Szürke Zóna Podcast

Toxikus pozitivitás - Szürke Zóna 238.

· PT29M12S

Összefoglaló

A Szürke Zóna Podcast 238. adásában a toxikus pozitivitás jelenségét járják körül, különös tekintettel annak munkahelyi, baráti és párkapcsolati megjelenésére. Az epizódban a videójáték-fejlesztés példáján keresztül elemzik, hogyan vezethet a kritika nélküli elfogadás (ún. "yes…

Röviden

Műsor
Szürke Zóna Podcast
Megjelenés
2026. 02. 20.
Hossz
29 perc
Szereplők, említett nevek
Schubert István
Témák
toxikus pozitivitás, munkahelyi pszichológia, videójáték-fejlesztés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Szürke [zene] zóna. [zene] Üdvözlöm a kedves hallgatókat.

Én Dani vagyok, és a mai adásunkban a toxikus pozitivitásról szeretnék beszélni, ami szerintem egy elég érdekes téma tud lenni, és bevallom őszintén, hogy amikor eszembe jutott ez a téma, akkor egy eléggé egyirányú helyről közelítettem meg.

Ugyanis leginkább én a videójáték fejlesztésnél találkoztam többször ezzel a kifejezéssel.

Rengeteg YouTube és egyéb tartalmat fogyasztok, ahol leginkább ugye amerikai streamerek vagy youtuberek beszélnek különböző témákról.

És hát a videójáték fejlesztésnél az elmúlt néhány évben volt egy jó pár nagy bukás.

Gyakorlatilag ott hallottam először így megfogalmazva ezt a kifejezést, hogy toxikus pozitivitás, ami önmagában egy érdekes kifejezésnek hangzik, mert ahogy elkezdtem én is gondolkozni rajta, valóban szerintem egyébként az életnek több aspektusában is meg lehet figyelni, hogy van egy ilyen toxikus pozitivitás. egyébként a videójátékokkal kapcsolatban, hogyha bárki követi az ilyen jellegű híreket, akkor az elmúlt egy évben volt néhány játék, mint például a Concord és a Highgard, amik a szerintem a legnagyobb példák ebben a kategóriában, amik gyakorlatilag több évnyi fejlesztésen mentek át.

Ha minden igaz, akkor több 100 millió dollárba kerültek, és gyakorlatilag amint megjelent a játék, nagyjából két héten belül véget is ért a az életciklusuk, ugyanis senki nem játszott velük.

Igazából az a helyzet, hogy amikor már az első bemutatók, videók láthatóak voltak ezekről a játékokról, akkor a legtöbb ember szkeptikus volt, és gyakorlatilag már beskatulyázta ezeket a játékokat, a karaktereket, amik a játékokban vannak, magát a játékmenet, hogy ez biztos, hogy eléggé gagyi lesz.

Lehet rajta látni, hogy van egy ilyen tipikus kinézete, egy tipikus játékmenete.

És hát nyilván ugye régen mindig hallottam ezt a mondást, hogy minden reklám jó reklám, még akármennyire rossz is legyen az, de hát ezeknek a játékoknak az esetében úgy tűnik, hogy ez mégsem jött össze, és igazából tényleg teljesen átfordult abba az irányba, hogy egy hatalmas bukás legyen, legalábbis ez a kettő mindenképpen.

És ugye a toxikus pozitivitás az úgy nyilvánult meg, hogy gyakorlatilag most hasra ütésszerűen mondjuk azt, hogy négy-öt évig fejlesztették ezeket a játékokat. a több, hát valószínűleg nem több cuccat, hanem inkább több 100 vagy akár néhá több 1000 ember is, akik végigmennek egy ug ugye egy ilyen játéknak a fejlesztésén, azok hát nagyjából hasonlóan működnek, mint minden irodai munka, hogy nyilván azért jól át kell beszélni a projektnek minden aspektusát, és tényleg a pálya megalkotásától kezdve a karakterek kinézetén át minden egy nagyon fontos része ugye ennek az adott játéknak.

És ugye ha valaki nyilván nagy eséllyel egy magasabb beosztásban előterjeszt egy ötletet, és hogyha nincsen rá nagyon kritika, vagy vagy egyéb koncepciók, amiket ki lehetne próbálni, akkor ugye mindenki csak egy, ugye, ahogy az angol szoktam mondani, így yes man lesz, hogy mindenki csak rábólint az adott ötletekre, és így a fejlesztés, az iterációk és és a többi az úgy elmarad a folyamatban nyilván lehet, hogy most már többen mosolyognak is, mert egy ez rengeteg projekt ben szerintem megmutatkozik akár ilyen multikultiknál vagy egyéb cégeknél is, hogy igazából megszületik egy alapkoncepció, egy alapötlet, és akkor aki viszi a projektet, az szépen lassan elkezdi implementálni a különböző ötleteket, és mivel mindenki csak rából a dolgokra, és senki nem fogalmazza meg a kritikáit, aggájait, ezért igazából a maximálisan kihozható végeredményhez képest egy talán középszerű végeredmény lesz az egésznek a kimenetele.

