A kísértethallgató hazugságspirálja: "Órán voltam, nem a Mekiben" - Szürke Zóna 204.
· PT35M2SÖsszefoglaló
A Szürke Zóna Podcast e heti szóló epizódjában a műsorvezető az egyetemisták motivációvesztéséről és a valóságtól való elszakadásáról beszél. Gyakori probléma, hogy a hallgatók elkezdik az egyetemet, majd motivációjukat vesztve nem járnak be órákra, miközben szüleiknek azt…
Röviden
- Műsor
- Szürke Zóna Podcast
- Megjelenés
- 2025. 02. 28.
- Hossz
- 35 perc
- Szereplők, említett nevek
- Schubert István
- Témák
- egyetemisták, motivációvesztés, felsőoktatás
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] szürke [Zene] zóna köszöntöm a kedves hallgatókat ez itt a szürke zona podcast én vagyok rezső és ez most egy szóla epizód lesz remélem elnézitek nekünk de leginkább daninak megkértem hogy most hagy vigyem ezt az epizódot egy edül mert hiszen számomra egyébként egy elég jelentős és fontos témával szeretnék foglalkozni nem mondanám hogy érintett vagyok benne de sokszor tapasztaltam ismerősöknek akár még barátoknak is az érintettségét ebben a ebben a sorsban ami gyakorlatilag úgy foglalható össze hogy egy egyetemi hallgató vagy legalábbis egy felsőoktatásban résztvevő felnőtt ember az érettségi megszerzését követően elhelyezkedik illetve hát felvételt nyer valamilyen iskolába elkezdi azt csinálni eltelik mondjuk egy fél év és hát elkezdi elveszteni a motivációját egy kicsit nehezebben megy az iskola és hát egész egyszerűen izgalmasabb gondolatnak tűnik az hogy nem jár be az órákra egyettelen ez megeshet igazából meg is csinálhatja az ember már nem tartozik elszámolással feltétlenül a szüleinek sem nem úgy mint középiskolában előadások vannak nem kötelező bejárni dönthet úgy hogy ez engem most nem érdekel és ezért kimarad adott esetben elmegy a hallgatókkal a többi hallgatóval megiszik egy sört a közeli kocsmába vagy haza is meg megy vagy nagy isten be se megy az egyetemre mertogy ma úgyis csak olyan órák vannak amik nem érdekesek ebben a ebben a tekintetben nekem is volt egyébként élménye na és ott kezdődik a probléma és igazából ez az a sors amiről szerintem soha sokkal többet kellene beszélni és sokkal inkább kellne tematizálni azt hogy hogy ez a ez az eshetőség igenis létezik és egy egy reális kimenetele annak hogy valaki elkezd egyetemre járni úgy hogy nem érdekli az iskola nem érdekli a továbbtanulás vagy az adott szak hogy egész egyszerűen a mindennapjai átfordulnak egy ilyen hamis életbe nevesül hogy a szülei vagy hát legalábbis a családja azt gondolja vagy úgy tudja hogy egyetemre jár a kedves gyerek valójában csak a látszata van annak hogy egyetemre jár valójában bemegy a bemegy a városba de nem az iskolába megy nem is jár már az órákra nem is tervez vizsgázni elvesztette teljesen a motivációját hanem gyakorlatilag kibackeli az egyik napot a másik után oly módon hogy mondjuk elmegy a ázába beül a mcdonald'sba elmegy mit tudom én internetkávézóba vagy mit tudom én csak kocsikázik de valahogy azt a pár órát ami eléggé hitelesen tudja reprezentálni azt az időszakot amit egyébként az egyetemen kellene vagy a az iskolában kellene tölteni azt valahogy kibackeli és amikor már úgy érzi hogy jó most már eleget voltam távol otthonról hogy elhigyék hogy egyetemre járok akkor haza megy és hát nem beszél az iskolai élményekről hanem egész egyszerűen van egy ilyen kimondatlan színjáték hogy a gyerek