Porkoláb Gyöngyi

Nárcisztikus személyiségjegyek és az AI - Beke Sándorral

· PT31M14S

Összefoglaló

Beke Sándor pszichológus vendége a műsornak, ahol az AI és a nárcisztikus személyiségjegyek kapcsolatát vizsgálják. Megbeszélik, hogyan erősítheti fel az AI az önközpontúságot, az algoritmusok hatását a figyeleméhségre, valamint a közösségi média, az önreprezentáció és az…

Röviden

Műsor
Porkoláb Gyöngyi
Megjelenés
2026. 02. 28.
Hossz
31 perc
Szereplők, említett nevek
Beke Sándor, Porkoláb Gyöngyi
Témák
mesterséges intelligencia, nárcizmus, pszichológia, közösségi média
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Szeretettel köszöntöm kedves hallgatóimat és követőimet, és hát újfenn nagy szeretettel köszöntöm Bek Sándor barátomat, aki ugye pszichológus és valószínű, hogy akik itt követnek minket, ismerik már. >> Mindig öröm téged látni, és mindig olyan mélységig tárgyalunk ki egyébként egy-egy témát, hogy úgy jól el is fáradunk a végére.

Ben nem is mindig ilyen jól eső. >> Nem tudom, néha jól eső, de néha alig tudunk lemni a lépcsőn [nevetés] úgy kimerülünk.

Már hogy ezt csak azért gondoltam megemlíteni, hogy komolyan vesszük mi azért ezeket a témákat és ugye nem lehet nem komolyan venni, de komolyak is szerintem ezek a ezek a témák.

Ugye belekezdtünk egy olyan sorozatba megint lehet, ami az AI viszonyát és egyáltalán a social média telefonhászalát viszonyát nézi a személyiségi fejlődésünkre. tekintettel itt az első részben a a gyerekek fejlődésére, a szülők, pedagógusok viszonyulására vonatkozólag vettük azt végig, hogy tulajdonképpen hogyan hogyan veszíti el a valódiságát a gyerek ezen eszközök használatával, hogyan tud egy szülő segíteni ebben, hogyan tud viszonyulni, és hát milyen módon tudunk ezen a bizonyos szülői mindenhatóságon segíteni, ha lehet ezt mondani, ugye azáltal, hogy az AI ez próbálja azért átvenni ezt a fajta úgymond hatalmat a >> amélkül, hogy akarná >> Bizony, bizony.

No és akkor azt ígértük, hogy folytatnánk valami olyan témával, ami kapcsán megint egy felmérést hoztam ide, talán nem újszerű és nem is nagyon kell százalék-ot mondani.

Biztos sokan találkoztak ezzel, hogy hogy különböző kutatások szerint olyan 67,s5 70%-os pontossággal meg tudják azt jósolni szakemberek, bizonyos személyiségjegyek mondjuk egy LinkedIn profilból kirajzolódnak, és hogy azok a nárcisztikusság felé mutatnak-e.

Tehát, hogy ezt egy 70%-os pontossággal lehet-e látni bizonyos LinkedIn vagy Facebook profilból.

Ugye ez csak azért érdekes, mert amikor azt veszegetjük, hogy az AI vagy a közösségi média hogyan hat a nárcisztikus személyiségjegyeknek a az felősödésére, és ugye itt nem pusztán a látható, nagyon látható grandiózus nárcisztikusokról akarunk beszélni, hanem aki valami munkaközben él, és azt szeretné csak érzékelni, és tud-e együtt dolgozni mondjuk azzal a kollégával, akire ő éppen ránéz, milyen módon tud az AI már abban a szakaszban a személyiségjegyeinkre hatni, amikor egyszer Egyszerűen csak laikusként azt hiszük, hogy mi használjuk az AI-t, ad nekünk jó kis válaszokat, miettől kihúzzuk magunkat már most milyen okos is vagyok, megerősít engem, mindig azt mondja, nem ellenkezik.

Soroljam még azokat a dolgokat, amiket itt a huszon akárhány részben végigvettünk.

Te nárcisztikus személyiségegy.

Szóval, hogy hogyan és miként erősíti fel ezeket a személyiségjegyeket a az AI használat?

A reflektálnék a a felmérésre, >> hogy a LinkedIn és a és a és a >> Igen, hogy ugye LinkedIn az a professzionális profil, nem a Facebook itt a itt az a történet lényege, hogy amikor elmegyünk egy profil, akkor látunk fényképeket, látunk tartalmakat, láttunk bármit, látunk Facebookon megosztásokat, csomó mindent.