És hát ugye itt is ezeknél a korábban említett játékoknál is ez történt, hogy láttak egy nagyon trendy játékstílust, láttak nagyon trendi eszméket, irányokat.

Hát most nem kell szerintem annyira köntör falazni.

Hát ugye Trump előttig eléggé populáris téma volt a LGBTQ karakterek, színek, minden egyéb.

És most nyilván ez kicsit átfordult a az ellenkezőjébe, hogy most már nagyon utáljuk és nagyon tiltjuk az LGBTQ dolgokat, mert hogy úristen, hát ezt nem szabad mutogatni.

Nyilván egyik radikális véglet sem jó megoldás szerintem, de mindenesetre a az egész dizájn filozófiája ezeknek a játékoknak követett egy bizonyos sémát, amiből addigra, amire ezek megjelentek, már a legtöbb embernek, aki igazából ugye csak szeretne leűrni egy 1020 30 percet vagy egy órát a a gépe elé, hogy kicsit leeresszen a munka után, meg minden stressz, meg minden egyéb után, és akkor egy kicsit pötyögjön a játékon, már annak is egy kicsit tele volt a hócipője, hogy mindenféle politikai meg aktuális dolgokat bele kell ültetni ezekbe a skifie vagy fantasy tematikájú játékokba.

És hát igenis gyakorlatilag hetek alatt meghalt mindkét játék.

És hát nyilván ugye több esetben a fejlesztők azok sokszor a játékosokat hibáztatják, hogy elbugott a projekt.

Szerintem egyébként ez is egy nagyon érdekes téma, hogy amikor ilyen nagy technológiai cégek, játékfejlesztők, akár ilyen streaming szolgáltatók, vagy bármi ilyen nagyobb cég, azt a gyakorlatilag a fogyasztót hibáztatja azért, hogy elbukott a termékke, mertogy a fogyasztó nem állt készen rá, vagy nem értette meg pontosan, hogy milyen üzenetet szeretne átadni.

Ez is szerintem egy nagyon érdekvezfeszítő téma tud lenni. hogy mennyire megpróbálják.

Ugye a korábbi epizódunkban beszéltünk a gas lighting jelenségről, amikor ugye megpróbál egyik fél elhitetni valamit a másik féllel, amiről eredetileg a másik fél tudja, hogy nem igaz, de a különböző technikáknak és praktikáknak köszönhetően, hogyha elég kitartó ugye az első fél, akkor akkor sajnos van, hogy sikerül meggyőzni a másikat a az ő igazáról, és nyilván ez is eléggé toxikus tud lenni, de a lényeg az, hogy megbukott mindkét játék.

És hát ugye rengetegen elemezték, mert gyakorlatilag hatalmas cégekről, mint például a Sonyól van szó, akik finanszírozták például a Concordjátékot, hogy hát több 100, ha jól emlékszem, akkor talán akár 400 millió dollárba is kerülhetett ez az egész Concord projekt, és nagyon szép videókat csináltak hozzá.

Látszott, hogy nagyon-nagyon magas költségvetésű hangulata, érzése volt úgy eredetileg a az egésznek. kicsit úgy kell elképzelni, aki nagyon nincs ebben otthon, hogy mint a Marvel univerzumban a Galaxis őrzői, amiből ugye három rész is készült a mozikban, ahhoz lehetett leginkább hasonlítani, és hát mindenki arra is készült föl, hogy na akkor esetleg egy ilyen egyjátékos dologról van szó, hogy van egy szép sztori, amin végig lehet menni, és akkor ehelyett pedig egy teljesen más jellegű játékot fejlesztettek.

Ebbe most igazából fölösleges belemenni, de a lényeg az, hogy hogy gyakorlatilag ennek a toxikus pozitivitásnak és egyébként valószínűleg nagyon sok minden másnak is köszönhető ez a bukás.

És akkor ezen a ponton elkezdtem gondolkozni, hogy na vajon még hol mutatkozhat ez meg.

Elkezdtem gondolkozni ugye akár a ismeretségi körömön, a barátaimon, családtagjaimon, hogy hogy vajon tényleg van-e más vetülete is annak, hogyha az ember mindig pozitívan akar gondolkodni.