egyetemre jár de valójában már nem ebbe olyan könnyen eshett bele az ember hogy rendkívül gyakran hallottam erről a szalai istti nevű youtubernek van egy videója ahol így kocsikázik és ezekről az élményeiről e ehhez hasonló élményeiről beszél és amikor ezt hallottam akkor tképpen ráismertem azokra amiket én a barátaimnál meg ismerősöknél láttam meg akár a rokonságon belül is nagyon gyakran kerülhet ilyen helyzetbe az ember és én erről szeretnék most beszélni illetőleg ezt a témát szeretném kinyitni és szeretném illetve nagyon örülnék neki hogyha véleményt formálnátok akár a kommentszekcióban youtube-on vagy a szürke zóna kibeszélő nevű telegram csoportban hogy van-e ezzel tapasztalatotok kerültetek már hasonló helyzetbe ez a szala isti egyébként elmeséli azt hogy ugyanebbe a helyzetbe került hogy elment egyetemre mert a szülei azt mondták hogy a diploma az legyen meg egy szakma az legyen meg nyilván a szakma meg a diploma az két külön kategória de hogy egész egyszerűen a továbbtanulás felé ösztönözték vagy továbbtanulásra ösztönözték és nem nagyon mérték fel a szülei azt hogy ki hogy mihez van affinitása a gyereknek egyáltalán van-e ingerenciája arra hogy tovább tanuljon én nyilvánvalóan a továbbtanulás az önfejlesztésnek a pártján állok én azt gondolom hogy ha van az embernek lehetősége akkor éljen vele hogy tanuljon tovább de be kell vallanom hogy nagyon sokszor látom azt hogy nem való az embereknek a továbbtanulás nem az való egy csomóan nem szeretnének már visszaülni az iskolapadba azok után hogy leérettségiztek és elballaktak csomóan inkább dolgozni szeretnének inkább szeretnék hogyha fel felnőttként kezelnék őket szeretnének pénzt keresni szeretnének függetlenedni és ezzel az életvitellel nem biztos hogy összeegyeztethető az hogy akkor most még nem tudom négy-öt évig továbbra is egyetemre járunk az egyetemnek vagy hát a felsőoktatásnak egyébként is van egy ilyen paradox jellege hogy végsősoran a szolgáltatás igénybeevői vagyunk azáltal hogy befizetjük a tandíjat de nagyon ritkán érzi csak az ember egyetemi hallgatóként hogy tényleg a a a a fogyasztója ennek a szolgáltatásnak többnyire ugye azt látja hogy egy alárendelt poz óban van szórótárgyakon kiesik megbuktatják akkor is ha azt érzi hogy tudja az anyagot van hogy nem tanul de nagyon sokszor van olyan élmény amikor gyakorlatilag egy ilyen biomassza ként kezelik az egyetemen akár a professzorok a vizsgáztatók vagy a szervezői területen dolgozó toós nénik ilyen biomasszaként kezelik a hallgatókat és gyakorlatilag nem veszik azt figyelembe hogy a szolgáltatás igénybevevőivel viselkednek akárhogy de visszatérve a szalai istire ő ugye abba helyzetbe került hogy elment valami műszaki képzésre azzal a koncepcióval hogy hogy a családi vállalkozást ő majd tovább fogja tudni vinni és akkor szerezzen egy kis affinitást a a műszaki dolgokhoz de egyébként is én azt mondom hogy hogy hogy fontos abból a szempontból is egy továbbtanulás hogy ha eljársz egyetemre mondjuk csak egy évet és beülsz néhány előadásra eleve beégnek azok az emlékek amiket ott hallasz egy életre én mindmig emlékszem egy csomó dologra amit az egyetemen hallg hallgattam előadáson mert egész egyszerűen egy 19 éves mindenfélére mindenféle inputra fogékony embernek az egy elég jó benyomást tud adni egy egyfajta plusz perspektívát vagy egy tájékozottságot egy műveltséget egy választékos nyelvezetet egy világképet arról hogy mik mik a lehetőségek még akár egy év egyetem is képes egy ilyen ilyet adni na és a a szalaisti elment a az iskolába de nem nagyon teljesített jól hát ő is beleesett ezekbe a szórótárgyakba nyilván főleg az első évben vannak olyanok amikor gyakorlatilag nem nem tudsz megcsinálni tárgyakat és nem nem tudsz egyszerűen odáig eljutni hogy hogy hogy egyszerűen azt az elsős tárgyat ami direkt ilyen szóró szóró szórótárgy azt megcsináldt és ilyenkor nagyon könnyen elveszizi az ember a motivációját és hát n nem gyakran vagy nem ritkán lemorzsolódnak ilyenkor egyébként van is egy ilyen legenda hogy direkt több több hallgatót vesznek föl az első évre mint amennyit am mennyinek diplomát tudnak adni most ennek a a szakmai hátterével nem nagyon vagyok tisztában de hallottam ilyesmiket hogy hogy hogy tudatosan több embert vesznek föl több hallgatót vesznek fel még úgy is hogy kisebb létszámra kell csoportot indítaniuk és arra számolnak hogy mondjuk a 10%-a úgyis lemorzsolódik és akkor addig is többen fizettek be de kevesebben fognak diplomázni és nem fog mit tudom én valami kvótából kinyúlni az iskola és az hogyha azt felismeri egy hallgató ezen a ponton hogy az egyetem nekem neem nem való vagy ez a tárgy engem vagy ez a szak ez engem nem érdekel sose fogok ezzel foglalkozni az még a jobb eset a rosszabb eset hogyha ezt később ismeri fel és elpazarol x évet az életéből már akkor is ugyanarra az egyetemre jár amikor már felismerte hogy ő egyébként nem akar ezzel foglalkozni na és a legrosszabb eset az az amiben a szalaisti vagy amibe a szalaisti is belekerült és szerintem sokan mások is hajlamosak ebbe belekerülni hogy elvesztette a motiv ój de nem képes ezt otthon beismerni nem képes a szülei elé állni és azt mondani hogy figyeljetek kiiratkozom az egyetemről nem tetszik ez nekem hogy ez miért van nem lehet tudni nyilván mindenkinél más és más csomóan nem akarnak csalódást okozni lehet hogy nincs is egyáltalán tere annak a beszélgetésnek otthon vagy annak a diskurzusnak hogy a gyerek nem akar tovább tanulni lehet hogy úgy vannak vele hogy hát most már kifizettünk neked két évet vagy nem tudom mennyit akkor most már végezd el most ezt kib od már féll lábon is megcsinálod ezt a maradék nem tudom hány évet de arról is lehet szó ilyenkor hogy a gyerek egész egyszerűen azt érzi hogy jó ez az állapot hogy nem szeret súrlódni nem szeret megütközni a szüleivel de nem akar még felnőni nem szeretne dolgozni tetszik neki az az állapot hogy a szülei finanszírozzák a taníttatását és a költségeit is mert nyilván egy hallgató ha ha tényleg jól akar jól akar teljesíteni az iskolába és a szülei azt mondják hogy ezt mi vállaljuk az ezzel jár ró költségeket akkor jobb esetben befizeti a tandíjat a szülei pénzéből és hogyha vannak költései meg kell venni a tankönyveket vagy csak mit tudom é enni kell egy szendvicset a büfében az előadások közben akkor ezt fizetik a szülők meg hát minden egyebet is fizet meg hiszen egyetemre jár a gyerek nincsen kapacitása dolgozni menni mert akkor nem teljesítene jól az egyetemen na és a szalaisti is úgy járt hogy gyakorlatilag ebben a hazug színjátékban kezdett élni úgy emlékszem a videóból kiderül hogy maga sem emlékszik hogy egy vagy két évet töltött így el de hát az egy is nagyon-nagyon sok hogy gyakorlatilag fölkelt reggel elköszönt hogy na jó mentem egyetemre elgurult a közeli