SPILGERY Talk ⎮ #67 ⎮ Sárközy Richárd- „Annyi életet kidobtam már a szemétbe” – Egy extrém takarító története
· PT1H4M53SÖsszefoglaló
Sárközi Richárd extrém takarító, aki elhunytak után és bűnügyi helyszíneken dolgozik. Saját édesapja halála után talált rá erre a hivatásra, miután egy YouTube videóban hasonló munkát végző kollégával találkozott. Beszélgetnek a munka pszichológiai és fizikai kihívásairól, a…
Röviden
- Műsor
- SPILGERY Talk
- Megjelenés
- 2026. 08. 14.
- Hossz
- 1 óra 5 perc
- Szereplők, említett nevek
- Spilák Gergely
- Témák
- extrém takarítás, hivatás, pszichológia
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Az volt az első kérdés, hogy ki lehet adni?
És én nekem az volt a második kérdésem, hogy ne haragudj, miért miért állsz a tocsogóvérbe?
Legalább egy lábzsákot fölvennél.
Ez a fürdőbe kezdődött, aztán végetért a bejárati ajtónál, és aztán ott ott ott ott kivéreztette. >> Ühüm. >> Tehát az [torokköszörülés] az egy olyan olyan Grotex látvány volt, hogy azt mondtam, hogy ilyen nincs.
Pedig voltam már nem [zene] egy, nem kettő helyen, de az ember semmit nem tud elvinni magával, csak a becsületet.
Én annyi életet kidobtam [zene] már a szemétbe, rengeteget.
Tehát tök mindegy, hogy hogy [zene] hogy mennyit épít az ember, villát, bármit.
És azt gondolod, de mind ki kell üríteni, és kimegy a szemédbe.
Tehát egy a becsület, az azt azt csak azt lehet elvinni.
Spontán beszélgetések az életről, az élethez, Spilág Gergellyel.
Egy műsor, amelyben inspiráljuk egymást és másokat.
Sok szeretettel köszöntök mindenkit.
Spilá Gergely vagyok, ez pedig a spilgeli Tolk.
Spontán beszélgetések az életről, az élethez.
Egy műsor, amelyben inspiráljuk egymást és másokat.
Akik nézitek a beszélgetéseimet, pontosan tudjátok, hogy arra törekszem mindig, hogy értékálló, értéket adó beszélgetések legyenek.
És olyan vendégeket szoktam vendégül látni, akik inspirálnak érdekesek. emberileg is értéket adók, és olykor van egy olyan szakterület is akár, ami ami tényleg érdekes lehet mások számára.
Nem feltétlen csak arra törekszem, hogy ismert emberek legyenek a vendégek, hanem tényleg azok az emberek is lehetőséget kaphatnak, akik valamiért akár véletlen folytán érdekesek lesznek számomra, és a személyük, vagy az, amit csinálnak úgy gondolom sokakat érinthet vagy érdekelhet.
A mai beszélgetésem egy azért érdekes beszélgetés, mert amellett, hogy egy roppant szimpatikus fiatalember a a vendégem, a téma és a terület, amivel foglalkozik, az számomra teljesen teljesen egyedi, és korábban nem is nagyon hallottam erről.
Úgyhogy nagyon sok szeretettel köszöntöm a stúdióba, szerény hajlékomban, Sárközi Richardot, Ricsit.
Köszönöm szépen a meghívást és hogy részt vehetek ebben, hogy elmondhatom, hogy milyen szegmenst képviselek nap mint nap.
Hát én köszönöm, hogy eljöttél és mondjuk ki, hogy egy közös barátunknak, egy Robi nevű barátunknak a a mondhatjuk azt, hogy az ajánlása volt, hogy rám szólt, hogy te a Ricsivel mindenképpen beszélgess, mert a Ricsi amivel foglalkozik és a Ricsi, mint mint ember, hogy ez egy nagyon érdekes beszélgetés lesz.