Azt mondanám, hogy nagyon nagyon ambivalens, nagyon kettős az érzésem erre a kutatásra vonatkozólag, mert az első blik, amit mondanék, hát az egy vulgáris szógy hülyesége, mert eleve az a helyzet, hogy a hogy a nárcisztikusnak ugye a különböző rétegeiben a publikus réteg az egy erősen kidolgozott réteg, de azért egy normális ember, és most ne kezdjünk arról beszélgetni, hogy mi a normalitás, de de azt mondom, hogy az is azért egy profilon pont ez a lényeg, erről beszélgettünk, hogy hogy azért megpróbál egy picit jobban föltüntetni magát, vagy egy pici filtert használni, vagy egy picit másképp kinézni, mint ami az ő valósága.

És ugye hányszor van az, hogy itt vannak a társkerők, amikor a legjobb képek vannak fönn, és akkor amikor találkoznak, akkor akkor akkor egészen másképp néz ki a dolog.

Plusz 20 kép izé plusz 20 kg plus 20 k >> mind plusz 20 kg plusz [nevetés] 20 év mínus 20.

Tehát, hogy itt a itt a 20-as számot emlegessük, de a lényege az egésznek az, hogy nem tudom azt megállapítani hát 60-70%-os pontossággal, ami egyébként egy magas pontosság, mert nagyon sok pszichológiai teszt ebben a magasságunkban dolgozik, amit igazából arra használunk, hogy egy módszerspecifikusan nekem a személyiségnek bizonyos dolgait, teljesítményét, projektív dolgait, a személyiségre vonatkozó információit, ezek a tesztek, ezek megpróbálják meghatározni. vagy nagyon nagyon nagy pontossággal bejósolnm. >> Na most azt kimondani, hogy 60-70%-ban bizonyos tesztek hatásfokától alig tér el, amíg erre vannak fejlesztve, erre vannak sztendizálva, megnézzik, hogy mennyire valid, azt méri-e egyáltalán, ami hosszú kutatási eredményekkel elérnek mondjuk 80%-os pontosságot egy pszichilogi tesztnél.

Hát bizony igen, >> ez nagyon fontos, hogy arra én egy kutatás miatt elmondjam, hogy hát egyébként a profilok, a LinkedIn meg a meg a meg a Facebook meg ezek, azok majd bejósolják nekem 70%-os pontossággal, hogy az az illető nárcisztikus, elkerülő, border, vagy mit tudom én micsoda.

Szerintem ez egy ez egy túlzó dolog.

De egy tény, hogy amikor ránézek egy Facebook profil, és 74000 fénykép és videók és szelfik és én itt jártam, ott jártam, bemutatva minden, hogy merre jártam, lefényképezve az ételeim, bemutatva azt, hogy én ide jutottam, mert odajutottam, mert nekem ez van, nekem az van.

Valószínűsíthetően az illető vagy egy nagyon magas szintű prezentációt akar bemutatni, meg karaktert gyárt hozzá, meg nem a valóságot akarja kommunikálni magáról.

Igen. >> És a saját nagyszerűségében topzódik ugye ott a virtuális térben.

És az a az a veszélyes, és egyébként itt eljutunk oda, hogy a nárcisztikusok nagyon szeretnek karaktert gyártani. >> Tehát, hogy a külsőjüket és a külső publikus rétegüket, azt a kontextust, amiben vannak, azt másképp bemutatni, mint ami a valóság.

Tehát igazából nem tudom megmondani 60-70%-kal, de azt tudom, hogy az, hogy én túlzóan jelenjek meg egy ilyen közösségi platformon, az talán bejósolja, hogy itt valami nincs rendben >> és szerintem eddig menjünk el.

Én nagyon sokszor beszélgetek erről a miért van egy nárcisztikus témában és a social méia, mobiltelefon, AI egy csomó ügyben egy nagyon komoly szevről beszélgetünk, hogy miért van ennyi.

De az előző podcastban beszélgettünk arról, hogy ez érzelmeket fakítja, és inkább a gyermekeink esetében van az az út, amiben a amiben kiveszi őt, és megyazza azt, hogy amikor jelen kell lenni és valódivá kell lenni egy kapcsolatba, a nárcisztikusról tudjuk, ha valaki nem tud valódi lenni egy kapcsolatba, és valaki nem tud ténylegesen jelen lenni abból a kapcsolatban, mint érzőlény, mint ember, mint egyszer, az a nárcisztikus. >> Igen. >> Tehát ez egyértelmű, és ő egészen másért nem tud jelen lenni.

De kérdem én, az a gyermek, aki az élete nagy részét a virtuális térben teszi, és az a szülő, aki érzelmileg nem elérhető, és a gyermek depriválódik az ő érzelmi elérhetőségéből, közegéből, vagy a gyermek depriválódik a virtuális tér felé, akkor a között mekkora különbség van igazából a végeredmény szempontjából?

Nem a szülőt érem el, nem ott vagyok, nem a szülőtől kapom a reflexióimat, a szeretetet, az érzést, az érintést, a jelenlétet, az együttlétet, az élményeket, a visszaigazolásokat, a biztonságot, a mindenhatóságot a szülővel számítot.

Én a napom nagy részét ott törtöm a virtuális térben, ahol megkapom virtuálisan a kortársakól, a chatbottól, a nem tudom mitől ugyanazt, amit onnan kellene megkapni.

Igazából a végeredménye az, hogy a gyermekem kizáródik, depriválódik az én valóságomból.

És vajon hogyha a szülő valóságaból kizáródik, akkor mennyire tud valódi lenni a saját valóságában?

És itt jön a probléma, >> hogy majd amikor felnőtt lesz, akkor majd a majd a szerelemben, a szeretetben, a családban, hogy tud valódivá válni, hogy tudja valódiként önmagát adni abban a helyzetben, amiben kell éppen, vagy vagy a vagy a család fogalmában, hogy tud helytállni hosszútávon, vagy egy párkapcsolatban, vagy bármilyen kapcsolatban, hogy érzi az a nő, vagy az a férfi, hogy az az ember valójában jelen van, számíthatok rá, és az érzelme és az érzései valódiak. még mindig az AI-nál maradva, hogy mi mindent tud velünk tenni, hogyha azt mondjuk, hogy ugye a kontroll iránti vágy ugye ez egy a nárcisztikus működés mecchanizmusának az egyik legfontosabb eleme, >> legfőbb mozgató, >> akkor ugye az AI használat középszinten működő ilyen kontrollvágyat tud felősíteni azzal, ahogy tulajdonképpen én megmondom neki, hogy mire válaszoljon, mit küldjön nekem, hogy csináljon táblázatot, hogy írjon egy dalt, hogy látod, hogy a nárcisztikus működésnek ez a kontroll iránti vágyát.

Tudja-e maga az Ihasználat erősíteni? >> Hát talán annyi van, hogy hogy az egyéni teljesítményt annak ad egy ilyen nagy kiterjesztett kart.

Tehát, hogy az én saját egyéni teljesítményem határait tudom, a nárcisztikus a az egyéni teljesítmény határaival sincsen igazából tisztában, de azt tudja, hogy a másikhoz képest az egyéni, tehát az önértékelése és az egyéni valós teljesítménye az nyilván alul marad, azért >> Ühüm. választja a másikat az ellátmány miatt és a többlet miatt.

És azt szoktuk mondani, a nárcisztikus az ilyen az ilyen biciklis személyiség, a felfelé tört lefelé tapos >> hát igen. >> helyzetben. >> Na most igazából az, hogy nagyon sok esetben, amikor én konzultálok valakivel és megmutat leveleket, hogy a nárcisztikus írta, nagyon sok esetben érezhető, mert egyébként érezhető, hogy azt nem valójában ember írta, hanem a chat GPT írta meg.

Egyszerűen mondom, ezért csináltam egy posztot, hogy emberek emberközi viszonyokba hagyjátok az AI-t, mert nem vagytok nem vagytok valóságosak.

Na most megírja és és akkor elküldi a másiknak a levelet, és azt érzi, hogy ő milyen jól megírta, ő milyen jól odamondta, de az ne az nem ő.

De >> ezt most komolyan mondod, hogy egy-egy ilyen párkapcsolati helyzetben az AI-jal iratnak le. >> Ó, ne tudd meg mennyien.

Hát a ső azt mondom neked, >> mert ami még még egy gondolatot akartam ide egyébként pont az előző podcastben elfelejtettem ezt említeni neked, hogy én közgazdászként alap diplomám a közgazdaság és ugye a marketing közgazdaságtan volt, amivel foglalkoztam egy ideje, és aztán át is szövény nyilván egy sok területét az életnek, de most ott tart például a marketingpiac, hogy az AI-jal iratnak úgymond reklám meg mindenféle hirdetési szöveget, közösségi média megjelenési szövegeket. egyszer egy elveszít valamit a márkaazonosságból az a termék vagy szolgáltatás, tehát hogy egyre inkább lázong a piac miatt, hogy merre lesz a kimenetele ennek a történetnek.

Megszűnik az a fajta valódiság, az a fajta egyediség, hiszen már terminusokban lehet szinte olvasod, érzed, tapintod, hogy ezt az IA írta.

Ezt csak be akartam dobni, hogy sajnos több területét érinti az életnek és én most ledö mondjak neked rosszabbat.