mcdonald'sba ott evett valamit és közben videókat nézegetett így töltötte a napját mondjuk nem tudom délután 2-3 még amikor is visszaszállt a kocsiba és hazament hogy na megjöttem az egyetemről ez ez egy borzasztó sors és szerintem akinek van erre lehetősége az beszéljen erről mert ezen nincsen semmi szégyelnivaló sőt szerintem az lenne a legfontosabb hogyha minél többen beszélnének erről mert ebbe a sorsba nem szabad belekerülni ebbe az életvitelbe nem szabad mert ez semmire nem vezet gyakorlatilag egy ilyen limbóban van az ember x ideig és és csak a vesztese lehet mert hiszen a szüleit átveri a a a pénzt azt tök feleslegesen elkölti befizet befizeti a tandíjat holott nem akar már egyetemre járni hallottam rosszabbat is egyébként volt aki elkérte a szüleitől a a tandíjra valót csak nem fizett be hanem abbó azt is felélte és nem sok mindent csinált ez idő alatt mindössze ült a az albérletében játszott valami internetes játékkal world of tanks vagy ilyesmi és ilyen olcsó borokat vásárolgatott és ivogat iszogatott és minden egyes napja úgy nézett ki hát így nézett ki hogy játszogatott és piált valamikor jött valami haverja azzal együtt piált aztán már eszébe se áll eszéve se volt egyetemre járni még kevésbé megcsinálni azt az egyetemet de ez e valahogy ilyen szimpatikusabbnak tűnt ez az élet számára nyugodtabbnak és talán ide is vezethető vissza hogy egy csomóan úgy érzik hogy kiégtek a a középiskola alatt meg hát ugye értsük azért ide a az általános iskolát tehát nagyjából egy 12 év tanulással kell kalkulálni amit ha valaki komolyan vesz akkor abba nagyon-nagyon bele lehet fáradni ugye az oktatási rendszert én én nem átallok gyakran k kritizálni mert azt gondolom hogy főleg az elemi oktatás ilyen sz pontból nem korszerű és nem azokra a kihívásokra készítik fel az embereket amely kihívásokkal szembesülni fognak a 21 században de hát ez egy ilyen nagyon régóta nyitva álló diskurzus a lexikális tudás bővítése az arra már nem szorul rá az ember az nem egy versenyelőny hogyha én én csípőből emlékszek olyan dolgokra amiket egyébként ki tudok keresni a googliból töredék másodperc alatt sőt az meg megbízhatóbb é az embernek az emlékezete nem biztos hogy annyira megbízható inkább én legalábbis azon a véleményen vagyok hogy inkább a problémamegoldásokra kellene problémamegoldási készségekre kellene felfejleszteni a gyerekeket hogy amikor a munkahelyén a főnöke azt mondja hogy figyelj oldjál meg valamit számolj ki valamit itt az excel tábla szeretnék látni egy táblázatot ahol az táblázat az totálisan kiszámol mindent hogyha én ezt a ezt vagy azt a cellát módosítom itt van tessék a kihívás ugord meg és ilyenkor egy ilyen helyzetben nincs mit kezdeni a lexikális tudással viszont az a készséggel hogy feladtak nekem egy egy tehát adtak nekem egy feladatot ami meghaladja a mexikális tudásomnak a a kereteit és én nekem azt meg kell oldani anélkül hogy pánikba esnék na erre van szerintem legalábbis szükség ez nagyjából ezzel összefoglalható az álláspontom az oktatási rendszer kritikájával kapcsolatban és azt gondolom hogy jelenállás szerint de a jelenállás szerint az mondjuk 150 évvel ezelőtt is megállt volna mert ennyire korszerűtlen az oktatási rendszerünk de a gyerekeket tulajdonképpen 12 éven ker keresztül ösztökédk arra hogy magold be vizsgázzál le tehát adj tanúbizonyságot a tudásodról azt én egy ötös skálán értékelem