És hát én meg nyitott voltam természetesen erre. [horkantás] És amikor veled is találkoztunk, akkor egyből egyből éreztem, hogy na ez egy ez egy hát, hogy is mondhatnám, különleges téma, meg érdekes téma. >> Köszönöm szépen. >> Mivel is foglalkozol?
Ön extrém takarító vagyok, azon belül a fő profilom az az elhunyt utáni takarítás és a bűnügyi helyszínek takarítása.
Hát nagyot lélegeztem, mert tényleg így az ember ilyenkor egyből így elképzeli ezt a dolgot, hogy egyrészt nem mindenki foglalkozik ilyennel.
Hát nem tudnám most megsacolni is, hogy hány olyan ember van mondjuk az országban, aki egy ilyen ilyen szakterületet visz, de mindenképpen egy olyan szakterület, ami azért valószínűleg nem egy ilyen gyermekkori álomként, hogy én egyszer ezt szeretnék lenni öt, hanem hanem ez biztos, hogy valami valami más fordulat után jöhetett, hogy valaki ezzel kezd foglalkozni.
Hát nem ez volt a gyerekkori álmom.
Még 30-as éveim elején sem gondoltam, hogy ez lesz a munkám.
Aztán egy tragédia által ö nézegettem a YouTube-ot, mert az a lényeg, hogy édesapám elhunyt, és szintén a az otthonunkba találtuk meg, és keresgettem a YouTube-on, hogy élet a halál után.
És aztán jött egy hasonló szegmensképviselő kolléga, aki hasonló interjút adott, és másnap reggel fölkeltem, és azt mondtam a kedvesemnek, hogy én ezt fogom képviselni, és és ezt szeretném csinálni.
Persze azt mondta, hogy megbolondultam.
Egy darabig én is elhittem, de aztán aztán egyre erősödött bennem ez az érzés, hogy nekem ezt meg kell próbálni.
És és igenis ez és és extrém takarítónak kell legyek. >> Tehát akkor gyakorlatilag most így összefoglalva édesapádnak a halál esete feltételezem az az egy az egy sok volt a számodra. >> Igen. >> És ezt a sokkot azzal, hogy utána néztél ezeknek a dolgoknak valahol fel is akartad dolgozni? >> Ez igazság szerint mai napig én [torokköszörülés] földolgozom.
Én lehet, hogy ebbe temetkeztem vele.
Nekem ez az, hogy a lehet, hogy a gyász a az az, amit én érzek, azt azt ebbe tettem bele ebbe a munkába. >> Mióta van ez az ez a helyzet?
Tehát mikor halt meg édesapád? >> 22. >> Ühüm.
Tehát gyakorlatilag te az ő halála után elkezdtél ezzel úgy foglalkozni, hogy nem is csak mint érdeklődő, hanem azt mondtad, hogy te konkrétan mint hivatás.
Hát körülbelül hát egy három hónapra én már ezt elkezdtem építeni.
Tehát én rögtön keresgéltem és hát elég más dolgokat is kerestem. például [torokköszörülés] boncolás, tehát hogy hogyan >> tehát az is érdekelt, >> az is érdekelt, hogy hogyan, hogyan tárolják az embert, hogyan boncolják satöbbi.
És akkor úgy találtam erre rá erre a videóra, és akkor eldöntöttem, hogy hát boncmester nem szeretnék lenni, nem is tudnék, pláne a gyerekek miatt. >> Ühüm.
Mármint hogyha a gyerekeket kellene látnod, vagy >> Igen, azt nem tudnám földolgozni semmiképp.
Aztán pláne így abból a munkából kifolyólag is féltem őket nagyon, főleg mikor bűnügyi helyszínekre járok, és [horkantás] nem minden munka egy forma, mert minden bűnügyi helyzet, bűnügyi takarítás mögött, vagy egy elhunytarítás mögött más sztori van.