És hát egyébként nem egyszerű kérdés például a karrier szempontjából, hogy na most vajon ezt toxikus pozitivitásnak lehet-e nevezni, vagy inkább csak nem szeretünk ellenkezni a főnökkel téma, mert hát én is azért most már jó pár éve dolgozok egy cégnél.

A az én főnököm ő ki szokta emelni, hogy egyébként hálás azért, hogy én kérdéseket teszek föl és adott esetben beleállok egy-két dologba, merthogy alapvetően tényleg nagyon sokszor van az szerintem ilyen professzionális környezetben, hogy hogy vagy annak érdekében, hogy hátha előreléptek téged, ugye amit paraszt nyelven segnyalásnak nevezünk, vagy bármi egyéb okból, mert egyszerűen nincs kedved a drámához vagy a konfliktushoz. nem kérdezel bele egy új folyamatnak a kifejlesztésébe, nem adsz hangot a az aggájaidnak, nem mered kritizálni.

És ugye hát azért én is a saját bőrömmel is tapasztalhattam, hogy nálunk is egy menedzser, aki végül is az én menedzseremnek a menedzsere, szóval az ilyen nagyon érdekes, magas hierarchia, ő kitalált egy szerintem kábé éves gólt, hogy na akkor ezt a projektet meg kell valósítani.

Igazából hozzánk, akik nap mint nap foglalkoznak ezzel a dologgal, elég késő csöpögtek le az információk, amikor már nem sok mindent lehetett volna változtatni rajta.

És hát a végeredmény az valóban egy eléggé félkésznek tűnő, rengeteg hibával rendelkező, sokszor hibásan lefutó dolog, folyamat.

És hát igazából ahogy ez megszokott, a legalsó szinten szívnak az emberek vele, mert ugye leáll a program, akkor nekünk kell kitalálni, hogy miért állt le, nekünk kell kényszermegoldásokat kitalálni és a többi, és a többi.

És nyilván, hogyha ne adj isten van egy tesztelés akár, amit le lehet egy tesztrendszerben vagy bárhol ellenőrizni a különböző példákkal, amit ugye hogyha minket megkérdeznek, akkor nagy eséllyel tudtunk volna ugye különböző helyzeteket prezentálni, hogy na hát gyerekek, akkor mi van, hogyha ez az adat hiányzik, az az adat rosszul van megadva, satöbbi, és akkor lehet, hogy egy kicsit jobban össze lehet rakni ezt az egész projektet.

Nyilván itt ugye automatizálásról van szó, úgyhogy ez megint egy kicsit ilyen vegyes vegyes érzést keltet az emberekben, hogy hát azért segítsek, hogy ugye elvegyék a munkámat.

De alapvetően nekem ezzel nem volt problémám, mert én tudtam, hogy ez ez nem feltétlenül így fog kinézni, mert szerencsére azért a mi cégünk is még ott tart, hogy hogy lehet itt mindent automatizálni, de azért ugye az emberi kéz és a a felügyelet az mindig is kelleni fog annak érdekében, hogy tényleg minden azért flottul menjen, a számlák ki legyenek fizetve, a megrendelések ki legyenek küldve satöbbi.

De ez ugye nem történt meg ebben az esetben. elkészült a projekt, elkészült a program, az automatizálási folyamat, és hát most már szerintem másfél éve fut nálunk ez az egész, és hát rendszeresen még mindig vannak hibák, rendszeresen kell tiketeket feladni, mert valami balul el, vagy vagy valami nem lehetett lefuttatni.

Úgyhogy ugye utólagosan próbáljuk foltozgatni az egészet, meg sebtapaszokkal befoltozgatni, hogy hátha egyszer majd jól fog működni.

De egyébként sok, talán nem sok, de több projektről tudok így a az elmúlt akár 10 évből is, ahol tényleg ez megint csak megmutatkozott, hogy hogy nem igazán mert senki keresztkérdéseket föltenni, vagy esetleg jobb javaslatokat prezentálni.

Nyilván ugye sokszor nem lehet amellett sem elmenni, hogy sokszor benne van a pakliban az is, hogy az adott alternatív ötlet, amit mondjuk én prezentálnék, az mondjuk kétszer annyiba fog kerülni, mint az eredeti.

Persze ilyen költségvetési problémák is felmerülhetnek, amit persze meg lehet érteni, csak én megint úgy vagyok vele, hogy sokszor ezek ugye a nagy multicégek nem feltétlenül gondolkoznak 5-10 évben, hanem inkább az, hogy na akkor jövőre mi lesz megvalósítható, jövőre mit tudunk prezentálni, melyik mérőszámot tudjuk 2%-kal magasabbra helyezni, hogy a befektetőknek meg mindenkinek lehessen mutogatni, hogy ugye a mi cégünk folyamatosan fejlődik és haladunk előre.