Hát mondjá. >> Tehát a következő külföldön van olyan, rosszabbat mondok, az én szakmámra vonatkozol, a külföldön van olyan nagyon sok helyzetben, nagyon sok esetben, ahol a szakemberről készül egy avatár és az összes anyag, cikk, tudás, szakirodalom, egyebek föl van töltve alá, és gyakorlatilag visszakapja az avatár tesztelésre egy-két hónapra, és tanácsodásokat, és képes a saját avatárja, a saját tudásával több 1zer embernek tanácsot adni egyszer a világon úgy, hogy ő mondjuk Héder a Lavalton közepén. >> Azta! >> Na most ez a világ, ez ez itt van.

Ez Nyugat-Európában használ használatos módszertan.

Milyen etikája van egyébként ennek vajon?

Vagy attól függ, hogy ezt milyen ügyekbe tudom használni?

Tehát így én nem tudom, hogy mi az a szint, amíg ez egy ameddig el lehet egy ilyennel menni, és mi az, amikor nem kontraindikált, vagy nem követek el vele bűnt.

Igazából egy emberi egy emberi dologra, érzelmekre, helyzetre valós válaszokat, egy empáti rendelkező és ahhoz tásított tudással rendelkező ember fog adni egy párkapcsolaton belül is.

Az érzelmek és a reflexiók, a visszaigazolások, a visszajelentések, a jelenlét fontos dolog.

Tehát, hogy még egyszer mondom, hogy fakítjuk a világunkat, lugozzuk kifelé minden dologgal, és megszűnik az, ami az, ami igazi, és egyszer majd eljutunk oda évtizedek múlva, és keresni fogjuk azt, hogy mi az világban az igazi, és mi a talmi, és mi a hamis, és >> szerintem már most keressük. >> Azt én értem, csak jaj, nem akar, nem mertem kimondani, de de akkor kimondtad helyettem.

Félbehagytál lehet ott egy gondolatot, amikor úgy meghűköltem, hogy tényleg magánéleti kérdésekben az AI megíatja, és azt küldi el.

Egyébként hallottam ilyet, hogy megkérdezte, hogy ő mit csinálna, vagy mit mondjon.

Ezt vidd tovább ezt a gondolatmenet, hogy ilyenkor mi történik egy kapcsolatban. >> Ilyenkor az történik, hogy például nem egy esetben toxikusok szakítóleveleket AI-jal iratnak meg.

AI-jal iratnak meg. nagyon sok oka nincselősége bele teszem magam ugye az van hogy nagyon sokszor a nárcisztikus sőt legtöbbször gerinctelenül ugye két dolgot tudunk a végén az egyik az az érzésem hogy úristen mivé lettünk mit művelt mi az a morális erkölcsi dolog amit ténylegesen tett és ráadásul még én vagyok a hibás még én vagyok az aki rosszul reagáltam még én vagyok az erkölcstel még én vagyok mivé lett ez a kapcsolat Igen.

Ott akarsz lenni, te valódiként akarsz lenni.

A szakítás sem valódi, mert ahogy az egész kapcsolatban nem volt igazából jelen.

A végén miért lenne, amikor kellemetlen neki?

Igen. >> Ráadásul meg akarja előzni azt a kommunikációt, ami a végén van, és hogyha intelligens a zempata, aki akivel szakít, akkor az vissza tudja kommunikációt fordítotni, és kérdőre tudja vonni, és ott magyarázkodni kell. beszélni kell, konfliktus van, minden van, és azt nem viseli, és mivel nagyon könnyen lép ki helyzetből, azért, mert általában kapcsolatokba ellátmányért mennek be, és nem érzelmi lapon, vagy már a másik rekesz megvan, és a másik személy már az ő működéséhez szükséges dolgokat már adja, már jelen van, pénz, szexualitás, egyebek.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Nárcisztikus személyiségjegyek és az AI - Beke Sándorral”

Miről szól ez az epizód: „Nárcisztikus személyiségjegyek és az AI - Beke Sándorral”?

Beke Sándor pszichológus vendége a műsornak, ahol az AI és a nárcisztikus személyiségjegyek kapcsolatát vizsgálják. Megbeszélik, hogyan erősítheti fel az AI az önközpontúságot, az algoritmusok hatását a figyeleméhségre, valamint a közösségi média, az önreprezentáció és az… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Nárcisztikus személyiségjegyek és az AI - Beke Sándorral”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Beke Sándor, Porkoláb Gyöngyi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Nárcisztikus személyiségjegyek és az AI - Beke Sándorral”?

Fő témái: mesterséges intelligencia, nárcizmus, pszichológia, közösségi média.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Nárcisztikus személyiségjegyek és az AI - Beke Sándorral”?

Megjelenés: 2026. 02. 28.. Hossz: 31 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/narcisztikus-szemelyisegjegyek-es-az-ai-beke-sandorral-15215d19

Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból