SzexPlicit

Minden jó, csak a szex nem: „Nem hittem, hogy az orál ilyen rossz lehet” | Ti kérdeztek minket

· PT33M27S

Összefoglaló

A SzexPlicit podcast ebben az epizódban egy Reddit posztot elemez, amely arról szól, hogy miért nem működik a szex egy párkapcsolatban, még vonzalom esetén is. Varga Gréta és Katona Eti pszichológusok a lelki hátterét vizsgálják a problémának.

Röviden

Műsor
SzexPlicit
Megjelenés
2025. 08. 11.
Hossz
33 perc
Szereplők, említett nevek
Katona Eti, Füzes Nóra
Témák
szex, párkapcsolat
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Amúgy ebbe gondolom, hogy férfi. >> Á, értelek.

Tehát, hogy a partnere szerette vele a szexet.

És hogy lehet, hogy ezt szerette valaki, amikor ez ennyire rossz? >> Igen, rossz.

Mert hogy olyan nincs, hogy tök jó kapcsolat, de a szex nem jó.

Szóval szerintem ez ilyen ilyen nem nem annyira létezik. >> Az egyik próbálkozik valahogyan folyamatosan, a másiknak pedig nem jó, elutasítja és tolja távol magától a másikat, és a kommunikáció is így blokkolódik le közöttük, és idegen ülnek el egymástól folyamatosan.

Tehát, hogy a vágy nem egyenlő sokszor a szeretettel. >> Egy éve együtt vagyunk, és eddig fel se merült, szó se volt BDS-emre, és akkor hirtelen ő a nagyon benne van ebbe, és nagyon-nagyon szeretne nyitni fel.

Én még ilyennel nem találkoztam, aztán lehet engem is meglephet az élet. >> Mindenképpen a kötődését azt érdemes lenne megvizsgálni, merthogy talán könnyebb ezzel foglalkozni, mint mint mindenféle extrém technikákat kipróbálni.

Üdvözlünk titeket a mai szexíradóba állandó beszélgető társammal, Varga Grétával, illetve Katona Eti pszichológusokkal.

Ma a Redditen írt kommenteket fogjuk átbeszélni illetve kielemezni, úgyhogy ezért is majd írjatok kommenteket, hogy megbeszélhessük itt, >> mert >> hogy néhány hónappal ezelőtt elindítottuk a szexit talk subot a Redditen, és nem is olyan régen beindult a posztolás a részetekről.

Ezt meg kellett előznie annak, hogy nekem át kellett állítanom az oldalt, hogy tudjatok egyáltalán posztolni, mert abban a hitben voltunk, hogy már tudtok, és nagyon jó, hogy jeleztétek, hogy nem, ez nem így van.

És ahogy átállítottuk, már jött is az első két poszt, és az egyik alatt meg is indult a beszélgetés.

És most erről szeretnénk beszélgetni, merthogy ennek a posztnak az a címe, hogy van olyan, hogy csak nem működik köztetek a szex.

Úgy kezdődik, hogy a szóval a probléma a következő. őszintén szólva kínosnak érzem, és lehet, hogy ez is a probléma, nem működik túlzottan a szex közöttünk.

Nekem nincs nagy dibidóm, ezt az elején meg is mondtam amúgy.

Szóval engem nem zavart ez eleinte igazán.

Neki nagyobb volt, úgyhogy ilyen heti négyszer kábé szexeltünk, amikor csak volt rá lehetőségünk.

Kábé három hónapja gyógyszeren van, ami erősen lecsökkentette a libidóját, úgyhogy most havi egyszer vagyunk csak együtt. szintén nem volt problémás.

Viszont egyre jobban kijön az, hogy amikor szexelünk, az sem tud sosem egy nagy szám lenni.

Nem a kémiával van amúgy a baj.

Nekem mondjuk ő a legszexibb az ágyban, akivel csak voltam, és ő is pár érintéstől mászik rám.

Viszont amikor belecsapunk a lecsóba, mindig eljutok a végére oda, hogy csak túl akarok lenni rajta, és velem ilyen ezelőtt még nem volt.

Minden korábbi partneremmel jobb volt ennél a dolog, miközben nem jöttek be ennyire.

Na most én azért mindig segítek neki elélvezni.

Csinálok dolgokat, amiket látom, hogy élvez.

Szokta is mondani, hogy mit csináljak.

Szóval neki igazából jó a szex azon kívül, hogy látja rajtam, hogy én nem élvezem.

Hm. kérdezi, hogy mire vágyom.

Nem vagyunk prüdek semmivel kapcsolatban ilyen téren, de őszintén egyszerűen nem tudom élvezni azt, ha próbál valahogy kielégíteni.

Nemrég sikerült neki megmondanom, hogy orálisan inkább ne.

Egyszerűen ennyire rosszul még senki sem csinálta nekem, és nem igazán lett jobb idővel.

Nem fogadta jól, de azóta csak még elszántabban szeretnek kielégíteni valahogy.

Én meg kicsit tartok tőle, hogy mi van, ha mondok mást, és az is rossz lesz vele.

Nem hittem azt sem, hogy az orán lehet ilyen rossz érzés.

Egyébként volt korábbi partnere, akivel tudom, hogy rengeteget kell féltek, és emberünk meg kifejezetten szerette vele a szexet.

Szóval a kérdésem lehet olyan, hogy hiába szeretitek egymást és vonzódtok egymáshoz, nem működtök az ágyban, az eljegyzés gondolatára a fejemben, és az egyetlen lezáratlan kérdés van csak bennem, törődjek ebbe bele, vagy csak próbálkozzunk tovább? >> De jó lenne tudni, hogy egyébként egy férfi vagy nő írta a posztot, és egyébként heteroszexuális, vagy egyéb párkapcsolatban éle-k, merthogy ez egy egészen fontos információ lehetne nekünk. ugyanis vég az volt a fejemben, hogy ezt egy férfi írta, aztán amikor megjelent ez, hogy emberünk meg kifejezetten szerette vele a szexet, akkor elbizonyítanottam, hogy hát az embert azt ritkán szoktuk nőkre használni, mármint, hogy így ilyen szófordulatként ritkábban szokták ezt így alkalmazni. >> Nekem abszolút nekem az az jött le, hogy ez egy nő. >> Neked meg abszolút női benyomást keltett. >> Nekem is férfi benyomást keltett.

És ez az emberünk rész, ezt én egy picit úgy értelmeztem, hogy hogy az a férfi, akivel a nő >> Á értelek.

Tehát, hogy a partnere szerette vele a szexet.

És hogy lehet, hogy ezt szerette valaki, amikor ez ennyire rossz? >> Igen, rossz.

Én egy picit így értelmeztem. >> Érthető >> egyébként valóban.

Tehát, hogy biztos, hogy van ennek relevanciája, most ezt férfi vagy nő írta, de hogy összességében szerintem egy tök fontos kérdést vett fel, hogy hogy szeretjük egymást, de nem működik a a szexualitás, vagy a vonzalom.

Úgy lehet-e valakivel együtt lenni?

Ti mit gondoltok erről, Gergő?

Te mit gondolsz erről így első pillantásra?

Nekem az első gondolatom az, hogy hogyha minden más amúgy tök szuper, és azt írja, hogy eljegyzésen gondolkozik, csak ezt kéne még itt megoldani, hát akkor biztos, hogy lehet próbálkozni.

És és úgy látom, hogy megvan a hajlandóság a másik oldalról is.

Tehát ilyen szinten akkor akkor csak próbálkozni kell, és meg kell találni azt, hogy hogy mi az a módja, ami ami jó lehet a másikkal.

Tehát, hogy ráadásul azt is írja, hogy hogy ő jön be neki a legjobban.

Tehát hogy tehát hogy így a vonzalom is megvan, minden megvan, akkor akkor szerintem biztos, hogy lehet találni olyan technikát, olyan pószt, olyan nem tudom kielégítési formát, ami ami jó a másiknak. >> Hát te próbálkoznál tovább, te azt javasolná.

Én én én azt >> tehát, hogy ebbe nem érdemes beletörődni, hanem próbálkozzanak tovább. >> Az volt az első gondolatom, amikor ezt elolvastam, hogy voltunk most nem olyan rég a Szexek konferencián.

Ha még nem láttátok a vlogot róla, akkor linkeljük a leírásb és nézzétek meg.

És Vanilla Coldzel csináltunk ott egy interjút, akinek egyébként nagyon izgalmas az Instagram oldala, mert tök jól ragad meg szexszel kapcsolatos dilemmákat ilyen apró rajzokban.

És ő fogalmazott úgy az egyik beszélgetésében, hogy valóban rossz volt a szex, vagy nem tudtad elmondani, hogy mire vágysz.

És ez egy annyira fontos kérdés, és valahogy annyira ide vág, >> igen. >> Hogy igazából ő sem, a Posnak az írója is sem tudja megfogalmazni azt, hogy valójában ő mire vágyna.

És az a félelem tartja vissza, hogyha elmondom, akkor vagy megbántom, merthogy már megbántottam azzal, hogy hát ennyire rossz az orál senkével nem volt, ami valóban egy nagyon bántó és nagyon sértő megfogalmazás.

Vagy pedig kipróbálunk valami újat, és abba ott is csalódni fogok a másikban.

És valóban így van, merthogy mi van akkor, hogyha a szexualitás az lehet például egy barométer arra, hogy hogy milyen a kapcsolat.

Tehát, hogy egy azzal kapcsolatos visszajelzés, hogy azon így tudjuk csekkolni, hogy hogy is vagyunk egymással, mert hogy szerintem ez fontos és hogy nem elkerülendő.

És így tök jó, amit mondasz, hogy lehetséges, hogy egyszerűen valamilyen olyan szégyen kapcsolódik ahhoz, hogy elmondja, hogy valójában mire vágyik, hogy azért nem nem kerül elmondásra, és akkor így elcsúsznak egymás mellett, és hogy igen, hogy az és talán az is nehéz megfogalmazni, hogy mire vágyunk, mert hogy ez nem egy tanul dolog.

És ugye a felmérésetekből is látszik, hogy azért Magyarországon sajnos nem olyan magas a szexuális edukációnak a mértéke, és keveset tudunk róla.

Tehát nem csoda, hogy így van.

Meg ez, hogy itt itt most ugye azt mondta, hogy az az orális kielégítés, de hát van még több másféle kielégítés, illetve szerintem nem tudom, elmehetnek akár a tantra irányába.

Szóval én én én nagyon azt látom, hogy hogy igen, itt talán a >> az igényeknek, vagy azt, hogy hogyan szeretné a fiú vagy a lány, hogy őt kielégítsék, az az nincs jól megfogalmazva.

De ha csak az orálnál maradunk, mert hogy miért kellene egyébként erről lemondaniuk attól még, hogy mondjuk első néhány alkalommal nem működött, hogy mert hogy én valahogy azt veszem le, hogy egyébként ő igényelné, tehát hogy egyébként ő szereti az orál szexet, csak a párjával nem tudja úgy megélni, hogy ez tényleg élvezetet okozzon a számára, de mondjuk azt meg tudja fogalmazni, hogyha már van korábbi tapasztalata, és ezt elég csak saját magának megfogalmaznia, hogy amikor jó érzést okozott, akkor konkrétan mi történt, akkor az konkrétan milyen érzés volt, és vajon azt egyébként, hogy érhette el a másik, tehát hogy milyen technikával, mit csinálhatott másképp?

És itt nem tudom a szóval, hogy egy kicsit összehasonlítani, de hogy ezt nem kell ezt az összehasonlítást kirakni akkor így a a kapcsolatba, és akkor elmondani a másiknak, hogy na azem az így csinálta, te meg így, és akkor tanuljál tőle így elméletben is, hogy hogyan kell orálisan kielégíteni, hanem egyszerűen csak levonni belőle a következtetéseket, és akkor instrukciót adni, hogy hogy pontosan mit változtasson, mert hát az, hogy hát ez így nem jó, az inkább a tehetetlenségérzést erősíti a másikba, hogy hát oké, de hogy ezt én most így így tudom csinálni. >> Hát pontosan, hogyha esetek benne vannak éppen ebben az akciusban, akkor lehet instruálni a másikat.

Szerintem az is nagyon fontos, hogy hogy valahogy lehet, hogy az a nehéz, hogy hogyan fogalmazza meg ezt a másik félnek úgy, hogy ne legyen bántó, mert hogy itt azért tapintatnak szerintem tök nagy szerepe van, hogy hogyan fogalmazunk, hogy azzal tehát, hogy meg lehet erősíteni a másikat, hogy ezt be lehet csomagolni ugye ilyen klasszikus szendvic technikával két pozitív állítás közé, hogy hogy ez akár így élvezetesebb lenne.

Meg hát ez az, hogy valahogy erre szerintem nincsen egy ilyen egy ilyen generalizált dolog, hogy akkor mindenkinek ugyanaz fog működni, hanem az az természetes és talán le lehet erről szedni a szégyen ö ruháját, hogy hogy máshogy szeretjük.

Nekem még az is fel, vagyis benne még az is felmerült, hogy hogy itt egy kicsit mintogyha egy a a vágy meg a a szeretetnek a konfliktusa is így bejönne.

Nagyon szeretem ezt a ezt a nőt vagy férfit, akár vágyom is rá, de hogy valahogy tehát, hogy vonzónak találom, mert szerintem az, hogy vonzónak találom meg, hogy vágyom is rá, az lehet, hogy nem biztos, hogy ugyanaz.

És itt pont ez jön ki, hogy egyébként a szexuális vonzalom vagy szikra az ott van, merthogy egy érintéstől is egyébként kiszánléti állapotba kerülnek, de ahogy elkezdenék felfedezni egymásnak a testét, ott akadnak el, és ott érzik azt, hogy nem nem sikerül egymásra hangolódni. >> És itt van egy ilyen nagyon paradox helyzet, hogy sokszor akár a szexualitás az kapcsolódhat inkább egy ilyen feszültséghez, mint sem ehhez ezekhez a biztonságos gondol gondoskodó érzésekhez.

Most nyilván ez ez így elcsúszhat, de hogy lehet, hogy pont ezért, mert ez a kapcsolat ilyen nagyon biztonságos, lehet, hogy pont ez a ez a kihívás része, ez a nem tudom, elcsábítás része nincs meg, hanem hogy túlságosan közel vannak egymáshoz, és hogy ez az intimitást egy egy picit így vilja.

De ez csak egy ilyen gondolat, tehát nem biztos, hogy ennek fetően így kell lennie, mert simán lehet ez az, hogy mertogy tehát van olyan, hogy hogy az embernek meg persze ahhoz, hogy jó legyen a szexualitás, ahhoz nem árt, hogy ténylegesen egy ilyen lelki kapcsolódás legyen, de lehet, hogy pont ez az izgalomra így negatívan hat.

Ezt is el tudom képzelni. >> Abszolút.

Igen. >> Tehát, hogy a a vágy nem egyenlő sokszor a szeretettel.

És az is rendben van, hogy eddig még nem tanulták meg egymásnak a testét jól szeretni, vagy vagy jól érinteni?

Ms lehet, hogy korábbi tapasztalatokból próbálnak meríteni, hogy a másik korábbi kapcsolatban ezt szerette, akkor biztos a másik is ezt szereti, merthogy ez élvezetet okozott egy korábbi valakinek.

És akkor persze, hogy tehetetlennek érzdi magát az, aki adja ezt a valamit, és azt tapasztalja a másiktól, hogy ez nem váltja ki ugyanazt az élvezetet, mint az ex-nél.

Meg az, hogy hogy az az érdekessége ennek az egész leírásnak, hogy ott van benne, hogy hogy ez a nem prüdeg, gondolom ez arra akar utalni, hogy tudnak beszélgetni ezekről a fontos témákról, hogy valahol, hogy mintogyha a a az írónak az a része nem vagy ahhoz nem tud kapcsolódni, hogy hogy igazából nem nem jó érzés számára, ahogyan partnere csinálja, és hogy pedig ugye ez lenne a legfontosabb része, hogy ezt valahogy kiemelni, vagy úgy visszaadni a másiknak, mert szerintem egyszer is a kapcsolat mélyülhet, tehát nem Nem, nem zárja ki egyik a a másikat, de hogy erre gondolnék még, hogy talán akár ez a biztonság és intimitás ez gátolja le a vágyat. >> Ti amúgy találkoztatok már olyannal, hogy hogy nem működött a a szex mondjuk egy kapcsolatban, és hogy ezt már nem lehetett megjavítani. >> Én inkább azzal találkoztam, hogy hogy a szex az így önmagában nem a technikákról szólt, hogy azért nem élvezik a szexuális együttléteket, mert nem lennének jók a technikák.

És hogyha most egy kicsit ilyen dinamikai szempontból közelítjük meg ezt a kérdést, azért nem annyira túlpszichologizálva, de mégis csak a pszichológiai oldalt behozva, akkor az látszik, hogy az egyik próbálkozik valahogyan folyamatosan, a másiknak pedig nem jó, elutasítja és tolja távol magától a másikat, és a kommunikáció is így blokkolódik le közöttük, és idegenülnek el egymástól folyamatosan.

Engem meglenné a másik fél részéről egyfajta kétségbeesés is, hogy nem tudom őt kielégíteni, szeretném, többre vágynék.

És ugye tehát, hogy ez mind a két részről van egyfajta ez a kudarcérzet, mert hogy meg szeretné, hogy hogy élvezze, de nem élvezi.

Tehát, hogy akár ez is egy ilyen spirál lehet, hogy nagyon szeretném, hogy hogy megfeleljek a másiknak azzal, hogy elélve, mert szerintem ez is tud…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • SzexPlicit

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Minden jó, csak a szex nem: „Nem hittem, hogy az orál ilyen rossz lehet” | Ti kérdeztek minket”

Miről szól ez az epizód: „Minden jó, csak a szex nem: „Nem hittem, hogy az orál ilyen rossz lehet” | Ti kérdeztek minket”?

A SzexPlicit podcast ebben az epizódban egy Reddit posztot elemez, amely arról szól, hogy miért nem működik a szex egy párkapcsolatban, még vonzalom esetén is. Varga Gréta és Katona Eti pszichológusok a lelki hátterét vizsgálják a problémának. Az epizód a SzexPlicit című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 08. 11..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Minden jó, csak a szex nem: „Nem hittem, hogy az orál ilyen rossz lehet” | Ti kérdeztek minket”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Katona Eti, Füzes Nóra.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Minden jó, csak a szex nem: „Nem hittem, hogy az orál ilyen rossz lehet” | Ti kérdeztek minket”?

Fő témái: szex, párkapcsolat.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Minden jó, csak a szex nem: „Nem hittem, hogy az orál ilyen rossz lehet” | Ti kérdeztek minket”?

Megjelenés: 2025. 08. 11.. Hossz: 33 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szexplicit/minden-jo-csak-a-szex-nem-nem-hittem-hogy-az-oral-ilyen-rossz-lehet-ti-kerdeztek

Több epizód a SzexPlicit-ből