Ezért is gondolom, hogy egy kicsit talán árnyaltabb ez az egész toxikus pozitivitás.

És nem feltétlenül csak arról van szó, hogy van egy ilyen alapvető hangulat akár egy csapatban is a munkahelyen, ahol mindenki azt gondolja, hogy na Béla, ami ötletet prezentált, az úgy jó, ahogy van, mert szerintem ez azért a legtöbb munkahelyen nem biztos, hogy életképes tud lenni, de nem mondom azt, hogy teljes mértékben kizárható, hisz azért tényleg amit néhánnyan segnyalásnak neveznek, az is beletartozhat ebbe, hogy hogy inkább nem mondunk nemet, inkább inkább kicsit próbál próbálunk alátenni a főnök úrnak, próbáljuk támogatni az ötleteit, és akkor lehet, hogy egy félkéz termék lesz a a vége, de ki tudja, lehet, hogy két év múlva most már akkor csoportvezető leszek én is, vagy vagy menedzser.

Úgyhogy itt nem feltétlenül szerintem egy egy felfogásról van szó, hanem itt azért több mindenről is lehet beszélni.

De hát ugye az embernek nem csak egy munkahelye van, hanem azért van privát élete is, ahol akár a család, barátok, ismerősök esetleg valamilyen szinten közrejátszhatnak ebben a toxikus pozitivitás témában.

És egyébként ez megint nem feltétlenül fekete-fehér az én véleményem szerint, de ugye, hogyha valami komoly dolgon esik át az ember, legyen szó akár egy halálesetről a családban, vagy valamilyen komoly betegségről, akkor sokszor ugye az ismerősök, barátok azt mondják, hogy próbálj meg többet mosolyogni, próbáld pozitívan felfogni, ilyen hasonló kifejezésekkel és és tanácsokkal próbálnak minket ellátni, vagy akár, hogyha valamit elér az ember, akkor is ugye szerintem meglehet a veszélye annak, nak, hogy ne adj mondjuk én szeretek rajzolni, készítek valamilyen grafikát, vagy negyen, valaki zenész, és akkor készít egy új zeneszámot, vagy bármi hasonló téren, kreativitást, írást, bármi.

Szerintem ugye az a nagy veszélye van az ismeretségi körnek, hogy ők sosem fognak feltétlenül igazán és helytállóan kritizálni téged azért, amit létrehoztál.

És szerintem talán Rezső is találkozott ezzel többször, és valószínűleg a hallgatóink is azért talán tapasztalhattak ilyen helyzeteket, hogy tényleg én például sokszor nem vagyok megelégedve a a saját munkámmal, mert nyilván a én mindig azt vallottam, hogy az ember a önmagának a legnagyobb kritikusa, és ez nem biztos, hogy mindig normális. egy egészséges kritikával szerintem kell rendelkezni, de én én nagyon sokszor tapasztaltam azt, hogy bármit letesz az ember az asztalra, akkor a barátai azok azok a pozitív oldalát fogják megragadni, hogy jaj, hát nagyon szépen néz ki a kompozíció, nagyon jó színeket választottál satöbbi, de adott esetben azt már nem formálják meg azt a gondolatot, vagy nem adnak neki hangot, hogy hát igen, a az orra egy kicsit csálé ennek a karakternek, meg hát nagyon furán állnak a szemei.

Mondjuk nekem egy ismerősöm van, akit így név nélkül szeretnék kiemelni, hogy ő rendszeresen beletalál ezekbe a dolgokba.

És amennyire kicsit ilyen mém szerű…

Említett entitások

Témák

  • toxikus pozitivitás
  • munkahelyi pszichológia
  • videójáték-fejlesztés

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Toxikus pozitivitás - Szürke Zóna 238.”

Miről szól ez az epizód: „Toxikus pozitivitás - Szürke Zóna 238.”?

A Szürke Zóna Podcast 238. adásában a toxikus pozitivitás jelenségét járják körül, különös tekintettel annak munkahelyi, baráti és párkapcsolati megjelenésére. Az epizódban a videójáték-fejlesztés példáján keresztül elemzik, hogyan vezethet a kritika nélküli elfogadás (ún. "yes… Az epizód a Szürke Zóna Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 20..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Toxikus pozitivitás - Szürke Zóna 238.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Schubert István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Toxikus pozitivitás - Szürke Zóna 238.”?

Fő témái: toxikus pozitivitás, munkahelyi pszichológia, videójáték-fejlesztés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Toxikus pozitivitás - Szürke Zóna 238.”?

Megjelenés: 2026. 02. 20.. Hossz: 29 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szurke-zona-podcast/toxikus-pozitivitas-szurke-zona-238

Több epizód a Szürke Zóna Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból