Magadra veszed, ha nemet mond neked a szexre? Ez hiányzik a szexuális nevelésedből
· PT1H50M30SÖsszefoglaló
A SzexPlicit első élő adásában Varga Gréta, Bakonyi Gergő, Katona Eti és Kassai Viktor a szexuális nevelésről szóló második felmérésük eredményeit mutatták be, kiemelve annak hatását a felnőttkori szexualitásra. Megbeszélték, hogyan pótolhatóak a hiányosságok, és bemutatták a…
Röviden
- Műsor
- SzexPlicit
- Megjelenés
- 2025. 07. 01.
- Hossz
- 1 óra 51 perc
- Szereplők, említett nevek
- Bakonyi Gergő, Katona Eti, Füzes Nóra
- Témák
- szexuális nevelés, szexuális edukáció, felnőttkori szexualitás
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Hát akkor szeretettel köszöntünk titeket.
Ez az első élőadásunk itt a Szexpiciten.
Én Varga Gréta vagyok, szexuál pszichológus.
Bakonyi Gergő az állandó beszélgetőtársam.
És most csatlakozott hozzánk Katona Eti.
Helló. ugyanis különleges nap a mai, merthogy nem csak az első élő adásunkat láthatjátok ma, hanem a Lastic Clubnek a kapui is ma nyílnak meg este 19 órakor, és gondoltuk, hogy ezt megnyitjuk egy élőadással.
Viszont ez az első élőadás, amit már elmondtam ezzerszer, de ezt azért is mondom el, mertogy itt minden hiba, baki belefér, szóval legyetek egy kicsit kimméletesek velünk, nyugodtan használjátok a a chatet, írjatok kérdéseket, kapcsolódjatok be. szeretnénk, hogyha interaktív lenne ez a beszélgetés, de hogy fenntartjuk azért a jogot arra, hogy hibázni fogunk.
Egyé nagyon természetes dolog.
Igen, reméljük, reméljük, hogy természetes lesz.
És hát első hiba, első az első hiba megvolt.
Hát a mai adásban úgy készültünk, hogy még jó pár héttel ezelőtt kiküldtünk linken keresztül nektek köz különböző közösségi oldalakon találkozhattatok vele egy űrlapot, amiben arra invitáltunk titeket, hogy kapcsolódjatok be a második felmérésünkbe, és azt mértük fel, hogy a bocsánat, valami kis technikai probléma adódott itt, de már meg is oldódott.
Szóval, hogy arra azt vizsgáltuk, és arra voltunk kíváncsiak, hogy a szexuális nevelésnek milyen hatása van a felnőttkori szexualitásra.
És olyan volt ennek a kérdőnek a felépítése, hogy az első részében a gyermekkori élményeket néztük, leginkább a szexuális nevelésnek a különböző lépéseit.
És ezt követően a második felében pedig azt vizsgáltuk, azt néztük, arra irányultak a kérdések, hogy hogyan viszonyúltok a szexuális orientációtokhoz, a nemi identitásotokhoz, mennyire könnyen tudtok, mennyire komfortosan tudtok a szexualitásról beszélni.
És 284-en csatlakoztatok be ennek a kérdőimnek a kitöltésébe. 91 férfi és 186 nő, ami hát nagyon meglepő, merthogy ezt minden alkalommal elmondjuk, amikor vaná van rá lehetőségünk, hogy elmondjuk, hogy a csatornánkat 70%-ban egyébként férfiak követik, de hogy itt változtak az arányok.
Tehát a ti férfiak kevésbé aktivizáltátok magatokat itt a kérdéjük kitöltésénél, mint a nők.
Miközben egyébként többen nézitek a a csatornánkat, ebből milyen következtetést tudunk levonni?
Mi legyen a következtetés, Viktor?
Férfiak azok inkább csak nézik a dolgokat és kevésbé vesznek aktív részt benne.
Hát ez a te szóval akár ez a belőle lévő projekció is.
Igen, lehet, hogy magambó magamból indulok ki, lehet, nem tudom, de az előző felmérés annál is ugyanez volt a arány, tehát fordult. fordult.
Igen, több nő aktivizálja magát, amikor valamilyen kérdőívbe hívunk be titeket, de az is biztos, hogy azt a videót nem nézitek elegen, tehát nem nézitek annyian, mint a többit szoktátok.
Tehát az is lehet, hogy ti férfiak kevésbé érdeklődtök az ilyen epizódok iránt.
Reagálj, Viktor, kíváncsi vagyok, hogy mit mondasz.
Nem, hát tudjuk, hogy melyik azok az epizódok, amiket sokkal többen kattintanak.
Bár ott se tudom, hogy milyen arányba, hogy bár hát nem kérdőívekről beszélgettünk.
Igen, a kérdőív az kevésbé fontos, de hát azon dolgozunk, hogy ez javuljon ez az arány.
Hát meg, hogy tudjuk, hogy kit mi érdekel.
Tehát ez is egy fontos visszajelzés, hogy ki mit szeret nézni, mi is ahhoz igyekszünk igazodni.
De azért van egy ilyen halovány kis remény bennünk, hogy ezekkel a felmérésekkel egy kicsit a a szakmai kreditjét is tudjuk növelni a csatornának, úgyhogy lesznek még a jövőben ilyen felmérések, mert azért ez mindenképpen fontos nekünk, hogy itt kutatási eredmények meg olyan tartalmak is legyenek, amik szakmai szempontból is fontosak, relevánsak, illetve hát azért fontosak ezek a kutatások, hogy tényleg olyan contentet is tudjunk adni, ami valóban érdekli az embereket és mondjuk valós probléma témákra tudunk nem tudom rávilágítani és esetleg megoldást hozni.
És hát 284-en kitöltöttétek, 91 férfi, 186 nő és egy nonbináris személy töltötte ki, aki ugye egyik nemhez tartozóként sem azonosítja magát.
És hat fő érkezett a harcosok klubjából, amit amivel ma reggel szembesültünk, és egészen meglepett. ugyanis Brüsszel Gyurcsány hazaárulók vagytok mindannyian migráns és soros kitöltések érkeztek a az egyéb válaszlehetőségekhez, úgyhogy ezt is megéltük, pedig elég fiatal a csatornánk, igazából fél éve indultunk, de nagyon jó, üdvözöljük őket és szeretettel látjuk és örülünk a válaszaiknak.
És én itt azért azt így szeretnék kihangsúlyozni, hogy ezt nem tudom, hogy miért jönnek hozzánk amúgy ilyen ilyen mondjuk kitöltők. miközben mi úgy gondoljuk, hogy a szexedukáció az az egy az egy pártfüggetlen mindenki számára fontos dolog, és hogy ezt ezt szerintem nem nem elég hangsúlyozni, hogy hogy az elfogadás és a szeretet az az egy nagyon fontos dolog.
Hát lehet, hogy a tudattalan kíváncsiság hajtja őket is, és hogy a saját módjukban, de így próbálnak megkapcsolódni a a platformhoz, úgyhogy köszöntjük őket is.
Igen, meg hát azért ez időenergia, tehát valljuk be, hogy kitölteni így ezt a a kérdőjivel.
Tehát nekünk két kattintás volt kiszűrni ezeket a válaszokat, tehát valószínűleg kevesebb effortot igényelt a részünkről, de hogy tényleg az erő vagy az időbefektetés az ott volt a másik oldalon.
Na és menjünk is tovább akkor és itt át fogom adni a szót Eti nektek, hogy ne csak én beszéljek itt egyfolytában, merthogy a szexuális nevelés nevelésnek az összes lépését azonosítottuk, vagy hát megpróbáltuk beazonosítani és ezeket egyessével tételesen feltüntettük a kérdőívbe, és ti beixelhettétek, hogy melyik azok, amelyek érvényesültek a ti gyerekkorotokban.
Találkoztatok vele, megkaptátok valamilyen formában szülőktől?
Mondd Viktor csak, hogy hány kérdés volt, hogy nagyjából a hallgatók azok tisztában legyenek vele, hogy ez egy milyen nagyságú, hosszúságú kérdőib volt.
Nem pontosan, csak hogy itt pontosan is tudom mondani.
Hoppá, hoppá. 10 kérdés volt, ami ilyen nagyobb kérdés, és ez egy kérdésnek számított, a szexuális nevelés.
És ezen belül volt 23 tétel, amit ők beixelhettek, hogy találkoztak már vele.
És három csoportra osztottuk a válaszaitokat, vagyis hát nem is a válaszaitokat, hanem a szexuális nevelésnek a lépéseit, merthogy azt vettük észre, hogy vannak olyan lépések, vagy vannak olyan elemek, amikkel nagyon sokan találkoztatok 66% feletti arányban.
Vannak olyanok, amikkel közepesen, mérsékkelten, gyakran találkoztatok, és vannak olyan bőven, nagyon magas számban, amivel pedig ritkán találkoztatok.
És hát akkor kezdjük az elsővel, a könnyebb, ami amiről könnyebb beszélni, hogy mi az, amivel úgy általában a legtöbben vagy elég sokan találkoztak a kérdőkitöltők közül.
És ez ugye ebből a 284 főből itt a 76,4%-ukat érinti, ami pedig az az első és leggyakoribem, hogy egy egyszerű magyarázat a biológiai nem közti testi különbségekről.
Ez egy ilyen tesztelés, hogy te találkoztál-e vele gyerekkorodban?
Ne, hát akkor én nem a 76% de még még csak Igen, hogy még csak annyi, hogy az biztos elhangzott, de hogy nagyon fontos, hogy hogy ezek a 18 éves koráig, tehát hogy itt itt az a lényeg, hogy hogy nem egy felnőtt ember valamikor már felnőtt korába, hanem 18 éves koráig. és hogy ez bárhol bárhonnan jöhet a forrás, tehát iskolából, otthon igen, más internet akár, tehát hogy nem az a lényeg, hogy honné, csak hogy hallott róla mondjuk tehát még az sem, hogy hiteles forrásból, tehát hogy ilyen szűrő vagy ezt így mérlegelni nem szűkítettük ennyire, vagy nem határoztuk meg ezt úgy a fantáziára bíztuk.
Jó, hát mondjuk, hogyha egy felnőtt ember kitöltötte, és arról van szó, hogy 18 éves koráig, akkor eléggé emlékszik rá, tehát hogy akkor az egy olyan inger lehetett, ami úgy megmaradhatott benne, hogyha még emlékszik rá.
Tehát az első kérdés 76% találkozott ezzel, hogy testi különbségekről a nemek között, hogy ezzel kapcsolatban feloldjam, hogy ez mit jelent ez a kérdés?
Hát ugye az az mit mit is jelent ez a kérdés, hogy hát hogy amikor ránézel két emberre, az egyik nő, a másik férfi, meg tudod-e állapítani kívülről külső jegyek alapján, hogy férfi vagy nő?
Egyébként, hogyha és hogy ez meg van magyarázva, tehát hogy az a lényeg, hogy ezzel találkoztál, tehát mármint, hogy elmondták neked, hogy a nőnek m, milyen nincs, a férfinek mie van, milyen nincs, satöbbi.
Egyébként erre átment, átment amről van egy nagyon vicces történetem, hogyha ezt így elmondhatom.
Így a egy ilyen családi történet, tehát ez nem a mi családunk feltétlenül, csak ez így járt körbe, hogy strandon rokon kislány megkérdezi az anyukájától, hogy mi az kisfiúnak ugye a nemi szervéről volt.
Szóval, hogy megkérdezi, hogy az ott micsoda, amire a válasz az volt, hogy jaj, ne foglalkozz vele.
Tehát hogy jaj, ez egy szerep ilyen 50-es 60-as évek.
Igen, de hogy hogy egy egyszerű magyarázat a testi különbségekről.
Ez egy esettanulmány lehet akkor, hogy az ő szexuális élete később hogyan alakult.
De szerintem egy nagyon kedves történet.
Mutatja, hogy milyen szégyen is övezhet akkoriban ezeket a nemi különbségeket, mert hogy zavarba jöttek tőle a szülők, és hogy ez volt a leg ezzel volt a legkönnyebben leszerelhető a gyerek, hogy beteg, ne foglalkozz vele valami, tehát hogy ez valami olyasmi mi eltér. így az átlagtól tehát nem nem releváns.
Az tehát meg ugye abban a helyzetben, hogy talán akkor még nem is biztos, hogy tehát hogy frissen érte ott a kérdést, nem tudod rá válaszolni, de hogy akkor és akkor haladhatunk is a következőre, mert szerintem ez bocsembe jutott egy egy hasonló történet.
Ott meg az volt, hogy a kislány kérdezte az anyukáját, mert volt egy zene, egy ment a háttérben, és kihallotta belőle a szex szót, és kérdezte a kislány az anyukájától, hogy anyja, mit jelent az, hogy szex?
És mondta az anyuka, hogy az nem szex, az six.
El tudom képzelni, hogy egy ez egy váratlan, mert ugye a szülők sok szerintem gyakran nincsenek arra felkészülve, hogy milyen korai életkorban érdekli a gyerekeket a a szexualitás, meg a szexualitásnak a témája és ugy esetleg egy ilyen zavarba ejtő kérdés, ezért is fontos, hogy készülünk előre szexedukációval, bármilyen korai életkorban is van a gyermekünk.
És és csak amúgy az első kérdésnél, hogy amúgy nekem meglepő, hogy 76%-a találkozott ezzel a felvilágosítással vagy információval.
Hát mert több nem de ez azt jelenti, hogy mondjuk a a szülei mondjuk talán leggyakoribb esetben, hogy a szülei leültek vele 18 éves kora előtt és elmondták ezt neki.
Ne nem az van ezzel a kérdéssel kapcsolatban, hogy ez ez azért úgy kialakul, ezzel nem tudományosan nem úgy találkozol, hanem én ezt úgy gondolnám, hogy mondjuk ez ez akár egy biológiaóra is lehet, hogy elmondják, hogy van a férfi nemi szerv nővén.
Én például, hogyha kitöltöttem volna a tesztet, akkor nem töltötted ki?
Hát ki tudja. ö férfi, tudod, tehát hogy az egyik tudod soros nem bocsánat de hogy a a tehát a biológia órány ott lehet és akkor mert egyébként szerintem ez az, amit az emberek egyébként nagyon nagy része azért megkapott, tehát hogyha elmész általános iskolába és biológia órán ott mondjuk ebben igazad van.
Bár bevallom, én nem emlékszem.
Nem emlékszel arra, hogy biológia urán erről?
Erről én én nem biztos kellett volna tanulnom, de nem tanultam.
Mint a mé a méhecske meg a porozás.
Ez ez nem ez nem rémlik így biológia órá.
Hát nyilván az a sz tehát hogy akkor szerintem ott ott valahol ehhez is érint.
De most most ha most így kiterítjük a lapokat, tehát hogy nálatok nem volt biológiaórán.
De nálunk volt egyébként és azt is ak ilyen röhögcséltünk.
É, emléksed az ilyen általános iskola, nem tudom, hogy és akkor ott még mindenkinek röhögcsélt ezen, de hogy azért volt tehát, hogy az megvolt, hogy ez a férfi nem vagy nem tudom nálunk nálatok már általános iskola menni.
Én tényleg nem emlékszem, de az, hogy az iskolában mi történt, és én arra nem emlékszem, az előfordulhatott, tehát ez engem minősíti.
Jorn Kistaken azt írja, hogy Biosó rendem volt.
Ó, és egyébként köszönjük a kommenteket, amit írtok közben.
Majd a kérdésekre rá fogunk majd térni.
Nagyon értékesek amúgy a kommentek, mi is é közben is olvasgathatjuk, mert tényleg azt szeretnénk, hogy interaktív legyen, beszélgessünk róla.
És ez egyébként engem nagyon meglep, hogy vannak olyan iskolák, ahol biológ biológiaórán ez teljesen kimarad.
Hát meg nem is tehát nyilván attól is függ szerintem, hogy milyen korosztályt nézünk, de én én is nekem sincsen emlékem biológia óráól, hogy mi ilyet tanultunk volna.
Bár az is lehet, hogy én akkor mert tanustam.
És hogy nem emlékszem rá, mert hogy annyira de valóban tehát ennek volt egy kicsit egy ilyen vicces elviccelődés része, valami ilyesmire emlékszem.
Azt tudom, hogy a maszturbációt, mint szót volt egy ilyen, na ez így megmaradt, hogy ment körbe a biológiaatanárnő és akkor kellett kellett mondani a jelentését, és akkor az volt a kérdés, hogy maszturbáció, és emlékszem, hogy ott mindenki elvörösödött, aki vagy hát akinek ott választ kellett adnia, hogy önkielégítés, és hogy ez egy olyan inkább kellemetlen.
Igen, én is úgy emlékszem, hogy nálunk a felelés az valahogy úgy volt, hogy addig már a többiek kaptak valamilyen feladatot, de hát Siriend volt az egész teremben, és akkor mindenki nagyon zavarban volt, amikor kiment, mert nekünk külön volt fiúknak és lányoknak a szexuális felvilágosítás, és utána úgy feleltünk belőle, hogy egymás előtt.
Ja, mármint nyilván mindenki más feladatokat végzett, de hát tudjuk, hogy azért füleltek egy kicsit.
Hát meg, hogy szóval valahol szerintem a légkör is kellemetlenné teremti, tehát hogy ez nem egy olyan nagyon biztonságos, nem is biztos, hogy a tehát lehet, hogy a tanárnőnek is, a biológiai tanárnőnek is…
Említett entitások
Témák
- szexuális nevelés
- szexuális edukáció
- felnőttkori szexualitás
Személyek
- Bakonyi Gergő
- Katona Eti
- Kassai Viktor
- Füzes Nóra
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Magadra veszed, ha nemet mond neked a szexre? Ez hiányzik a szexuális nevelésedből”
Miről szól ez az epizód: „Magadra veszed, ha nemet mond neked a szexre? Ez hiányzik a szexuális nevelésedből”?
A SzexPlicit első élő adásában Varga Gréta, Bakonyi Gergő, Katona Eti és Kassai Viktor a szexuális nevelésről szóló második felmérésük eredményeit mutatták be, kiemelve annak hatását a felnőttkori szexualitásra. Megbeszélték, hogyan pótolhatóak a hiányosságok, és bemutatták a… Az epizód a SzexPlicit című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 07. 01..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Magadra veszed, ha nemet mond neked a szexre? Ez hiányzik a szexuális nevelésedből”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bakonyi Gergő, Katona Eti, Füzes Nóra.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Magadra veszed, ha nemet mond neked a szexre? Ez hiányzik a szexuális nevelésedből”?
Fő témái: szexuális nevelés, szexuális edukáció, felnőttkori szexualitás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Magadra veszed, ha nemet mond neked a szexre? Ez hiányzik a szexuális nevelésedből”?
Megjelenés: 2025. 07. 01.. Hossz: 1 óra 51 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szexplicit/magadra-veszed-ha-nemet-mond-neked-a-szexre-ez-hianyzik-a-szexualis-nevelesedbol
Több epizód a SzexPlicit-ből
- Miért félnek a férfiak az urológustól? | Dr. Benyó Mátyás
Dr. Benyó Mátyás urológus, a Magyar Szexuális Medicina Társaság Elnöke a SzexPlicit podcast vendége. A beszélgetés során szó esik az urológia és andrológia különbségéről, a férfi…
- Ha nem posztol rólad, nem is szeret? | Fuller Bianka és Fejes-Vékássy Lili
Fuller Bianka és Fejes-Vékássy Lili pszichológusok a párkapcsolati bizalom online térben való kezelését vitatják meg, beleértve a posztolási szokásokat is. Tárgyalják, hogy mit ár…
- 02.16. SAJÁT ÉLMÉNY: Ilyen egy TANTRA hétvége
Papp János PJ tantra oktató, Szűcs Geri és Bakonyi Gergő egy tantra workshopon szerzett élményeiket osztják meg, kiemelve az érintések, az intimitás és a személyes gátlások felism…
- 10 RED FLAG a szexben
Katona Eti egészségpszichológus és a műsorvezetők 10 szexuális "red flag"-ről beszélgetnek, kiemelve az orgazmus megjátszásának és az ehhez kapcsolt őszinteség hiányának problémáj…
- EPSTEIN: Szexuális manipuláció hétköznapi viszonyokban
Vásárhelyi Dorottya szexuálpszichológiai szakpszichológus az Epstein-ügy kapcsán beszél a szexuális manipulációról, annak jeleiről és megelőzésének lehetőségeiről, különösen a sér…
- Játszmák és manipuláció a társkeresésben | Kiara Lord és Agu Krisz
Ebben a SzexPlicit epizódban Kiara Lord és Agu Krisztián a társkeresésben megjelenő játszmákat és manipulációkat vitatják meg, kitérve azok kivédésére. A házigazdák Varga Gréta és…
- TANTRIKUS SZEX a mindennapokban
Cser Zoltán, a Tan Kapuja Buddhista Egyház igazgatója és főiskolai tanára a tantrikus szexről beszélget a SzexPlicit című műsorban Katona Eti egészségpszichológus részvételével.
- Lehet egyszerre sikeres karriered és boldog párkapcsolatod?
A SzexPlicit vendége Beros Loretta pszichológus és közgazdász, akivel a munka és a magánélet egyensúlyának lehetőségeiről beszélgettek. A műsorban körbejárják, hogyan valósítható…
- Hol kezdődik a pornófüggőség, és hol ér véget?
Lázár Gergely klinikai szakpszichológussal beszélgetnek a hiperszexualitásról és a pornófüggőségről, annak jellemzőiről, és arról, hogyan rejtőzködhet a háttérben, anélkül, hogy a…
- Mi a különbség love-bombing és szerelem között?
Knapek Éva klinikai szakpszichológussal beszélgetnek arról, hogyan különíthető el a love-bombing (szeretetbombázás) a valódi szerelemtől. A műsor segít felismerni a párkapcsolati…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Sz€xelhetsz, de nem tanulhatsz róla: Beszélgetés Jámbor Eszterrel — Kedves Testem!
Jámbor Eszter, a Testsuli szerkesztője, szexuális edukációról és prevencióról beszél a műsorban. A téma érzékeny, 18 éven felülieknek ajánlott.
- S1E1 EGYÜTT-LÉT: Tényleg mindennek a szex az alapja? — Hello Anyukám
A Hello Anyukám podcast új sorozatában, az EGYÜTT-LÉT-ben, a szexualitás, testműködés, önelfogadás és kapcsolati dinamikák a téma. Az első epizódban Zorátti Adrienn és Lacfi Andrá…
- Beszélnünk kell! – A szexről (ÉVADZÁRÓ) — WMN BESZÉLNÜNK KELL!
D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi a szexualitásról, annak megéléséről és önmagunk megismeréséről beszélgetnek. Az epizód tabuk nélkül tárgyalja a szexuális együttlétek célját és…
- A felvilágosítás hiánya már a BME-re is eljutott? — Swinger Yours
Ez az epizód a szexuális felvilágosításról szól, különös tekintettel arra, hogy annak hiánya eljutott-e a BME-re is.
- "A 30-as éveim elejéig nem igazán élveztem a szexet" PoliLili — Nők az úton
PoliLili, youtuber és az Ébredő szexualitás blog vezetője beszél a szexualitásról és a szexuális vágyak felfedezéséről. Az epizód a szexualitással kapcsolatos tabukat és a szexuál…
- Csúcsra járatva: Orális szex, orális örömök — Csúcsra járatva, sex on the rock.
Lacsny Éva szexuálterapeuta és Kocsis Noémi újságíró az orális szexről, a pszichés gátakról és a témával kapcsolatos gondolatokról beszélgetnek. Kitérnek arra is, hogy ki hogyan v…