Tehát az alapkövek ugyanazok szakmai szempontból, de viszont minden minden egyes munkámnak teljesen más sztorija van. >> Igazából itt az ember azt érzi, meg lehet, hogy a a kedves nézők is, hogy van egy emberi oldal, ami mondjuk megviselő, megrázó, hiszen minden egyes eset egy egy olyan történet, ahol tényleg emberek, fájdalmak, tragédiák is vannak.
A másik oldal pedig egy olyanfajta szakmai oldal, amit meg tényleg egy bármilyen szituáció van, neked akkor is szakmailag azt azt úgy kell ott hely helytállj, hogy esetleg az érzelmeket is ki tud zárni.
Az első időkben nem az első időben ez egy ilyen nagyon összevegyített dolog volt számomra, de hát az érzelmeket is belevittem, és akkor a szakmai részét is próbáltam úgy képviselni, de aztán nem nem ezt külön kell választani, mert nem nincs nincs kettő, nincs az, hogy érzelmeket is táplálok, és akkor azt azt próbálom sugalni a megrendelőnek, hogy hogy én itt vagyok, és és hogy jaj, >> igen, nem lehet.
Tehát ott egy határozott lépéssel kell odaállni a megrendelőre és kifejezetten csak szakmázni.
Nem azért, mert érzéketlen vagyok, azért, mert hogyha az sugalom a megrendelőnek, hogy hogy szabad ebben az esetben is belevigyük az emberi oldalt, akkor ő elgyengül.
Ühüm. >> Tehát [torokköszörülés] itt az a lényeg, hogy ott nekem olyan határozott föllépésekkel őt képviseljem, hogy hogy rázza meg magát rögtön, mint a kiskutya, és figyeljen. >> Te adsz neki tartást?
Tehát szakmai részében igen, hogy én itt vagyok, ez nem az ő feladata, ez az enyém, de hát ez ez az én terhem, és én ezt meg fogom oldani, és ezt kivitelezem szakmailag profi módon, de hát elengedhetetlen módon, és úgy, hogy én be is biztosítom őt minden téren. >> Ühüm.
Ami közben így a gondolataimban volt, hogy amikor édesapád meghalt, >> és te találtál rá, és jött aztán nem tudom mennyi időn belül, egy-két napon belül ez a gondolat, hogy te ezzel foglalkoznál, akkor ott azért az érzemek nálad azt gondolom biztos ott voltak.
Tehát ott annyira még nem tudtad azt kizárni, mint mondjuk most egy teljesen másik esetben, ahol megkeresnek téged egy haláleset kapcsán.
Tehát azért mondom, azt lehet így fogalmaz, egy ilyen, ez egy ilyen hibrid >> hibrid dolog volt, és >> nekem sem volt jó.
Hát rájöttem szép lassan, hogy miért nem lehet ezt így, mert nem vihetem vele az én érzelmeim, nem vihetem az én traumám, nem tehetem rá arra a megrendelőre, aki éppen föl se tudja fogni, hogy hogy miben van, mert ez ez ez az a helyzet, egy egy haláleset, egy bűnügyi helyszíről beszélünk, pláne a bűnügyi helyszínekről.
Ugye a tragédia nem kopogtat be senkinek előre, hogy majd holnap jövök, vagy egy óra múlva.
Tehát nem tehetem rá a terhem.
Tehát én ha ezt elvállaltam, hogy ezt a szegmenst képviselem, és és azt mondom, hogy szakember vagyok, akkor viszont csak szakmázunk. >> Ühüm.
A kedves nézők sem biztos, hogy mindenki tudja.
Nekem nekem volt egy nagyon szeretett nagymamám, a Pipismama.
És a pipismamáról egyébként van is film. illetve egy emlékfém is lett, amikor tavaly meghalt.
Na most ott az történt gyakorlatilag, ami a te esettedben édesapád esetén, hogy én én amikor mentem hozzám, mint ahogy sokszor szoktam a Balatonra, beléptem a házába, és hát én találtam rá, hogy halottam ott fekszik.
Na most nekem az életemben ez volt az első jelen eset, amikor egy halott ráadásul a szeretted, akire rátaláltam, és hát én én nem tudom azt az érzést magam sem egyébként azóta sem teljesen feldolgozni.
Ö és így most párhuzamot próbáltam vonni, hogy ugye tényleg ez egy olyan eset, amikor az ember alapból leskolódik, érzelmek, fájdalmak, hirtelen minden összejön az embernek ilyenkor a az emlékek a múltból minden, és akkor ott állsz, és akkor nyilván a holdtestet el kell szállítsák, de utána jön gyakorlatilag az a rész, amit mondasz, hogy normál esetben ott már nem tudsz érzelmeskedni, mert hiszen nagyon-nagyon fontos az, hogy mondjuk egy holtestet követően a az egész [torokköszörülés] tehát a helyszínek, a háznak, a lakásnak és mindennek is a gyakorlatilag a nem is tudom, hogy fogalmazhatnánk a nem csak a tisztaságának, hanem ugye az egész mindennek a helyreállítása, ha jól értelmezem, ugye amivel te foglalkozol.
Itt nem csak szimpla takarításról van egy ilyen helyzetben.
Most hogyha a elhunyt utáni takarításról beszélgetünk, ott ott eltelhetnek napok, hetek, de akár hónapok is.
Tehát voltam olyan helyszínen, nem egy, nem kettő, ahol hét vagy kilenc hónap után mondjuk egy Tanya kellős közepén volt egy ház.
Most csak egyet mondok a sok közül, és hát ott ott ott ott már nem volt mit megmenteni.
Tehát ott ott tudni kell rögtön fölmérni azt a helyzetet.
De hát ott az embernek 10 perce van, nincs több. >> Ühüm. >> Tehát 10 perc alatt tállalni kell a megrendelőnek szakmailag, hogy mi az, amire szükség van ahhoz, hogy helyre tudjuk állítani azt az adott ingatlant.
Tehát nem csak a maga a helyiséget, mondjuk egy fürdőszobáról beszélgetünk, ahol az elhalálozás történt, hanem az egész ingatlant.
Tehát nem csak ott takarítunk, ahol a papok táncolnak, mert bocsánat a kifejezésére, hanem hanem mindenhol.
A a ennél az esetnél, amit említettél, mit mondtál, hogy hét hónap vagy ott azt úgy kell elképzelni, hogy ott valaki meghalt hét hónappal azelőtt. >> Úgy >> hát ő ő hét hónapig tartózkodott az elhunyt az ingatlanba. >> Aha.
Tehát a holtest. >> A holtest. >> És akkor találtak rá. >> Igen. >> Tehát gyakorlatilag addigra teljesen szétbomlott a teste. >> Hát igen.
Ott ott ott már nincs mit mer eltűnik, ha szabad így fogalmazni.
De és ez azért volt így, mert hogy nem jártak addig abban az ingatlanban mások, és akkor találtak rá, vagy ez azért tényleg egy eléggé nagy idő. >> Hát ezt ez egy nagyon nagyon tág fogalom, mer azt mondom, hogy nem találtak rá.
Általában ezt szét tudjuk több több témára bontani.
Van amikor a szomszéd, [horkantás] vagy amikor a postás, hogy a levelek stócban vannak és gyűlnek, vagy vagy egy nagyon távoli rokon, aki külföldön ér, de mondjuk fölszokta hívni egy évbe egyszer, és nem veszi föl.
De hát ezt ezt lehet több irányba, de van amikor én őszinte vagyok, van amikor csak a gondos a a hogy is fogalmazzam?
Tehát az én központság, hogy hogy hát nem érdekel.
Ühüm. >> Aztán majd jön az, hogy megtalálják, és akkor majd jön a sajnálkozás, de akkor már felesleges. >> Egyébként akik téged megkeresnek, azok tudatosan rákeresnek az interneten erre, hogy hogy holtestutáni takarítás, vagy vagy mi az a mi az, ami alapján mondjuk egy olyan ember, aki mondjuk ezzel nem találkozott, mégis rákeres és rátalál, mert én most nyilván most már tudom ezt, hogy létezik.
Illetve itt a pólódon is rajta van a Ripex felirat. amire majd egyébként ki is térhetünk, hogy ez pontosan miből miből jött, de hogy tényleg azok, akiknél egy ilyen eset történik, hogy ő mert például én amikor ma már ráttam, én nem tudtam, hogy el létezik.
Nyilván ott jött a az orvos, tehát minden hivatalosan, ahogy hogy megállapították, hogy szegény meghalt, elvitték a holtestet, megtörtént az a fajta takarítás, ami nem az a professzionális, mint mint például, amit te képviselsz.
Tehát egy olyan ember, >> egy olyan ember, aki aki mondjuk ezzel tényleg >> nincs tisztában, hogy ez létezik.
Ő véletlenül talál rád, vagy úgy érdeklődik, mint ahogy te is édesapád halálakor, vagy vagy ez hogy van? >> Minden az emberi jó indulaton múlik.
Hát [horkantás] szomszédok, barátok segíthetnek, hogyha van olyan eset, mint például a te eseted, hogy nem tudtad, hogy létezik ilyen fajta szolgáltatás, vagy az önkormányzat, közös képviselet, vagy mondjuk a rendőrség, a katasztrófavédelem, mert ugye ezekbe az ingatlanokba be is kell jutnim.
Mert általában 10ből tszer be vannak zárva ezek az ajtók és belülről a kulcs és ahogy be kell jutni. >> Tehát vannak segítségek.
Tehát akkor gyakorlatilag akár ezek a szervek most itt akár amit mondtál, katasztrófavédelem vagy a rendőrség, vagy akár mondjuk egy polgármester egy kisebb településen, vagy bárki, aki maga is tudhatja, hogy létezik mondjuk egy Lipex nevű szolgáltatás vagy szolgáltató, és ajánlhatja esetleg mondjuk a az elhunnak, a családtagjainak azt, hogy ha kell, ti jöttök, és vissza tudjátok állítani a az egész helyszínt. ö mindent is áttisztítva, kitisztítva, fertőtlenítve, ha jól értelmezem. >> Igen.
Hát nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a kérdést föltetted, mert ö >> érdekel ebbe is hoztam egy reformot.
Most azt tudni kell, hogy én nem…
Említett entitások
Témák
- extrém takarítás
- hivatás
- pszichológia
Személyek
- Sárközi Richárd
- Spilák Gergely
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „SPILGERY Talk ⎮ #67 ⎮ Sárközy Richárd- „Annyi életet kidobtam már a szemétbe” – Egy extrém takarító története”
Miről szól ez az epizód: „SPILGERY Talk ⎮ #67 ⎮ Sárközy Richárd- „Annyi életet kidobtam már a szemétbe” – Egy extrém takarító története”?
Sárközi Richárd extrém takarító, aki elhunytak után és bűnügyi helyszíneken dolgozik. Saját édesapja halála után talált rá erre a hivatásra, miután egy YouTube videóban hasonló munkát végző kollégával találkozott. Beszélgetnek a munka pszichológiai és fizikai kihívásairól, a… Az epizód a SPILGERY Talk című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 08. 14..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „SPILGERY Talk ⎮ #67 ⎮ Sárközy Richárd- „Annyi életet kidobtam már a szemétbe” – Egy extrém takarító története”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Spilák Gergely.
Milyen témákat érint ez az epizód: „SPILGERY Talk ⎮ #67 ⎮ Sárközy Richárd- „Annyi életet kidobtam már a szemétbe” – Egy extrém takarító története”?
Fő témái: extrém takarítás, hivatás, pszichológia.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „SPILGERY Talk ⎮ #67 ⎮ Sárközy Richárd- „Annyi életet kidobtam már a szemétbe” – Egy extrém takarító története”?
Megjelenés: 2026. 08. 14.. Hossz: 1 óra 5 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/spilgery-talk/spilgery-talk-67-sarkozy-richard-annyi-eletet-kidobtam-mar-a-szemetbe-egy-extrem-4c1c4ce1
Több epizód a SPILGERY Talk-ből
- SPILGERY Talk ⎪66. rész ⎪ NAGY Lívia - A kontroll ára: ezért nem érzed magad szabadnak
Nagy Lívia szomatikus és traumaalapú mentor a SPILGERY Talk vendége volt, ahol a gyerekkori minták és azok életünkre gyakorolt hatásairól beszélgettek. Szó esett arról, hogy miért…
- SPILGERY Talk ⎪ 65. Rész ⎥ OLGYAY Ádám - Miben segíthet a meditáció?
Ádám Olgyay szociológus és meditációs tanár a transzcendentális meditáció (TM) előnyeit ismerteti. Kiemeli, hogy a TM egy technikán alapuló módszer, amely nem vallás vagy filozófi…
- SPILGERY Talk ⎥ 64. Rész ⎪ – „Nem csodaszer, mégis működik?” – beszélgetés az immunrendszerről
Ebben a részben az immunrendszer, az egészségtudatosság és a modern életmód hatásai kerülnek terítékre. Megemlítik a glutation szerepét, az antioxidánsokat, az energiát, a regener…
- SPILGERY Talk / #63 HERCEG Kevin - 20 évesen berobban? Herceg Kevin első dala és története
Herceg Kevin 20 éves, ambiciózus zenész, aki már 13-14 éves kora óta tudta, hogy a zene az útja. A kezdeti versírástól a szakítás utáni elhatározásáig, miszerint rapper lesz, Kevi…
- SPILGERY Talk ⎥62. rész⎪ VIDÁKOVICS Attila 3.0 - Manipuláció: Hogyan befolyásolnak minket tudatosan?
Az epizódban Vidákovics Attila és Spilák Gergely a digitális korban működő manipulációról, az algoritmusok tudatbefolyásoló erejéről, a propaganda működéséről és az adatvédelem fo…
- SPILGERY Talk ⎥ 61. rész⎪ Egyed Viktor - A Network Marketing igazi arca
A Spilgery Talk podcast műsorában Spilák Gergely Egyed Viktorral, network marketing coachcsal, trénerrel és mentorral beszélget. Viktor mesél angliai network marketing karrierjéne…
- SPILGERY Talk ⎮60. rész ⎮ Panyi Miklós - Nem csak az otthon starttal inspirálja a fiatalokat az államtitkár
Panyi Miklós államtitkár a SPILGERY Talk vendége, ahol a fiatalokat inspiráló Otthon Start programról, valamint a vezetővé formáló értékekről beszél. Kiemeli a sport, különösen a…
- SPILGERY Talk ⎮58. rész ⎮ Zsuzsó&Linda - Illóolaj, életstílus: Te is kipróbálod?
A SPILGERY Talk e heti adásában Zsuzsóval és Lindával, az "olajszőkítőkkel" beszélget Spilák Gergely. Az interjú a Doterra illóolajok valódi erejéről, személyes tapasztalatokról é…
- SPILGERY Talk ⎮57. rész ⎮ Varga Tamás - Polcokból, robotokkal építi a jövőt
Varga Tamás egy garázscégből indult, mára több mint 3000 ügyféllel dolgozó raktártechnikai vállalkozást épített fel. A műsorban a logisztika kulisszatitkairól, a robotizáció jövőj…
- SPILGERY Talk⎮ 56. rész⎮ Vidákovics Attila - STOP CHAT CONTROL: Gyermekvédelemnek álcázott totális kontroll?
Vidákovics Attila a Chat Control törvényjavaslatról beszél, amely az Európai Unió történetének egyik legvitatottabb jogszabálya lehet. A törvény célja a gyerekek online védelme le…