az a cél hogy minél jobb jobban tanuld be minél jobban teljesíts minél jobb minél megbízhatóbb képet adjál arról hogy te tudod azt amit most tudnod kell életed jelen szakaszában azt én jóra értékelem hogyha nem nem értékelem jóra tehát mondjuk kettes hármast kapsz akkor ott valami baj volt a te a te teljesítményeddel de hogyha jól teljesítettél akkor ötös értéket kapsz és akkor arra büszke lehetsz és ugye sokan panaszkodnak erre hogy olyan mennyiségű anyagot kell betanulni a gyerekeknek hogyha azt komolyan veszik akkor abba be lehet bele lehet roskadni elfáradnak és és hát kiégnek benne tehát én ezt gondolom hogy hogy mire eljut a eljut a gyerek odáig hogy leérettségizik gyakorlatilag tönkremegy abban a abban a modellben amit jelenállás szerint az oktatási rendszer elvár tőlük és ugye az egész 12 év alatt azt ha gják nekik hogy de ez a fontos de az számít hogy azt amit itt most megtanulsz az rendkívül fontos mert erre lesz szükséged a nagy betűs életben most most van a lényeg most történik az élet és ugye ezt egy csomóan el is hiszik megpróbálnak minél jobban teljesíteni és amikor eljön a nagy megmérettetés le kell…
Említett entitások
Témák
- egyetemisták
- motivációvesztés
- felsőoktatás
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A kísértethallgató hazugságspirálja: "Órán voltam, nem a Mekiben" - Szürke Zóna 204.”
Miről szól ez az epizód: „A kísértethallgató hazugságspirálja: "Órán voltam, nem a Mekiben" - Szürke Zóna 204.”?
A Szürke Zóna Podcast e heti szóló epizódjában a műsorvezető az egyetemisták motivációvesztéséről és a valóságtól való elszakadásáról beszél. Gyakori probléma, hogy a hallgatók elkezdik az egyetemet, majd motivációjukat vesztve nem járnak be órákra, miközben szüleiknek azt… Az epizód a Szürke Zóna Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 02. 28..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A kísértethallgató hazugságspirálja: "Órán voltam, nem a Mekiben" - Szürke Zóna 204.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Schubert István.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A kísértethallgató hazugságspirálja: "Órán voltam, nem a Mekiben" - Szürke Zóna 204.”?
Fő témái: egyetemisták, motivációvesztés, felsőoktatás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A kísértethallgató hazugságspirálja: "Órán voltam, nem a Mekiben" - Szürke Zóna 204.”?
Megjelenés: 2025. 02. 28.. Hossz: 35 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szurke-zona-podcast/a-kisertethallgato-hazugsagspiralja-oran-voltam-nem-a-mekiben-szurke-zona-204
Több epizód a Szürke Zóna Podcast-ből
- Csernobil: A reaktor titkai 1. rész (atombalesetek)
Az 1986. április 26-i csernobili atomerőmű-baleset hátterét elemzi az első rész. A négyes blokkban egy sorsfordító biztonsági teszt során, ami egy külső áramkimaradás esetén a rea…
- Az 51-es körzet: Bob Lazar története - Homályvidék 5.
Az 51-es körzet titokzatos múltja és Bob Lazar 1989-es, világmegváltoztató vallomása a téma. Lazar, aki állítása szerint a kormány megbízásából idegen szférák hajtóműveit kutatta,…
- Gyilkosok tavasza: adatvédelmi eljárások a True Crime podcast ellen
Az ORFK-n belüli NAIH vizsgálja a BŰNtények Podcastot két elítélt gyilkos feljelentése alapján. Rezső a Szürke Zóna Podcastban beszélt a folyamatban lévő adatvédelmi eljárásokról.…
- New Jack és a Mass Transit incidens - Szürke Zóna 241.
A Szürke Zóna Podcast 241. adásában a New Jack nevével fémjelzett Mass Transit incidens kerül terítékre, a pankráció történetének egyik legsötétebb fejezete. Az adásban szó esik E…
- "Bepereltek!" - Az alperesi pozíció lélektana - Szürke Zóna 240.
A Szürke Zóna Podcast e heti adásában Rezső személyes tapasztalatok alapján mutatja be az alperesi pozíció pszichológiáját. Kifejti, hogy a polgári peres eljárásokban nem az állam…
- Vaskarom: a Von Erich-átok - Szürke Zóna 239.
A Szürke Zóna Podcast 239. adásában a Von Erich családot övező átkot és a díjbirkózás világát mutatják be. Az adásban szó esik a pankrációról, annak előadási műfajáról, és hogy az…
- Toxikus pozitivitás - Szürke Zóna 238.
A Szürke Zóna Podcast 238. adásában a toxikus pozitivitás jelenségét járják körül, különös tekintettel annak munkahelyi, baráti és párkapcsolati megjelenésére. Az epizódban a vide…
- Az AI buborék - Szürke Zóna 237.
A mai epizódban a mesterséges intelligencia (MI) buborékról beszélget Rezső és Dani. Az MI térnyerése az életünkben, a technológia jövőbeli iránya és az MI-függőség veszélyei a fő…
- Akik nem szabadulhatnak: Dr. Rátkai Tímea true crime szerző és munkássága - Szürke Zóna 236.
Dr. Rátkai Tímea jogász, egyetemi oktató és true crime szerző a Szürke Zóna Podcast vendége. Elmeséli, hogyan lett a büntetőjogból doktorandusz, és hogyan kutatja a tényleges élet…
- Az ötödik lövés 11. - A hangfelvétel feljavított részletéről
A Szürke Zóna Podcast ezen epizódja a csepeli kettős gyilkosság kapcsán készült hangfelvétel elemzésére fókuszál. A műsorban Zétény, egy korábbi vendég, aki mentősként dolgozott,…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Egyetemisták: Eltévesztett utak — VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól
A Válasz-utak ezen epizódjában egyetemisták beszélgetnek az eltévesztett utakról, a megbánásról, és arról, hogy hogyan lehet tanulni a hibákból. Felvetődik a kérdés, vissza lehet-…
- 2.43. Mindig őszintének kell lenni? — Púdermentes
Az epizódban az őszinteség, a kegyes hazugság és az elhallgatás témakörét járják körül, felvetve a kérdést, hogy mindig az igazmondás-e a legjobb út. Kitérnek az emberi tökéletlen…
- Kamaszok, szülők és a valóság – amit senki nem mond el — Igényesférfi.hu online magazin
Balatoni József (Jocó bácsi) a kamaszkor kihívásairól, szülői bizonytalanságokról és a fiatalokkal való kapcsolat kialakításáról beszélget a műsorban. Kiemeli, hogy a kamaszok ter…
- Egyetemi önkéntesség — Harminc perc az önkéntességről
Tajti Emma és Lámer Lilla, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatói, az egyetemi önkéntességről beszélgetnek. Szó esik arról, mi motiválja az egyetemistákat, hogy önkéntes…
- Idegesítő férfi és női szokások, Kiket és miért követünk? Hazugság és szex — Legénylakás Podcast
Ez az epizód idegesítő férfi és női szokásokat, a közösségi média követésének okait, valamint a hazugság és szex témáját tárgyalja. A beszélgetés kitér a toleranciára, a közösségi…
- Egyetemi Élet: Féktelen bulik, Kollégium túlélése, Gólyatábor -Garázsmenet 4. rész — Garázsmenet
A Garázsmenet ezen epizódjában az egyetemi élet előnyeit és hátrányait tárgyalják, beleértve az egyetemi bulikat, az új városba költözést, a kollégiumi életet és a gólyatáborba já…