY BENI FELÁLDOZTA MAGÁT A BARÁTSÁGÉRT? | Egyenesen Dominikáról”
Miről szól ez az epizód: „NAGY BENI FELÁLDOZTA MAGÁT A BARÁTSÁGÉRT? | Egyenesen Dominikáról”?
A Palikék Világa ezen epizódjában Palik László, Wágner Tamás, Czollner Gyula és Dudás Dénes az Exatlon Hungary utolsó csapathetét elemezték. Kiemelték a piros csapat feltámadását, Ekler Luca dominanciáját, és a Beni–Roli párbaj mögötti taktikai és baráti dilemmákat. Megvitatták… Az epizód a Palikék Világa című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 09..
Milyen témákat érint ez az epizód: „NAGY BENI FELÁLDOZTA MAGÁT A BARÁTSÁGÉRT? | Egyenesen Dominikáról”?
Fő témái: exatlon hungary, valóságshow.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „NAGY BENI FELÁLDOZTA MAGÁT A BARÁTSÁGÉRT? | Egyenesen Dominikáról”?
Megjelenés: 2026. 05. 09.. Hossz: 43 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/palikek-vilaga/nagy-beni-felaldozta-magat-a-baratsagert-egyenesen-dominikarol-palikek-vilaga-caf88e23
Több epizód a Palikék Világa-ből
- MÁR NEM A LOGÓT VESSZÜK, HANEM A LEGJOBB AUTÓT? | Gurulunk podcast
Az európai autógyártók helyzete a kínai márkák térnyerése kapcsán a téma a Gurulunk podcast legújabb adásában. Megvitatják, hogy a vásárlók vajon továbbra is a márkát vagy inkább…
- "HAJÓZNI MUSZÁJ, TÚLÉLNI NEM." — D. NAGY LAJOS | Pertu podcast Máthé Kincsővel
D. Nagy Lajos, a magyar rock aranykorának és a Bikini együttes legendás alakja mesél életútjáról. A zongorázó, furulyázó és szárnykürtös legényből lett ikon a teltházas koncertek…
- KÍNA ÁTVESZI AZ IRÁNYÍTÁST AZ AUTÓIPARBAN? EURÓPÁNAK ÉBREDNIE KELL | Gurulunk podcast | Palikék
A kínai autóipar döbbenetes fejlődéséről és az európai gyártók helyzetéről szól a Gurulunk podcast e heti adása. A 1.5 milliárdos belső piacon tomboló verseny olyan technológiai u…
- BARTALIS HENI, MANDEL KATA: "MEGÉRI ÉLNI, ÁLMODNI. MERT VAN MIÉRT" | Pertu podcast
Mandel Kata és Bartalis Heni olimpikon snowboardosok, sporttörténelmet írtak Romániában az ötkarikás játékokon való indulás jogának kivívásával. A Pertu podcast ezen epizódjában a…
- JANIKOVSZKY ÉVA 100 - A FIA, JANIKOVSZKY JÁNOS MESÉL RÓLA | Panna, csajok, satöbbi
2026-ban lenne 100 éves Janikovszky Éva. A Palikék Világa podcast legújabb adásában Janikovszky János, Éva fia és Lovász Andrea, a Móra Könyvkiadó főszerkesztője beszélget Balázsy…
- TOMPA GÁBOR: AZ IDŐ, AZ A MÚLTÉ, DE NEM BÁNOK SEMMIT | Pertu podcast
Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetője a 36 éves mandátumáról, az idő múlásáról és az emlékek fontosságáról beszél. Elismeri, hogy már kevesebb örömöt le…
- A KLIMAX IS BELÜLRŐL INDUL: GYÖNGYÖSI SZILVIA KLIMAXIMALISTA | Panna, csajok, satöbbi | Palikék
Gyöngyösi Szilvia klimaximalista Balázsy Panna vendégeként mesél a perimenopauza és a változókor testi-lelki kihívásairól. Kiemeli, hogy a legfőbb gondok nem a pluszkilók, hanem a…
- A SIKERES VÁLÁS TITKAI - GÖNCZI DORKA | Panna, csajok, satöbbi
Gönczi Dorka mediátor és Balázsy Panna a Panna, csajok, satöbbi című műsorban a válás sokrétűségéről és az emberi kapcsolatokról beszélgetnek. A szakértő szerint a kapcsolatok akk…
- TOMPA KRISZTIÁN: A MODERN DOLGOKAT SZERETEM | Pertu podcast Máthé Kincsővel
Tompa Krisztián motokrossz versenyző a Pertu podcast vendége, ahol példaértékű életútjáról és a sport kulisszáiról mesél. Tízszeres román bajnok, hatszoros balkán bajnok, és számo…
- KALDENEKER GYÖRGY: A FŰSZER AZ ÉLET SAVA-BORSA | Panna Cotta Balázsy Pannával
Balázsy Panna a Panna Cotta új epizódjában Kaldeneker Györgyöt, alias Giorgo-t látja vendégül. György mesél protokolláris diplomáciai vendéglátásban szerzett tapasztalatairól, kar…